Ma jelent meg 30 éve Okui Masami második stúdióalbuma, a V-sit.. Ez egyben az énekesnő legsikeresebb albuma, az Oricon hivatalos számításai alapján 48.330 példányt adtak el a CD-ből. De persze csak addig számolják, amíg a Top 100-ban szerepel az album, így a tényleges eladások mindig jóval magasabbak, az Oricon által közzétettnél. Bíztam is abban, hogy esetleg elérte az aranylemez státuszt, izgatottam kerestem fel a RIAJ weboldalát, de sajnos nem találtam meg. Aranylemezt 100.000-es összeladásnál adnak Japánban, ezt ezek szerint már nem sikerült elérni. De nem is érdemes ezen búslakodni, inkább lássuk magát a korongot.
Bár Okui Masami maradt a '90-es évekre jellemző tipikus anime zenéknél, mégis egyfajta irányváltás figyelhető meg a debütáló Gyuu album után. Az előző albumon az énekesnő szinte csak ő maga dolgozott, így jobban a saját egyéniségére lettek formálva a dalok. Az egyik, ami miatt nagyon szeretem az énekesnőt, hogy már az első albumán is bár döntő többségében anime betétdalok hallhatók, és amikor megmutattam egy kedves japán ismerősömnek, mondta, hogy tipikus '90-es évekbeli anime zene, mégis azt gondolom, hogy jól megkülönböztethető a többi, tipikus anime zenétől. Az zenék élettel telibbek, Okui Masami egyedi énekhangja pedig önmagában tesz arról, hogy a dalai egyedi színezetet kapjanak. És ne feledkezzünk meg az énekesnő munkabírásáról. Az még csak hagyján, hogy a japánokra egyébként is jellemző a teherbírás, de Okui Masami erről még az szólóénekesnői karrierje előtt is tanúbizonyságot tett. Amikor még különböző énekeseknek dolgozott táncosként, Matsutoya Yumi turnéján Takahashi Yoko tanította meg neki a koreográfiát. Okui Masami annyira keményen gyakorolt, hogy annak ellenére vették fel, hogy a magassága alapján nem felelt volna meg. A kemény gyakorlásba valószínűleg az is közrejátszott, hogy az énekesnő tiszteli Matsutoya Yumi munkásságát. A 2023-ban megjelent Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ albumára felénekelte az egyik olyan dalát, amit még lánykori nevén, Arai Yumiként jegyzett. A Yasashisa ni Tsutsumareta Nara dalával pedig Okui Masami bizonyította, hogy nagyon is érzi az általa tisztelt énekesnő stílusát, érzelemvilágát.
Ez a teherbírás pedig gyümölcsöző lesz a későbbi években is, de 1996-tól kicsit lazábbra vehette az énekesnő a munkát, hiszen ezen az albumon dolgozott együtt Yabuki Toshiróval, aki egészen 2001-ig volt az énekesnő producere. Az ismertség pedig egészen a Get along kislemezig vezethető vissza, ugyanis méltán kedvelt Slayers ending dalt, a KUJIKENAIKARA! ending dal zenéjét Okui Masami és Yabuki Toshiro együtt írták. Vélhetően hamar egymásra találtak, hiszen a KUJIKENAIKARA! valamivel karakteresebb, egyedibb lett, mint a Get along. Ez is alapja annak, hogy az énekesnő kiemelkedik a '90-es évek sablonos anime zenei palettájából. A második albumtól pedig ő igazgatta az énekesnő dalainak hangszerelését, stúdiómunkálatait. És a V-sit. album alatt... Hát, maradjunk annyiban, hogy ismerkedtek egymással. Az igazság ugyanis az, hogy megítélésem szerint a V-sit. gyengébb album, mint a Gyuu. Egyszerűbb zeneileg, hangszerelés tekintetében is, ami azért problémás, mert bár korábban írtam, hogy Okui Masami egyedi énekhangja is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ő anime dalai kiemelkedjenek az átlagból, a V-sit. albumon szereplő dalok hallhatóan egyszerűbbek. Amikor először hallgattam, olyan érzésem volt, hogy az énekesnő kvalitásai már nem voltak elegendők, hogy a zene egyszerűségét a hangjával kompenzálja.
