A 2025. nyári szezonban nézni tervezett animék listája

Több nagysikerű anime, mint például a Dandadan vagy a Kaijuu 8-gou is most jelentkezik a második évadával, de én ezeket már csak azért sem most fogom nézni, mert az első évadát se láttam, plusz vannak mások prioritásban.

Egészen pontosan 6 animét választottam ki. Öt közülük talán érthető, hogy miért választottam (aki ismeri a személyes ízlésemet), egy viszont furcsának tűnhet. De lássuk is, hogy melyek azok.

Hikaru ga Shinda Natsu

Ez jó előre felkeltette az érdeklődésemet, olyannyira, hogy el is olvastam az elérhető mangafejezeteket. És maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy misztikus horror-történet: Hikaru visszatér, legjobb barátja, Yoshiki pedig nagy örömmel fogadja. Ám hamar rájön, hogy valami nem stimmel a fiú körül. Hikaru valójában meghalt. De akkor hogy térhetett vissza? Ki lakozik a testében? Milyen átok sújtja Hikaru családját? Miként érinte ez a falut? Ezekre keresi a választ a történet. A manga rajzstílusa kiváló! A sötét színek kellően érzékeltetik a falut övező sötét titkok jelentőségét, ahogy a karakterdizájn is kiváló. Az előzetes alapján is sokat remélek az animétől.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter (JP) | Twitter (EN)

Az anime a Netflixen lesz megtekinthető.

Dr. Stone: Science Future Part 2

Igazából már csak azért van ez az anime a listámon, hogy becsülettel végignézzem, egyébként elveszett már a varázsa. Addig volt egyedi, amíg a szereplők kialakítottak egy civilizációt, és az újabb találmányokkal segítettek magukon. De úgy gondolom, hogy sokat vesztett a nimbuszából az anime, ahogy az újkorba értünk. Leginkább azért, mert az újabb találmányok már sokkal inkább dokumentálva vannak, így kevesebb az ötlet az újabb évadokban. De hátha kapunk valami érdekességet.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter | Instagram

Az anime a Crunchyrollon lesz megtekinthető.

Grand Blue 2nd Season

Na ez tűnhet furcsának, hogy listámban van. Kvázi kihívásként néztem meg, egyik ismerősöm mondta, hogy nem az én ízlésem ez az anime. Na mondom magamban, "aztat majd én megmondom, hogy mi az én ízlésem" ... Nos igen, tényleg nem vicces nekem az, amikor egy srácnak, aki rosszul van, nem vizet kap, hanem 96%-os alkoholt. Meg úgy bebasznak, hogy már nem is a detoxikáló kell, hogy értük jöjjön, hanem a hullaszállító. Ha úgy vesszük, van egy üzenete az animének: Most éljünk féktelenül, amíg egyetemisták vagyunk, mert utána... Valóban nem ez az ideális egyetemi élet, amit el tudok képzelni, és nem is lennék részese egy ilyen közösségnek, de külsős nézőként, hogy van olyan, aki úgy dönt, hogy most bulizza ki magát, miért is ne? Igazából pont azt becsülöm az animében, hogy egyáltalán nem kertel: Amit bevállalt, abba teljes mellszélességbe beleáll.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Fermat no Ryori

Ennek nemrég ment a Live Action változata Netflixen és nagyon érdekes volt. Szerettem nézni, úgyhogy kíváncsi vagyok az animére. Kitada Gaku gyerekkorában kiváló volt matematikában. El is határozta, hogy matematikus lesz, amíg Asakura Kai megállítja, hogy "Nem úgy van az! Szakács leszel, ha én mondom!" Asakura egy francia étteremben séf, a segítségével Kitada megtalálja a kapcsolatot a szakácsmesterség és a matematika között, aminek köszönhetően kiváló ételeket készít. A karakterdizájn kissé furcsának hat, de ha megüti a dorama nívóját, akkor animében is remek alkotás lehet.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Karaoke Iko!

Nem igazán tudom, hogy mit várhatok ettől az animétől, de mivel éveken át karaokéztam Anime- és MondoConokon, gondoltam, ennek emlékére megnézem. De úgy tűnik, nem egy könnyed szórakozás lesz: Karaoke verseny elé nézünk, ahol a vesztesnek tetoválást kell magára varratnia. Bizony, a jakuza van a verseny mögött. Ez egy kicsit megijesztett, de amíg a végtagok a helyükön maradnak, addig nincs komoly baj. Lehet, hogy mi nézők, tényleg szórakozni fogunk rajta.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Kimetsu no Yaiba Movie: Mugen Jou-hen

Ezt a három részes movie-t is megnézem, ha már eddig néztem a sorozatot. Nem tudom, hogy fogják-e magyar mozik adni (ahogy kémkedtem, Németországban igen), már egy ideje feltűnt, hogy eltűntek az animék a magyar mozikból. Hátha ezt érdemes lesz megint licenszelni. Ha igen, rajtam nem fog múlni a mozis nézettség.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Facebook | Twitter (JP) | Twitter (EN)

Most jobban van mit nézni, mint a korábbi szezonokban.

A barátság igazi próbája

Messze nem annyira egyértelmű, hogy a gyerekkori barátságok felnőtt korban is kitartanak. Ahhoz, hogy két ember között megmaradjon a barátság szakralitása, mindkét félnek ugyanúgy dolgozni kell érte. Ám ezt a munkát jelentősen megnehezíti, ha a felek útja időközben különválik, más élmények, tapasztalatok vezetik útjuk során. Erről mesél nekünk a Fureru., mely véleményem szerint az egyik legszebb anime a barátság fontosságáról.

Három srácról, nevezetesen Onoda Akiról, Sobue Ryouról és Inohara Yuutáról szól a történet. Egy szigeten nőttek fel, majd 20 évesen Tokióba költözve, együtt elindulnak a felnőtté válás útján. És annak ellenére, hogy már az elején másfelé tereli a fiúkat az élet, az elején minden simának tűnik. Volt is olyan érzésem az első felét illetően, hogy a barátság tényleg a magasba emeli az embert.

Eleve pozitív példával indít az anime. Onoda Aki ugyanis nemcsak hisz a természetfeletti lényekben, jelenségekben, hanem őriz is egy furcsa, sündisznó-szerű állatot. Ezért kinézték az iskolában, ahogy eleinte a fentebb említett két barátja is. Ám ahogy meglátták nála a kisállatot, és maguk megtapasztalták a képességeit, úgy fogadják barátjuknak a fiút. Innen indul a közös útjuk, mely egész a felnőttkorukig vezeti őket.

