Hát ez a szeretet?

Nagyon vártam a Paradox Live THE ANIMATION azon epizódját, mely a "LOVE" Stage Battle kislemez voice dramájának a történését dolgozza fel, mert meglehetősen sajátságos a története. Röviden arról van szó, hogy a The Cat's Whiskers legfiatalabb és legfélénkebb tagja, Ando Shiki múltja igencsak terhes. Valamiért úgy emlékszik, hogy ő volt az, aki megölte a legjobb barátját.

De kiderül, hogy nincs így, hiszen az a bizonyos legjobb barát nem más, mint Yatonokami Nayuta a cozmezből. Közöttük ugyanis komoly barátság szövődött a múltban. Most ahogy visszagondolok az animére, nem úgy rémlik, hogy felfedte volna ennek a a barátság forrását, egyszerűen csak gyakori találkozóhelyük volt az a bizonyos háztető, mely Nayuta számára szolgált menedékhelyül a nyomorult helyzetéből. Erről még az ikertestvére, KANATA sem tudott. Az egyedüli, aki gyakran meglátogatta Nayutát a háztetőn, az nem volt más, mint Shikki.

Maga az anime sokkal inkább annak a jelentősségét akarta bemutatni, hogy van egy búvóhely, amiről csak ők ketten tudnak és senki más. Ez nagyon tetszett már a doramában is, és érdekelt, hogy dolgozzák fel az animében. Jó volt látni, ahogy Shikki visszatér abba a bizonyos lépcsőházba, és visszaemlékszik arra, ahogy együtt cipelték fel a kanapét a tetőre.

Az anime nagyon jól visszaadta azt az érzést, hogy van egy hely, ahova elbújhatunk, amiről csak mi ketten tudunk, és senki más. Ez az intimitás az, ami igazán széppé tesz bármilyen emberi kapcsolatot, legyen az barátság, szerelem vagy családi kapcsolat.

Viszont a kislemez borítója is mutatja, hogy mintha ez a múlt csak Ando Shiki számára lenne fontos, Nayutának meg... És azt gondolom, hogy igencsak nagy pofont kapott Shikki a történet kitalálóitól, amilyen lezárást kitaláltak az animének... amnézia... De azt mégis hogy? Azért hitte Shikki, hogy megölte a legjobb barátját, mert a tetőről lezuhant. Na most itt jön a történet logikátlan mivolta, ami kérdéseket hoz magával. Tényleg leesett Nayuta a tetőről? Ha igen, hogy élhette túl? Igencsak magasról zuhant volna le. Tényleg megúszta a zuhanást egy amnéziával? Akkor hogy lehet, hogy minden másra emlékszik?

Erre az egészre egyetlen logikus magyarázatot tudok mondani: Nem esett le senki, nincs itt semmi amnézia, egyszerűen csak Nayuta ily módon adja Shikki tudtára, hogy a barátságuk egyszer és mindenkorra véget ért. Eléggé inkorrekt, ráadásul Shikki magától is rájöhet arra, hogy Nayuta kamuzik, hiszen hogy lehet, hogy pont az ikertestvérével alkot egy formációt?

Tehát nagyon szerencsétlen ez a történet, és azt kell mondjam, hogy a történet kitalálói egy ziccert hagytak ki. Miért is lehetne két jóbarát két különböző csapatból, akiknek ráadásul van egy közös terük, amiről senki más nem tud? Megmaradhatott volna a mély barátság kettejük között, maradt volna valami intimitás, ne adj isten a fujoshiknak is kedveztek volna. Nem néztem ennek utána, de állítom, hogy ők nem hagyták ki ezt a ziccert, és nem rajzolták tele a Pinterestet Nayuta × Shiki yaoi képekkel.

Végül utánaolvastam, és a Paradox Live Fandomon megtaláltam a választ. Nincs itt semmi amnézia, ez nem Nayuta, hanem egy, az ikertestvére által kreált fantom. Ez az a bizonyos fantom, ezért nem ismerte fel Shikki-t, és nem érti, hogy mit akar tőle. Spoiler Később tisztázzák a helyzetet, a valódi Nayutával, és újra barátok lesznek. Később egy Shuffle albumon "Rooftop Friends" néven közös dalt rappelnek. Spoiler vége

Mondjuk azt, hogy így kerek a történet. De ami miatt biztos, hogy csalódás számomra ez az epizód, hogy nem a kislemezen hallható "Mercy On Me" dallal zárták a részt, hanem valami új dallal, amit még nem hallottam. "FADEAWAY" a címe, kétségtelenül jó dal, bár ellentmondásos, hiszen az egy Nayuta × Shiki közös rap, ahol a barátságuk jelentősségéről rappelnek. Ellenben az anime végéhez jobban illett volna a "Mercy On Me", mert az jobban visszaadja, hogy Shikki számára mekkora törés az, hogy megszakadt ez a barátság.

Ez a dal számomra egy Ando Shiki character song. Jól visszaadja a félénk srác érzelgős mivoltát. Ő egy ázott, kóbor kiscica, aki szeretetre és melegségre vágyik. Nem érti, hogy miért lett megint kidobva az utcára. Megítélésem szerint ez a dal sokkal jobban adja vissza az egész epizód mondanivalóját.

Nem utolsósorban az egész kislemez is érdekes, hiszen Nayutával a cozmez egészen másról rappel az "Ain't No Love" című dalban. Ez a cozmez egyik legdurvább, szövegileg legkeményebb dala. Ugyanis itt rappelnek a múltjukról, a gyerekkorukról. Hogy az anyjuk egy rohadt kurva volt, és hogy ők csak azért születhettek meg, mert egy férfi jól megfizette őt egy szexért. Tehát ők tényleg állat módjára jöttek a világra. Elképzelésük nincs arról, hogy ki az apjuk, az anyjuk meg születésük után nem sokkal halt meg. Na most, ha ennyire állat módjára születtek meg, akkor csoda, hogy kóbor állat módjára élnek a nyomornegyedben? Senkiben nem bíznak, csak egymásban. Kettejük közül egyébként Nayuta az, aki jobban nyit az emberek felé. Jó eséllyel ennek az eredménye lett ez a barátság is.

Azért rossz volt látni, hogy így lett vége ennek a barátságnak, alakulhatott volna ez sokkal jobban is. Holnap új epizód, amit én majd szerdán fogok megnézni.

Az emberi kapcsolatok fontossága

Bánom, hogy kihagytam a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai előző 2 részét, pedig tudtam volna arról is mit írni. Sőt, a Paradox Live THE ANIMATION-ról is, úgyhogy ha lesz rá affinitásom, akkor gyakrabban fogok írni. Tényleg annyira jó ez az őszi szezon, hogy bőven meg tudnám tölteni ezt a blogot aktualitásokkal, ehelyett...

De siránkozás helyett inkább lássuk a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai 6. részét, ami ugyan nem volt annyira érzelgős, de volt annyira szép, hogy beszéljünk róla. Igazából ez az epizód azért nem volt annyira érzelgős, mert most Minato volt fókuszban. Ő pedig nem annyira érzelemközpontú, márészt meg olyan humorral indított az anime, ami effektív tompította az érzelemdúsabb jelenetek élét. Konkrétan könnyesre röhögtem a szemem.

Amikor a legidősebb testvér, Hayato a legfiatalabb testvérének vetette fel, hogy elég sokáig marad el Minato és Mikoto, Gakuto válasza rádöbbentette, hogy mennyire felnőttesen viselkedik.

Hát, jó reggelt, kedves Hayato-san! Te élsz a legfiatalabb testvéreddel és nekem tűnik fel előbb, hogy Gakuto nem a korának megfelelően beszél? De az ezt követő kép...

Ezt nem bírtam épp ésszel... Hayato ugyanis hirtelen úgy érezte, mintha a legfiatalabb testvér lenne az apuka. Néha azt érzem, hogy kevés viccesebb dolog van egy felnőtt ösztönös gondolatainál. Ha az ő komplexebb világa leegyszerűsödik, és az képet alkot, az sokszor viccesebb tud lenni, mint egy gyerek egyszerű, öszönös látásmódja.

De azért Hayato gyorsan helyre teszi a szerepeket. Csak mondja meg a kis öcsike, hogy mit akar vacsorára, a bratyó majd megcsinálja.

Nagyon jó jelenet volt. Ilyen érzékeny, szívet melengető anime esetében a jó humor még jobbá teszi az animét. Oldja a hangulatot, és még közelebbinek mutatja a szereplők közti kapcsolatot. Főleg, ha a testvérek között igazi testvéri kapcsolat van, akkor egy jó humor még jobban üt.

Annak ellenére, hogy a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai története inkább epizodikus, most az 5. rész történetét folytatták. A lényeg, hogy Minato barátja, Uta-chan randizik egy sráccal. Minato pedig nem azért féltékeny, mert titkon szerelmes a lányba, hanem hogy megszakad vele a kapcsolat. A bátyjával Mikotóval és Minato egyik osztálytársával titkon Uta-chan után settenkedtek, aki egy gyorsétteremben randevúzik. Ott találják ki, hogy hogyan szabotálhatják meg a randevút. Vagy... Mi lenne, ha Minato lenne Uta-chan szerelme? Az önmagában rossz jel, hogy Minatónak fogalma sincs, hogy viselkedik az, aki szerelmes. Mobilon néz utána, és háááát... Nincs elragadtatva az ötlettől.

Hát akkor legyen Mikoto az, aki becsajozik! A család tagja lehetne, ultimate megoldás! Ha Mikoto nem lenne ennyire visszafogott, valószínűleg elküldené a kistestvérét valahova nagyon messzire. Ehelyett...

Tekintve, hogy nincs megoldás, ezért Minato kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy lehet, hogy elveszti a legjobb barátját. És van is erre kilátás, hiszen Uta-chan újabban elutasítja, hogy együtt menjenek titkos erődjükre, az tovább építeni. Effektív furcsán viselkedik, sokkal csendesebb... Így csak egyféle módon válaszolhat.

Tehát van baj. Így Minato végül egyedül megy a titkos erődükre, amit együtt építenek. Itt a közös emlékek hatására érzékenyül el Minato.

Ebben nagyon erős az anime. Előtte Minatót szinte szuperplánban láthattunk (csak az arcát), illetve a gondolatait, amik bántják őt, és ahogy egyre csak gyűlnek a könnyek a szemében. A közeli kép segítségével teljesen magunkévá tehetjük Minato fájdalmát. Majd amikor sírva fakad, azt már messzebbről mutatják, hiszen már bevonódtunk Minato érzelmeibe.

Ez jó módszer arra, hogy jobban átérezzük a karakter fájdalmát, mert így azok is átélhetik, akik annyira szerencsések, hogy nem vesztettek el fontos embert az életükben. De sajnos érzékenyebben reagálnak a szeretett személy elvesztésére azok, akik már elvesztettek egy fontos személyt az életükben. Azt gondolom, hogy a szülők elvesztése kellő indok ahhoz, hogy megértsük, hogy miért reagált Minato ennyire érzékenyen arra, hogy elszakadhat a legjobb barátnőjétől.

Ezen érzelmek terhével csinálja végig Minato a másnapot az iskolában. Egyedül megy haza, bár valamivel nyugodtabb, a napnál is világosabb, hogy a gondolatai még mindig kísértik. Ezért jön jól egy külsős személy, aki segít tisztán látni. Uta-chan nagynénje épp ott volt szolgálatban, ahol Minato ment haza.

Ő készségesen vállalta, hogy megoldja a problémát, hiszen nőként csak jobban tudja, mit érez egy lány, amikor szerelmes. Nos, hát hajrá. Addig is Minato megvakul a nagynéni kisugárzásától.

És hát igen... Van oka Uta-channak, hogy minden feszültségét a karatéban vezesse le. A helyzet ugyanis az, hogy a barátja szakított vele, mert nem látta Uta-chant eléggé nőiesnek.

Ez ilyen aranyosan bugyuta jelenet volt, mert látszott a srácon, hogy nem rosszindulatból szólt be Uta-channak. Csak túlzottan direkt és sértő módon vetette fel a problémáit. Mintha nem lenne rájuk bocsánat. Ettől hátrálhatott meg Uta, és érezhette úgy, hogy ebben a kapcsolatban nincs keresnivalója. Én nem feltétlen éreztem azt, hogy a srác nem fogadta volna el Uta-chant, de tényleg annyira direktek voltak a kérdései, hogy arra nagyon nehéz jól reagálni. Akármennyire is nem a rosszindulat vezérelte a fiút, nagyon nehéz másképp értelmezni az ilyen direkt kritikákat.

Ugyanakkor, ha őszinte akarok lenni, értem a srác problémáját. Már a mangában is meg kellett erőltessem magam, hogy Uta-chant én is lánynak nézzem. Függetlenül attól, hogy Minato személyében egy fiú a legjobb barátja, van valami fiús kisugárzása, ami miatt én se tudtam őt igazán lánynak nézni. Annyit tudok a japán nyelvről, hogy vannak olyan szavak, amiket csak fiúk használnak egymás között. Ha azt egy lány mondja, jó eséllyel a fiúsabb viselkedést preferálja. Jó példa erre a több "én" közül a "boku", amit fiúk mondanak magukra. Nincs olyan szintű japán nyelvtudásom, hogy tudjam, hogy pontosan milyen szavakat használ Uta, de a vehemenciája, a mozgásának dinamikája, ahogy megnyilvánul, meglehetősen fiús, és ez már a mangában is kitűnik. Ezzel önmagában nincs baj, nyilván ez Uta temperamentuma, és a srác is hozott egy döntést azzal, hogy ő olyan lányt szeretne maga mellé, akinek a viselkedése is lányos. Ahogy ezt kifejezésre juttatta, az volt problémás, és amíg ezen nem változtat, addig neki is problémái lesznek a párválasztásban.

Mindenesetre a szakítás megtörtént, így Minato is megkönnyebbülhet.

És végül minden visszaállt, ahogy az korábban volt. Azt gondolom, hogy ez a kép is jól mutatja, hogy jogos volt a srác felvetése, hogy Uta-chan eléggé fiús. Ritka az, hogy egy fiú és egy lány barát így összecsapja a kezét. De ez természetesen a legkevésbé sem lehet akadálya annak, hogy ők ketten igazi barátok legyenek. Sőt, Uta-channak pont azért van Minato mellett a helye, mert ő olyannak fogadja a lánybarátját, amilyen. Ők együtt alkotnak fantasztikus párost.

Ez is nagyon jó epizód volt, szép volt a vége. Jól érzékeltette, hogy az elszakadásnak még a lehetősége is nagyon fájdalmas, nemhogy az ténylegesen megtörténjen. Én személy szerint nem érzékenyültem el ezen a részen, nálam most az elején a humor vitte a prímet. De az egész anime továbbra is csodálatos, magasan ajánlott a megtekintése. 

Hallgattassék meg az utolsó helyezett is!

Amíg sokaknak az Oshi no Ko volt az év animéje, és el volt ájulva tőle, de olyan szinten, mintha az animés ipar ennél jobbat még csak megközelítőleg sem mutatott volna fel, addig a Paradox Live THE ANIMATION szépen csendben belopódzott az őszi szezonos animék közé, és nem megáltallott az év felfedezettje címét elragadni magának. Nagyon sokat hallgattam az elmúlt egy hónapban a Paradox Live dalokat, és most már szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy olyan hatással van rám, mint a Haikyuu!!, amikor azt fedeztem fel magamnak.

Most az egész projekt egyik dalával szeretnék kicsit mélyebben foglalkozni. Ez egy későbbi dal, a második nagy összecsapás egyik dala, ezért azt tippelem, hogy az ehhez kapcsolódó történet majd a második évadban kerül feldolgozásra. Az pedig majd sokára lesz, így aki nem akar spoilert olvasni, annak azt javaslom, hogy csak hallgassa meg a dalt, legfeljebb a hozzá kapcsolódó elemzésemet, és álljon is meg, mert megírom a hozzá kapcsolódó történetet is, a saját véleményemmel.

És hogy melyik dal kerül kielemzésre?

AMPRULE: Nobody But Me

Ez a dal jó eséllyel pályázik nálam a 2023-as év dalára. Zseniálisan van megírva ez a dal. Nem feltétlen gazdag zenében, de nagyon jól egyensúlyoz a mély és a magas hangok között. Ha nem vesszük figyelembe a szöveget, akkor mély hangzás nem a pesszimizmust, melankóliát sugározza magából, ahogy az szokott lenni, hanem sokkal inkább egyfajta rejtélyességet, izgalmat. Ez adja a dal témájának a lényegét, amit remekül kiegészítenek a magas hangok. Amik pozitív, optimista érzetet adnak a dalnak, így azt érezhetjük, hogy az a bizony rejtély és titok valami pozitív dolog lesz. Így a dal ad egy kellemes bizsergést.

