Stitch egy ismeretlen világban

Az utóbbi években igencsak fellendült a magyar mangapiac. Ennek mi csak örülhetünk, hiszen nemcsak arról van szó, hogy újra olvashatunk mangát magyarul, hanem egyrészt a könyvesboltok is jobban reprezentálják, hogy azért Magyarországon is van kereslet ezen szubkultúra iránt, másrészt, mi rajongók is kvázi kaptunk egy második esélyt, hogy bizonyítsuk, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy nálunk is terjesszék a japánok a kultúrájukat. És ez nagyban köszönhető a Fumax kiadó közbenjárásának.

A kiadók jellemzően rövidebb mangákkal próbálkoznak, ami érthető döntés, hiszen a japánok alapvető elvárása, hogy egy mangasorozatot végig kell vinni, bármekkora veszteség az a kiadó számára. Régen viszont több sorozat is félbemaradt, és ma már tudhatjuk, hogy azért sem adtak ki új mangákat Magyarországon, mert az ország a japán kiadóknál feketelistán volt. Ám úgy tűnik, hogy ezt a feketelistát sikerült feloldani, és a kiadók ma már felelősebben választanak mangát, amit behoznak Magyarországra. Inkább rövidebb sorozatokat kapunk, de az biztosabb, hiszen a kiadóknak is kisebb veszteség esélye, és a rajongók is elég időt kapnak, hogy újra "belemelegedjenek" a mangapiacba.

Biztos, hogy az animepiac globalizálódása is közrejátszik abban, hogy a kiadók bátrabban próbálkoznak mangákkal. Hiszen olyan kiadók is belevetették magukat a japán képregényekbe, akiknek alapvetően más a portfoliójuk. Ugyanígy tett kísérletet a Librihez tartozó Kolibri kiadó is, mely az Egmont Hungary megszűnése után vette át a Disney könyvek kiadását. Így már érthető, hogy kerül a cipő az asztalra, hogy kerül hozzájuk egy Disney-manga kollaboráció.

A kapcsolat egyáltalán nem légből kapott, hiszen a Disney nagyon régóta jelen van Japánban is elképesztő népszerűségnek örvend. Japánt is elárasztották a Disney-licensz termékek. Ez főleg a Nintendónak volt köszönhető, akik mielőtt beléptek volna a konzolpiacra, különböző kártya- és társasjátékokat gyártottak. Ezek tekintélyes hányada volt Disney licensz. Ezzel együtt saját alkotások is készültek. Egyáltalán nem ritka a Disney-manga párosítás, csak idő kérdése volt, hogy mikor jut el egy is Magyarországra. Ez mostanra megérkezett hozzánk.

És talán nem véletlen, hogy pont egy Stitch karakterével fémjelzett mangával próbál szerencsét a Kolibri kiadó. Hiszen a Lilo és Stitch live action movie kedvezőbb értékeléseket kapott, aminek köszönhetően elárasztották a boltokat a különböző Stitch licensz termékek. A kis űrlény sokak számára kedvelt karakter. Nem sokan néznék ki belőle, hogy annyira veszélyes lenne, mint amilyennek megalkották. Jelen mangában Stitch visszatér a a Földre, de teljesen más helyre és időben köt ki, mint a Disney filmben. Ami abból a szempontból logikus döntés, hogy Stitchnek nincs emberi értelemben vett idő- és térérzéke, ezért nyugodtan kiköthet a középkori Japánban is, nem kell neki feltétlen a jelenkorunkban Hawaii szigetére kerülnie. Így Stitch teljesen új közegban más szituációban találja magát.

Méghozzá egy szamurájhoz kerül, akinek lételeme a falvak kifosztása, lakóinak kivégzése. Ezen szenvedélyének hódolva találkozik Stitchcsel is. Eleinte nem érti őt, nem adja magát könnyen a történet. Az első kötet lényegében azzal telik el, hogy a szamuráj és Stitch személyében két teljesen különböző karakter keresi egymáshoz az utat. Rendkívül disszonáns, hogy épp a következő falvat készült megsemmisíteni, amikor elébe kerül a kisállat. A szamuráj annyira kifordul önmagából, hogy nem is 180°-os, hanem 540°-os fordulatot vesz a személyisége. A vérszomjas zsarnokból hirtelen kedves és gondoskodó férfi lesz, nem csoda, hogy mindenki nagyot néz amikor egy kisállat miatt elmarad a falu meghódítása.

Ezért kaotikusnak is hathat a történet, ugyanakkor remek tanmese lehet arról, hogyan találhat egymásra két eltérő karakter. Ambivalens érzéseim vannak a kapcsolatuk alakulásáról, hiszen van egyrészt ez a kettős személyiség, ami ad egy érdekes fűszerezést a kettejük kapcsolatának, ugyanakkor az első kötet végére ahogy egymásra találnak, végül organikussá teszi a történetet.

A rajzstílus nagyon szép, részletgazdag, a mangaka nagyon jó munkát végzett. És külsőre a magyar kiadás igényesnek mondható. A matt felületű keménylapon a karakterek fényes lakkozása mindig jó ötlet, ráadásul az ára is kedvező. Ugyanakkor a fordítás miatt hezitálok csak a dicséret szaván illetni a kiadványt, ugyanis az angol fordítás alapján készült el a magyar. Nem tudni, hogy erre szólt-e a szerződés, de alapvetően azért problémás egy eredetileg más nyelven írt művet (jelen esetben japán) angolról magyarra fordítani, mert az angol fordítás is jellemzően a saját gondolkodásuk, értelmezésük alapján készül el, és ha erre rájön a magyar fordítás sajátságos értelmezése, akkor duplán borulhat a szöveg értelmezése. De szerencsére itt ez annyira nem fajsúlyos, hiszen mangáról van szó, relatív kevés szöveggel. A szöveg mindenhol értelmes és összhangban van a képpel, jelenettel.

Tehát az első kötet alapján érdemes egy próbát tenni a mangával. Nagyon érdekes a két főszereplő közti kapcsolat, annak alakulása meg sok humor forrása, hogy hogy képes egy kvázi háziállat miatt egy szamuráj így kifordulni önmagából.

Grafika: 8/10
Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Kivitelezés: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Igényes és szép munka, a történet is ígéretesen indul
- A fordítás nem a japán alapján készült

82%

Szerző: Wada Hiroto
Cím: Stitch és a szamuráj (Tonosama to Stitch)
Kiadó: Kolibri kiadó
Megjelenés: 2025
Ár: 2.490 Forint

Moly profil | Manga a kiadó weboldalán | My Anime List | AniList

Az aranylovag színre lép

Alapvetően nincs gond azzal, ha egy műfajt gyerekeknek készítenek, hiszen ha az eléggé igényes, akár felnőttek is jó érzéssel ülhetnek le elé. Ugyanakkor a speciális effektekkel készített filmek, sorozatok nemcsak arra lehetnek alkalmasak, hogy olyan világot ábrázoljanak élőszereplős formában, amit rajzfilmekben láthatunk, hanem akár felnőtteket foglalkoztató kérdéseket, problémákat is a maga elvont formájában jelenítsen meg. És akkor máris más lesz a sorozat célközönsége.

Erre tett kísérletet a GARO is. Ha létezik dark tokusatsu, ez az. Minden eszközével a néző értésére akarja adni, hogy ez nem gyerekeknek készült sorozat! Kezdve a fakó, sötét színvilággal, a nagyon komoly, morális kérdéseken át, amit sok esetben még felnőttek sem értenek, nem tudják rá a választ, bezárva az ábrázolásmódon, ami által betekintést nyerhetünk a horror műfajába.

Mindezt kiválóan ábrázolja a sorozat! Nem vagyok a horror rajongó, mert azt tapasztalom, hogy elsősorban a néző ingerlésére, ijesztgetésére használják fel a zsánereit. Pedig a műfaj kiválóan alkalmas az embereket feszegető kérdéseket, problémákat, a világ problémáinak naturalista megjelenítésére is. Ami jobban elgondolkodtatja az embert, ne adj isten, szemléletváltásra készteti. A GARO viszont nemcsak hogy morális kérdéseket vet fel, de azokra adekvát választ is ad. Miről is van szó?

Az emberekben rejlő sötétség táplálja a Makai világot, melynek lakói az úgynevezett Horrorok. Ezen sötétségen keresztül törnek be a halandók világába. A bejáratot képező kaput negatív erők éltetik. Ha egy tárgy vagy tér elég negatív energiával szennyeződik, az repedést okoz a Makai világban, ezáltal a Horrorok átjutnak a halandók világába, ott emberekre vadásznak, átveszik a tudatuk felett az uralmat. Céljuk, hogy az élők világát is a sötétség uralja, tehát átvegyék az emberiség felett a hatalmat. Csak a Makai rend képes megállítani a Horrorokat. Varázslatok, rejtélyek és harcművészek által a Makai rend létrehozta a saját titkos papokból és lovagokból álló erejét, melyek a sötétség minden erejét legyőzik. Az egyik ilyen védelmező az aranylovag (Ougon Kishi), a Garo.

Az alapkoncepcióból jól látható, hogy az alkotók inspirálódtak a különböző vallásokból is. Egyben azt is világossá teszi, hogy miért annyira sötét a képi világ. A sorozat egyik fő cselekményszála egy bizonyos lány, nevezeten Mitsuki Kaoru védelmezése. Kaoru festő, akinek minden álma, hogy az alkotásaiból meg tudjon élni. A sorozat ott kezdődik, hogy egy galériában szeretné a festményeit kiállítani, ám annak tulajdonosát hirtelen megszállta egy horror. Annak levadászására érkezett a Makai lovag, Saejima Kouga, aki ugyan sikeresen felveszi a harcot a horrorral, ám a lány megszennyeződött a horror vérével. Ami egyrészt azt jelenti, hogy Kaoru 100 nap múlva kínok kínjai közt fog meghalni, másrészt, hogy a Makai lovagnak minthogy minden szennyeződött lényt meg kell ölnie, ezért Kaoruval is végeznie kell. Kouga mégis megmenti a lányt és módot keres rá, hogy megtisztítsa a szennyeződéstől, ezáltal tovább éljen.

A sorozat első fele jellemzően epizodikus. Valakit megfertőz egy Horror, akiből ezáltal negatív főhős lesz. Jellemzően olyan embereket fertőznek meg, akikben egyébként is ott lappang a gonosz, ezt hozza ki belőlük a horror, oly módon, hogy valami nagyon kecsegtetőt ígér számukra. Valami olyat, ami jellemzően azonnali boldogságot ígér. Vele kell Kougának felvenni a harcot. Bár az alkotók megtehetnék, hogy Kougát valami kivételes Makai lovagnak mutatja be, aki nem megöli, hanem megmenti a Horrortól az áldozatokat, de ezt nem lépi meg. Senki nem menthető meg, csak a halálukkal lehet kiirtani belőlük a horrort.

Egy darabig kritikám is volt a sorozattal kapcsolatosan, hogy menthetetlennek állítja be azokat, akik megfertőződtek. Mintha moralizálni akarna, azt akarná bemutatni, hogy elítélendő és elpusztítandó az, aki a rossz útra tévedt. Ezt azért éreztem problémásnak, mert olyan morális és társadalmi kérdéseket vet fel a sorozat, ami milliók személyes küzdelme, olyan érzésem volt, mintha már nem lehetne rajtuk segíteni. Ezek szerint ez a világ horrorokkal van tele? És csak egy megváltás van ebből, a halál?

Ezekre a kérdésekre a sorozat második fele adja meg a választ. Nagyjából a felétől hirtelen vesz egy fordulatot, a horrorok háttérbe szorulnak, és megismerjük a Makai lovagok történetét, Kouga gyerekkorát, képet kapunk a sorozat értelméről, a harc céljáról. A sorozat epizodikus formátumból folytatásos történetté vált. Nem nagyon láttam erre korábban példát, de kiváló húzás volt, mert mélységet kapott a történet. Az a beszélgetés 16. részben csontig hatolt...

Ezt a mondanivalót erősíti a JAM Project kiváló openingje. Akarva se találhattak volna jobb előadót náluk, hiszen ők komolyan is gondolják az anime zenei műfajt. És talán itt kapnak először igazán lehetőséget arra, hogy ezt meg is mutassák. Nemcsak kiváló zenét írt Kageyama Hironobu, hanem előadás tekintetében is, mondhatni megreformálták az anime és tokusatsu zenei műfajt, hiszen úgy alkalmazzák a sajátosságait (pl.: a hős megszólítása), hogy teljesen felnőtteknek szól a dal.

És arról se feledkezzünk meg, hogy Kageyama Hironobu aktívan szerepel a sorozatban, hogy Kouga gyűrűjének, Zabuzának kölcsönzi a hangját. És nagyon jól csinálja. Nem azért, mert olyan különleges seiyuui képességeket igényel a karaktere. Hanem mert világosan lejön, hogy Kageyama Hironobu érti és érzi a tokusatsu mondanivalóját. Őt egyébként is egy érzelmileg érett férfinak látom őt, ami megnyilvánul mind a dalaiba nagyrészében, mind abban, ahogy megnyilatkozik az interjúkban. Tehát teljesen neki szól a szerep és a sorozat is.

Amit negatívumként el tudok mondani, hogy nem mindegyik horror által megszállt színészben látom a gonoszságot. Magukat a jeleneteket nagyon jól kitalálták, vannak harcok, ahol Kougának egy játék rejtélyét kell megfejteni. Sokkal inkább véltem a játékosságot meglátni, semmint, hogy ennek komoly tétje lenne. A trükköket ekkor már javarészt CGI-jal oldották meg, és itt-ott látszik, hogy túlvállalták magukat. Néhol nem természetes a makai lovagok mozgása, a harcjelenetek és a horrorok jelenléte.

De mind a lovagok, mint az aranyszínű ló gyönyörűen néz ki. A végsőkig igényes a megvalósítás, a horrorok is itt-ott ijesztően néznek ki. Tehát tényleg nem gyerekeknek való sorozat, ugyanakkor kiválóan illusztrálja, hogy a tokusatsuban sokkal több lehetőség van, mint amit a Super Sentai, Ultraman és a Kamen Rider sorozatokban látunk. Az sajnos csak a nézettségnek (1,7%) tudható be, hogy nem mutatott utat, és nem önálló műfaj a dark tokusatsu. Pedig micsoda sorozatok készülhettek volna!

Történet: 9/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 8/10
Kivitelezés: 9/10
Zene: 10/10
Hangulat: 9/10

+ Méghogy nem lehet felnőtteknek tokusatsut készíteni...
- Nem mindegyik horror volt meggyőző, a trükkök terén is mintha túlvállalták volna magukat a készítők

88%

Bolygóközi összecsapások

Az Ultraman, Kamen Rider és a Super Sentai után új sorozat indult el 1982-ben Metal Heroes néven. Talán furcsának tűnhet annak fényében, hogy a '70-es évek végére az átváltozós (Henshin) szuperhősök bummja hirtelen elapadt. Ennek egyik fő oka az, hogy a ’80-as évekre a Star Wars, az E.T. hatására jelentősen megváltozott a japán TV-nézők igénye. Így kitalálták, hogy akkor megalkotnak egy csillagközi tokusatsut, melynek eredménye lett az Uchuu Keiji Gavan.

Igazából sokban nem különbözik az előbb említett nagy franchise-októl. Nem kívánja forradalmasítani a tokusatsu műfajt, egyszerűen csak az eddig látott sablonokat kiterjesztették az egész naprendszerre. Merthogy a fenyegetés már a világűrből érkezik! A Makuu nevű csillagközi maffiaszervezet akarja megszállni a Földet és uralma alá hajtani. Ehhez egy földlakó ereje immár nem elégséges. A segítségnek így egy másik bolygóról kell érkezzen! Így jött a képbe Uchuu Keiji Gavan, akinek mivel az apja a Földről származik, kettős arca van. Hétköznapi emberként Ichijoji Retsu-ként látjuk, és a Földön ő is átlagemberként él, mint bárki más. Ez azért szükséges, mert így azonnal közbe tud lépni, ha a Makuu fenyegetést jelent a Föld bolygóra. És amikor harcra kerül a sor, felveszi az űrruháját, és megharcol a Makuu egy-egy szörnyével.

A siker érdekében pedig nem kockáztattak. A Gavant alakító színész, Ohba Kenji is ismerős arc tokusatsu körökből, hiszen olyan korábbi Super Sentai sorozatokban volt főszereplő, mint a Battle Fever J és a Denshi Sentai Denziman. Azokhoz a sorozatokhoz még nem volt szerencsém, de a Gavanból kiindulva igazi egyéniség. Tudott vicces lenni, de ha arról volt szó, meg tudott siratni is. Egyik pillanatban gyerekek és kisállatok igaz barátja, de az ellenségek erőkkel kíméletlenül elbánik. Mivel ezt hitelesen alakítja, sokan Ohba Kenjit tartják minden idők legjobb tokusatsu színészének. Bár az én személyes kedvencem Miyauchi Hiroshi (aki feltűnik ebben a sorozatban is!), hiszen egymaga megmentette az egész J.A.K.Q Dengekitai sorozatot, nem tudok vitatkozni azzal, hogy Ohba Kenji hihetetlenül karizmatikus személyiség, aki egyből magára vonja a tekintetet. Talán pont az teszi a humorát annyira erőteljessé, hogy bár keresi az apját, és láthatóan szenved a hiányától, de ha arról van szó, leföldeli a fájdalmát, tud élni a mindennapokban és kész megharcolni a gonosz erőkkel.

Bár az opening előadója, Kushida Akira már ismert volt ekkor is, ő nem volt egyértelműen biztos választás. A Taiyou Sentai Sun Vulcan openingjét nagyon sokszor kellett ugyanis felvenni, mire megfelelő lett a végeredmény, mert nehezen jött elő a játékosság az énekes hangjából, amit egy ilyen sorozat megkíván. Ez egy érdekes történet, Kushida Akira gimnazista korában sokat énekelt hangosan, ennek eredménye az a bizonyos rekedtes hang, ami könnyen megkülönböztethetővé teszi a többi énekestől. Ennek köszönhetően nagyon jól tud erőteljes érzelmeket közvetíteni, azokat kifejezetten jó hallgatni tőle. De külön meg kellett tanulnia lányan énekelni, hogy a hangjával közvetíteni tudja a tokusatsukra jellemző játékosságot, kedvességet, aminek köszönhetően elsősorban gyerekek rajonganak a műfajért. Végsősoron ki lehet jelenteni, hogy tisztes munkát végzett. Remekül elénekelte az openinget, az endingben meg olyan érzelmeket pengetett meg, hogy mindig libabőrös lettem, amikor meghallottam.

Az érzelemdús endingre egy ilyen sorozatban azért van szükség, mert a Super Sentai csapatai után ismét egy magányos harcos a főhős, akit bár szeretnek az emberek, ő is mosolygós, segít, akin tud, de a legmélyén lehet érezni a magány fájdalmát, hogy amikor nagy baj van, akkor egyedül vívja meg a harcok a gonosz erőkkel szemben. Ez a rejtett fájdalom az egész sorozat miliőjét áthatja. Ehhez a fájdalomhou társul az apja hiányának fájdalma. Egy bizonyos Voicer nevű férfi (ő lenne az űrlény), akit a Makuu elrabolt. Alkalmanként előkerül, hiszen ahogy Gavan legyőzi a gonoszt, úgy derül fény a rejtélyre, hogy hol is van az apja. A sorozat utolsó epizódjainak néhány jelenete talán az egész tokusatsu-történelem legszebbjeinek egyike.

Ilyen előzmények megalapoznák, hogy egy jó sorozat legyen, főleg, hogy a japánok igen csak nyitottak a futurizmusra és a robotikára. A helyzet azonban az, hogy a felszínen ez a legsablonosabb tokusatsu, amit eddig láttam. Minden korábbi sorozatban volt valami egyéniség, valami olyan, amiben kitűnt az átlagtól, ezért értettem, hogy miért szeretik az emberek. Az Uchuu Keiji Gavan esetében meg olyan érzésem volt, mintha azt gondolták volna, hogy csak az idegenek, a világűr elég lesz arra, hogy népszerű legyen a sorozat. A nézettség meg is volt, kedvelték a japán TV-nézők, de meglehetősen kidolgozatlan volt. Maga a világűr megjelenítése sem volt az igazi, az epizodikus történések közül meg több olyan is volt, aminek érdekes volt az alapkoncepciója, de a műsoridő messze nem volt elég a rendes kidolgozáshoz. És nemcsak a 25 perces műsorkeret miatt, hanem mert ebben a sorozatban különösen sok volt az ismétlés. Például minden egyes epizódban bemutatták lassítva, hogy változik át Gavan. Ezt azért találták ki, mert a japán TV-nézők egyik kritikája volt a tokusatsukkal kapcsolatosan, hogy amíg átváltozik a hős, addig miért nem támadja meg az ellenerő? A válasz Gavan esetében a következőképp szól: Az átváltozás (jouchaku, angolul vacuum deposition, a feliratban electroplate olvasható) 0,05 másodperc alatt megy végbe, ami űrbéli képességek között bőven elegendő, de hogy erről a TV-néző is megbizonyosodhasson, szinte minden egyes epizódban, kvázi 1000×-es lassításban megnézhetjük az átváltozás folyamatát. A narrátor is minden egyes epizódban elmagyarázza, hogy mi történik. Ugyanígy ismétlik azokat a jeleneteket is, amikor a Makuu főnöke, Don Horror a Föld tengelyének forgását, hogy beszippantsa Gavant egy alternatív dimenzióba, ahol az ellenségnek sokkal nagyobb az ereje. Ekkor hívja elő a Cyberian nevű járművét, amivel felszáll a világűrbe. Ilyen és ehhez hasonló ismétlődő jelenetek mind a főtörténet kidolgozottságának kárára ment.

Több korábbi tokusatsus kritikámban is írtam, hogy azért is érdemes a régi sorozatokat nézni, mert kordokumentumként is szolgál, hiszen betekintést enged a japán mindennapokba. Ez a Gavan esetében a fentiek okán nem mindig áll. A másik ok, ami miatt kidolgozatlanok a történetek, hogy a harcok és a kaszkadőrjelenetek túl nagy szerepet kapnak. Ez azzal jár, hogy túl hamar kezdődnek a harcjelenetek, aminek következtében épp csak betekintést nyerünk az alaptörténetbe, és már meg is tudjuk, hol van a baj forrása. Így nincs lehetősége a nézőnek elmerülni a történetben. Ezt egyébként több epizódban azzal küszöbölték ki, hogy a harcok és a történet kibontakozása párhuzamosan történik, ami jó ötlet volt, mert akció közben átélhetőbbé válik a helyzet súlyossága. Az is mindenképp elismerést érdemel, hogy a harcok rendkívül látványosak. Jól látható, hogy mennyit fejlődött a filmes technológia nemcsak az Ultraman, Ultraseven, az első Kamen Rider sorozatokhoz képest, de még a Himitsu Sentai Gorangerhez képest is. Vélhetően egy stúdiót rendeztek be a harcjelenetekhez, aminek díszítése, háttere, már-már pszichedelikus hatású, aminek köszönhetően elhiheti a néző, hogy a Makuu világában bármi megtörténhet.

Érdemes kitérni a Makuura külön is, hiszen ennél a sorozatnál tényleg sötét hatást kelt a gonosz erők bunkere. Nem is bunker, sokkal inkább templomnak tűnik, hiszen a főnök, Don Horror úgy néz ki, mintha maga egy oltár lenne, akihez a hívek imádkozni járnak. Jelenléte azért is ijesztő, mert hangja rendkívül módon hideg, minden érzelmet nélkülöző. Soha nem emeli fel a hangját, de lehet érezni, hogy aki ellentmond neki vagy nem engedelmeskedik a követeléseinek, az kínok kínjai közt fogja végezni. Ugyanígy kiemelendő Hunter Killer, aki Don Horror közvetlen alattvalója lesz. Ő eredetileg Gavan apjának volt a társa, de elárulta őt, a Makuu kezére adta őt. Később felbukka Don Horror fia, San Dorva és az anyja (a fiúnak), egy Kiba nevű boszorkány. San Dorva folyamatosan bizonyítani akarja apja számára rátermettségét, ezért egyre keményebb ellenségeket küld a Földre. Az ellenségek, alattvalók pedig nem mások, mint az úgynevezett "Doubler"-ök, akik alakváltók. Emberként azon dolgoznak, hogy a Földön minél több embert állítsanak az szolgálatukba, majd szörnyként egyesítve erőiket könnyen a Makuu lehet az uralkodó a Földön.

Az is érdekes, hogy ebben a sorozatban meglepően sok karakter dal hangzik el, ami korábban nem volt feltétlen jellemző a sorozatokra. Megjelentek lemezen és kész. Extra érdekesség, hogy a karakter dalok az eddig megszokottakhoz képest markánsabbak, fülbemászóbbak. A "Chase Gavan" és a "Super Hero Bokura no Gavan" dalokat azonnal megjegyzi a néző. A kedvencem az űrbéli sárkány, Dolgiran dala volt, mert mindig Kudlik Júlia: Delta című műsorának zenéjét juttatta eszembe. Arra is külön gondja volt a zeneszerzőknek ugyanis, hogy a zene a leginkább visszaadja a sorozat futurisztikus mivoltát, ezért a zenék a korukhoz mérten a legmodernebbek voltak. Viszont pont azért, mert markáns a zene, sokkal inkább kitűnik a szöveg gyerekes, már-már bugyuta mivolta. Egyébként sincs nagy gondjuk a tokusatsu dalok szövegére a szövegíróknak, de a zene minőségéhez egyáltalán nem passzol a szöveg. Az opening és az ending azok, amik ténylegesen kiemelkednek. Kushida Akira a gimnáziumi malőrjét követően nemcsak énekelni, de előadni is megtanult. Ennél a sorozatnál érett igazán kiváló énekessé.
Viszont külön érdekességek voltak azok az epizódok, ahol valami ismert személyiséget mutattak be. Igazán hangulatosak voltak a tipikus ’80-as évekbeli japán (kayokyoku) dalok. Az Uchuu Keiji Gavan tehát a '80-as évek japán zenékének széles tárházába enged betekintést.

Összességében jó ötlet volt ez a sorozat, de sajnos a felszínen látható sablonok és hibák egyszerűen vakká teheti az egyszeri nézőt a mélyén rejlő értékekre. Olyan összetett rendszert találtak ki, amit lehetetlenség 25 perces műsorkeretbe belesűríteni. Vagy egyszerűbb történetet kellett volna kitalálni, vagy nem mindig ismételgetni a jeleneteket. Ez azért is fájdalmas, mert Ohba Kenji színészi képességei alkalmassá tették volna arra, hogy egy mindennél összetettebb tokusatsut láthassunk az Uchuu Keiji Gavan "személyében". De mindenképp nézhető, tehát egy próbát érdemes tenni vele. Nincs kétségem afelől, hogy aki meglátja a sorozat erényeit, az szeretni fogja.

Történet: 7/10
Színészek: 9/10
Trükkök: 10/10
Kivitelezés: 5/10
Zene: 8/10
Hangulat: 7/10

+ Kiváló színészi játékok, és rendkívül látványos
- Kidolgozatlan történetek, túl sokat akartak egybetömni.

75%

Ultra méretű szörnyek

Az 1954-es Godzilla olyan mértékű siker volt, hogy jó néhány évre megágyazott a "szörnyes" (kaiju) tokusatsuknak. Elég csak a Gamera movie-kra gondolni. A szuperhős átváltozós sorozatok ugyan csak később jöttek, de ez nem azt jelenti, hogy addig nem volt mit nézni a japán TV nézőknek. 1966-ban egy olyan francise mutatkozott be, aminek népszerűsége minden addigi sikert felülírt, méghozzá az Ultramant. Előtte viszont kvázi bemelegítés gyanánt kaptunk egy 27+1 részes rövid sorozatot, amit Ultra Q néven illettek. Nézzük is meg, hogy miről van szó.

Japánt ellepték az óriási szörnyek. A hatóságok tehetetlenek velük szemben. Így három fiatal, nevezetesen Jun és Ippei, a két pilóta, valamint Yuriko, a fiatal újságíró úgy döntenek, hogy utánajárnak az egyes eseteknek. És hát mi tagadás, különös kalandoknak lehetünk szemtanúi. De a néző igencsak hálás lehet, hogy ezeket a fantasztikus kalandokat követheti. Ugyanis már ez a sorozat is epizodikus volt és minden egyes történet kiválóan meg van írva! Az epizódok végig érdekesek, izgalmasak. Nem lehet tudni, hogy mit látunk a következőkben, vagy hogy zárják le a történetet. Nem érződik, hogy kifogytak volna az ötletből, vagy hogy kötelező kitölteni s 25 percet.

Külön érdekesség, hogy a szörnyek felbukkanásának vagy tudományos alapot adnak, vagy olyan tanulsággal zárják le az adott történetet, hogy az elgondolkodtató. Vagy azért, mert kapcsolódik a történethez, vagy mert kapcsolható a mi valóságunkhoz. Volt egy-két epizód, ami emiatt ijesztő is volt. Ugyanis mind a színészek, mind a narrátor is kiváló munkát végzett! Annyira átélhetően adják át verbálisan, színészi játékkal az adott jelenetet, hogy egy pillanatra komolyan megijedtem a "lehet, hogy pont az űrlény, aki épp melletted van" szövegtől, és az a mosoly, amit az a színésznő megeresztett... Tehát nem nyíltan horrori ijesztő jelenetekkel álltak akkoriban elő, az előadás volt annyira hihető, hogy bárki elhiheti, hogy ez akár a mi valóságunkban is megtörténhet. Több epizódot is az alábbi szöveggel indítanak: "A következő 30 percben a tekinteted elhagyja a tested és megérkezik ebbe a különös pillanatba..."