És hogy mi ez a kisállat? Nagyon hasonlít arra a misztikus lényre, mely annak a szigetnek a jelképe, ahonnan származnak. A hiedelem szerint az állatnak köszönhetik, hogy a sziget lakói összetartanak, segítik egymást a nehéz időszakban. Az ő neve Fureru, és találó, hogy sündisznó-szerű, hiszen a majd látni fogjuk, ahogy az anime ábrázolja, hogy az emberek mind egy láthatatlan szállal vannak összekötve. Az igaz barátok között pedig csodálatosan fénylik ez a bizonyos szál. Ez abban is megnyilvánul, hogy a fiúk, ha megérintik egymást, hallják egymás gondolatait, ami remek szimbóluma a "szavak nélkül is megértik egymást" jellegű baráti kapcsolatnak. Innen származik a "Fureru." (érintés) cím, a lény is innen kapta a nevet.

Ám később azért próbára lesz téve ez a barátság. Nemcsak az okozza a bonyodalmat, hogy másfelé viszi őket az élet, hanem a személyiségük különbözősége is, ami a főváros forgatagában csak még jobban kiéleződik. Onoda Aki a legcsendesebb hármójuk közül, mégsem véletlen, hogy az ő szemszögéből követjük leginkább nyomon az eseményeket. Hiszen, ahogy a mondás tartja, a csapat legcsendesebb tagja van a leginkább jelen a közösségben. Igaz ez hősünkre is, aki ugyan nem sokat beszél, de nonverbális jelekkel nyilvánvalóvá teszi, hogy ő figyel a leginkább a történésekre, ő viseli mások sorsát a leginkább a szívén. Ő egyébként egy bárban dolgozik felszolgálóként. Sobue Ryou viszont barátjának szinte tökéletes ellentéte. Vígkedélyű, hangos, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Egy ingatlancégnél dolgozik ügynökként. Azért is vállalta be a fővárosi életet, hogy a családja nehéz körülményein segítsen. Inohata Yuuta az, aki talán a legkevésbé vonja magára a figyelmet. Őt a divat érdekli és divattervező szeretne lenni. Hármójuk közül ő az, aki leginkább túlgondolja a dolgokat és hiszi néha azt, hogy barátai szándékai vele szemben ártóak.

További bonyodalmat okoz az is, amikor a fiúk rájönnek arra, hogy Fureru csak azokat a gondolatokat, érzéseket közvetíti a barátok között, mely a barátságot építi. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a fiúknak mindenben egyet kell érteni, de ha az érzéseik ártanak a barátságuknak, azt Fureru nem közvetíti. Ez okozza a bizonytalanságot és a félreértést. Yuuta például azt hitte, végleg megszakadt a barátsága a két fiú között és el akart tőlük költözni.

A film végére teljesen az elvonttá, misztikussá válik a történet. Merthogy a szálak, amik összekötik az embereket, azok néha összegabalyodhatnak. És hát ember legyen a talpán, aki azt ki tudja bogozni... Talán az egyik hátránya a filmnek, hogy ez a jelenet jobban elhúzódott a kelleténél. Pár nappal a film megnézése után is csupán jeleneteket tudok visszaidézni a fejemben a majdnem fél órás eseményből. Így a vége azt az érzetet adja, hogy talán túl hosszú a 106 perc a movie-nak.

De nem ez a fő ok nálam, amiért nem érdemli meg a maximális értékelést, hanem a betétdal. Az OST nagyon szép. Ketten írtak zenéket a movie-hoz. Yokoyama Masaru remekül érzékeltette a film mondanivalóját. Egyébként igen változatos repertoárral büszkélkedhet, hiszen olyan animéknek írt zenét, mint a KimiKiss Pure Rouge, Nobunaga the Fool, Aoashi vagy a Youkoso Jitsuryoku Shijoushugi no Kyoushitsu he. A Fureru.-höz írt dalai remekül közvetítik a film mondanivalóját, valósággal megelevednek előttem a jelenetek, ahogy hallgatom most is az OST-t. A másik zeneszerő TeddyLoid inkább DJ-ként dolgozik. Így elsősorban a vidámabb, oldottak jelenetek háttérzenéjéről gondoskodott. Az OST-t tehát mindenképp érdemes meghallgatni. A dalok jól meg vannak írva, és bár a két zeneszerző stílusa ugyan különbözik, de sokkal inkább kiegészítik egymást, semmint kontrasztban állnának egymással.

A betétdalt illetően viszont nem is lőhettek volna jobban mellé. A YOASOBI: Monotone dala annyira elüt az anime mondanivalójától, hogy konkrétan az egész összképet elrontja. Annyira egyben van az egész movie, annyira átélhetően közvetíti a mondanivalót, hogy több jeleneten is elérzékenyültem. Szinte minden egyes snittnél éreztem, hogy nagyon kell figyelni, és nem okozott csalódást a film. Erre a végére megszólal egy semmitmondó popsong, ami úgy hatott, mint egy gyönyörűszép álomból a kijózanító valóságba ébredni. Mintha csak azt akarná üzenni, hogy "Hiába álmodozol, úgysem lesz jobb az életed!" És visszatérek a monoton hétköznapokba. Nincs bajom a YOASOBI-val, megvan a maguk stílusa, és meg is van a megfelelő anime, melynek mondanivalóját tudják közvetíteni, nem véletlen lett világhíres az Idol, az [Oshi no Ko] openingje. De a Monotone nemcsak hogy nem illeszkedik az anime mondanivalójába, hanem megítélésem szerint a gyengébb dalaik közé tartozik.

De minden hibájával együtt is magasan ajánlott anime. Nem sok animáció van, amelyik ennyire csodálatosan és átélhetően érzékelteti a barátság jelentőségét és értékét. Ha folyamatosan époljuk a gyerekkori barátságunkat, felbecsülhetetlen kinccsel leszünk gazdagabbak. Ez volt számomra az anime legfőbb tanulsága, és felemelő volt látni erre egy ilyen csodálatos példát.