Bár egyébként a szöveg kifejezetten negatív. Lényegében arról van szó, hogy Yeon Dongha az, aki azt mondja magáról, hogy senki más nem fogja uralni ezt a világot, csakis ő, míg Baek Chungsung készséggel a szolgálatába áll. Igen, ők Dél-Koreából származnak, konkrétan a szöveg is háromnyelvű: japán, angol és koreai. Tehát ha a szöveggel együtt értelmezzük a dalt, akkor a magas hang az ő optimizmusukat szimbolizálja a világuralom felé, a mély hangok pedig azt, hogy ennek jó eséllyel senki nem fog örülni.

De én ennek a dalnak nagyon örülök, mert ha máshogy értelmezem, akkor sokkal inkább egy izgalmas várakozás van a dalban. Sőt! Konkrétan ez az első olyan dal, aminek kapcsán azt tudom mondani, hogy az auto-tune csak kiemeli a dal mondanivalóját. Nagyon jól megcsinálták a kissrác mély hangját, csak még izgalmasabb lett tőle a rapje. Ez a dal kiváló példája annak, hogy az auto-tune-t is fel lehet használni arra, hogy még jobban átélhető legyen a dal, ezáltal legyen még jobb. Viszont a nép nem volt erre vevő, ugyanis az AMPRULE lett a második évad utolsó helyezett csapata. Méghozzá eléggé lemaradva, amit kicsit méltatlannak érzek.

A lényeg a következő: A Paradox Live második évadába négy új csapat csatlakozott, egyikük az AMPRULE. A nyolc csapatra bővült projektben a versenyeztetést nem tudták rap párbaj formájában megoldani, így négy csapatot kirostálhattak a rajongók a szavazataikkal. Ők vigaszágra kerülhettek, így egy újabb verseny keretében megmérkőzhettek, közülük egy jutott tovább. Na most, az érdekes az, hogy kivétel nélkül a négy új csapat került vigaszágra. Amit érteni vélek, hiszen az egész második évadra csatlakozott csapatok összességében sokkal diverzebb képet adnak. Hogy is kerülhet a börtönrapet képviselő elállatiasodott GokuLuck egy kalapba az idolcsapatok vibe-ját idéző VISTY-vel és 1Nm8-cal? Erre jön az AMPRULE a világuralmat vizionáló jövőképükkelés az arisztrokratikus érzetet adó zenéjükkel. Már ebből is kiderül, hogy valami egészen másról van itt szó. Az eredetileg csatlakozott négy csapat, a BAE, The Cat's Whiskers, cozmez és AkanYatsura esetében ki lehet jelenteni, hogy mindenki jó a maga stílusában. Általános szeretet övezi őket, de a második évad... Mi szükség van itt dallamtalan zenére már-már nyávogó, idol csapatokra? Azt megértem, hogy a GokuLuck jutott tovább, ők nagyon hozzák az ketrecbe zárt elszabadult vadállat feelinget, főleg a legújabb dalukkal, a "S.W.A.G."-gel, mely már a thrash metal határait súrolja.

És akkor van két idol csapat, akik a maguk egyhangú, unalmas dalaikkal alig maradtak le a GokuLuck-tól, velük szemben áll az AMPRULE, mely ugyan sötét hangulatot hoz magával, mégis egyeidek, könnyen megjegyezhetők. Ennek ellenére a többiektől jócskán lemaradva tökutolsók lettek. Ha valami magyarázatot akarnék rá találni, akkor az lehet, hogy ez a csapat kifejezetten a BAE ellenében alakult meg. Hiszen Yeon Dongha nem más, mint Hajun öccse. Ha emlékszünk a Paradox Live THE ANIMATION 4. részére, amely Hajun traumatikus múltjáról, gyerekkoráról szól, ott láthattuk az anya kezében egy újszülött kisfiút, aki teljesen ártatlan, mosolygó arccal nyúl a kis kezével Hajun után. Ez az újszülött kisfiú most teljesen Hajun ellen van, és álmodozik a világ meghódításáról. Mint már az animéből is tudhatjuk, Hajun az, akit Japánba küldtek, aki nem kellett a családnak, eldobták maguktól. Ez Hajun traumája. Így az AMPRULE lényegében kísérti Hajunt, és azt gondolom, hogy ez az, amit a rajongók megtoroltak.

Így az AMPRULE csomagolt és hazament. Lényegében kijelenthetjük, hogy a Magyar népmesék elvén a jó megkapta méltó jutalmát, a gonosz méltó büntetését. Mert azért a fiatalabb fivérnek, Donghának is megvannak a maga traumái. Retteg ugyanis attól, hogy majd ő is a bátyja sorsára jut. Ő is ki lesz majd utasítva a családból, ezért kényszeresen mindent megtesz azért, hogy a szülei kedvében járjon. Ez az ő traumája, a megfelelési kényszer. Hallható is dalban, hogy semmi balódi szeretetet nem kapott a szüleitől. Ez a dal vibe-jában, a rap szövegében kiválóan tetten érhető, tehát nagyon jó dalokat írtak a csapatban. De azért tegyük fel a már megválaszolt kérdést: Ki járt jobban? Hajun, aki ugyan száműzve lett a családból, de barátok által egy újabb esélyt kapott, vagy Dongha, aki a családban maradt, fényűző körülmények között él, de érzékelhetően minden egyes napja rettegéssel telik.

Ha így nézzük, akkor a rajongók elzavarták azt, aki negatív hátsó szándékkal csatlakozott a projekthez. Amit értek, de ha azt nézem, hogy az ő zenéjük és stílusuk teljesen egyedi és saját, akkor erősen vitatkoznék azzal az utolsó hellyel. A VISTY-hez és az 1Nm8-hoz képest kétségtelenül sokkal izgalmasabbak. Az vitán felül áll, hogy a GokuLuck az, akiknek tovább kellett jutni, ők nemcsak hogy remekül egészítik ki a Paradox Live első négy csapatát, de még azt is meg tudták csinálni, hogy a még kommerszebb "Trigger" daluk is olyan, hogy bőven belefér a csapat többi dala közé.

Mindent egybevetve nálam az AMPRULE végzett a 6. helyen, nem sokkal a GokuLuck mögött. És a VISTY és az 1Nm8 az, aki csomagoljon, és a környékre ne jöjjön vissza! Távol vagyok a hardcore rapperektől, de ezt a nyáladzást még én sem veszem be!

BURNOUT SYNDROMES - The WORLD is Mine

Idén egy félig válogatásalbummal jelentkezett a BURNOUT SYNDROMES, mely a The WORLD is Mine címet kapta. Tartalmazza a korábbi anime betétdalokat, például a Haikyuu!! openingeket, de a Mashiro no Oto és a Dr. Stone openingek is ismét meghallgathatók az albumon. De néhány új dal is helyet kapott a korongon, melyeknek köszönhetően az album mindenképp érdemes arra, hogy komolyabban foglalkozzunk vele.

A borító tanúsága alapján a BURNOUT SYNDROMES egy lakható bolygót fedezett fel, amelyek a kiküldött asztronauta oxigénmaszk nélkül is tud sétálni. Ezt a bolygót sajátította ki magának az együttes. De ha szétnézünk, egy ideje lakhatnak már itt, hiszen a polcokon szépen el vannak rendezve a használati tárgyak. Lesz mit felfedezni űrhajósunknak.

És ha meghallgatjuk az albumot, meggyőződhetünk arról, hogy milyen világot fedezett fel magának a BURNOUT SYNDROMES.

Én azt gondolom, hogy szívesen laknánk itt. Az együttes a Haikyuu!! második évadának második openingjével debütált, de hamar bebizonyították, hogy több is van bennük, mint néhány (egyébként kiváló) Haikyuu!! dal. Az elmúlt 7 évben a BURNOUT SYNDROMES tényleg kialakított egy saját világot, ahova bármikor belépést nyerhetünk, ha meghallgatjuk a dalaikat. Van egy sajátságos hangulata a dalaiknak, aminek köszönhetően már róluk is ki lehet jelenteni, hogy van egy saját miliőjük, ami által meg lehet különböztetni a többi együttestől. És ez csakis az övék.

Ezt a világot erősíti az új album. És mi szeretünk benne lenni! Világszerte egyre nagyobb rajongótábora van a csapatnak, és annak köszönhetően, hogy a Sony Music Labels már egyre inkább a külhoni anime rajongókat célozza meg (hiszen a Crunchyroll is a Sony-hoz tartozik), ezért az ismertségük folyamatosan nő.

Az új dalok meg gondoskodnak arról, hogy a csapat ismertsége méltán legyen egyre nagyobb. A címadó dal, a The WORLD is Mine is jó példa, de az album csúcsa a FLOW-val közösen énekelt I Don't Wanna Die in the Paradise dal. Ha két kiváló csapat összedobja a tudását, abból csak valami még jobb születhet. Főleg, ha nemcsak hogy érvényesül mind a két csapat egyénisége, de azok még illenek is egymáshoz. A FLOW rapje továbbra is elsőszámú, de a BURNOUT SYNDROMES énekese is próbára teszi magát a műfajban. Azt gondolom, hogy ígéretes, de sokkal inkább a refrénben jön ki az igazi tudása, amikor mély érzelemmel énekel a kétségeiről. A FLOW a magabiztos rapjével hozta a "minden tőlem telhetőt megteszek" érzést, a BURNOUT SYNDROMES énekese meg csodálatos érzékkel énekli ki a kétségeit. Biztos jól csinálom a dolgomat? Itt még nem érhet véget. Nagyon jól alliterál a címre a "Just wanna die, like a samurai" szöveg, ami kiválóan érzékelteti, hogy az együttes csak akkor elégedett a munkájával, ha a legvégsőkig elmentek, de akár még azon túlra is. Aki még mindig kételkedik az auto-tune létjogosultságában, az hallgassa meg ezt a dalt, és meggyőződhet arról, hogy bizonyos esetekben inkább kiemeli a szöveg érzelmi mondanivalóját, minthogy belerondítana a dalba. Zenében és mondanivalóban is kiváló dalt hozott össze a két csapat, amire biztos, hogy sokáig fogunk emlékezni.

Az album másik gyöngyszeme az OCEAN -WORLD Edition-, amiben ha nem is hangzana el a víz csobogása, még akkor is áradna belőle a nyugalom, az áramlás érzete. Az egész dal, de még az ének is olyan, mintha a víz alatt lennénk. Ebben a dalban is rappel az énekes, és azt érzem, hogy ebben sokkal magabiztosabban teszi, mert jobban kijön az egyénisége. Olyan nyugalommal mondja fel ritmusra a szöveget, mintha teljesen átszellemült állapotban lenne. A zene is kiválóan alkalmas relaxációra. A dal végén a felerősödő zene egyfajta felébredés egy szép álomból, melyben jó eséllyel egy lányt látott, akit olyan csodálatosnak látott, mint az óceán. Ez az egyedüli lassú dal az albumon, ami viszont lassú víz partot mos elmélete alapján mégis kiválóan illik az album koncepciójába. De az egész BURNOUT SYNDROMES repertoárjának egy kivételes gyönyörűsége, mely a csapat egész eddigi repertoárjában is kiemelkedő. Egyáltalán nem bánjuk, hogy elsodort ez az óceán.

De ha felébredtünk az álmunkból, azért két hibát felfedezhetünk az albumon. Az egyik a 10. dal, a Mr.Wakakusa Starmine dal refrénje. A dalnak van egy egyenletes lüktetése, és az a kisebbik gond, hogy ezt megtöri a második sor végén gitárszóló, de a refrénben a szövegíró nem talált olyan szót, amivel a dinamika megtörését érzékelteti. A szövegnek nyilván értelmesnek kell lenni, ezt át lehet hajlított énekkel hidalni, és talán az lett volna ide a jó megoldás, ha az énekes kissé darabosan énekel egyre magasabban, ahogy a gitár is szól. Itt nem hangzik jól a sima, folyamatos ének.
A másik negatívum az utolsó dal, a FLY HIGH!! angol nyelvű változata. Az hallható, hogy az énekes sokat gyakorolt, hogy a lehető legjobban énekeljen angolul, de a menőzős énekstílus nagyon nem az övé. Vagy csak ebben stílusban tud jól angolul beszélni, vagy azt gondolták, hogy valamit módosítani kell az énekstíluson, hogy a nyugati közönség jobban be tudja fogadni a dalt. Rossz döntés! Aki szereti a BURNOUT SYNDROMES-t, az pont az énekes érzékeny, mégis öntudatos énekhangja miatt szereti. Nincs szükség arra, hogy kijöjjön a saját szerepéből, főleg, hogy valami olyat vegyen fel, ami nem áll neki jól.

De még így is kiváló az összhatás. Méltán lehet szeretni a BURNOUT SYNDROMES-t a dalaik miatt, a zeneszerzői kvalitásaik miatt és az énekes egyedi hangszíne miatt. Ez az album a visszatekintés mellett bizonyítja, hogy bőven vannak még tartalékaik. Fogunk még tőlük jó dalokat hallani.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 8/10
Hangulat: 8/10

+ Kiváló összegzés, ugyanakkor bíztató jövőképet ad.
- Inkább hanyagolják az angol nyelvű dalokat.

87%

Mikor legyen az ember gyermek?

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. egy relatíve könnyed családi anime, mely egyszerűbb történetet mesél el, mégis ki lehet fejteni a látottakat, mert egyedi szemszögből mutat be eseteket. A 3. részben, a legkisebb testvér, Gakuto volt a főszereplő. Nemcsak azt láthattuk, hogy ő a tipikus csodagyerek, de arra is választ kaphatunk, hogy miért ennyire magas az intellektusa.

A manga is jól érzékeltette, hogy Gakuto érzékenyen szemléli a legidősebb bátyját, és szeretne ő is enyhíteni a terhein. Ezért vált koraéretté. Kifejezetten furcsa volt látni, hogy 6 éves létére olyan belső monológokat vág le az egyes jelenetekben, hogy még tinédzsernél is a csodájára járnának, nemhogy egy olyan kisgyereknél, aki épp csak elkezdte az iskolát. Joggal merül fel a kérdés, hogy nem mentek egy kicsit túlzásba? Tízévente egyszer bemutatnak olyan csodagyereket, akik 10 évesen leérettségizik, 12 évesen már a talár van a fején diplomaosztó apropóján, mintha Gakuto is majd az ő táborukat fogja erősíteni.

Azt viszont jól érzékelteti az anime, hogy a gyerek sokkal jobban figyeli a környezetét, és sokkal érzékenyebben reagál rá, mint ahogy azt mi, felnőttek gondolnánk. Erre jól rávilágít Dr. Máté Gábor: A test lázadása című könyvének 7. fejezete, ahol kifejtette, hogy a koraérettség rossz jel a gyereknél, mert nem tudja megélni a gyerekkorát. A magas intellektus egy támpontot jelent a gyerek számára, mert látja a szülein, hogy olyan krízist élnek meg, aminek következtében nem tudnak róla megfelelő módon gondoskodni. Ezért a gyerek magának állítja fel azokat a támpontokat, amiknek köszönhetően biztonságosan funkcionálhat az életben. Tehát kilép a korának megfelelő szerepből, és elkezd felnőtt mintára viselkedni. Erre utalnak azok a magvas gondolatokat hordozó belső monológok, melyek animében, Gakuto fejében viharzanak. És gondoljuk el, mennyire lehet egy átlag gyerek esetében valós, hogy így gondolkodjon. Ha csak saját gyerekkorunkra is visszagondolunk, egyszerűen nincs olyan, hogy ténylegesen gyerekkorát élő gyerek, még 8-10 évesen is olyan komplex gondolatmenete legyen, mint Gakutónak 6 éves korában. Egy gyerek ebben a korban épp csak megtanulja, hogy amit lát, az nem feltétlen a valóság. Kezdi érzékelni, hogy a rajzfilmek nem valóságosak. Kádár Annamária: Mesepszichológia könyvtrilógiája szintén jól bemutatja, hogy mennyire fontos, hogy a gyerek gyerek legyen, és fokozatosan fedezze fel a világot maga körül, hogy egészséges pszichéjű felnőtt legyen.