Bár nem sokkal később, a '60-as évek végén alakult az ki, hogy a tokusatsu rajongói gyerekek lettek, ezt még szemmel láthatóan nem gyerekek számára készítették. De jó eséllyel az Ultra Q is szerves részt vállalt a paradigmaváltáshoz, ugyanis van néhány epizód, aminek gyerekek voltak a főszereplői. Hovatovább különös kalandot éltek meg! Szörnyekkel, bizonyos esetekben másik dimenzióba kerültek. Ezekkel pedig olyan eseményeket, történéseket jelenítettek meg, amiket előtte csak rajzfilmekben láthattak a gyerekek, esetleg a fantáziájukban jelentek meg. És nagyon vonzóvá tette a kicsik számára, hogy élőszereplős kivitelezésben láthatnak egészen furcsa történeteket, mert megadja nekik azt a hitet, hogy ez akár velük is megtörténhet. Az sem utolsó szempont, hogy a gyerekek hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot, ez szintén motiválhatja a kicsiket. És ha ennyire átélhetően adják át, akkor ne csodálkozzunk, hogy az ilyen sorozatoknak nagy népszerűsége van. 

A népszerűségében ugyanakkor valószínűleg nem voltak biztosak, ugyanis először 13 rész leforgatására kaptak 13 millió jent. Ám mivel a nézettség magas volt (az egész sorozat átlagnézettsége 32,4% volt), és a franchise termékek is jól fogytak, ezért visszajött a gyártási költség, így végül 28 részes lett a sorozat. Méghozzá oly módon, hogy 1966 első felében levetítettek 27 epizódot, majd egy évre rá egy ráadás részt. És bár a történet epizodikus, minden részben más és más szörnyet, történetet látunk, azáltal, hogy vannak fix szereplők, az lehet a megélésünk, hogy egy nagyobb jelenségnek vagyunk a részese.

Ám az embereknek más fontosabb szerepük is van az ilyen régi sorozatokban. Hiszen ekkor még nem volt Kamen Rider, Gorangers, vagy Ultraman, akiknek kitüntetett szerepe a világ megmentése. Ebben a sorozatban az emberek magukra vannak maradva. Csak rajtuk múlik, hogyan győzik le a szörnyet, vagy hogyan küldik vissza oda ahonnan jöttek. Ugyanakkor az egyik kritika a sorozattal kapcsolatban az, hogy rendszerint nem a három főszereplő érdeme, hogy végül minden a helyére kerül. Leggyakrabban ők szemlélői vagy segítői az adott jelenetnek, de a megoldás szinte mindig a vendégszereplők kezében van.

Elismerem, nem néztem még olyan sok tokusatsut, hogy a stúdiókról beható ismereteim legyenek, mélyen tudjam elemezni a munkájukat, de az már ennyiből is nyilvánvaló, hogy az Tsuburaya Eiji által 1963. április 12-én alapított Tsuburaya Productions és a Tokyo Broadcasting Systems (TBS) stúdióiban olyan emberek dolgoznak, akik garantálják a minőségi munkát. Mind történetek, mind forgatás, mind színészi játék, mind utómunka terén.

Ez is olyan sorozat, amit kordokumentumként is érdemes megnézni. Ma már csak múzeumokban látunk olyan gépeket, amikkel annak idején dolgoztak. Nem beszélve a különböző járművekről, egy-kettő közülük a magasságot választotta. És ha már lebegő járművek: A trükkök nagyrésze mai szemmel ma már egész jól láthatók. De ezért nem érdemes kárhoztatni a készítőket, hiszen egyrészt az akkori technológia ennyire volt képes, másrészt olyan televíziók voltak a '60-as években, amikben nem voltak kivehetők, hogyan mozgatják a szörnyeket, vagy hogy az épületek valójában csak egy kicsinyített modellek, és hogy az egész várost csak egy stúdióban építették fel és forgatták le a jeleneteket. Merthogy ez volt a jellemző a '60-as, '70-es években. Másrészt a televíziós technológia is olyan volt, hogy akkor nem voltak bizonyos részletek láthatók. 60 évvel később most már sokkal inkább szembetűnőek a trükkök. Ugyanakkor a választékos és találékony kivitelezés az most, 2026-ban is lenyűgöző. A sorozat ráadásul fekete-fehér, és nem is fáradoztak azon, hogy utómunkával is színesítsék. Az Ultra Q azóta ugyanis DVD-n és Blu-rayen is megjelent, és meghagyták az eredeti színvilágában. És talán így a legjobb. Egyrészt korhűbb, másrészt így is olyan fantasztikus munkával korszerűsítették a mozgóképet, hogy közben megőrizte az eredeti hangulatvilágát.

A zenéről szintén érdemes említést tenni. Az Ultra Q-nak nincs mai értelemben vett openingje. Egy instrumentális zenét hallunk a stáblista vetítése közben, de a gitárszóló és a zene témája annyira erős, hogy szinte azonnal megjegyzi magának a néző. Hangsúlyos mivoltát erősíti a szellemes hangzás. Kiválóan megírták a dalt, illeszkedik a sorozat fő mondanivalójához.

Érdekesség, hogy a sorozatot UNBALANCE munkacímen készítették. De az 1964-es Tokiói Olimpia alatt a japán atlétikai csapat körében elterjedt egy bizonyos "Ultra C" kifejezés. A-C között értékelték a gyakorlatok bonyolult mivoltát, és ahogy sejthető, a C az összetettebb. Így az "Ultra C" annak a metaforája lett, hogy, hogy a csapat 110%-on, tehát a maximális pontszámnál is jobb eredményt fog felmutatni. Ez a hozzáállás biztosította japánok számára, hogy több arany- és ezüstérmet nyertek atlétikai számokban, így beépült a köznyelvbe is. Ebből jött az Ultra Q cím is.

Az jól látszik, hogy fogott a sorozaton az idő, hiszen a trükkök mai technológiával, tudásunkkal már elég jól láthatók, de kivitelezés, a történet és a színészek kiváló játéka okán mindenképp érdemes megnézni. Nem utolsósorban betekintést nyerhetünk a '60-es évek japán mindennapjaiba. Méltó helye van a tokusatsu történelemben.

Történet: 9/10
Színészek: 9/10
Trükkök: 9/10
Kivitelezés: 8/10
Zene: 9/10
Hangulat: 8/10

+ Fantasztikus ötletek és kivitelezés
- Nem a főszereplők a főhősök

88%

Amikor nemcsak a világot mentjük meg

Az csak természetes, hogy a Kamen Rider sorozatot is végig akarom nézni. Hiszen az legalább annyira a japán kultúra kánonjának része, mint az Ultraman vagy a Super Sentai sorozatok. Mégsem az 1971-es legendás sorozattal kezdtem, hanem egy sokkal-sokkal későbbivel, a Revice-szal. Ennek meglehetősen prózai oka van: Ennek főszereplője Maeda Kentaro, akinek valamennyi sorozatát meg akarom nézni. Az összeset, amiben amiben főszerepet játszott, és a nagyját, amiben megjelent. És mivel a sorozat 2021-es, és rengeteg sorozatból áll a Kamen Rider franchise, ezért érthetően nem maholnap került volna terítékre a Revice. De mivel az egyes sorozatok önmagukban is értelmezhetők, élvezhetők, ezért nyugodtan bármelyik sorozattal kezdhetjük. Ugyanez igaz a Revice-ra is. Lássuk is, hogy miről van szó.

A Deadmans egy olyan szervezet, mely tiszteli a démonokat. Mindenki, aki használja a Vistamp nevű szerkezetet, előhívja magából a démont. Hogy megmentse a családját a démonok karjaiból, Igarashi Ikki harcol a démonokkal. Ugyanakkor benne is lakozik egy: Vice, akivel szerződést kötött. Ketten együtt változnak át: Ikki lesz Kamen Rider Revi, Vice pedig Kamen Rider Vice. Kettejük egyesített ereje pedig Kamen Rider Revice.

De minden démon rossz? Ez a sorozat egyik fő mondanivalója. Talán nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy Vice nemhogy nem ördögi, hanem talán az egész sorozat egyik legszerethetőbb karaktere. Ebben nagy szerepe van Kimura Subarunak, aki Vice hangját adta. Neki köszönhetően lett Vice szerethetően bugyuta és vicces karakter, aki Ikkivel kiválóan kiegészítik egymást. Már itt kiemelném a sorozat openingjét (Da-iCE feat. Kimura Subaru: liveDevil), ami nemcsak hogy egy nagyon jó dal, hanem remekül kifejezi a sorozat egyik fő témáját: Ha megszelídítjük a démonunkat, akkor hű társunk lehet a jóban.

Szóval Vice egyáltalán nem rossz, ám ennek a szerződésnek súlyos ára van: Ikki a sorozat során fokozatosan veszíti el az emlékezetét. Így elveszíti a családjával a kapcsolatot, és már csak kedves idegenként fog rájuk nézni. Felbontható-e a szerződés? Fel akarja-e Ikki bontani a szerződést? A családját vagy a démonját választja? Ez a sorozat másik fő kérdésköre.

A család egyébként egy ideális család képét mutatja. A szülőknek három gyerekük van: Két nagyobbik fiú: Ikki és Daiji és a legkisebb lány: Sakura. Ikki közülük az elsőszülött. És amikor a család épp nem a világ megmentésén fáradozik, akkor egy fürdő tulajdonosa. Jó hírük van, remek vendéglátók, munkájuknak köszönhetően a fürdő tiszta. Tehát nemcsak a vendégszeretetüknek köszönhetően kellemes a légkör.

Az édesanyán kívül az Igarashi család többi tagjának is van démona. Érdekes megfigyelni, hogy mindegyik démon mást képvisel, általuk nyerhetünk betekintést főleg a gyerekek rejtett személyiségeibe, amit elfojtanak magukban. De vajon magukban tarthatják-e a végtelenségig? A válasz sejthető, ebből is lesznek érdekes fejlemények. A sorozat üde színfoltja az a csoport, amely ezeket a Vistampeket fejlesztette ki. Őrült tudósok gyülekezete George Karizakival az élen, nem egy érdekes és meglepő jelenetek forrása lesz a csapat. De az egész sorozat lelke egyértelműen az Ikki és Vice közti kapcsolat.