Hivatalos weboldal | Twitter | My Anime List | Anilist | Snitt

Amikor a BDSM új értelmet nyer

A különböző ecchik, hentaik, yaoik és egyéb kivetülései remek látletetet adnak a japánok testiséghez, szexualitáshoz való viszonyáról. A Haite Kudasai Takamine-san, pedig arról ad látletetet, hogy jobbnak ugyan túlzás mondani, de nem úgy nyíltan undorító, mint amilyen a Kore ga Watashi no Goshujin-sama vagy Kanokon volt.

Takamine Takane gyönyörűszép, nagyon jó tanuló, kiemelkedő a sportban is. Röviden, amibe ő belekezd, azt csak siker koronázhatja. És ha nem úgy sikerül, ahogy eltervezte, elég csak levenni a bugyiját, és mindent újrakezdhet. Ő rendelkezik ugyanis az „Eternal Virgin Road” képességével, aminek értelmében visszacsinálhatja a hibáit, és újra nekimehet.
Ezt veszi észre Shirota Koushi, akinek a sorsa ezáltal megpecsételődik, hiszen ezentúl szolgálnia kell a lányt. Méghozzá oly módon, hogy ha bármit hibázik a lány, leveszi a bugyiját, azt a fiúnak kell visszarakni.

Az anime próbál ebből viccesnek szánt jeleneteket faragni, és a leglehetetlenebb helyeken véghez vinni az akciót, de ezek kivétel nélkül annyira kínosak, hogy szavak nincsenek rá. Vicces alapvetően kétféle jelenet lehetséges. Vagy olyan, ami a valóságból indul ki, és az elé állít egy görbe tükröt, vagy amikor az ember saját magából csinál viccet. A legjobb az, ha a kettő együtt működik. Na most, hogy a nyilvánosság előtt egy fiú visszateszi egy lány bugyiját, az minden, csak nem életszerű. Magából az emberből meg nemigen lehet viccet csinálni, mert megítélésem szerint különböző mentális betegségekből nem lehet viccet csinálni. Márpedig ez a kapcsolat Takamine-san és Shirota-kun között minden, csak nem egészséges.
A lány ugyanis semmilyen hibát nem enged meg, még a fiú számára sem. A japánok igazán tudják, hogy kell a BDSM-et hentai-ba, sőt még ecchiben is megjeleníteni, de egyetlen olyan anime sem volt még, ahol ennyire burkoltan ábrázolták volna mint ebben. Hiszen Takamine-san nem az a fajta domina, aki korbáccsal bír jobb belátásra. Neki elég csak erélyesebben szólni, és Shirota-kun máris alászolgája a lánynak… Szó szerint. Ez azért működik (és ebben kétségtelenül nagyon jó az anime), mert Takamine-san kiállása és tekintete nagyon kifejező. Ez jobb animékben akár pozitív is lehetne, de jelen esetben a lány domináns mivoltának akar kreditet adni. És nincs mit tagadni, ebben tényleg jó az anime.

Vannak egyéb erényei is az animének. Nemcsak az arckifejezés sokat mondó, hanem seiyuu-kat is jól választották ki. Kubo Yurika karakán hangjával remekül adta vissza Takamine-san domináns személyiségét, Shirota-kun Kasuya Daisukének köszönhetően még a passzívak között is passzív lenne, ha meleg lenne.

És még egy pozitívum, hogy ennek az animének köszönhetem, hogy Okui Masami új kislemezzel jelentkezett. Bár ő lett az egyik élő példa arra, amire az elején utaltam, hogy az ecchik látleletei annak, hogy a japánok miként gondolkodnak a szexualitásról. Hiszen azt nyilatkozta, hogy amikor olvasta a mangát, meglátta Takamine-san ártatlan személyiségét, és mint egy első középiskolás szerelem, írta meg az opening dal szövegét, majd énekelte fel. Annak fényében, hogy az énekesnő fénykorában olyan mély tartalmi és érzelmi mondanivalójú dalokat énekelt, amire bárki büszke lenne, inkább kiábrándító volt tőle ilyet olvasni. Az tény, hogy voltak jelenetek, amikor Takamine-san inkább gondoskodó volt, de nagyon rossz jel az, ha valaki nem bírja elviselni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elgondolta. Tényleg, melyik a rosszabb? Ha bevágja a csaj a hisztit, vagy lehúzza a bugyiját?
Ami a dalt illeti, még az énekesnő rajongójaként is azt tudom mondani, hogy elmegy az opening (a kislemez második dala az a vérbeli Okui Masami dal, amiért annyira szeretjük őt, mi rajongók), az ending meg egy semmitmondó dal. De azért hallgattatja magát, mert az énekese, Furukawa Makoto egyszerűen lubickol minden ecchi, hentai, yaoi, BL-szerepben. Sőt, szeret rá is játszani a szerepeire, és hallhatóan élvezte ennek a dalnak az éneklését is.

Szóval nincs jelentős javulás a japánok szexualiásához való viszonyában. És azt hiszem, addig nem is lesz, amíg halálra dolgozzák magukat, nincs értéke az egyéniségnek, és a férfiak 10%-a még 40 évesen is szűz. Addig maradnak a maguk traumatizált fantáziájában, amik ilyesféle animéket szabadítanak a nagyvilágra.

30 éves Slayers kislemez

Ma jelent meg 30 éve minden idők egyik legnagyszerűbb animés kiadványa, Hayashibara Megumi és Okui Masami: Get along kislemeze.

Animés korszakom kezdete óta ismerem a dalokat (első japán dalok egyike volt, amit hallottam), és alapjában határozta meg japán zenei ízlésemet. Azóta bármikor szívesen meghallgatom ezeket a dalokat, ez nemcsak nosztalgia! Ez vegytisztán az a japán zene, amit annyira imádok!

És mindkét dalból készült videoklip! Nézzük meg ezen jeles évforduló alkalmából!

Amikor egy hátraszaltó elég

Eddig is nagyon szerettem a Bakuten!!-t, de a MondoConos Centimillimental koncerten megéltek arra ösztökéltek, hogy jobban bemutassam az animét. Engem is meglepett, hogy az énekest mennyire meglepte, hogy Bakuten!! CD-ket mutatok neki aláírásra. Ráadásul Bakuten!!-es póló volt rajtam, azt is mutatta a japán segítőinek, akik kísérték, hogy milyen pólóm van. Én a vasárnapi fotózáson is felismert engem. Megörült neki, azt gondolom, hogy ezzel külön jó pontokat szereztem nála.

Miért lehetett ez számára annyira fontos? Talán leginkább azért, mert egy olyan animéből vittem neki aláíratni, ami inkább mellékvágányon volt. Mert az tény, hogy nagyban meghatározza, hogy mit kap fel a média. És szerencsére most azon ritka esetek egyikével van dolgunk, amikor kijelenthetjük, hogy méltán lett a Given által ennyire felkapott a Centimillimental, de ha egy olyan munkásságához kötődő terméket viszünk aláíratni, ami nincs annyira felkapva, az mindenképp jó érzés az előadó számára, hiszen az azt üzeni neki, hogy szereted annyira, amit csinál, hogy mélyebben megismerkedj vele.

Főleg, ha érdemes is. Márpedig a Bakuten!!-nel érdemes behatóbban megismerkedni. Még úgy is, hogy nem az a tipikus sportanime, ami tele van emlékezetes jelenetekkel, vagy erős személyisége van a karaktereknek. Az anime bája a karakterek szerehetőségében és a gyönyörű animációban rejlik. Miről van szó?

Futaba Shotaro élete a sport. Ám sem az úszásban, sem a fociban, sem a baseballban nem tudott igazán érvényesülni. Egyik nap, amikor baseball edzés során szintén csak a kispadot melegítette, hazafele menet a parkban látott egy kisebb csapatot, mely épp valami alaki gyakorlatot hajtott végre. Shotaro csodálkozva nézte őket. Majd megnézve a versenyszámukat teljesen elbűvölte a mutatványuk. A csatlakozás ugyanakkor kétséges volt a részéről, hiszen úgy érezte, hogy nem eléggé felkészült. De végül úgy alakult, hogy csatlakozott a csapathoz. Hamar kiderült, hogy a gyerekkorában a különböző sportágakban szerzett képességek jól jönnek a ritmikus sportgimnasztikához, hiszen kellőképp vékony és rugalmas a teste. Így nem mennek el epizódok, amíg teljes értékű tagja lesz a csapatnak, szinte azonnal beilleszkedik. Ráadásul maga Shotaro is érzi magában, hogy mindig is ezt akarta csinálni.

Az anime abból a szempontból is rendhagyó, hogy nem egy országos bajnokságot akarnak megnyerni. Ez érzékelhetően oldja a hangulatot, mert nem az van, hogy keményen küzdenek a győzelemért, így a karakterek is oldottabbak. Gyakorlatilag ez adja az egész anime szeretetteljes mivoltát, de azért is volt ez jó húzás, mert annyi sportanimében láthattuk a kemény küzdelmet, és az ezzel járó sablonokat. A Bakuten!! ezt teljesen nélkülözi. Ez nemcsak azt hozza magával, hogy az edzések oldottabb hangulatban telnek, hanem sokkal inkább a karakterekre fókuszál az anime.

De azért, amit tudnak, megtesznek, hogy a versenyen jó eredményt érjenek el. A hatékony gyakorlás érdekében a srácok összeköltöznek, és teljes mértékig magukról gondoskodnak. Ez a fajta összetartozás adja meg az alapját a közös munkának. Ez egyébként emlékeztet a japán valóságshow-kra. Ez is megalapozza, hogy jobban kötődjünk a karakterekhez.

Ismerkedjünk is meg a srácokkal komolyabban.

Futaba Shotaro

Az anime főszereplője, aki egészen kiskora óta sportol, de eddig komoly eredményt nem tudott felmutatni. Majd egy baseball edzésről hazamenet lát meg egy négytagú csapatot, amint a parkban gyakorol. Később a versenyüket megnézve lelkesen csatlakozik a csapathoz. A gyerekkorban elsajátított képességek jól jönnek a ritmikus sportgimnasztikához is, ezért gyorsan tanul.

Alapvetően kedves, szerény, érzékeny srác, aki mindent megtesz a csapat eredményéért.

Misato Ryoya

Nincs sportanime hallgatag zseni nélkül, ebből még a Bakuten!! sem maradhat ki. Itt van Misato Ryoya, aki már komolyabb eredményt tudhat magáénak a sportban. Itt is megcsillogtatja a képességét. Természetes és légies mozgása valósággal elbűvöli Shotarót. Ő lesz a csapat igazi motorja, ráadásul abban is igyekszik különbözik az anime, hogy Misato egy idő után megnyílik és közvetlenebb lesz a csapattal is. Így egy kicsit közelebbről is megismerjük őt.

Shichigahama Masamune

A csapatkapitány, ő találja ki a koreográfiát, a tervet. Kiváló karakter, minden szempontból vezető személyiség. Nemcsak a magassága, kiállása miatt vívja ki mások tiszteletét, hanem a beszédstílusa okán is. Ono Daisuke személyében igazán harsány seiyuu-t kapott, aki csak kiemeli Shichigahama vezetői attitűdjét. Emellett tiszteli, szereti a csapatát, nem utolsósorban humorban is jeleskedik.

Tsukidate Keisuke

Ő a csapatkapitány helyettes. Mint látható Masamunétól teljesen különböző személyiség. Szerény, visszafogott, gondoskodó, akinek fontos, hogy a csapattagok jól érezzék magukat. Ő a legkiegyensúlyozottabb tag, még akkor is higgadt marad, amikor a többiek elveszítik a józan eszüket. Ezért ideális nemcsak a kedélyek csillapítására, hanem jó döntéseket is tud hozni. Annyira nem emlékezetes személyiség, de szerethető és higgadt mivolta mindenképp példaértékű.

Watari Kotaro

A képek egész jól árulkodnak bizonyos személyiségjegyekről. Watari Kotaro nagyon viccesnek gondolja, hogy megijeszti a nálánál fiatalabbakat. De persze könnyű leszerelni őt... Az idősebbeket ugyanakkor nagyon tiszteli. Ám nemcsak akkor hangos, amikor ijesztgetni kell: lelkesedését is hasonlóan extrovertált módon fejezi ki. Ennek fényében keményen edz is. Nem utolsósorban ő a csapat szakácsa. Kiválóan főz. Azonban úgy vélem, hogy Seiyuu-ja Kamiya Hiroshi, hibás döntés volt. Sokkal jobban állnak neki a csendes, visszahúzódó karakterek. Kotaro személyében erőltetettnek hangzik a kiabálás.