A szülők halála önmagában nagy krízis egy gyerek életében, főleg úgy, hogy a legidősebb testvér, Hayato avanzsál apává. Ő is ugyanúgy elveszejti a fiatalkorát, ahogy Gakuto a gyerekkorát. Még egy "rendes" szülőpárosnak is nagy kihívás három gyereket felnevelni, nemhogy egy fiatal felnőtt férfinak egyedül. Azt gondolom, hogy hosszútávon meg fogják szenvedni ezt az állapotot. Ezért volt érdekes, ahogy a szülők temetésén fekete sziluettben mutatták a többi résztvevőket, amint kérdezgetik Hayatót, hogy nem kellene rokonokhoz adni a gyerekeket? Ők biztos jobban gondját tudnák viselni. A fekete sziluett démonizálja a tanácsadókat, de természetesen Hayatót se kell nagyon győzködni, hogy nemmel válaszoljon a kérdéseikre. Akármennyire is jogos a felvetés, és biztos, hogy könnyítette volna a fiúk életét, mégis azt az érzetet adta, mint amikor kiscicákat elválasztanak az anyjától és különböző gazdikhoz kerülnek.

De pont ettől lehet egyedi ez a történet. Hogyan folytatódik a testvérek sorsa? Az biztos, hogy mindkét esetben sérültek volna a gyerekek, akár szétválnak és (jó esetben) gondoskodó rokonokhoz kerülnek, akár együtt maradnak. Hiszen a másik esetben egymás nélkül kellene felnőniük, és szinte biztosra vehetjük, hogy akár olyan érzésük is lehet, hogy csak teher a rokon számára. Az anime viszont világosan állást foglal a kérdésben, a hozzátartozók által felajánlott javaslatot ördögi, halva született ötletként érzékelteti. Jogos, és azért legitim választás, mert a testvéri szeretet mindenek felett áll. Ez teszi annyira széppé és meghatóvá ezt az animét. Bár most speciel nem sírtam, de jelenetek súlya megvolt. De a 3. rész inkább merengő volt a sok belső monológ miatt, nem annyira érzékeny. De a hatása megvolt. És érdemes lesz a jóindulatú, szomszéd idős bácsi segítségét elfogadni.

A testvérféltékenység magasiskolája

Hát, ha nem muszáj, nem szeretnék minden egyes pénteken sírni a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai aktuális epizódján! Igazán, nem kötelező meghatni az anime szeretetével és valóságos mivoltával.

Tényleg érdemes a 2. részen egy kicsit komolyabban elmélkedni, mert olyat láthattunk, ami azt gondolom, hogy elég gyakori egy olyan családban, ahol 3 gyerek van. A "Mikoto to Minato" címet kapta ez az epizód, tehát a két középső testvérről szól, akik között csak 11 hónap korkülönbség van. Meglepett, hogy ez egy visszaemlékezős epizód, nem emlékeztem arra, hogy a mangában lett volna ilyen. De jó volt, jól megoldották. Onnan indult a történet, hogy Minato szokásához híven otthon felejtette az ebédet. De aggodalomra semmi ok, hiszen a hallgatag, de gondoskodó bátyus elhozta neki. Itt jön a képbe Minato egyik barátja, Nikaidou Yuuma, aki megjegyezte Mikotónak nagyon szeretheti a testvérét, ha ezt megteszi érte. Ezen Mikoto erősen elgondolkodott.

Ekkor kezdődik a visszaemlékezése, ugyanis nem mindig volt így. Amikor kisebbek voltak, gyakoriak voltak a veszekedések kettejük között. Ráadásul akkor még élt az anyjuk, ám inkább azt érzékeltem, hogy nem főtt a feje a gyerekek gondján: Amikor Mikoto annyira bedühödött Minatóra, hogy ellökte és szegény, beverte a fejét a szekrény egyik polcába, csak ennyit tudott az idősebb testvérnek mondani: "Te vagy az idősebb, igazán tudnod kellene viselkedni!". De hát alig egy évvel idősebb, mégis hogy várhatja el tőle, hogy viselkedjen úgy, mintha sokkal idősebb és bölcsebb lenne? Ritka nagy átok lehet alig egy évesen egyből középső testvérnek lenni, és néhány év múlva meginni ennek a levét. Hiszen így lényegében soha nem kapta meg azt a figyelmet, azt a gondoskodást, amit egy kisgyerek joggal elvárhat.

Innentől teljes mértékig érthető, hogy miért ő a magába forduló, hallgatag a testvérek közül: Nem hallgattatott meg soha a kiáltása, a fájdalma, az igénye, ezért egy idő után feladta, hogy bármilyen úton-módon jelezze is a külvilág felé, ha baja van. Ebből lesznek egyébként a szorongó-elkerülő kötődési mintázatú gyerekek. Ők a nagyon jó gyerekek, akik látszólag nagyon jól elvannak magukkal, miközben... Valójában nagyon is figyelik a környezetüket, és sokkal többet észlelnek belőle, csak nem adják a külvilág tudtára.

Őszintén sajnáltam a kis Mikotót, de Minato is érezte, hogy rosszat tett: az volt a legszebb jelenet, amikor Minato a maga eszközével próbálta megjavítani az általa eltört kis játékrobotot, de sírva vallotta be, hogy nem sikerült. Végül békére leltek egymás mellett. Köszönhető ez Hayato bölcs közbenjárásának. Az milyen már, hogy a legidősebb testvér sokkal jobban kapcsolódik az öccseihez, mint az anya a gyerekeihez? Van egy olyan félelmem, hogy nem szokatlan ez Japánban. A magukat halálra dolgozó szülőknek kisebb bajuk is nagyobb annál, minthogy a gyerekükhöz kapcsolódjanak... Ez is oka annak, hogy Japán az egyik legjobban öregedő társadalom a világon, és ez az anime epizód kiválóan bemutatja azt, hogy amíg a felnőttek látástól vakulásig robotolnak az ázsiai szigetországban, addig nem képesek odafigyelni a gyerekük valódi igényeire. Meg is fordult a fejemben, hogy felelőtlenség az anya részéről 3 gyereket vállalni (Gakuto ekkor még nem volt meg), ha nem tud rájuk megfelelően vigyázni. Ilyen munkamorál mellett felelős döntés a szülők részéről, ha vállalnak is gyereket, akkor is egyet, szélsőséges esetben kettőt, mert rá(juk) még esetleg tudnak figyelni. És gyakorlatilag Hayato az, aki - tekintve, hogy akkor még nem dolgozott - tudott megfelelően figyelni az öccseire, és mediátorként segített nekik megoldani a problémájukat.

Ennek köszönhetően Mikoto megszerette Minatót, de érdekes látni, hogy a túl kicsi korkülönbség is legalább annyira problémás a testvéreknél, mint a túl nagy, főleg, ha a testvérek kisebbek. Hiszen akkor az előbb született fiatalabb testvér túl hamar avanzsál középső testvérré, amit, mint tudhatjuk a pszichológusoktól, az egyik legrosszabb állapot, hiszen szendvicsbe kerül. A legidősebb testvér viszont sokkal idősebb, így ő megkapta kiskorában a neki járó gondoskodást, ennek köszönhetően egészséges pszichéjű fiatalember lett. Mikoto problémája meg megoldódni látszik, de neki feladata teljes mértékig feldolgozni a kiskorában történteket. Az anime tanúsága alapján ő is szószátyárabb lenne, ha kiskorában rá is figyelt volna az anyja. Szerintem ő akkor lenne igazán a helyén, ha jobban kifejezné önmagát.

Nagyon szép anime, érdemes nézni. Az ending is nagyon szép, érzelmileg szépen zárja le a történetet. Az egyetlen komolyabb problémám az animével a karakterdizájn. Aránytalanul kicsi volt Mikoto gyerekkorában. Elvileg 6-7 éves volt a visszaemlékezésben, de inkább egy totyogó, 2-3 éves érzetét adta. Inkább tűnt úgy, mintha Hayato lenne az apa (mentálisan mondjuk ő volt), mert annyival magasabb volt.
A testvérek közti magasságbeli különbségek sajátossága már a mangában is feltűnt, Minato sokkal kisebb volt, mint Mikoto. Meg az arcforma közti különbség a mangában sokkal jobban kitűnt, mert olyan érzetet adott, mintha Mikoto már 14-15 éves lenne, Minato meg 9-10 éves. Vélhetően a mangaka a hosszúkás arccal akarta kifejezni, hogy Hayato és Mikoto érettebben gondolkodik, míg Minato és Gakuto nem feltétlen. Bár Gakutónál sántít ez az elmélet, hiszen ő csodagyerek státusszal bír. De a kerekded arc nála a gyerek mivoltát emeli ki. Leginkább Mikoto és Minato közt látható az "aránytorzulás". Az animében ezt annyiban korrigálták, hogy Minato magasabbnak lett rajzolva, így ott nem annyira feltűnő a karakterdizájn hibája.