Az albumon 14 dal kapott helyet, és amit szeretek benne, hogy hosszú album, összesen 68 perc. Ezt azért becsülöm, mert nem azon voltak, hogy "rádióbarát" hosszúságúra tegyék a dalokat, hanem hogy a dalok témáját a lehető legteljesebben fejtsék ki. Már gyerekkoromban is nagyon sok zenét hallgattam, és már akkor is jellemző volt rám, hogy mindig gondolkodtam azon, hogyan "írnám" meg másképp a dalokat. És mivel akkoriban jellemzően az aktualitásokat hallgattam, és a '90-es évek volt a kereskedelmi rádiók aranykora, ezért az akkori előadók mindent elkövettek azért, hogy a dalaikat a lehető legtöbbet játsszák (hiszen ez volt az ismertség záloga). Ezért igyekeztek minden szempontból rádióbarát dalokat írni. Ezért is átkozzák anniyra a '90-es évek zenéjét, mert akkorra már végképp eltűntek az igazi egyéniségek. Nagyon ritka volt, aki a dalban a lehető legteljesebben fejezte ki magát, az viszont minden becsületet megérdemelt.
Hasonló mondható el Okui Masami albumáról is, de nem tudok amellett elmenni, hogy 2008-ban, amikor komolyabban ismerkedtem az énekesnő albumaival, mennyire lázba hozott a Gyuu, és ahhoz képest visszaesésnek éltem meg a V-sit.-et. Csak többszöri hallgatásra éreztem rá, hogy azért ezen az albumon is fellelhetők különlegességek. Egyrészt a Shake it (Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko), aminek ritmikája és dinamikája szinte még engem is táncra perdít, pedig én aztán nem vagyok táncoslábú. Aztán jött még néhány dal, ami szintén emelte az album nívóját. Kezdve a Ryouiki ~Heaven & Hell~ (Bakuretsu Hunters) dalával, ami hangzásában erősen hasonlít a Shake itre, holott egyébként két különböző animéről van szó. Aztán a GET MY WAY (Megami Tengoku) ártatlan optimizmusa, a Friends megható szövege egy jóbarátról, amit nemcsak Okui Masami közvetít győnyörű énekével, hanem Ohira Tsutomu is csodálatosan kíséri zongorán az énekesnőt. Az énekesnő korábban is énekelt balladát, de a FACE másfajta előadásmódot kíván, mert vannak erőteljesebb részei. A Friends végig lassú, a maga nyugodtságábana közvetít fájdalmas érzelmeket, így az énekesnő hangja is nyugodtabb, mégis érezni a megbánást, hogy megbántott egy általa szeretett személyt.
Külön érdekességként felhívnám a figyelmet egy érdekes hasonlóságra. A DREAMING HEART című dal néhány taktusa, és a refrén szinte teljesen megegyezik az egyik Sailor Moon character songgal, a Star Light ni Kiss Shite című dallal. Hozzáteszem, a két dal zeneszerzője nem ugyanaz.
Így történt az, ahogy egyre jobban elmerültem a dalokban, egyre inkább az az érzésem támadt, hogy még ha nem is annyira erős, mint a Gyuu, végül elnyerte méltó helyét az Okui Masami repertoárban. És ne felejtsük el, hogy a híres, méltán kedvelt Slayers NEXT ending, a Jama wa Sasenai is új hangszereléssel helyet kapott az albumon. Bár személyes megítélésem szerint az új hangzás is bizonyítja, hogy egy kicsit lazított az énekesnő (A Jama wa Sasenai a dinamikájának és az énekesnő erőteljes előadásának köszönhetően annyira fantasztikusan megírták, hogy azóta sem sikerült jobbat kreálni belőle), ennek megfelelően én is inkább lazább pillanataimban veszem elő az albumot. Oldottabb, vidámabb hangulatomra nagyon jól jön. De talán ez is volt az énekesnő célja, hiszen a V-sit. cím a "Bishitto ikou! 「ビシっと行こう」 kifejezésből származik, és úgy fogalmazta meg Okui Masami az album témáját, hogy "Ha lehajtjuk a fejünket, nem látjuk a csillagokat. Menjünk gyorsan!" 『うつむいていたら星は見えない ビシッと行くよ2nd BEST』 Ha ezt nézzük, akkor egy makulátlan albumot sikerült összehozni, hiszen a témájának tökéletesen megfelel!
Tehát nehezen barátkoztunk össze ezzel az albummal, de ahogy megtaláltuk egymást, megbecsült helye lett a CD gyűjteményemben. Azért is volt jó visszaemlékezni erre az albumra, mert jól tudom vele érzékeltetni, hogy bár Okui Masami munkássága különleges helyet foglal el a szívemben, azért nem volt mindig könnyű. De soha nem szabad elfelejteni, hogy az előadó is ember, saját gondolatvilággal, ami azt is eredményezheti, hogy nem feltétlen úgy gondol egy albumot helyesnek, ahogy mi elgondoljuk. Talán az énekesnő is örült annak, hogy most nem kellett annyira megfeszített tempóban dolgozni. De az egészben az a legszebb, hogy így is sikerült egy jó albumot összehozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése