A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karaoke Iko!. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karaoke Iko!. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 28., kedd

Menjünk filmet nézni!

Kellemes meglepetés számomra, hogy a JFF Theater felvette a kínálatába a Karaoke Iko! filmadaptációját. A mangáról és az animéről korábban már volt szó, a 2025 nyári szezon egy érdekessége volt. A filmet is megnéztem akkor, de ha a Japán Alapítvány is elérhetővé tette a platformjára, akkor örömmel megnézem ott is. Főleg, hogy volt annyira jó, hogy öröm volt újra megnézni.

Bár a film magát vígjátékként aposztrofálja, nem szenved hiányt mélyebb, drámaibb jelenetekben. Sőt, azt gondolom, hogy a valódi ízét pont a drámai jelenetek adják. Ezzel kezd a film: A szakadó esőben látszólag céltalanul sétáló yakuza épp rágyújt, remekül érzékelteti azt a kilátástalanságot és elhagyatottságot, ami egy maffiózó belső világát áthatja. Az uniformizált, kollektivista japán társadalom egyik velejárója, hogy aki perifériára szorul, annak csak a legritkább esetben van segítség, és onnan kiút.

Az alaptörténet a filmben is ugyanaz. Narita Kyoji meghallgat egy kórus előadást, majd utána a legszebben éneklő fiút, nevezetesen Satomi Okát elhívja egy karaoke bárba. Ott, miután vázolta a helyzetet, énekleckéket kér a fiútól. Satomi-kun vonakodva bár, de beleegyezik. Az első meghallgatás ugyanakkor kíméletlenül jelzi neki, hogy igencsak nehéz dolga lesz. Szeretett (?) yakuzánk igencsak gyászos teljesítményt nyújt, Satomi-kun számára talán nagyobb fenyegetés a végleges halláskárosodás, minthogy a maffiózó halálosan megfenyegesse, ha esetleg elutasítaná a segítségkérését.

Ez megalapozza a film humorát, de a korkülönbség miatt az alapfelállás eleve abszurdnak hat. Ez a sajátságos tanár-diák viszony is egyfajta üzenet, hiszen van olyan, hogy az idősebb tanul a fiatalabbtól. Az animében nem jön ki annyira a korkülönbség, ellenben a filmben már-már ijesztőnek hatott. Tökéletesen megértettem Satomi-kun távolságtartását, egyébként sem tekinthető egy énekes karrierje fénypontjának, ha egy yakuza figyel fel a képességeire, de hogy egy gyereket fenyegessen ez a veszély...

Ugyanakkor mivel nem a yakuza-lét átfogó és valóságos bemutatása volt a cél, ezért igyekeztek tompítani Narita-san maffiózó mivoltán. Egyrészt Ayano Go személyében egy barátságosabb arcú színész játszotta el a maffiózó szerepét, másrészt, ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre inkább fedezete a két főszereplő barátságának. Bár a nagy korkülönbség miatt inkább olyan érzésem volt, mintha egy apa-fiú kapcsolat bontakozna ki.

Ezzel együtt Satomi-kunnek több fronton is helyt kell állnia, hiszen eleve az iskola kórusával is folyamatosan gyakorolni kell, emellett a filmklubbal is folyamatosan néz és elemez filmeket. Erre rájön még a rögtönzött magántanári felkérés... Egyébként sem a tengernyi szabadidejükről híresek a japánok, ha ehhez még külön felelősség is társul, akkor bizony Satomi-kunnek hamar fel kell nőnie mentálisan.

A film humora akkor csúcsosodik ki, amikor a fiúnak az egész yakuza-csapatot meg kell hallgatnia. A jelenet görbe tükröt tart a wannabe énekesek elé, hiszen itt olyan előadásokat hallunk, hogy a kívülállót nevetésre ingerel, a bennfenteseket meg kínos csendre készteti. Ráadásul az énekes-jelöltek teljesen komolyan gondolják, hogy az előadásuk világszínvonalú. Aki komolyabban szokott karaokézni, énekelni, az vélhetően átérzi a fiú belső küzdelmeit, hogy mégis hogy tárja eléjük az igazságot úgy, hogy lehetőleg a testi épsége is megmaradjon.

Ahogy utaltam rá az elején, a film nemcsak vígjáték, hanem dráma is. Egyrészt Satomi-kun otthoni jeleneteiben láthatjuk, hogy a fiúnak a családjával is vannak küzdelmei, hiszen nem kapja meg azt a figyelmet, amit igényel. Másfelől betekintést nyerhetünk a yakuza gyerekkorába is. Aki ilyen elhagyatott családból származik, annak sajnos tényleg előre meg van írva a jövője, hiszen akit megfosztanak a fontosság érzésétől, az veszélyessé válik. Innen egyenes út vezet a lejtőn, akár a bűnözői lét felé, hiszen nem maradt más eszköze ahhoz, hogy éljen, és hogy túléljen. Ezek a jelenetek nemcsak mélységet adnak a filmnek, hanem talán magyarázatot is arra, hogy miért is barátkoztak végül össze.

Egy nagyszerű manga kiváló filmadaptációját nézhetjük meg. A mangakának, Wayama Yamának régi vágya volt egy yakuza-történet, de a Morning magazin szerkesztősége elutasította a tervet, ezért a történet végül doujinshiként jelent meg. A történet annyira népszerű volt, hogy többszöri utánnyomás után a Kadokawa Future Publishing vállalta, hogy manga könyv (tankoubon) formájában kiadja a történetet. A film pedig méltó a manga nívójához. Végig organikus maradt. A drámai jelenetek egyszerre érzékeltették a két főszereplő személyes küzdelmeit úgy, hogy közben mélységet is kapott a személyiségük. És talán pont ez adja a vicces, oldott jelenetek fedezetét, így ütnek igazán.

Ugyanakkor a manga olvasása, az anime, és a film nézése közben is olyan érzésem volt, hogy a mangaka nem egészen úgy bontja ki a két főszereplő közti kapcsolatot, ahogy azt eredetileg szerette volna. Vélhetően gúzsba kötötte Satomi-kun kiskorú mivolta. Ezt gondolom fő okának, hogy a történetük a Famiresu Iko. mangában folytatódik, ahol a a fiú már egyetemista. Itt fordulatot is vesz a kapcsolatuk, azt gondolom, hogy ez volt a mangaka eredeti célja. Ellenben a Karaoke Iko. tartalmasabb, és azt tudom mondani, hogy minden hibájával együtt is magasan ajánlott megtekintni a filmet.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Kivitelezés: 8/10
Zene: 9/10
Hangulat: 9/10

+ Úgy vicces, hogy a drámai jelenetek is ütnek
- Nem bontakozhatott ki a történet a maga teljességében

84%

2026. március 18., szerda

Egy rövid életű barátság története

A Japán Alapítvány által üzemeltetett JFF Theater streaming oldal egyik újdonsága a Mabuta no Tenkousei. Angolul Confetti néven ismert, és egy utazó színházi társulat mindennapjaiba enged betekintést. A főszereplő a társulat vezetőjének fia, Iwata Yuki, akinek, mivel a vándorszínházzal tart, nincs stabil otthona és iskolája, ezért stabil barátsága sincs. Állandó kapcsolata csak a társulat tagjaival van.

Épp ezért minden kapcsolatot kerül. Zárkózott, iskolából elsők között lép le, nagyon nem is tudja, hogy kell kapcsolatot létesíteni. Ám egy nap az osztályfőnöke megkéri a fiút, hogy vigye el a napi tananyagot egyik osztálytársának, Ogata Kennek. A fiú elit tanuló, a teszteken kiválóan teljesít, így az iskola nem jelent számára kihívást, ezért nem is jár. Joggal gondolhatnánk, hogy akkor máshol keresi az élet örömeit, ám a helyzet ezzel szemben az, hogy semmi mást nem csinál, csak otthon ül. Egyedüli szenvedélye az idol csapatok. Ám ezen a napon mindkét fiú számára véget érnek a magányos hétköznapok, hiszen egy különös barátság veszi kezdetét. Ken bár eleinte távolságtartó lesz Yukival, de hamar megtalálják az egymás felé vezető utat.

Yuki annak ellenére vállalja be a barátságot, hogy tudja, hogy nem lehet hosszúéletű. Fokozatosan megnyílnak egymás előtt, így ismerjük meg a múltjukat és a belső világukat. A film minden szempontból kiváló munka, hiszen nemcsak a színészek játsszák kiválóan a szerepüket, hanem dramaturgiailag is kiválóan közvetítik a fiúk érzelmeit, a megfelelő kameraállás is segít megélni azokat. Emellett nonverbális jelekkel is erősen kommunikál. Ez nemcsak a rendező, dramaturg bravúrja, hanem a színészeknek is olyan karizmája van, hogy önkénytelenül is felhívják magukra a figyelmet.

Ezzel együtt a kabuki színház mindennapjairól is képet kaphatunk. Szerencsére nem egy szigorú rendszer: Jó a kapcsolat a színészek között a színfalak mögött is, a próbákon bár van munka, de alapvetően jó hangulatban zajlanak.

A film hitelességét erősíti, hogy összhangba hozza az instabilitást Yuki viselkedésével, hiszen az állandó lakhely és iskola hiánya minden, csak nem ideális egy gyerek számára. Jól látható, hogy nagy hiány ez a fiú számára, hiszen olykor az apjával is veszekszik, a tanulmányi eredményei pedig jóindulattal is problémásnak nevezhető. Ám Kennel megváltoznak a dolgok. Barátságuk ugyanis arra is kiterjed, hogy segít neki a tanulásban, aminek látható eredménye lesz. Időközben előtérbe kerül egy másik osztálytárs, Hasegawa Maya, akiről kiderül, hogy Ken barátnője volt. Ám a fiú szakított vele, mert az idol csapatok jobban érdeklik. A lány azóta is nagyon nehezen élte meg a szakítást, erősen felkavarta a fiúval való újbóli találkozás.

A fiúk közti kapcsolat minőségére pedig remek példa, hogy Yuki magától jön rá, hogy aki nem jár iskolába, és a barátnőt idol csapatokra cseréli le, az menekül a valóság elől. Ugyanakkor, ha valami hibát fel lehet róni a filmnek, hogy különösebben nem részletezi ennek okát. Megtudunk egy pár titkot Ken gyerekkoráról, de megítélésem szerint ez nem elégséges ahhoz, hogy igazán megismerjük a probléma gyökerét. És azt gondolom, hogy lett is volna idő ennek kifejtésére, hiszen a film csupán 80 perc hosszú.

Ezt leszámítva viszont kiváló filmet tekinthetünk meg. Ogata Kent alakító Saito Junhöz már volt szerencsém, hiszen a Karaoke Iko! movie adaptációjában ő alakított Oka Satomit, és már ott is kiemelkedőt alakított. Nagyon jól állnak neki az introvertált karakterek, hiszen a kifejező tekintetével legalább annyira kommunikál nonverbális jelekkel, mint szavakkal. Az Iwata Yukit alakító Matsufuji Shion is kiválóan közvetít érzelmeket.

A film attól nagyszerű, hogy érzelmileg nem kiabál, mégis végig lehet érezni az elválás súlyát, és hogy nem lesz ez a barátság hosszútávú, de ki lehet jelenteni, hogy ez alatt egy hónap alatt ez a két fiú többet adott egymásnak, hogy mások hosszú évek alatt. Az osztályfőnök annál jobbat nem is tehetett volna, mint összehozza a két fiút. Hiszen nemcsak arra érzett rá, hogy mindkettejüknek komoly problémája van, hanem hogy kölcsönösen segíthetnek egymásnak.

Emellett megtanít a jelenben élni, megbecsülni minden pillanatot, és remek példát mutat minőségi kapcsolódásra és barátságra. Ez egy igazi introvertált, érzelmileg mélyen átélhető film.

A film a JFF Theather oldalán 2026. június 4-éig ingyenesen megtekinthető, csupán regisztráció szükséges. További linkek: Hivatalos weboldal | Snitt | My Drama List

Történet: 9/10
Színészek: 10/10
Kivitelezés: 9/10
Zene: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Érzelmileg mély és hiteles film, kiváló színészi játékkal
- Egy-két történetet ki lehetett volna jobban bontani

95%

2025. szeptember 9., kedd

Két anime egy mangakától

Ritka az, amikor egy mangakának két műve is kap egy szezonban animeadaptációt. Wayama Yamát ezen nem mindennapi megtiszteltetés érte, hiszen egyszerre dolgoztak a Karaoke Iko! és a Muchuu sa, Kimi ni. animációján is. A két mű között látszólag nem sok kapcsolat van, ezért csodálkoztam, hogy az AniList-en egymáshoz közeli kapcsolatot írnak, mintha egyikből következne a másik, ráadásul a két animének is egy Twitter oldala sőt, egy hivatalos weboldala van. Hogy ez mennyire indokolt, van-e egyéb kapcsolat a két mű között azon túl, hogy ugyanaz a mangaka, nézzünk utána.