Mindenesetre aki szereti a hitelesen érzelemdús történetet, annak jó szívvel ajánlom az animét. Látszik, hogy a Shuka animációs stúdió munkája volt a Natsume Yuujinchou 5. és 6. évada. Kiválóan bánnak az érzelmekkel.

Közben eszembe jutott, hogy a játékrobotra emlékszem a mangában, úgyhogy jó eséllyel mégis volt ott is visszaemlékezés.

Amatőrökből országos bajnokok?

Útjára indult az őszi szezon utolsó új animéje, ami felkeltette az érdeklődésemet, a Kawagoe Boys Sing. Meg is néztem az első részt, megírom az első benyomásaimat.

A történet egy férfi kórusról szól, a Kawagoe Boys Club, mellyel a cél nem kevesebb, mint megnyerni az országos versenyt. De menni fog ez csupa amatőr énekesjelöltekkel? Ráadásul a főszereplő srác Dei Tenshi kifejezetten fél közönség előtt énekelni. Ezért adta fel korábban a kórust, egyébként tehetséges énekes. Mivel a klub egy jövőbeni terv, ezért az első rész lényegében a tagtoborzásról szól.

És sajnos úgy fest, hogy benéztem ezt az animét. Már az önmagában rossz jel, hogy az első 3-4 percben 3 dalt hallhatunk (az openinggel együtt), és nekem egyik sem tetszett... Ugyanakkor ha ezzel determinálják, hogy milyenek lesznek a pasik, akkor félő, hogy dobni fogom az animét. A dalok mind melankolikusak volt, élettelenek, depis pasikat láttam magam előtt, akiknek a napjai csak azzal telnek, hogy merengenek az élet értelmén. De ez még nem minden. A karmester a kép elején látható Hibiki Haruo igencsak kellemetlen jelenség. Az ő agyszüleménye volt, hogy amatőrökkel fog országos versenyt nyerni. Hihetetlen dilettáns kisugárzása van, ami azért baromira kellemetlen, mert úgy üldözi Dei Tenshi-t, hogy csatlakozzon a kórusba, mintha a szerelmével üldözné. Tekintve, hogy az áldozat kiskorú, ezért olyan volt az anime első fele, mintha egy pedofil állat üldözne egy gyereket. Ezt ráadásul csak erősítette az, hogy Haruo fogdosta is, nemcsak őt, hanem Tenshi másik két barátját, Shiratori Shuuji-t és Yazawa Hiroshi-t (akik szintén énekesek) is, hogy felmérje, milyen fizikai állapotban vannak. Ez alapvetően nem ördögtől való, szokása az énektanárnak fogni a tanulója hasát, hogy érezze, jó helyre veszi a levegőt, jó helyen képzi-e a hangot. Ahogy az is, hogy nézi a tanuló fizikai állapotát, hogy tud-e színpadon sokáig énekelni. Csak mivel Haruo megnyilvánulásai nem épp a hozzáértésről tanúskodnak, ezért pedofil hatása van annak, hogy vizslatja meg fogdossa a fiúkat. Eléggé kellemetlen volt látni. Dei Tenshi is láthatóan feszült volt, mert nem tudja Haruót levakarni magáról.

Hibiki Haruo a gimnázium igazgatónőjének, Hibiki Arisa unokája, az ő engedélyével éleszti újjá a kórust. A másik női szereplő, nevezetesen Iijima Rika segíti a munkáját. Egy kisállat ebben az animében is elkél, az igazgatónőnek borza van. Sokféle állat megfordult az animékben, mint aranyossági tényező, borzot háziállatként animében speciel nem láttam még. Nem is kelt pozitív benyomást, teljesen feleslegesen produkálja magát. Egy attrakciója után a fiúk kénytelen lesznek megfürdeni, a másik kínos jelenet itt volt. Ugyanis az igazgatónő és társnője benyit a fiúkhoz zuhanyzás közben, és Iijima Rika megriad a látványtól... Tisztelettel jelenzném neki, hogy a férfiak a férfitusolóban nem télikabátban, sapkában és síkesztyűben tusolnak, hanem ugyanúgy meztelenül, mint a nők a női tusolóban...

Az első rész második fele már jobb volt, mert végül csak beadta a derekát Dei Tenshi, és a két barátjával elkezdett gyakorolni. Mondjuk a tornaterem színpadi részén a többi sportklub tagjaival érdekes helyszín, de gondolom azért választotta ezt a helyszínt szeretett karmesterünk, Hibiki Haruo, hogy az első körben három fős kórus valami közösség előtt gyakoroljon énekelni. Az énekesjelölt hősünk meglehetősen zavarban van, a félelme miatt sehogy nem tudja elengedni magát. Inkább szerencsétlennek tűnt, semmint esetlennek. Ami viszont tetszett, az a dal, ami a gyakorlás alatt szólt. Mégsem reménytelen dalok terén az anime. Ráadásul a másik két srác kifejezetten tehetségesnek tűnt, jó volt nézni az mozgásukat. Hősünkről meg el lehet mondani, hogy válhat belőle valaki, ha legyőzi a félelmét.

A második fele ad némi reményt arra nézve, hogy javulni fog az anime, de kevés ilyen szerencsétlenül induló animációval találkoztam. De nézni fogom a továbbiakban is. Azt gondolom, hogy ez az anime akkor lehet jó, ha a fiúk igazi csapattá verbuválódnak össze. Pont azért fogott meg, mert a kép alapján azt láttam, hogy különböző személyiségű fiúknak kell megtalálni az összhangot, ebből kifolyólag látunk majd vicces jeleneteket is. Nagyon nem így indult, de a folytatás lehet ennél jobb. Illetve arra leszek kíváncsi, hogy Dei Tenshi-nek kitalálnak-e valami háttértörténetet, hogy miért feszült ennyire színpadon. Ha igen, és az jó lesz, akkor valamit javulhat az anime.

Az őszi szezon második adagja

Azt hiszem, ezt a szezont nagyon meg fogom jegyezni magamnak, mert amit eddig elkezdtem nézni, az mind nagyon tetszik. Az előző őszi szezonos poszt óta még három új anime indult el, amit terveztem megnézni, ezekről foglalom össze az első gondolataimat.

Paradox Live THE ANIMATION

IDOLISH7, MARGINAL#4 rap kiadásban? Akármilyen céllal is indították el ezt a projektet, rettenetesen tetszik. Hallgatok néha rapet, de nem gondoltam volna, hogy jön bármilyen produkció, amelyik komolyan ki fogja váltani a lelkesedésemet a műfaj iránt. Több idol animét is láttam már, de mindegyikről nagyjából az maradt meg, hogy a karakterek jobbára sekélyesek, a dalok meg faék egyszerűségűek. A MARGINAL#4-nál hallottam néhány olyan dalt, ami tetszett, de ezt leszámítva, a Paradox Live az első olyan anime, ahol első hallásra átéreztem a dalokat. Erre rájön az, hogy az animáció is mestermű. Egyrészt a rapperek mozgása is természetes, látszik, hogy átélik a dalt. A mozgás, az arc is nagyon kifejező. Mintha a műfaj legnagyobbjai lennének.

Nálam eddig nagyon működik az az illúzió, amit ezzel a projekttel akartak illusztrálni. Egy "Phantom Metal" nevű eszköz segítségével a DNS-ükkel kémiai reakcióba lépbe az érzelmeikkel a színpadot teljesen újfajta látványelemekkel töltik meg. Ez az, amit gyögyörűen meganimáltak. És még az a trauma, ami a dráma mivoltát adja meg az animének. Érdemes nézni. Ha belefér az idol animék műfajába, akkor ez a legkomplexebb, amit eddig láttam.