De nem lehet elmenni a Deadmans szervezet mellett, mely külön tiszteli minden démonok démonát, Giff-samát. Fő céljuk a feltámasztása. Velük küzd meg eleinte Ikki Vice-szal, majd az egész család. Ezek a harcok túlmutatnak az átlag tokusatsu harcjelenetein. Főleg a régi sorozatokban érhető tetten, hogy az egyes harcjelenetek mintha meghatározott "koreográfia" szerint történnének. Például ugranak, amikor beléjük rúgnak, kibuktatják őket, meg jól látható, hogy épp csak megérinti őket, amikor súlyos csapást kellene az ellenségre mérni. A Kamen Rider Revice viszont azon tokusatsuk közé tartozik, ahol a harcjelenetek sokkal inkább valósnak tűnik. Ez részint annak köszönhető, hogy Maeda Kentaro második fokozatú feketeöves karatéka (gimnázista korában több országos versenyt is megnyert), ezért minden támadást maga hajtott végre. Az egyes jeleneteket pedig addig vették fel, amíg nem voltak elégedettek az eredménnyel.

A sorozat mondanivalója tehát világos: Küzdeni a belső démonunkkal. Ez azt is magával hozza, hogy a családi idill gyorsan felborul, hiszen mindegyik testvérnek van valami belső harca. Közülük a két kisebbé sokkal komolyabb, azoknak bizony következményei is lesznek, főleg a fiú esetében. A sorozat egyik fő cselekményszála konkrétan a Daiji és a démonja, Kagerou közti konfliktus. Akkor kétségtelenül övé a reflektorfény. És nemcsak a történet fajsúlyos és átélhető mivolta miatt, hanem mert az Igarashi Daijit alakító Hyuga Wataru is nemcsak hogy kiváló színész, de 18 éves létére olyan karizmája van, hogy egymaga képes lenne csak a jelenlétével megtölteni egy színpadot. És aki ilyen jól játssza élete első nagyobb szerepét, azelőtt fényes karrier áll.

Ikki ezzel szemben mintha könnyen viselné a rá kiszabott feladatot. Ez két szempontból is érdekes. Egyrészt láthatjuk a kisebbik gyerekek kisebbségi komplexusát és ennek démoni következményeit, másrészt érzékelem ebben azt a japán mentalitást, hogy az elsőszülött fiúgyerek mindenek felett áll. Erre utal az is, hogy Ikki nevében ott van az "egy" kanjija. Ő tipikusan az a mindenkin segít, aki bajba kerül karakter. Talán önmagában nem is hívná fel magára a figyelmet, ha nem Maeda Kentaro játszaná a szerepét.

Ezzel a sorozat alapvetően remekül illusztrálja, valójában hogy nincs ideális család, hiszen jelen esetben is nagy titkok rejlenek a mélyben. Mind a három gyereknek más a személyes tragédiája, amikkel ráadásul sokan szembesülünk, így elég könnyű azonosulni velük. Ez azért is van, mert a sorozat az első fele összeszedett és egységes, így indokoltak a jelenetek, amiket látunk.

Ezt azért fontos kiemelni, mert a második fele borzasztóan zavarossá válik. Az első felében is voltak olyan történetszálak, amik felkeltették az érdeklődésemet. Láttam bennük annyi tartalmat, hogy azt gondoltam, hogy akár az a sorozat végéig is elmehetne. Kíváncsi is voltam, hogy mit hoznak ki belőle, ehhez képest elég gyorsan elvarrták azt a szálat. Ez azért is volt problémás, mert így nem volt lehetőség elmerülni az adott cselekményben. De igazán a második felében volt szembetűnő, amikor egyik fő pillérét is elvesztette a sorozat. Ezután már nem látszott, hogy mit akar mondani a Kamen Rider Revice, hova akarják kifuttatni a történetet. Ez azért is volt problémás, mert ha úgy tűnik, hogy a semmiből húznak elő egy jelenetet, cselekményszálat, az elvesz a történet dramaturgiai éléből. Nem érzem át a helyzet súlyosságát, mert nem illik a koncepcióba, a fő mondanivalóba.

És nem ez az első olyan tokusatsu, ahol azt láttam, hogy semmiből húznak elő egy lapot, mintha a műfaj egyik gyerekbetegsége lenne. Ez kifejezetten a kisebb sorozatokra jellemző, nagyobb tokusatsuk esetében leginkább akkor lépik ezt meg, amikor megbicsaklik a népszerűsége (jó példa erre a J.A.K.Q. Dengekitai), és valahogy vissza akarják csábítani a nézőket.

Ez azért sajnálatos a Kamen Rider Revice esetében, mert a színészek kivétel nélkül kiválóak voltak. A sorozat egyik nagy erőssége a kiváló színészi alakítások, ami többé-kevésbé be is gyógyítják a sebeket. Maeda Kentaro sem véletlen az egyik kedvenc színészem: Egy csupaszív srác, kiválóan tud érzelmeket közvetíteni. Az ő jelenetei szinte kivétel nélkül átélhetők. Nagyszerűen közvetíti a sorozat mondanivalóját is. Amivel ráadásul nagy álma teljesült, ugyanis óvodás korában azért akart színész lenni, hogy Kamen Riderben szerepelhessen. A többiek is kivétel nélkül fantasztikusak voltak.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy a Deadmans valójában annyira volt veszélyes, mint a Pokémon Rakéta Csapata. De a sorozat felénél rendezték a soraikat. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy az egyik tagja, Natsuki Hana (Kamen Rider Aguilera) aztán jóbarátja lesz Sakurának. És meg kell hagyni, gondoskosnak a csajos pillanatokról, és ezzel valamennyire nőivé is válik a sorozat. Ez azért is említésre méltó, mert bár már a '70-es években is voltak női főhősök (elég csak a legelső Super Sentai sorozatra, a Himitsu Sentai Gorangerre gondolni), de hogy ők is akár külön csapatot alkossanak, az kifejezetten ritka volt. Így ebben a Kamen Rider Revice egyedi volt.

Amit még mindenképp kiemelnék, az a zene. A színészek nemcsak alakításban voltak kiválóak, hanem dalok tekintetében is. Nemcsak nagyszerű karakterdalokat kaptak, hanem az ének és az előadás is kiváló. Külön felhívnám a figyelmet a Kamen Rider Revice SONG BEST albumra, ami nemcsak az openinget tartalmazza, a karakterek dalait is.

Az albumra nemcsak a sorozatban hallható dalok kerültek fel, hanem a movie-kban rövidebb történetet feldolgozó "OVA-kban" (animés nyelven szólva) felcsendülő szerzemények is helyet kaptak. Ezen kiegészítő történetek közül külön ajánlott a Revice Legacy: Kamen Rider Vailt megnézni, mert nagyon érdekes történetet mesél el a szülők fiatalkoráról. Hogyan találkoztak, hogyan alakult a sorsuk addig, amíg végül egybekeltek. Sok mindent meg lehet általa érteni a sorozatban látottakból is. El is gondolkodtam azon, hogy talán több értelme lett volna valamilyen formában ezt betenni a sorozatba. Remekül kiegészítette volna a főtörténetet és konzekvensebb lett volna az egész. A másik, amit szintén ajánlok megtekintésre, az a Revice Forward: Kamen Rider Live & Evil & Demons, ami a sorozat cselekményére kínál egy alternatív lezárást. Fantasztikus történet, kiváló volt a menete is.

Szerencsére a sorozat is nagyon jó lezárást kapott, ezért írtam, hogy annak lehetne egy alternatív lezárása. Azt gondolom, hogy világosan lejön, hogy miért olyan nagy kár a hibákért. Ha minden összeáll, lazán az egyik legjobb Kamen Rider sorozat lehetett volna, erre úgy fogadnék nagy tételben, hogy ez volt az első Kamen Rider, amit láttam.

Az világos, hogy nem akarták, hogy a Kamen Rider Revice arról legyen emlékezetes, hogy 50. évfordulós sorozat, ezért bár itt-ott megjelenik az 50-es szám, de a háttérben maradt. Ebből kikövetkeztethető, hogy azt akarták a készítők, hogy a tokusatsu a saját jogán legyen ismert, kedvelt és emlékezetes. És könnyen az lehetett volna, ha nem szúrják el ennyire.

Azért nehéz értékelni a sorozatot, mert az erényei miatt annyira nézeti magát, hogy aki képes arra fókuszálni, talán még a hibáit is megbocsájtaná. Mindenképp érdemes próbát tenni a sorozattal, de az egyéni meglátásunktól függ, hogy milyennek ítéljük meg a sorozatot.

Történet: 7/10
Színészek: 10/10
Trükkök: 9/10
Kivitelezés: 4/10
Zene: 9/10
Hangulat: 8/10

+ Kiváló színészi játék és fantsztikus zene
- A történet és annak menete következetlen

77%

Muchuu sa, Kimi ni. Blu-ray

Nagy örömömre tegnapelőtt megérkezett a legújabb CDJapanes rendelésem, Muchuu sa, Kimi ni. anime Blu-ray. Ez a második anime Blu-rayem Japánból, egyben a második, amit előrendeltem. Korábban írtam már az animéről, ezért csak összefoglalnám, hogy miért tetszik annyira. Merthogy számomra a Muchuu sa, Kimi ni. 2025 egyik nagy felfedezése, mert számomra teljesen ideális módon mutatja be a férfilétet és a férfiak közti kapcsolatot. Magam is osztom azt a tézist, hogy változóban vannak a nemi szerepek, de sokkal inkább a női szerepek kerülnek előtérbe. Nem egyszer jutottam arra a következtetésre, hogy a férfiak vagy háttérbe szorulnak, vagy nem tudják merre tovább. Kevés igazán inspiráló írást olvasok a témában.