Karaoke Iko!

Oka Satomi középiskolás srác, a kórusklub tagja, hovatovább az egyik legjobb énekese. Bár kérdéses, hogy tehetségét áldásként vagy átokként élte meg akkor, hogy megkörnyékezte az egyik yakuza, Narita Kyouji, hogy tanítsa énekelni. Bár gyorsan eldönti a kérdést Oka-kun láthatóan nyugtalan mivolta ellenére belemegy abba, hogy órát adjon a maffiózónak.

Kyouji-sannak jó oka volt rá, hogy órákat vegyen a félénk visszahúzódó fiútól. Yakuza körökben ugyanis negyedévente szokás karaoke versenyt rendezni, és ahogy sejthetjük, itt nem a győztest jutalmazzák, hanem a vesztest büntetik. És nem is akármivel! Egy tetoválást kap a kézfejére, méghozzá abból, amit a legjobban gyűlöl. És ha ez még nem lenne elég, maga a yakuza vezér varrja a vesztes kezére, ami - tekintve, hogy kezdő - ez dupla veszéllyel is jár. Egyrészt, könnyen meglehet, hogy a munka eredménye tragikus lesz, másrészt, aki nem szakértő, annak munkája még sokkal fájdalmasabb. Így hát nem csoda, hogy a 39 éves yakuza hősünk inkább elviseli azt a megaláztatást, hogy egy 14 éves gyerek segítségét kérje, mint amit a karaoke verseny vereségének zálogául kell elviselnie.

Ennek jegyében Kyouij-san elviszi Oka-kunt egy karaoke bárba, ahol beavatja a részletekbe. A fiú vonakodva ugyan, de elvállalja a rögtönzött tanári felkérést. De azt még nem is sejtette, hogy teljesen más miatt lesz viszontagságos az oktatás. Hamar kiderül ugyanis, hogy szeretett (?) yakuzánk félelme a vereségtől egyáltalán nem alaptalan. Oka-kun számára nagyobb fenyegetés a végleges halláskárosodás, amikor először hallja újdonsült tanítványát énekelni, minthogy mondjuk halálos fenyegetést kapjon, ha elutasítja a felkérést. A fiú igyekszik diplomatikusan a yakuza elé tárni a hibáit, és hogy mennyi mindenben kell fejlődnie. És ezen rövid sorozat során (amit régen OVA-nak hívtak) nagy viszontagságok és kemény gyakorlások árán a yakuza kihoz magából egy értékelhető eredményt.

Bár a történet alatt ez nem annyira érzékelhető, de az egész meglehetősen abszurd. Egyrészt az ének szolgáltat derűs percekkel, főleg az első részekben, másfelől a yakuza igyekszik a barátságosabb arcát mutatni. Mindent megtett a mangaka azért, hogy a körülményekhez mérten a történet a lehető legbarátságosabb legyen. Régi álma volt egyébként yakuza történetet írni, ám amikor Morning magazin szerkesztősége elutasította az ötletet, ezért Wayama Yama doujinshiként jelentette meg a történetet. Először a 2019. augusztus 25-én megrendezett COMITIA nevű Doujinshi rendezvényen értékesítette, ahol nemcsak hogy az összes példányt eladta, hanem többször kellett utánnyomni a történetet. Egy időben nehezen volt beszerezhető a doujinshi. Végül 2020-ban a Kadokawa Future Publishing adta ki a manga formájában a történetet.

Ami meglehetősen szembetűnő a történetben, az Oka-kun ambivalens viszonyulása a yakuza felé. Láthatóan tart tőle, igyekszik tisztes távolságot tartani, mégis igyekszik segíteni, ahol tud. LINE-on is tartják a kapcsolatot, így végül kialakul egyfajta kötődés a két főszerpelő között. A mangaka régóta érdekelt a bromance történetekben, egyik terve teljesült azzal, hogy két jelentős korkülönbséggel élő férfi között írt egy ilyen történetet.

Live Action movie

A mangából előbb készült élőszereplős film, mint animáció. 2023-ban tervezték bemutatni, végül 2024 januárjában láthatta moziban a nagyérdemű közönség. A mangában mintha igyekezett volna tompítani a mangaka a korkülönbség élét, a movie-ban nagyon látszik a két főszereplő közti generációs eltérés. Ezáltal az egész történet még abszurdabbnak hat. A movie láttán eleinte igencsak kellemetlen érzésem a szokatlan tanár-diák kapcsolat láttán. Csak még jobban meg tudtam érteni Oka-kun távolságtartását a yakuzával szemben. De ahogy haladt előre a történet, úgy lett egyre inkább fedezete a kettejük barátságának. Bár mivel erősen kijött a korkülönbség, sokkal inkább olyan érzésem volt, mintha egy apa-fia kapcsolatot láttam kibontakozni.

A film nagyon jó volt, a színészek remekül játszották a szerepüket! Igyekeztek a történet egyediségéhez mérten nem a tipikus japános "mangaadaptációs" színjátszással átadni a jeleneteket. Ez jó hatással volt a színészi játékra. Igyekeztek Ayano Gou személyében egy barátságosabb arcú színészt találni, hogy inkább a történet bromance és slice of life mivoltára fókuszáljanak, semmint a yakuzát a maga sötét valóságában mutassa be. Saito Jun pedig zsenge kora létére láthatóan ígéretes karrier áll előtte. Mindenképp ajánlott film, a minősége garantálja a létjogosultságát. Nem éreztem, hogy egy újabb húznak le az eredeti műről.

Famires Iko!

A történet Famires Iko! címen folytatódik. Oka Satomi felnőtt férfi lett, leérettségizett és egyetemi tanulmányainak okán Osakából Tokióba költözött. Újévi buliból hazatérve megáll egy családi étteremnél, ahol részmunkaidős állást vállal. Itt nem is annyira a srác a főszereplő, sokkal inkább az a képregény szerkesztőség vezetője, és legfőbb segédje, akik állandó jelleggel a étterembe járnak, megvitatni a leveleket, megválaszolni, amik egyébként a szerkesztőségbe érkeznek. Arra is volt példa, hogy bizonyos jelölteket, akik a magazin színvonalát erősítenék, az étteremben hallgatják meg. Ezt Oka-kun meglehetősen furcsán konstatálja, de nem zavartatja magát miattuk.

A fiú ebben a mangában is ugyanúgy csendes, zárkózott, nem nagyon beszélget másokkal. Kifejezetten megkönnyebbülésként éli meg, ha a kollégája csak 2 másodpercre is, de csendben tud maradni.

Narita Kyouji ebben a történetben is megjelenik, és amikor felbukkan, természetesen csak egy helyre mehetnek múlatni az időt.

Igazából nem rossz ez a történet sem, mert olvasatja magát, de nehezen adja magát, hogy mi is a célja a mangakának ezzel a történettel. Az a gyanúm, hogy a mangaka azért ugrott ennyit időben, hogy Oka-kun nagykorú mivoltának köszönhetően ne jöjjön ki a korkülönbség kettejük között.

Muchuu sa, Kimi ni.

A mangaka másik műve, mely animációt kapott, az Muchuu sa, Kimi ni. Szerencsére semmi köze nincs a yakuzához, ellenben a bromance-hoz annál inkább. A manga két olyan srác, nevezetesen Hayashi Miyoshi és Nikaido Akira történetét követi, akik között semmi kapcsolat nincs. Az a helyzet ugyanis, hogy a mangaka, egy antológiagyűjteményt adott ki melynek szereplői fiúiskolába járnak.

És hogy ki ez a két fiú? Hayashi Miyoshi őszinte, naiv srác aki kérlelhetetlenül hű önmagához. Kedvét leli a haszontalan cselekedetekben, úgysmint utcatáblák fényképezésében vagy a lépteinek számolásában. Elmélete szerint ekkor éli meg igazán a szabadságát. Személye üdítőleg hat az elvárásokkal és a konformizmus által formált világban. Ezzel szemben Nikaido Akira keményen dolgozott azon, hogy komor és mogorva álarcát magára öltve távol tartsa magától az osztálytársait. Ám egy osztálytársa bepillant a maszk mögé, onnantól pedig szépen lassan azon dolgozik, hogy lehántsa azt az arcáról.

A mangafejezetek egy-egy történetet dolgoznak fel, ezek kaptak az animében is egy-egy epizódot. A cél az volt, hogy olyan, a fiúk személyiségéhez illő, de különálló történetet dolgozzon fel, amik példát szolgálnak arra, hogy a különcség lehet az egyéniség kifejezése, ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy, és megéled általa az önazonosságod. Ebből kifolyólag az egyes történetek is meglehetősen egyediek, itt-ott szívet melengetők, vagy épp derültségre adnak alapot.

Live action dorama

Ebből a mangából is korábban, sőt jóval korábban készült el az élőszereplős adaptáció. Hasonlóan öt részes, mint az anime, bár a felépítése némileg más. Az első részben egyszerre mutatták be Hayashi és Nikaido történetet, amitől meglehetősen csapongóan indul a sorozat. Tartottam is attól, hogy rányomja az egész dorama színvonalára a bélyeget, hiszen így nincs igazán lehetőség elmélyülni a történetben.

De szerencsére ennek nyoma sem volt a második résztől. Csak egy történetet dolgoztak fel, így volt is lehetőség megélni azt, ráadásul a színészek is nemcsak hogy jól játszottak, de szemmel láthatóan élvezték a szerepüket. Azt éreztem, hogy lubickolnak benne, ez az egyedi darab csak változatosabbá teszi a repertorájukat. Nemcsak hogy a legtöbbet hozták ki magukból, de itt-ott mintha rá is játszottak volna a szerepükre.

Talán amibe be lehetne kötni, hogy Nikaido nemhogy nem ijesztő, hanem kifejezetten egy szépfiú alakítja. Így nem annyira hatásos az a bizonyos mogorva álarc, ami a mangában annyira működik, és így nem érezhető annyira az a jellemfejlődés, amin keresztülmegy, de ahogy játssza a színész a szerepét, az mindenért kárpótol. Mindenképp érdemes megnézni!

Verdikt

Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy a két mű közül a Muchuu sa, Kimi ni. sokkal közelebb áll hozzám. Kicsit beárnyékolja nálam a Karaoke Iko!-t a yakuza, és hogy az egyik srác kiskorú, de ha úgy vesszük, hogy egy apa-fiú kapcsolat éled újjá, akkor bőven van okunk szeretni a Karaoke Iko!-t is. Minden abszurditásával, komikumával együtt is egy végtelenül kedves történet. De a Muchuu sa, Kimi ni. esetében sokat ad nálam Hayashi önazonos személyisége és hogy volt Nikaido esetében egy srác, aki lehántotta az általa gondosan kialakított mogorva álarcot. És mint annyiszor, most is kiderült, hogy Nikaido is ugyanúgy a kedves és szerethető srác, mint bárki más. A Muchuu sa, Kimi ni. kiváló példát mutat arra, hogy a magad egyéniségével is megtalálhatod a helyed a világban, ahogy arra is, hogy ritka nagy kincs, ha van valaki, aki meglátja az értékeidet és megnyitja a szívedet.

Ennek okán sokkal erősebbnek éreztem a bromance-ot a Muchuu sa, Kimi ni.-ben. Sokkal szabadabbnak tűnik, jobban kijött az, hogy a mangaka első, gimnáziumi próbálkozásai Boy's Love mangák voltak. Azóta ezt annyival "szelídítette", hogy olyan közeli kapcsolatot mutat be srácok között a történeteiben, ami épp nem lépi át a romantika határát. Amolyan feltétel nélküli teljes bizalom van a fiúk között. És ezt szívmelengető látni. A Karaoke Iko!-ban talán korlátozta a mangakát hogy az egyik srác még csak 14 éves. Talán pont ezért van folytatása Famires Iko! címmel, hiszen ott Oka-kun már fiatal felnőtt.

A mangaka egyéb művei

Wayama Yama egyelőre a rövid történetek híve. Az első mangája, amit még Wayama Tomoyoshiként jegyez, egy One-Shot, mely Yuutousei no Mondai címmel jelent meg. Ez egy sajátságos iskolai slice of life történet horror elemekkel. Inaba Akira egy igazi elit diák. Kiváló tanuló, osztálytársai pedig tisztelik a tudása miatt. Ám, ahogy a cím is utal rá, vagy egy problémája. És ha ez felszínre tör, az bizony horrorisztikus következményekkel jár. Talán ez a manga a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a mangakát a horrormangák is inspirálták. Meggyőződésem, hogy a Muchuu sa, Kimi ni.-ben is Nikaido karaktere ténylegesen egyfajta tisztelgés Junji Ito munkája előtt, és nemcsak azért, mert az osztálytársa mondta róla, hogy olyan, mintha Junji Ito egy mangájából lépett volna ki. Hiszen, ha jobban szemügyre vesszük a karakterdizájnt és a közeget, Wayama Yama mangáit lényegében csak az különbözteti meg a horrormangákról, hogy a közeg szerethető. Egyébként a karaktereinek nem lenne ilyen barátságos fizimiskája, akár horrormanga szereplői is lehetnének.