Jobban utána is néztem, hogy mi ez a projekt, kiderült számomra, hogy néhány éve már létezik. Egészen pontosan 2020 elején indították el, és az a lényeg, hogy különböző seiyuu-kat verbuváltak csapatokba, és különböző rap párbajokon mérik össze a tudásukat. Van itt BAE, cat's whiskers, cozmez, Buraikan, hogy csak egy néhány példát említsek. Különböző eseményeken két csapat párbajoznak, és értelemszerűen a több szavazatot kapott csapat nyer. Ez kapott most animációt. És igazi nagy nevű seiyuu-k mutatják meg a rap tudásukat. Közülük egyértelműen Murase Ayumu a legnagyobb meglepetés. Kezd egyre inkább megviláglani számomra, hogy a kamasz külsőbe ragadt 35 éves seiyuu egy óriási tehetség. Több hangszínben tud kiválóan szinkronizálni. De ott van még például Hayashi Yuu, Hanae Natsuki, Toyonaga Toshiyuki neve sem ismeretlen számomra, úgyhogy seiyuu-k garmadája tesz tanúbizonyságot arról, hogy tud rappelni. Méretes a repertoár, érdemes belehallgatni a Spotify lejátszási listába. A rap egyike azon zenei műfajoknak, mely távol áll tőlem, nem hittem volna, hogy valaha is lelkesedni fogok érte. Ez most megtörtént.

Hivatalos weboldal | Twitter | Fandom oldal | My Anime List | Anilist

Toaru Ossan no VRMMO Katsukouki

Ezen anime nézése közben azon gondolkodtam, hogy pont azért tetszik, mert messze nem akar annyira nagy lenni, mint a Sword Art Online, és nem akar annyira vicces lenni, mint a Kono Subarashi Sekai ni Shukufuku wo!, egyszerűen csak van, és a maga eszközével akar szórakoztatni. Igazából pont azért szerethető, mert a főszereplő, Earth inkább magát gúnyolja ki, és ezt jó nézni. Az önirónia azért nagyon jó dolog, mert aki ki tudja magát gúnyolni, az jó eséllyel jóban van saját magával, ezért oldott. Így tud tényleg vicces lenni. Nem utolsó sorban, ez az első olyan anime, ahol Ishikawa Kaitót egy pozitív karakter szerepében hallom. Eddig mindig befelé forduló, magának való, morcos karaktereknek kölcsönözte a hangját, védjegye a "HINATA BOKE!!!", és most egy vidám, felszabadult, már-már könnyelmű karaktert szinkronizál, és azt kell mondjam, hogy nagyon jól áll neki! Pont azért néztem végig mosolyogva az animét, mert Ishikawa Kaito egy teljesen új "arcát" (hangját) mutatta meg ezzel az animével, és csak még jobban megszerettem őt. Nincs úgy több hangszíne, hogy akár meg tudja változtatni a hangját (én legalábbis még nem hallottam), de ahogy elképzelem, hogy végig mosolyogva szinkronizálta ezt a karaktert, már önmagában az mosolyra fakasztott. Szerettem nézni a teljesen haszontalan találmányait. Itt érzek némi társadalomkritikát, hogy hányan csinálnak teljesen felesleges dolgot, és örömüket lelik benne. Earth ráadásul még elismerést is kap érte. Nekem bejött a hangulatvilág.

De hogy mi van mögötte... Rejtik egyelőre azt a 38 éves férfit, aki játssza a játékot, de valószínűleg őt is megismerjük, mert az epizód végére valamit mutattak már az arcából. Tanaka Taichi egy munkájában kiégett férfi, akinek csak ez a játék az örömforrása. Ha őt is megismerhetjük közelebbről, akkor futhatna két szálon is a történet, az érdekes lehet, ha jól megoldják. Az biztos, hogy nézni fogom a további részeket, remélem, hogy végig tetszeni fog.

Hivatalos weboldal | Twitter | My Anime List | Anilist

Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.

Azt már a manga első 9 fejezetéből tudtam, hogy nagyon fogom szeretni az animét, de hogy már az első részen könnyezni fogok, azt nem gondoltam volna. Ez az anime tele van szeretettel, a négy testvér kölcsönösen azon van, hogy könnyítsenek egymás terhén. Érthető módon a legidősebb fiú, Yamato az, aki gondját viseli az öccseinek, de a három fiatalabb testvér is jól tudja, hogy a bátyjuk a munkahelye mellett erején felül teljesít, hogy gondjukat viselje, ezért igyekeznek, amiben csak lehet, segíteni neki. Ez sokszor nem sikerül, lásd odaégetett reggeli, gyűrötten kiterített ruhák, de az a testvéri szeretet, ami közöttük van, szinte fizikailag tapintható, és nagyon széppé teszi az animét.

Azt nem gondoltam volna, hogy tűzijátékos magánakció már most lesz. Nagyon szép volt a vége, elsőosztályú az animáció. A Shuka nevű produkció munkája az animáció, és amikor láttam, hogy az 5. évadtól kezdve ők animálták a Natsume Yuujinchou-t, már tudtam, hogy miért tetszik. Nagyon értenek az érzelmek kifejezéséhez.

Ha ezzel a sebességgel halad az anime, akkor azt gondolom, hogy a manga 9 fejezete az anime 3 epizódjában lesz látható. Azok is érdekes történetek lesznek. A legérdekesebb a kisöcsi magánakciója lesz, amit magánszámításaim szerint a 3. részben fogunk látni.

Nagyon szép történet, jó szívvel ajánlom.

Hivatalos weboldal | Twitter | My Anime List | Anilist

Még egy új anime lesz, ami érdekel, a Kawagoe Boys Sing, az a jövő héten indul. Arról is írok majd, a többi, amit szintén nézek, azok mind folytatások. Tokyo Revengers, Dr. Stone, SPY × FAMILY. Nem biztos, hogy fogok róluk is írni, röviden annyi, hogy a Tokyo Revengers-t egy fokkal szívesebben nézem, most hogy japánul játszom a Ring Fit Adventure-t, és Shin Yuuki hangját megszerettem a játékban. A Tokyo Revengers-ben meg Hanagaki Takemichi-ként is már a játékra emlékeztet, amúgy az animét nem tudom komolyan venni. Kisgyerekek párnacsatája az egész számomra. A Dr. Stone és a SPY × FAMILY már sokkal több szót érdemel, de az maradjon a jövő hétre.

Különböző személyiségek találkozása

Örömmel vettem tudomásul, hogy még egy olyan BL-manga kap live action adaptációt, amit szerettem olvasni, méghozzá a Kimi ni wa Todokanai. Elsősorban a nagyon kedves, barátságos borítójával hívta fel magára a figyelmet. Egyszerre sugárzott magából békét és mély szeretetet a két fiú között, ezért rendkívül kíváncsi voltam arra, hogy milyen történetet hoz ki belőle a mangaka.

A képen nemcsak a szeretet látszik a két srác között, hanem lerí róluk, hogy teljesen eltérő személyiségek. Oohara Yamato a magasabb, sötéthajú srác, az osztály eminens tanulója, emellett rendkívül módon visszafogott. Kevés emberrel tart barátságot, de őket nagyon megbecsüli, mindent megtesz értük. Ezzel szemben Ashiya Kakeru igencsak hadilábon áll a tanulmányokkal, de ő az osztály egyik legszociálisabb tagja. A társaság középpontja, aki mindenkivel jóban van.

Kettejük közül Yamato az, aki felfigyel Kakerure. Előtte ül az osztályban, mindig kész segíteni Kakerunek a tanulmányaiban. A fiú ugyanis meglehetősen szeleburdi és szétszórt, Yamato nélkül valószínűleg már osztályt ismételne. Ugyanakkor látszólag nem veszi észre Yamatót, a társaság mindig elvonja a figyelmét. Ez eléggé lelombozza a hősszerelmest. De elég hamar kiderül számunkra, hogy Kakeru valójában viszont szereti Yamatót, csak mivel ő sokkal inkább kifelé él, sokkal inkább társasági, ezért meg kell ossza a figyelmét az osztálytársai és Yamato között. De egyébként szereti a fiút, nagyra értékeli a segítségét, és ha alkalma nyílik rá, szívesen tölti vele az időt. Csak ne lenne ennyire szétszórt...