Onagawa Nagayoshi

Ha nem lennének épp elegen, akik gondoskodnának a csapat hangulatáról, akkor van szerencsém bemutatni Onagawa Nagayoshit, aki a csapat mókamestere. Mindig gondoskodik arról, hogy az együttélés és az edzés jó hangulatban teljen. Még abból is viccet csinál, hogy eltört a lába, és a többiek ápolására szorul.

Odavan az aranyos lányokért, imádja az idol lánybandákat. Külön poén, amikor Shotaróval és Misatóval együtt lemegy futni, a streaming alkalmazásban pedig a "Tantan Girls" dala hallható. A két fiú meg nem tér napirendre ezen furcsa zenei ízlés felett.

Nemcsak az anime élét tompítja, hogy nem egy mindent eldöntő versenyre készül a csapat, ahogy a sportanimékben szokás, hanem a karakterek személyéségét is. Ugyanakkor attól válik szerethetővé az anime, hogy így jobban kijön a természetes, laza személyiségük.

Egy rivális csapat is fókuszba kerül. De mivel ők messze nem szerepelnek annyit, ezért nem maradnak meg az emlékezetekben. Egyvalaki közülük viszont nagyon is kiemelkedik.

Tsukiyuki Mashiro

Viselkedése gyerekesnek, már-már butának hat. Bárkivel könnyen megtalálja a közös hangot, nagyon szeret mókázni emberekkel. Úgy tűnik, hogy viccelődik, de valójában jobban érdekli a másik, mint gondolnánk.

Emellett ő a csapatának a legerősebb tagja. Nagyon komolyan veszi az edzéseket, és szeret másokkal versenyezni. Az ő seiyuu-ja Murase Ayumu, aki ezen karakter "személyében" is megcsillogtatja a tehetségét, ugyanis kiválóan érzékelteti a hangjával a személyiségének kettősségét.

Az egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Futaba Shotaróval összetalálkozik a játszótéren, és ott önfeledten játszanak.

Bakuten!! Movie

Folytatásként kijött a Bakuten!!-ből egy 90 perces movie. Tehát nem egy recap filmről van szó, hanem a sorozat utáni történéseket meséli el. A movie jobban emlékeztet egy átlag sportanimére abból a szempontból, hogy a végén egy komolyabb megmérettetésnek lehetünk szemtanúja, így a srácokon is nagyobb a nyomás és a felelősségérzet.

Külön kiemeli a movie jelentőségét, hogy Watari kipróbálja magát vezetői szerepben, így ő lesz az, aki a legnagyobb jellemfejlődésen megy keresztül. Eddig is tudhattuk róla, hogy bár szeret marháskodni, játszani a nagyfiút, ijesztgetni a kisebbeket, de ha az edzésekre ő is ugyanúgy keményen odateszi magát, mint a csapattársai. Ez a movie többek között az ő felnövéstörténete, és ez valamivel közelebb is áll a seiyuu-jának Kamiya Hiroshi személyiségéhez. Tehát lényegében ő is magára talál.

A movie lezárása csodálatos volt, gyönyörű zenét írt oda Hayashi Yuuki, ahogy a wacci endingje is csodálatosan zárja le a movie-t. Mindenképp érdemes megnézni. A grafika ugyanolyan részletgazdag, realisztikus és nagyon szép, mint az animében. A mozgások és a gyakorlatok kivitelezése természetesen hatnak, az pedig erősíti az átélést, hogy a képarány a gyakorlatok kivitelezése során 16:9-ről 21:9-re vált.

Zene

Az anime egyik nagy erőssége a zene. Az OST-t az a Hayashi Yuuki szerezte, akit én csak a sportanimék koronázatlan királyának tartok, ha zenéről van szó. Itt is felismerhető a jellegzetes stílusa, de remekül felismerte, hogy az anime egyik fő mozgatórugója a karakterek és a közöttük lévő kapcsolat. Így kevesebb a dinamikus zene, több a lassabb, érzelemdúsabb dal. Leginkább az egyes gyakorlatokra írt zenék ütemesebbek. A különböző edzésekre, mindennapi eseményekre írt zenék inkább lassabbak. Külön színesítik a zenei palettát az egyes jelenetekhez írt dalok. Külön zene hallható például a 6. részben, amikor bújócskáznak a srácok. Hasonlóképp az egyes karakterek dalai is nagyon jóra sikeredtek. Furcsa, rejtélyes hangulata van a Shotaro no Kimochi dalnak, de a személyes kedvencem a Mashiro, mely talán nem annyira szól a karakterről, de önállóan hallgatni, kiváló alkotás lett.

Különleges vibe-ja van az OST-nak, csak ezt hallgatva is átérzem az egész animét. Gyakori, hogy végigmegy az adott jelenet a fejemben, amikor az ott hallható zene szól éppen.

A movie-hoz is készült külön OST album. Azon jobbára a sorozatban is hallható zenék hallhatók némileg átdolgozva. Szokása Hayashi Yuukinak, hogy az egyes animékhez írt dalait felhasználja a későbbi évadokhoz, vagy movie-khoz. Ez mindenképp jól jön, ha egyébként a movie hangulatában hasonlít a sorozathoz. A dalokat ilyenkor jellemzően nem egy az egyben hozza át, hanem áthangszereli, a movie hangulatához igazítja.

Jelen esetben is erről van szó. Az összes animéből vett dalt áthangszerelte, így új köntösben hallhatjuk azokat.

De új dalok is megszólalnak az OST albumon. Összesen 8 új dalt hallhatunk, ezek mind emelik a a movie színvonalát. Külön kiemelendő a végső gyakorlathoz írt új dal, ami tökéletesen átadja azt az érzést, ahogy a srácok szinte eggyé válnak a közönséggel. Így mi, a nézők is bevonódunk a gyakorlatba, mi is szinte eggyé válunk a csapattal.

Mindent egybevetve a sorozat OST-je a maga teljességében elmeséli az animét, a movie inkább csak kiegészíti. A movie OST-jének nincs akkora jelentősége, mint magának a mozifilmnek.

Mind az opening mind az ending nagyszerű munka. Abból a szempontból ugyan sablonos, hogy a Centimillimental által énekelt opening a dinamikus, az szól inkább a gyakorlatokról, az edzésekről, a csapatmunkáról, míg a wacci által énekelt ending lassú, érzelemdús, sokkal inkább szól a csapatszellemről és az összetartozásról. Mind a ketten az egyéniségüknek megfelelő dalokat énekelnek. Akik ismerik és szeretik a Givenből Centimillimental stílusát, azok tudhatják, hogy mire számíthatnak a Bakuten!! dalok esetében. A movie-ra énekelt dala nem a film elején hallható, hanem nagyjából 1 óra múlva egy bizonyos jelenet alatt.