Wayama-san egyébként dolgozott korábban a Morning magazinnak. Náluk jelent meg a szintén One-Shot Nagisa he Ikou, de a későbbi együttműködés nem volt sikeres, mert a szerkesztőség elvárásait akarta kielégíteni, így az egy idő után szem elől tévesztette, hogy mit is akar rajzolni. Valószínűleg ez a tapasztalat is hozzásegítette a mangakát ahhoz, hogy önazonos karaktereket alkosson.

A mangaka másik komolyabb műve - amiből OVA is készült - az Onna no Sono no Hoshi. Ez is férfiközpontú történet annak ellenére, hogy most egy lányiskolában járunk. Ennek japán nyelvtanára, Hoshi Mitsuhiko a diákok kedvence. Hihetetlen engedékeny, beszáll a lánytanítványai Chiritori játékába, tanácsot kérnek tőle mangarajzolás terén, de az se zavarja, ha diákjai a füle hallatára kicikizik. Tanárkollégái meg ha hívják iszogatni, zokszó nélkül elmegy. Egyik szünetben figyel fel az egyik tanár, Kobayashi Keiji a kollégájának, egyben barátjának munkájára. Amikor végül elhívja egy bárba iszogatni, itt tudhatunk érdekességeket a tanárról. Ez is egy rövid, de végtelenül szerethető mű, mert Hoshi-sensei is olyan karakter, aki nem zavartatja magát, hogy cikizik a diákok a különcsége miatt, egyszerűen vállalja az egyéniségét. Valami egészen más foglalkoztatja. Hogy mi, annak bárki szem- és fültanúja lehet, ha megnézi ezt a rövid és kedves történetet. A manga viszont a mai napig tart, Wayama Yama a mai napig ezen dolgozik.

Ez a történet is átmegy bromance-ba a két tanár között. Azt kell mondjam, hogy nagyon ügyesen lavírozik a mangaka a műfajban. Azért nehéz dolog a bromance, mert egy nagyon vékony fal választja el a legjobb barátságot és a párkapcsolatot. Így annak, aki férfiak között szeretne egy igen közeli kapcsolatot bemutatni, annak ezen a vékony falon kell egyensúlyoznia. Nem olyan nehéz egyik-másik irányba leesni. Eddig a mangaka ügyesen balanszíroz. Egyedül a Karaoke Iko!-nál volt olyan érzésem, hogy nem kezelte ezt annyira jól, főleg a gyerek részéről.

Ezt leszámítva mindenkinek ajánlom a műveit. Igaz, elsősorban női olvasói vannak, és női műfajba sorolják a műveit, de azt gondolom, hogy olyan férfi animések számára is példával szolgálhatnak a mangái, akik nyitottak az igazán szoros, testvéri szintű kapcsolatra. A mangaka is jobban szereti seinennek aposztrofálni a műveit, mert a josei nem illik a stílusához. Én magam is inkább seinennek látom a műveit, de ettől függetlenül teljesen mindegy, milyen nemű az olvasó, azt gondolom, hogy mindenkinek tetszeni fognak a történetei. Egy különleges ajándéknak tartom Wayama Yama mangáit.

2025. június 21., szombat

A 2025. nyári szezonban nézni tervezett animék listája

Több nagysikerű anime, mint például a Dandadan vagy a Kaijuu 8-gou is most jelentkezik a második évadával, de én ezeket már csak azért sem most fogom nézni, mert az első évadát se láttam, plusz vannak mások prioritásban.

Egészen pontosan 6 animét választottam ki. Öt közülük talán érthető, hogy miért választottam (aki ismeri a személyes ízlésemet), egy viszont furcsának tűnhet. De lássuk is, hogy melyek azok.