Eddig 3 részt adtak le, ez alapján azt tudom mondani, hogy a mangában jobban kijöttek az érzelmek. A Yamatót alakító Maeda Kentaro színészi játéka az, ami hullámzó. Nem tudom elhinni neki, hogy a valóságban is ennyire visszafogott lenne. Ez az első BL-alakítása, talán ebből is fakad valami bizonytalanság. Őt elsősorban a Kamen Rider Revice főszereplőjeként ismerhetjük. Hasonlóképpen első BL-szerepe ez Ashiya Kakeru színészének, Kashiwagi Haru-nak, akinek ráadásul ez csak a harmadik filmszerepe. Gyerekként szerepelt néhány TV-műsorban, de az igazi karrierje csak tavaly indult. Nem is várható el tőle nagy karrier, hiszen csak 18 éves, tehát előtte az egész filmszakma. Ugyanakkor jobb az ő színészi játéka, de azt gondolom, hogy elsősorban azért, mert az ő karakterének szerepe természetesebb. Illik rá a gondtalan gimnazista szerepe, hiszen gyakorlatilag frissen érettségizett. Ő el tudja velem hitetni, hogy ilyen a privát életben is, Yamato szerepe mesterkéltebbnek tűnik.

Végig fogom nézni a doramát, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle. Mivel általában igaz az, hogy semmire nincs biztos recept, ezért kisülhet ebből valami jó is. Hiszen előfordulhat, hogy két különböző személyiség azért néz fel egymásra, mert meglátják a másikban azokat az értékeket, amiket hiányolnak magukban. Jelen esetben arról van szó, hogy Yamatónak szimpatikus lehet az, hogy Kakeru ennyire társasági, míg Kakeru nagyra becsülheti azt, hogy Yamato ennyire okos és jó tanuló. Csak ez persze lehet veszélyes is, hiszen ha ez átmegy a másik túlidealizálásába, akkor könnyen meglehet, hogy az a hiány, amit magukban élnek meg, frusztrációt vált ki. Ekkor viszont nem tudják jól szeretni egymást, hiszen magukat nem fogadják el olyannak, amilyen. Ez elsősorban Yamatót fenyegeti, hiszen ő az, aki inkább egyedül van, ő az, akit jobban lefoglalnak a saját gondolatai, hajlamos lehet arra, hogy túlgondolja magában a dolgokat. És ezt elég jól kihozza a mangaka, meg jól kijön a doramában is, hiszen elsősorban Yamato az, aki féltékeny Kakerure, mert sokat van másokkal együtt. Kakerut lefoglalja a társasága, ezért vele sokkal inkább csak úgy megtörténnek az események. Kevésbé gondolja át, hogy mit miért tesz. Ez van az, hogy eléggé szétszórt, és ezért van az, hogy olykor nem érti Yamato reakcióját.

Tehát a különböző személyiségek találkozása bőven lehet konfliktus forrása is. Ezért nagyon fontos az, hogy mindkét fél elfogadja saját magát olyannak, amilyen. A túlidealizálás meg ebből a szempontból rossz jel, hiszen elsősorban azokat idealizáljuk, akik valami olyannal rendelkeznek, ami belőlünk hiányzik. A fő kérdés jelen esetben az, amit feljebb is írtam, hogy ez frusztrációt vált ki belőlünk, vagy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Ha a doramában mindkét srác elfogadja magát olyannak amilyen, akkor nagyon is jó párost alkothatnak. Ideális esetben azt nyújthatják egymásnak, amivel nem rendelkeznek. Például aki nagyon szociális és extrovertált, az a partnerében megnyugvást lelhet a napi zaj után, ő viszont cserébe színt visz a csendes és zárkózott társa életébe. Ez működhet, de csak akkor tudják egymást jól szeretni, ha magukat is megtanulják olyannak szeretni, amilyenek.

Tehát rejlik potenciál a történetben. Kíváncsi vagyok, mit hoz ki ebből a mangaka. Az elején egyértelmű a belső vívódás és a sok félreértés (erre utal a cím is), de egy jó személyiségfejlődéssel megtörténhet, hogy egymásra találnak. Ez a fő feladat, amit meg kell ugrania a mangakának. Ha ez megtörténik, akkor jó esély van arra, hogy ez egy nagyszerű manga lesz.

Linkek

Dorama: Hivatalos weboldal | Instagram | Twitter | Interjú | My Drama List
Manga: Hivatalos japán weboldal | Hivatalos angol weboldal | Pixiv Comic | Trailer | My Anime List | Anilist

Az őszi szezon első animéi

Nagyon vártam az őszi szezont, hiszen 9 olyan anime is van, ami érdekel. Ebből kettőt már meg is néztem, ezekről írnám meg az első benyomásaimat.

Az Overtake! nagyon ígéretesen indul. Az az érdekes, hogy eddig egy olyan autóversenyes animét se láttam, ahol ennyire átéreztem volna a száguldást, mint az Overtake!-ben, pedig az Initial D-t is végignéztem. Az Overtake! éreztette velem először igazán a Forma 1 érzést. Pontosabban hőseink Forma 4 versenyzők (Forma 1-Forma 3 létezik a valóságban, a Forma 0 meg lényegében a Nintendo jogtulajdona, mint F-Zero), lényegében három versenyző mindennapjait követhetjük nyomon. Van a két piros ruhás versenyző, Harunaga Satsuki és Tokumaru Toshiki, akik élnek-halnak a versenyzésért, de itt van a legelöl Asahina Haruka, aki bár itt a képen bár mosolyog, de valójában leginkább egyedül szeret versenyezni. Elmondása szerint neki nincs szüksége mások biztatására, ő egyedül is meg tudja nyerni a versenyt. Eddig biztos így is volt, de az 1. részben egy csúnya baleset ráébreszti őt arra, hogy ő is ugyanolyan versenyző, mint a többi, ő is képes hibázni. És ott van még a fotósunk, Madoka Kouya, aki teljesen kiégett a szakmájában. A lényeg az, hogy ők ketten lényegében egymást is biztatva fedezik fel újra a hobbijukat, látják meg újra a szépségét. Mindenképp szimpatikus, látom a potenciált a sorozatban. Persze a fő kérdés, hogy mit hoznak ki belőle. A száguldás érzése megvan, a karakterfejlődés lehetősége pedig adott. Jó esély van arra, hogy egy jó anime kerekedjen ki belőle.

A Migi to Dali viszont eléggé furcsán indul. Úgy emlékszem, hogy a mangában jobban kihozták azt, hogy a középkorú házaspár is rejteget valami titkot, de ettől az animében eltekintettek. De ez a kettős személyiség az ikrekben azonnal megjelenik. A szemek tűnnek furcsának, a mangában realisztikusabban volt megrajzolva. Abból a szempontból viszont hozta a várakozásaimat, ugyanúgy káoszosan indult, ahogy a manga is. Bár az, hogy mutatták a legelején a halott édesanyát, azzal érzékeltették, hogy az ikrek nem véletlenül viselkednek gyanakvón a házaspárral is. De hogy az animében nem érzékeltették, hogy mintha a házaspár is rejtegetne valamit, indokolatlannak tűnik ez a viselkedés. Ráadásul az, hogy senki nem tudja, hogy ők ikrek, de mindent mennyire jól megcsinálnak (elvileg egyedül...) erősen emlékeztet a Sakamoto Desu ga?-ra.

Nagyon érdekes, hogy elsősorban a zenével adják vissza a történet rejtélyes mivoltát. Megítélésem szerint az elég jól sikerült. Bár az opening és az ending első hallgatásra nem maradt meg bennem, de a soundtrack eléggé erősre sikeredett, főleg a kórussal. Érdekes volt hallani Murase Ayumu hangját is, egyáltalán nem a Haikyuu!!-val, sokkal inkább a Bakuten!!-nel tudtam gondolatban beazonosítani. Ott volt Tsukiyuki Mashirónak hasonlóan rejtélyes hangja, mintha kiismerhetetlen akarna lenni. De ezért jó seiyuu Murase Ayumu, hogy egyszerre képes a lelkes, hangos, élettel teli karakter hangját visszaadni, de ha csendesen beszél, jól illik rá a titokzatos, sejtelmes karakter hangja is, tehát jó választás volt.

Nem valami jó a Migi to Dali átlagértékelése, és az igazat megvallva, nem is lep meg. Nagyon messzire vezetnek a szálak, még az ikrek sem tudják, honnan fúj a szél. Ezért hat nagyon furcsának, hogy a fiúk még a fogadott szüleikkel szemben is gyanakvók. Érdemes megvárni a további részeket, ha a mangával együtt halad a történet, akkor nagyjából a felétől várható, hogy ténylegesen beindul a történet.