A waccinak nagyon jól állnak az érzelemdús dalok. Komolyabban ismerkedve az együttessel, világosan lejön, hogy ez az énekes egyénisége. Néhány ballada igazán szívhez szól. A sorozat endingje inkább egy kedves, lassú dal, a movie endingje az, ami inkább érzelemdús. Az nagyon kihozza a film végén látható közönség előtt végzett gyakorlat érzelmi töltetét. Az énekes hangja is érzelemmel teli, és azt hallom, hogy nemcsak otthonosan mozog ezekben a dalokban, hanem szereti is beleszőni az érzelmeit a dalokba. Bár azt hozzáteszem, hogy a movie ending kislemeze egy Blu-rayt tartalmaz (mindegyik kiadvány egy extra DVD-vel Blu-rayjel van ellátva), mely egy rövid, kb. fél órás koncertet tartalmaz. Nagyon érdekes, hogy négy lassabb, érzelgősebb dal után ötödikre bedobja az Uchitama ~Uchi no Tama Shirimasen ka?~ dinamikus openingjét, ahol együtt táncol a táncosokkal. Annyira éli azt a dalt, hogy TV-n keresztül is teljesen magával rántott. Tehát jól állnak neki a dinamikusabb dalok is, de azt érzem, hogy elsősorban az érzelemdúsabb balladákban mozog otthonosan.

Valamennyi dal elérhető Spotifyon. Engedtessék meg, hogy megmutassam az animéből készült lejátszási listámat, mely az openingek, endingek mellett az összes OST dalt tartalmazza.

Manga

A manga az animével együtt jött ki, így nem arról van szó, hogy évekkel korábban indult a képregény, ami aztán beindult, és jött az animeadaptáció. Sajnos egyelőre csak japánul olvasható a manga, de mivel furiganázva van, ezért alap japán nyelvtudással is lehet vele boldogulni.

A sorozat történésén megy végig a két kötet nyolc fejezete, és ahogy elnéztem, olyan nagy különbségek nincsenek az anime és a manga története között. A rajzstílus viszont mindenképp figyelemre méltó, ugyanis sokban különbözik az animétől. Mindenek előtt nagyon szép, és részletgazdag. A mangában is elsősorban az érzelmekre helyezték a hangsúlyt, kihozza a karakterek szeretetteljes mivoltát. A tónusok is sokkal inkább lágyak, valamint külön érdekesség, hogy a haj nincs annyira dúsan megrajzolva, mint az animében. Ettől inkább természetesnek tűnik a megjelenésük.

Érdemes megfigyelni a két kötet borítója közti különbséget. Az első kötet kissé szabadnak, "kötetlennek" (milyen jól illik ide ez a szó) tűnik, míg a második kötet nemcsak ruházatban, hanem arcban, kisugárzásban is magában hordozza azt a fejlődést, amin Shotaro és Misato keresztülmentek. Az első kötet borítója remekül ábrázolja a kettejük közti különbséget. Ebből válnak közös munkával remek csapattársakká.

Amikor a kevesebb sokkal több

Már-már elcsépelt ez a mondás, de ha van anime, ami ennek igazságát hivatott igazolni, az a Bakuten!!. Semmiben nem akar több lenni annál, mint aminek szánták, de ebbe a relatív kevésbe kemény munkát tettek, hogy az anime a legszerethetőbb és a legvalóságosabb legyen. A gyönyörű grafika, a csodálatos zene, a szerethető karakterek mind gondoskodnak arról, hogy a szívünkbe zárjuk a Bakuten!!-t.

Bárkinek ajánlható ez az anime, aki szeretne a sportanime műfaján belül valami egyedit látni. Nem fogunk izgalmas edzéseket versenyeket látni, nem fogjuk a körmünket rágni, hogy megnyerjék a mindent eldöntő párbajt. Egyszerűen csak megéljük az adott jelenetet, és ezzel mindent megad, amit egy ilyen sorozattól várhatunk.

My Anime List | Anilist | Twitter | Crunchyroll | Fandom

Hivatalos weboldal: Manga | Anime | Movie

Okui Masami - Baby Baby Baby

Nagy elánnal jelentette be a Lantis, hogy Okui Masami nyolc év szünet után új kislemezzel jelentkezik. A Haite Kudasai, Takamine-san is megérne egy posztot, melynek openingjét tartalmazza a kislemez, de nincs mit tenni, ha az énekesnő jártas a ecchi animékben. Nem is feltétlen az animék miatt szeretik a rajongók az énekesnőt. Nem egy olyan dala van, ahol maga a dal ismertebb, mint az anime. Ez köszönhető Okui Masami egyedi hangszínének, és hogy beleteszi az egyéniségét a dalaiba. Talán túlzás kijelenteni, hogy a magas művészet szintjére emelte az anime dalokat, de mindig képviselt egy olyan nívót, aminek köszönhetően az az érzésem támad, hogy érdemes figyelni a munkásságát. Ám őt is elérte az az átok, ami sújtja azokat az előadókat, akik több évtizedes karriert tudhatnak maguk mögött, hogy már nem képesek megújulni. Ezért hiába is vagyok elkötelezett rajongója az énekesnőnek, az igazat megvallva, nem vártam izgatottan ezt a kislemezt. De egy esélyt mindenképp adtam neki, és lám, előrendelésben meg is van a limitált kiadás. Hallgassuk hát meg.

Első hallásra megrökönyödtem a Baby Baby Baby címtől. Mit akar egy 57 éves énekesnő egy ilyen címmel közvetíteni a nagyvilág felé? Semmi magvasat, egyértelműen az animének szól a cím. Amikor túltettem magam ezen, fel kellett dolgozzam a 8 cm-es CD kiadást. Maga a kiadvány nagyon jó ötlet, visszahozni a '90-es évek kislemezét, csak indokolatlannak tartottam abból a szempontból, hogy sem az anime nem idézi a '90-es éveket, ahogy a dal sem. Egy feldolgozás vagy egy régi hangszerelésű dal máris nagyobb létjogosultságot adna egy ilyen kiadványnak, de ha más nem, gyűjteménybe jól mutat.