Hikaru ga Shinda Natsu

Ez jó előre felkeltette az érdeklődésemet, olyannyira, hogy el is olvastam az elérhető mangafejezeteket. És maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy misztikus horror-történet: Hikaru visszatér, legjobb barátja, Yoshiki pedig nagy örömmel fogadja. Ám hamar rájön, hogy valami nem stimmel a fiú körül. Hikaru valójában meghalt. De akkor hogy térhetett vissza? Ki lakozik a testében? Milyen átok sújtja Hikaru családját? Miként érinte ez a falut? Ezekre keresi a választ a történet. A manga rajzstílusa kiváló! A sötét színek kellően érzékeltetik a falut övező sötét titkok jelentőségét, ahogy a karakterdizájn is kiváló. Az előzetes alapján is sokat remélek az animétől.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter (JP) | Twitter (EN)

Az anime a Netflixen lesz megtekinthető.

Dr. Stone: Science Future Part 2

Igazából már csak azért van ez az anime a listámon, hogy becsülettel végignézzem, egyébként elveszett már a varázsa. Addig volt egyedi, amíg a szereplők kialakítottak egy civilizációt, és az újabb találmányokkal segítettek magukon. De úgy gondolom, hogy sokat vesztett a nimbuszából az anime, ahogy az újkorba értünk. Leginkább azért, mert az újabb találmányok már sokkal inkább dokumentálva vannak, így kevesebb az ötlet az újabb évadokban. De hátha kapunk valami érdekességet.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter | Instagram

Az anime a Crunchyrollon lesz megtekinthető.

Grand Blue 2nd Season

Na ez tűnhet furcsának, hogy listámban van. Kvázi kihívásként néztem meg, egyik ismerősöm mondta, hogy nem az én ízlésem ez az anime. Na mondom magamban, "aztat majd én megmondom, hogy mi az én ízlésem" ... Nos igen, tényleg nem vicces nekem az, amikor egy srácnak, aki rosszul van, nem vizet kap, hanem 96%-os alkoholt. Meg úgy bebasznak, hogy már nem is a detoxikáló kell, hogy értük jöjjön, hanem a hullaszállító. Ha úgy vesszük, van egy üzenete az animének: Most éljünk féktelenül, amíg egyetemisták vagyunk, mert utána... Valóban nem ez az ideális egyetemi élet, amit el tudok képzelni, és nem is lennék részese egy ilyen közösségnek, de külsős nézőként, hogy van olyan, aki úgy dönt, hogy most bulizza ki magát, miért is ne? Igazából pont azt becsülöm az animében, hogy egyáltalán nem kertel: Amit bevállalt, abba teljes mellszélességbe beleáll.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Fermat no Ryori

Ennek nemrég ment a Live Action változata Netflixen és nagyon érdekes volt. Szerettem nézni, úgyhogy kíváncsi vagyok az animére. Kitada Gaku gyerekkorában kiváló volt matematikában. El is határozta, hogy matematikus lesz, amíg Asakura Kai megállítja, hogy "Nem úgy van az! Szakács leszel, ha én mondom!" Asakura egy francia étteremben séf, a segítségével Kitada megtalálja a kapcsolatot a szakácsmesterség és a matematika között, aminek köszönhetően kiváló ételeket készít. A karakterdizájn kissé furcsának hat, de ha megüti a dorama nívóját, akkor animében is remek alkotás lehet.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Karaoke Iko!

Nem igazán tudom, hogy mit várhatok ettől az animétől, de mivel éveken át karaokéztam Anime- és MondoConokon, gondoltam, ennek emlékére megnézem. De úgy tűnik, nem egy könnyed szórakozás lesz: Karaoke verseny elé nézünk, ahol a vesztesnek tetoválást kell magára varratnia. Bizony, a jakuza van a verseny mögött. Ez egy kicsit megijesztett, de amíg a végtagok a helyükön maradnak, addig nincs komoly baj. Lehet, hogy mi nézők, tényleg szórakozni fogunk rajta.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Kimetsu no Yaiba Movie: Mugen Jou-hen

Ezt a három részes movie-t is megnézem, ha már eddig néztem a sorozatot. Nem tudom, hogy fogják-e magyar mozik adni (ahogy kémkedtem, Németországban igen), már egy ideje feltűnt, hogy eltűntek az animék a magyar mozikból. Hátha ezt érdemes lesz megint licenszelni. Ha igen, rajtam nem fog múlni a mozis nézettség.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Facebook | Twitter (JP) | Twitter (EN)

Most jobban van mit nézni, mint a korábbi szezonokban.