Ebben a zavaros időben próbál a Muchuu sa, Kimi ni. utat mutatni. Meg kell hagyni ez az út meglehetősen sajátságos, hiszen olyan srácok a főszereplők, akik kérlelhetetlenül önazonosak.  A kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a kijelölt úttal. Milyen lenne a világ, ha mindenki ennyire önazonos lenne? Megítélésem szerint nem kell ettől félni, hiszen ezek a fiúk úgy egyéniségek, hogy közben kapcsolódnak valamilyen módon a világhoz. Ez volt az, ami nagyon tetszett ebben az animében. Ehhez jön az, hogy az egész közeg kifejezetten szerethető. Sajátságos egyéniséghez sajátságos humor dukál, a kellemes miliőt pedig fokozzák a visszafogottabb, pasztell színek.

Szóval azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy szeressük az animét. Hogy megszólít-e minket? Az függ attól, hgy mennyire tudjuk befogadni a művet. Engem teljes mértékig magával ragadott, de olyannyira, hogy nem is volt kérdés, hogy előrendelésben rendelem meg a Blu-rayt. Miért érdemes előrendelésben? Mert akkor különböző extrákat kapunk. Ezeket is bemutatom alább. Inkább nézzük, mit rejt a doboz.

Maga a kiadvány inkább csalódás. A doboz, teljes mértékig papírból készült, vagyis kartonból. Viszont vékonyabb, lehet érezni, hogy sérülékeny, óvatosan kell bánni vele. A külső doboz valamivel vastagabb, melynek két oldalán egy-egy animés artwork látható a két-két jóbarátról. Az egyik oldalon van Hayashi és Ema, a másikon pedig Nikaido és Medaka. A külső doboz rejti a belsőt, aminek előlapján az anime logója látható. Inkább a hátoldala tarthat érdeklődésre számot az animés artworkkel.

Ha kinyitjuk, talán még érdekesebb. A bal oldalon még több anime artworköt láthatunk montázsszerűen elrendezve, plusz az epizódcímek. Egy lemezen tekinthető meg az öt rész, plusz az extrák. A képminőség kifogástalan. Fontos tudni, hogy az online streaming szolgáltatásokon alapvetően rosszabb minőségben kerülnek fel az epizódok. Leginkább azért, mert egyrészt hatalmas tárhelyű szervert kell fenntartani a rengeteg animének, másrészt még nem elérhetők az átlagember számára olyan gyors sávszélességű internet, hogy akár Blu-ray minőségű kép- és hangminőségben élvezhessük online a tartalmakat. Bár vannak törekvések jobb minőségre magasabb előfizetési díj keretében, de erre pont a Crunchyroll ad keretet, hiszen animét a mai napig jellemzően 1080p-ben tesznek közzé. Ritka a 4K-s anime, elsősorban movie-kat adnak ki ultra HD minsőgében, amit moziban is vetítenek. Ezért ha kifogástalan minőségben szeretnénk animét nézni, a mai napig a Blu-ray az egyedüli megoldás. Már csak azért is, mert arra is van példa, hogy a Blu-rayes megjelenésre tovább javítanak az animáción. Azt nem mondanám, hogy a Muchuu sa, Kimi ni. is példa erre, én nagyon komoly hibát nem találtam amikor Crunchyrollon néztem. Blu-rayen gyönyörű a kép, az animáció is rendben van. Főleg azért örülök ennek a kiadványnak, mert az öt epizód együtt 119 perc, tehát egész estés filmnek is ideális. És így a legjobb, a Blu-ray egyszerre lejátssza az epizódokat egymás után. Ezt az animét egyszerre jó nézni.

Extrák tekintetében azonban meglehetősen szerény az összkép. Elsőként helyet kapott egy beszélgetéssorozat, ami szellemesen "Afureko Iko!" (After Recording Iko!) címet kapta, utalva az "Karaoke Iko!" animére, de még inkább a "Famires Iko!" (Family Restaurant Iko!) mangára. Maga a beszélgetés érdekes, seiyuuk beszélik meg a személyes élményeiket a felvételt illetően, a kivitelezés az, ami szegényes. Lényegében egy osztályterem-szerű helyiséget látunk, annak a két seiyuunak a hivatalos képe mellett olvashatjuk japánul azt a szöveget, amit épp mondanak. Lényegében ez az egyedüli exkluzív extra, hiszen a különböző promóciós videók, karakterbemutatók legtöbbször YouTube-ra is kikerülnek. Megnézhetjük továbbá a creditless openinget és endinget is.

Végezetül nézzük meg, milyen extrákat kapnak az előrendelők.

A kiadványhoz mellékeltek egy füzetet (jobb oldalt), amiben részletesen bemutatják az epizódokat, valamint eddig nem látott artworköket tettek benne közzé. Fölötte egy kis matricacsomagot láthatunk, ami a részemről érintetlen marad. A középen található papírt elég sok japán kiadvány mellé csatolják. Ez egy jelentkezési lap, jelen esetben egy 2026. február 8-i eseményre. Ennek a lényege az, hogy kisorsolják, hogy ki vehet részt az adott rendezvényen. Ezen a papíron is van egy azonosító, ha ezt sorsolják ki, részt veheték az adott rendezvényen, ha Japánban lennék. Régóta alkalmazzák a sorsolásos módszert Japánban, hogy ne azért maradjon le valaki egy rendezvényről, vagy bármilyen extráról, mert nem elsők között jutott hozzá az adott kiadványhoz. Na most ez azt hozta magával, hogy az igazi hardcore rajongók képesek akár 10-15+ példányt venni egy adott CD-ből, Blu-rayből, hogy növeljék az esélyüket. Ezt azért is teszik meg, hogy támogassák a kedvenc előadójukat a kemény munkájáért. Lehet is találni közösségi oldalakon olyan posztokat, ahol a rajongó büszkén mutatja, hogy mennyit vett a kedvence legújabb albumából. Végül bal oldalon látható kép, amit maga a mangaka írt alá. Karaktereivel mond köszönetet az előrendelésünket. Na az jó minőségű, olyan, mint egy tábla.

Az animéért mindenképp megérte megvenni, én is úgy vagyok vele, hogy támogatom vele a mangakát, a stúdiót, plusz mindenkit, aki dolgozott ezen a nagyszerű alkotáson. De a kiadványt illetően inkább csalódott vagyok. Az OST csak digitális formában jelent meg. Nem ritka, hogy a Blu-ray kiadás mellé csomagolják a CD-t, annak például kifejezetten örültem volna. Plusz örültem volna egy robusztusabb csomagolásnak, ahogy az extrák is lehettek volna tartalmasabbak. Az nem különösebben érint, hogy nincs angol felirat. A CDJapan külön kiemeli, hogy kiadványokat a japán piacra szánják, ezért meglehetősen ritka az angol felirat. Maga a kiadvány csak az előrendelői extrákkal éri meg.

Anime: 10/10
Kép: 10/10
Hang: 10/10
Extrák: 4/10
Borító: 4/10

+ Kiváló anime kifogástalan minőségben!
- Az extrákkal nagyon csínyján bántak

86%

A tűzoltók bevetésre készen!

"Tűzoltó leszel, s katona!" Énekelte Halász Judit József Attila egyik legemlékezetesebb versét. És igen: Sokan álmodtunk gyerekkorunkban arról, hogy tűzoltók vagy valamilyen hősök leszünk, akikre felnéznek majd az emberek. És azt gondolom, ezek a legszebb gyermekkori álmok egyike, hiszen ez azt jelenti, hogy célunk, hogy a világot szebb hellyé tegyük. És hogy pontosan hogyan képzeltük el gyerekkorunkban a tűzoltó létet, arról átfogó képet ad a Tomica Hero: Rescue Fire sorozat.

Koncepció

A tokusatsu eredetileg a Takara Tomy cég által gyártott robotokat és autókat promotálta. Több sorozat is készült. Első a Tomica Hero: Rescue Force, melynek hősei kifejezetten a katasztrófák megelőzésére szakosodtak, addig a második sorozat, a Rescue Fire a tűzesetekben nyújtanak hathatós segítséget. A sorozat egyedisége, hogy a csapat rendelkezik azon képességekkel, amivel el tudnak bánni a gonoszokkal. A ruházat és az autók ezen képességet sokszorosítják. Amiben viszont jelentősen elüt az előző szériától, hogy amíg Rescue Force csapata személyiség terén is hősnek születtek, addig a Rescue Fire főszereplője egy kifejezetten esetlen, gondtalan, gyereklelkű srác. Kétbalkezes mivolta gyakran derűs pillanatok forrása. Tehát egyáltalán nem néznénk ki belőle, hogy hős lenne. De ha baj van, elsők között rohan segíteni, és akkor munkáját teljes odaadással végzi.

Miről van szó? Évezredekkel korábban az emberek sikeresen felvették a harcot Jakkaennel, a tűzdemonnal. Akkor az északi sarkkörben egy jeges bunkerba zárták, ahol évezredes sínylődés után megerősödött, és kész bosszút állni az emberiségen. Csatlósai pedig igyekeznek tudásuknak megfelelően segíteni ördögi tervében. Fő profiljuk a tűz általi károkozás. Velük szemben veszik fel a kesztyűt a Rescue Fire csapata. Ismerjük meg a tagjait:

1. Homura Tatsuya - Fire 1: Az egyes számú Rescue Fire. Mondhatnánk, hogy csapatvezető, de ahogy az előbb is utaltam rá, ehhez semmilyen feltétel nem adott. Hamar kiderül róla, hogy hat éves korában szülei egy tűzesetben életüket vesztették, utána árvaházban nevelkedett. Talán ezért is annyira gyereklelkű, hiszen nem élhette sokáig gondtalan életét. Ugyanakkor szülei miatt is lett tűzoltó, hogy lehetőleg senki más ne haljon meg tűzesetben. Ezzel nyert értelmet a haláluk. Csapattársai sokáig nem értik, miért pont ő a Fire 1, de ahogy látják, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját, úgy fogadják el és kezelik egyenrangú csapattagként, bár néha túlzottan vakmerő. Ruhájának színe narancssárga
2. Megumi Yuuma - Fire 2: A csapat kettes számú tagja. Egy több generációs tűzoltó-dinasztia leszármazottja. Jóbarátja Tatsuyának, de az ízlésük étkezés terén teljesen eltérő. Ez okoz néhány derűs jelenetet. A munkáját viszont szintúgy komolyan veszi, nem fél a veszélytől. Ruhája ezüst színű.
3. Yuki Ritsuka - Fire 3: Az egyetlen női tag. Kiválóan teljesített, ezért lehetett a csapat tagja. Rendkívül szigorú nemcsak másokhoz, de magához is. Gyakran veszekszik Tatsuyával a könnyelműsége miatt, de legbelül nagyon is becsüli őt. Nagyon szereti az állatokat, sokat mosolyog a jelenlétükben. Apja is kiváló tűzoltó volt, de egyszer szolgálatteljesítés közben életét vesztette. Ruhájának színe zöld.
4. Aoi Tsubasa - Fire 4: Nagyjából a 20. rész közül csatlakozik a csapathoz. Amerikába járt egyetemre, ahonnan megerősödve tért vissza. Rendkívül rideg, közömbös, olykor arrogáns. Mások is elismerik a képességeit, de az öndicséretnek sincs híján. Ő érti a legkevésbé, hogy miért Tatsuya a Fire 1. Gyerekekkel ugyanakkor empatikus és együttérző. Eleinte Ritsukával beszélget sokat, úgy tűnik, hogy gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, de ez végül sosem kerül felszínre. Ruhájának színe fekete.
5. Watari Jun - Fire 5: Ő is Amerikából tért vissza. Fiús arca miatt kisebbségi komplexusos. Nem a rossz látása miatt visel szemüveget, hanem hogy érettebbnek tűnjön. Apja egy nagy vállalat vezérigazgatója, ezért különleges neveltetésben részesült, de eszébe nem jutott követni az apját. Ő ezt eleinte nehezményezi, de hamar kiderül a valódi ok. Végül elfogadj a fia választását. A Rescue Fire csapathoz önként csatlakozott. Alapvetően megfontolt, de néha hajlamos meggondolatlanul cselekedni. Ruhájának színe világoskék.

A kapitány pedig Taiga Riku. Ő maga nem vehet részt a mentőakcióban, mert a tesztek során balesetet szenvedett, amikor a tűzoltóruhákat próbálta bizonyos veszélyhelyzetekben. Így a parancsnoki szobából irányítja az akciót. Alapvetően szigorú, néha leszidja a csapat tagjait, ugyanakkor rendkívül bölcs és gondoskodó.

A csapat rendelkezésére különböző autók állnak rendelkezésére, amelyeket aztán veszélyhelyzet mértékének függően lehet állítani. Extrém esetben arra is lehetőség van, hogy egy hatalmas autóban összegyűljön az öt tűzoltóautó, és hatalmas jeges támadással végleg jobb belátásra bírja a gonoszokat.

Akár a legjobb lehetett volna...

A sorozat nagyon ígéretesen indul. Az volt a benyomásom az első részekben, hogy mindent megtesznek azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a történésekből, jelenetekből. Ennek eredményeként a vicces jelenetek tényleg megnevettetnek, a komolyabbak pedig akár érzelmileg is megindíthatnak. Ezt azért volt nagyon jó látni, mert egy gyerekeknek készült sorozatot teljesen komolyan vettek, így az akár felnőttek számára is ajánlható. Sokáig azt gondoltam, hogy példaértékű lesz a kisebb tokusatsuk között. Még a plusz két csapattag bevétele is jó ötlet volt, hiszen az egyéniségükkel és tudásukkal színesítették a sorozatot. Azt éreztem, hogy a csapat így teljes.

A tokusatsu első felében jellemzően valamilyen állatba ültették a démont, amitől egy hatalmas tűzszörnyeteggé vált és az rémisztette az embereket. Nagyon megindítóak voltak azok az epizódok, amelyben egy kisgyerek által szeretett állat lett az áldozat. A gyerekek fájdalmát csodálatosan átadták. A Rescue Fire-nek pedig úgy kellett a démonnal végezni, hogy magát az állatot ne ölje meg (a Final Rescue alkalmazása esetén az állat is áldozattá válik). Kevés az olyan gyerekeknek szóló sorozat, ahol a a szereplők fájdalmai felnőttek számára is érzékelhető, és ezért sokáig kiválónak tartottam a Rescue Fire-t.

Az új csapattagok későbbi bevonása azért is volt jó ötlet, mert a sorozat és a mentőakció is egy meghatározott "téma" köré épül, így új ötletekkel szolgált, ha esetleg félúton kifogytak volna belőle. Ez ráadásul meg is volt alapozva, hiszen amíg az első három tag a földön jeleskedett, addig a két később érkezett tűzoltó a levegőben is tudott diadalmaskodni (FALCON CHAAAAAARGE!!!), ez pedig lehetőséget adott újfajta, "témába vágó" tűzeseteknek, mentőakciónak.

...de sajnos nem lett az

Ám a helyzet sajnos az, hogy csak személyiség és a járgány képessége terén használták ki a lehetőségeket, amúgy teljesen elült a második felétől a sorozat. Nem is feltétlen az volt a baj, hogy nem volt minden katasztrófa a tűzeset témájában vágó, hanem hogy olyan ötleteket találtak ki, ami még a sorozathoz, a karakterekhez sem volt semmilyen formában kapcsolható. Így nem egyszer fordult elő az, hogy a szereplőknek úgymond "ki kellett, hogy beszéljenek" a szerepükből, hogy illeszkedjenek a történethez. Innentől pedig teljesen elvesztette a második fele a dramaturgiai hatását, a katarzis pedig onnantól elmaradt.

A gonoszok is kaptak egy új csatlóst, aki az arroganciájával rontja az összképet. Az addigi Jakkaen tagoknak volt egy szerethetően bugyuta összképe, ehhez egy arrogáns tag jelenléte kifejezetten problémás volt. Főleg, hogy eleinte nem is csinált érdemben semmit, azon túl, hogy ő változtatta át a társait szörnnyé, a piszkos munkát onnantól ők végezték.

Az egyik tipikus hiba, amit egy tokusatsuban elkövetnek, hogy olyasfajta változáson megy keresztül egy-két szereplő, olyan dolgok derülnek ki róluk, aminek semmilyen előzménye nem volt. Ezzel megint elvész a jelenet dramaturgiai értéke, mert nem találták ki elég jól a koncepciót, nem volt elég jó a körítés, így nem tudott megindítani az adott karakter rejtett szándéka.

És a zene

Lássuk a zenét, amire hosszabban térnék ki, mivel elég régóta ismerem a sorozathoz írt dalokat.

Az openingek kivétel nagyon jól sikerültek. Konkrétan az első opening, a Rescue Fire volt az első dalok egyike, amit valaha hallottam a JAM Projecttől. Nagyon erős dal, jól illeszkedik a tokusatsu témájához. Aki szereti a csapat stílusát, az ezt a dalt is imádni fogja. Csak a legtöbbet hozták ki magukból. A B-side track a Three Souls a sorozat egyes jeleneteiben hallható. Annyira nem lett erős. Vannak jó zenei megoldások, egyedi ötletek, de konkrétan nem teszi többé a JAM Project repertoárját.

A második opening viszont igazi szintlépés! Hovatovább a Bakuchin Kanryou! Rescue Fire az egyik abszolút kedvenc JAM Project dalom! Sokkal dinamikusabb, hangsúlyosabb, erőteljesebb! Joggal gondolhatnánk, hogy a sorozat is hasonlóképpen szintet lépett. Imádom, amikor a csapat ennyire bevadul, akkor vannak igazán elemükben! Hasonlóképp nagyon jó lett a B-side track, az Ideyo! Gaia Leon is. A dal az egyik, konkrétan a legerősebb mentőautóhoz, a Gaia Leonhoz köthető, amelynek erejével senki nem vetekedhet. Ugyanakkor igencsak megválogatja, hogy kinek engedelmeskedik. Idő kell, amíg nemcsak a kapitányra, hanem más Rescue Fire tagokra is hallgat. Nem vetik be minden epizódban, de amikor igen, nem maradhat ki ez a dal sem. Mely dal egyébként egy Endoh Masaaki szóló, Okui Masamival a háttérben. Endoh Masaaki azért is kiváló énekes, mert bármilyen felkérést is kapjon, tudásának legjavát teszi bele. Ezért nagyon szeretem a szólókarrierjét, van néhány igen komoly mondanivalóval rendelkező dala is. Ez a dal pedig kiválóan megalapozza, hogy mikre számíthatunk tőle. Aki ezt szereti, annak érdemes behatóbban megismerkedni az énekes szólókarrierjével is.

Az endingeket illetően ugyanakkor már messze nem ennyire rózsás az összkép.

Az első ending a Burning Hero című dal, amit egy Rey nevű formáció ad elő. A csapat már feloszlott, de egyébként is egy furcsa formáció volt, mert úgy aposztrofálták magukat, mint "az első igazi anison banda". Az állítás valóságtartalma erősen vitatható, hiszen a JAM Project egy pár évvel megelőzte őket. Bár ha azt vesszük, hogy a csapattagok hangszeren is tudnak játszani, ezzel tényleg az első olyan banda, akik teljes mértékig maguk játszák fel teljes mértékig a dalokat (A JAM Project hangszeres tudása nem annyira kiterjedt, hogy maguk feljátszák a dalokat). De a nagyobb baj velük, ami ebben a dalban is hallható, hogy hiába tud az énekes énekelni, nincs igazi egyediség a hangjában. Nincs meg bennem az, amikor nagyritkán egy Rey dalt hallgatok, hogy "na, ez a Rey", és senki más nem lehet. A dal is hasonlóképp semmilyen. Szól, tetten érhető a klasszikus anime betétdalok hangulata (ami az eredeti céljuk volt), de semmi nem emeli ki az átlagból.