A címadó dalt nem egyedül követte el Okui Masami. Egy Bonjour Suzuki néven YouTube-on aktív énekesnő besegített, hogy jobban átéljük a dalt. Az ő fiatalos, szexis, pajkos hangja mindenképp emelte a dal mondanivalóját. Lényegében Takamine-san énekhangja, Okui Masami csak közvetíti az anime mondanivalóját, a lány érzéseit. Ez jó döntés volt, és nemcsak azért, mert a korából adódóan kellemetlenül hangozhat Okui Masami-tól, ha elkezdene szexi hangon búgni a mikrofonba, hanem mert egyébként sem jellemző, hogy változtatná a hangját a dalaiban. Ezért egy olyan előadót választottak, aki fiatal, ráadásul jól is áll neki ez a stílus. Jó kompromisszumos megoldás volt. Igyekezett is nem túljátszani a szerepét Okui Masami, így ki lehet jelenteni, hogy előadás szempontjából a legtöbbet hozták ki a dalból.
A zene is elsősorban a szöveg szexuális tartalmú mondanivalóját emeli ki. Egyszerre lágy és vad, szolidan érezteti a szexuális vágyat, anélkül hogy a hallgató aurájába tolakodna. A szöveget is az animéhez írták, mert legalább annyira kettős, mint az animáció. Egyszerre szerelmes és köt gúzsba, ahogy Takamine-san is olykor dominának tűnik egy-egy jelenet erejéig, máskor egy mint egy jó feleség, gondoskodik Shirota-kunről. Nagyon kevés ecchit láttam, nem ez a fő csapásirány nálam, de nem emlékszem, hogy láttam volna olyat, ahol ez a fajta kettősség így megjelenik.

A kislemez második dala, a D~Rasen~ egy Okui Masami szóló dal, arra szolgál, hogy közelebből megismerjük az énekesnő stílusát. Már ha valaki a 32 éves énekesnői karrierje után most találkozna először vele. Ebben semmi pökhendiség nincs, a dal ugyanis csak azoknak fog újdonsággal szolgálni, akik életükben hallottak még az énekesnőről. Bár negatív fennhangon szokás beszélni arról, ha valami repetitív, és ez jelen esetben sem teljesen alaptalan, hiszen olyan szintű hasonlóság van néhány korábbi dalával, mintha csak az egyik rock dalát vették volna elő és kicsit átdolgozva újra kiadták volna.
Mégsem törnék pálcát ezen döntés fölött, mert annyira jól áll ez a stílus Okui Masami-nak, annyira otthonosan mozog benne, hogy hallani, hogy lubickol a dalban. Ráadásul van annyira jól megírva, hogy esélyes, hogy megszereti ezt a stílust, aki először hall ilyet. Az meg Okui Masami énekesnői kvalitásairól ad tanúbizonyságot, ilyen erőteljes, karcos gitárszólóban úgy képes a maga természetes női hangján énekelni, hogy inkább csak kiemeli a dal mondanivalóját. Külön felüdülés hallani a karaoke verzióban a bridge alatt hallható torzított háttéréneket. Alapvetően nem vagyok sem az auto-tune, se a különböző torzítások ellen. Azt gondolom, hogy ezzel is remekül ki lehet fejezni a szöveg mondanivalóját. Itt is ezt érzem.

A borító ugyanakkor nagyon furcsa lett. Utalni akar a dalra, de nagyon visszafogott az énekesnő. A függöny egyszerre a diszkréció és a rejtélyesség szimbóluma is lehetne, de olyan képek is készültek, ahol ágyon ül. Kicsit olyan, mintha Okui Masami a borítón keresztül lenne Takamine-san, de már-már kínosan ügyel arra, hogy ne játssza túl a szerepét. Amennyire lehet, igyekszik lazának tűnni, de nem látszik teljesen oldottnak. Az, hogy hátoldalon Takamine-san hátsójára került a vonalkód, teljesen nyilvánvaló: Másképp nem is kerülhetne lemezboltokba. A 8 cm-es tok ugyanúgy felhajtható, mint a régi kislemezek esetében, és belül olvasható a dalszöveg. A lemez alatt pedig a zenészek és a stáb.

Nekem, mint rajongónak, minden hibája ellenére tetszik a kislemez. Érdekes ötleteket tartalmaz a címadó dal, a B-Side track meg legyen akármennyire is repetitív, nagyon szeretem ezt a stílust tőle. Úgy vélem, jól hozták össze a dalt. A borító azonban arról árulkodik, hogy bizonyos alkuk árán születhetett csak meg ez a kislemez. Mindent egybevetve ajánlom a kislemezt. Ha tetszik a második dal, akkor érdemes jobban elmerülni Okui Masami repertoárjába, mert még néhány ilyen dalt hallhatsz tőle.

Ének: 8/10
Szöveg: 7/10
Zene: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 5/10
Hangulat: 8/10

+ Jól sikerültek a dalok a kislemezre.
- A borítóképek nem sikerültek túl jól.

73%

Centimillimental koncert a MondoConon

Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a Centimillimental meghívása Magyarországra a Mondo történetének egyik, ha nem a legnagyobb dobása volt. Több japán vendéghez is volt szerencséje a MondoCon hűséges látogatóinak, de Centimillimental volt az első igazán felkapott énekes, aki tiszteletét tette a rendezvénysorozaton.

Bizonyos szempontból időszerű is, hogy Centimillimental most indult európai turnéra, melynek egyik állomása volt a MondoCon, hiszen a Given anime most ért véget, így a válogatásalbumok mellett, a közönség előtt is összegezheti az elmúlt 5-6 évet. Szerencsére van is mit, hiszen emlékezetes dalokkal örvendeztette meg nemcsak a Given rajongókat, hanem gazdagította a japán zenei palettát.

Igyekeztem idejekorán a nagyszínpadhoz menni, hogy jó helyem legyen, de hamar kiderült, hogy totál felesleges volt, hiszen hangolás miatt teljesen kiürítették az E csarnokot. Mégis szerencsés voltam, mert pont akkor értem a csarnokba, amikor az utolsó embereket tessékelték ki, így jó helyem volt a bejárat előtt. A hangolás végeztével engedték be az embereket, és elég közel kerültem a színpadhoz.