A második ending nagyon furcsára sikeredett. Egy Kitadani Hiroshi szólódalról van szó, a Rescue Taisounál jellegtelenebb dalt nem sokat ismerek. Olyan érzésem van, hogy nincs teljesen megírva a dal. Mintha eredetileg valami más terv lett volna második endingnek, de az valamiért nem jött össze, ezért SOS megkérték Kitadani Hiroshit, hogy írjon egy dalt a sorozathoz. Nem érezhető, hogy sokat dolgozott a dalon. Zene se szól annyira, dallamvilága sincs igazán, ahogy a szöveg is borzasztóan sablonos, az előadás meg unalmas. Az énekes karrierjének egyik legrosszabb dala.

Zárásként

Sajnálom, hogy komolyabb hibái vannak a sorozatnak. Az első 20 epizódig minden lelkesedésem a Rescue Fire-ben volt, lazán azt gondoltam, hogy nagy kedvenc lesz a kisebb franchise-ok között. De sajnos elszúrták a második felét. Pedig a karakterek is szerethetők, én mindenkit megkedveltem, a gonoszok is néha nagyon viccesek tudnak lenni, főleg az elején. Sőt, a Rescue Fire abban is kitűnt nálam, hogy nagyon stílusosak a ruhák és az autók is! Ez az első olyan tokusatsu sorozat, aminek kapcsán azt gondoltam, hogy vennék ilyen figurákat, kocsikat.

Végsősoron kapott egy tisztes lezárást. Talán érdemes lehet megnézni, de nem merem tiszta szívvel ajánlani. Akit megragad a gyermeki bája, annak jó eséllyel tetszeni fog a sorozat.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 5/10
Kivitelezés: 6/10
Zene: 7/10
Hangulat: 9/10

+ Meglepően jó alapkoncepció, a színészi alakítások is nagyon jók
- Néhány epizód erősen elüt a többitől, plusz a CGI nem valami erős

75%

Kimi ni wa Todokanai. DVD

Nem vallom magam BL-rajongónak, hiszen elég kevés ilyen sorozatot nézek. Leginkább azért, mert a műfaj rajongóihoz képest egyedi igényeim vannak, amit kevés sorozat tud csak kielégíteni. Fontosabb számomra a srácok közti kapcsolat minősége. Hogy az barátság marad, bromance, vagy átalakul szerelemmé, az igazából másodlagos nálam. Erre nagyszerű példa az idén vetített Hikaru ga Shinda Natsu és a Muchuu sa, Kimi ni., ami sokkal inkább a kapcsolat minősége okán nyerte el a tetszésemet. Ténylegesen párkapcsolat nem alakult ki a fiúk között.

Ezért van az, hogy kevés BL-sorozat elégíti ki a személyes igényeimet. A Kimi ni wa Todokanai. ezen kevesek közé tartozik. Már a manga borítójával felhívta magára a figyelmet, a kellemes, barátságos hangulatával és szerény ábrázolásával. Sokkal inkább olyan érzésem volt, mintha két barát sétálna egymás mellett. Pont ezzel érzékelteti azt, hogy más van fókuszban. És valóban: Az eddig olvasott fejezetek alapján sokkal inkább a kapcsolat alakulásán van a hangsúly. Hiszen két különböző személyiség próbál egymásra találni.

Alapvetően nem tartom ördögtől valónak, ha két egymástól teljesen eltérő habitusú ember keresi az utat egymás felé, hiszen könnyen meglehet, hogy szükségük van arra, amire a másik rendelkezik, és ezt kölcsönösen meg tudják adni egymásnak. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy kölcsönösen felnézzenek egymásra és tiszteljék egymást. És onnantól a történet akár példaértékű is lehet, hiszen tiszteletre tanít. A manga ugyanakkor azt is remekül bemutatja, hogy nem elég csupán tisztelni egymást. Könnyen előfordulhat, hogy azért keresi egymást két eltérő habitusú ember, mert rendelkezik a másik valami olyan tulajdonsággal, amit magukban hiányolhatnak. Ez viszont önbizalomhiánnyal, akár kisebbségi komplexussal is járhat, így könnyen előfordulhat, hogy a fiúk félreértik egymást, amitől,ha átmenetileg is, de haragossá is válhak a kapcsolat.

Szóval ebben nagyszerű a manga. Ezért nagy örömmel értesültem a dorama adaptációról is, ahogy kijöttek az újabb epizódok, azonnal meg is néztem. Kíváncsi voltam, hogy ábrázolják a történetet, hogy játszák a színészek a szerepüket. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy igyekeztek tartani a manga színvonalát. A közeg is annyira kellemes, barátságos volt, mint az eredeti történetben, ahogy a színészek is remekül játszották a szerepüket. Azóta Netflixen is többször megnéztem, nemrégiben meg DVD-n is sikerült beszerezni a sorozatot.

Azt hiszem, a szereposztás elég jól felismerhető. Ebben a posztban már ismertettem a történetet, ahogy fentebb is bemutattam a koncepciót. De azért vegyük át gyorsan, hogy konkrétan miről van szó. Yamato és Kakeru gyerekkori barátok. Ha lehet, mindenben ellentétei egymásnak. Yamato, a visszafogott, hallgatag fiú, aki elit tanuló, és minden apró részletre odafigyel. Kakeru ezzel szemben sokkal inkább társasági. Igencsak hadilábon áll a tanulmányaival, ráadásul rettenetesen szétszórt és feledékeny. További érdekes különbség, hogy amíg Yamatót imádják a lányok, addig Kakerut barátok veszik körül.

Ennek ellenére nagyon jól megértik egymást, egészen kiskoruk óta barátok. Kettejük közül Yamato az, aki előbb felismeri mély érzéseit Kakeru iránt. Ez nem is csoda, hiszen aki csendesebb, az általában jobban meghallja a belső hangját, így hamarabb felszínre kerülhetnek mélyben lévő gondolatok, érzések. Kakerunek eleinte viszont sejtése sincs a barátja érzéseiről irányába. Nála az érzelmek felébredése sokkal lassabb és zavarosabb folyamat. Ez konfliktust is okoz a két barát között, Kakeru boldog lenne a baráti kapcsolatában Yamatóval. A manga és a sorozat is remekül illusztrálja, hogy amint az egyik fél többet kezd el érezni a másik iránt, onnantól a barátság nem igazán fog működni, mert egyrészt egyértelmű jeleket fog adni az érzelmeit illetően, másrészt nem is lesz elég számára a barátság. Így van mivel szembenézni a srácoknak. Hogy sikerül-e? Ez a sorozat nagy kérdése.

A hátoldalán található az információk. A DVD-k árazását egyébként soha nem értettem. Alig olcsóbb, mint a Blu-ray, a képminőség pedig ugyanúgy rosszabb, mint a nyugati DVD kiadványokon.

És, hogy mit rejt a doboz? Japán szempontból a szokásosakat: Tokban a lemez(ek)et, valami külön füzetben az extra információk.

A tokban három lemez található. Kettőben a sorozat 8 epizódja négyes elosztásban, a harmadikban meg az extrák. Meg kell hagyni, meglehetősen terjedelmes, 2 és fél órányi tartalom. Még nem szántam rá magam, hogy megnézzem, de feelingesek szoktak lenni a japán extrák. Legtöbbször a forgatás körülményeiről beszélnek, beavatnak minket néhány kulisszatitokba, plusz, hogy a színészek mennyire élvezik a munkát.

És megvolt hozzá az előrendelői ajándék is, ami az első lemez mellett található. Direkt olyan eladó példányt kerestem, amiben az is megtalálható. A telefon hátuljába helyezhető tokszerűség. Inkább dísz, minthogy bármilyen hasznos funkciója lenne. Az eredeti tulajdonosa is érintetlenül hagyta, én sem tervezem használni.

A mellékelt füzetben meg képek találhatók, üzenetek, egyén információk olvashatók.

A sorozatot továbbra is szeretem. Itt találkoztam először Maeda Kentaróval és szerettem meg a színészi munkáját. Remek választás volt Yamato szerepére, hiszen nagyon jól áll neki a csendes, hallgatag karakter szerepe. Főleg azért szerettem meg, mert kifejező a tekintete, ezért sokkal inkább a nonverbális jelekre kell nála figyelni. Ezért a jelenléte figyelmet igényel, amit azért szeretek nagyon, mert mélységet ad a szerepének. Ez valamennyi alakításában tetten érhető. Már valamennyi sorozatot megnéztem, amiben ő játszotta a főszerepet, így el tudom mondani, hogy az elmúlt hónapokban annyit láttam őt, hogy szinte már álmomból felkeltve is megismerem őt.

Tehát érdemes megnézni a sorozatot, mert minden aspektusában kiemelkedő. Azonban ez a sorozat sem mentes a japán romantikus sorozatokra jellemző sablonos, drámai jelenetektől. De igyekezték úgy megoldani, hogy ne akassza meg nagyon a történet menetét. Az egyik legtipikusabb, hogy mindig akkor zavarják meg mások a beszélgetést, amikor a legfontosabb mondat hangozna el. És mintha a készítők is tudták volna, hogy mennyire idegesítő tud ez lenni, ezért igyekeztek úgy megoldani, hogy bár közbelép a harmadik, de ahogy lehet, menjen is tovább a történet. Attól viszont nem lehet eltekinteni, amikor úgy zavar be a villámcsapás a szakadó eső a kapcsolat kialakulásába, hogy jól látható, hogy süt a nap. Nem egy japán sorozatban követtek el ehhez hasonló, súlyosnak mondható bakit.

De mindennel együtt nagyon szeretem ezt a sorozatot. És nagyon szívesen vennék egy második évadot! A mangában relatív gyorsan összejönnek a fiúk, ezzel fejeződik be az első évad is. De a manga azt is remekül mutatja be, hogy nincs vége a történetnek azzal, hogy egymásra találtak. Hiszen új minőségükben lesznek együtt, ami új kihívást állít eléjük. És egy ilyen szereposztással nagyon jó lenne látni a folytatást, biztos vagyok abban, hogy továbbra is a mangához megfelelő minőségű lenne egy esetleges második évad. Az alapok megvannak hozzá.

Film: 9/10
Kép: 7/10
Hang: 7/10
Extrák: 9/10
Borító: 9/10

+ Kiváló sorozat, igényes tálalásban.
- A sablonos drámai jelenetek itt-ott rontják az összképet.

89%