Bár az részemről némi aggodalomra adott alapot, hogy az Ázsián kívüli koncertjeit egyedül csinálja. Talán akusztikus hangszereléssel hallhatjuk a dalokat? Volt ilyenre példa néhány MondoConos koncert esetében, de pont Centimillimental dalai azok, amelyek érzelmi mondanivalója okán is erősebb hangszerelésűek. Hogy szólnak majd akusztikus hangzásban? Nos, a trükk a következő: Adott volt egy gitár, egy billentyűs hangszer és egy gép, melyről a többi hangszer szólt programozva. Arról van szó ugyanis, hogy a dalok felvételekor az énekes nemcsak felénekli a dalokat, hanem feljátssza gitáron, billentyűn is, de még a programozást is ő végzi, így bár félig playback volt a koncert, mégis teljes mértékig a saját munkáját hozta el.

A koncertet a Bakuten!! dalokkal kezdte. Mivel ezt az animét is nagyon szeretem, ezért engem már ezekkel a dalokkal is megvett. A movie betétdalával kezdte, de mintha küzdött volna a magas hangok kiéneklésével. Sehol nem hallottam azt a jól ismert hangszínt, amivel szokott énekelni. Olyannyira nehézkesnek tűnt az ének, hogy elkezdtem azon aggódni, hogy nem fogja tudni végigcsinálni a koncertet. Aztán a második dalra, a Bakuten!! anime openingjére már lényegesen javult az összkép. Nagy örömömre hallható volt az az ének, amivel méltán lett ismert és kedvelt.

Aztán egy számomra ismeretlen dal (Ikite Ikanakucha) után jöttek a Given dalok. Vele együtt a lányok hangja is. Kedves dolognak tartom, ha egy énekes megpróbál az adott ország nyelvén egy pár szót mondani, Centimillimental is így tett. Meg kell hagyni, ügyesen beszélt magyarul. A Super Ultra I LOVE YOU után a Marutsuke remek lehetőség volt arra szintetizátorral belsőséges kapcsolatot alakítson ki a rajongóival. Ez nagyon bejött, sokan telefonjuk zseblámpájával adták meg a dal igazi hangulatát.

Az mondjuk meglepett, hogy a Kizuato olyan hamar megszólalt. Ekkor sem volt biztonságban a hallásunk, de ahogy bemondta az énekes a Fuyu no Hanashi címet, a lányok valósággal elvesztették az eszüket. Őrült hangulat volt, szinte az egész közönség végig énekelte a dalt. Bevallom őszintén, a Given rajongók azon kb. 1%-ába tartozom, akik nemigen érzik át a dalt, de ott annyira betalált nálam is, hogy még én is elérzékenyültem a dal hallatán.

Bár az énekes nem énekelt mindig hibátlanul, de nyoma nem volt annak a baljós kezdetnek, amivel indította a koncertet. Mindent megtett azért, hogy felejthetetlen legyen a koncert. Óriási élmény volt élőben hallani tőle a szeretett dalokat. A koncertet a legújabb movie két dalával zárta. Aztán pár perc szünet után egy dal (Bokura Dake no Shudaika) erejéig visszatért a színpadra.

Ami nekem nem tetszett, hogy a pár perc szünet alatt a Mondós konferanszié beszélt, aztán úgy konferálta fel ismét az énekest, mintha nem lenne természetes egy koncerten az előadó visszatér. Mintha attól tartottak volna, hogy a közönség nem várja meg a végét, és az énekes nem játszhatja el az utolsó dalt. Személyes észrevételem még, hogy az egyik nagy durranást a legvégére hagytam volna, hogy igazán emlékezetes legyen a koncert. De mindent egybevetve felejthetetlen egy órával örvendeztetett meg minket az énekes.

A koncert után is volt lehetőség dedikáltatni. Ahogy szétnéztem, a rajongók többsége a Given mangáját akarta dedikáltatni. Én meg nem kis meglepetést okoztam az énekesnek azzal, hogy Bakuten!! CD-ket akartam vele aláíratni. El is nyerhettem a szimpátiáját, mivel eredetileg csak egy aláírást engedélyeztek, de nekem aláírta mind a két CD-t. Nekem személy szerint már csak ezért is megérte eljönni.

Bár egyik ismerősöm hátul a sörpadokról hallgatta a koncertet, elmondása szerint eléggé rossz volt a kihangosítás. Ezek szerint számított az is, honnan hallgatjuk a koncertet. Az biztos, hogy akik elölről nézték a koncertet, azok egy szép emlékkel lettek gazdagabbak.

Okui Masami: Gyuu

30 éves Okui Masami első albuma! 30 éve egy különleges karrier indult el, ami a mai napig tart! És ha továbbgondolom, hogy 13 éve jelent meg az album, amikor először találkoztam vele, és azóta is szívesen hallgatom, azt gondolom, hogy hűen bizonyítja, hogy ez az album csak még sokkal értékesebb lett, mint amikor először találkoztam vele.

Ennek egyik fő oka az, hogy Okui Masami már a kezdetektől külön figyelmet szentelt a minőségre. A lehetőségekhez mérten mindig a legtöbbet hozta ki magából. Ez már abban is tetten érhető, hogy az első album dalai szövegének többségét is ő írta, ez még inkább egyedivé, sajáttá teszi az albumot. Erre rájön még a jellegzetes hangszíne, ami még egyedibbé teszi a dalait. Többször írtam korábban, hogy bár az anime dalok a tipikus a '90-es évek hangzását tükrözi, de az ének kiemeli a sablonból.

És különleges úgy visszahallgatni az első dalait, hogy bár képzett volt Okui Masami hangja, de az ártatlan, már-már kislányos színezet, egyedivé téve az előadásait. Ugyanakkor ez az énekstílus ad egy optimista, várakozással teli hangulatot a dalainak, ami tőle nagyon jól hangzik. Voltak már ekkor is komolyabb, érzelemdúsabb dalai, de alapvetően a vidámság jellemzi Okui Masami énekesnői karrierjének első éveit. Azt szoktam mondani, hogy 2000-től nemcsak a folyamatos hangképzéseknek köszönhetően lett sokkal érettebb hangja, hanem elképzelésem szerint az élettapasztalatoknak is. Titokban tartja a magánéletét, de azt gondolom, hogy Okui Masami a rajongói füle hallatára vált érett nővé.

De amíg a maga fiatalságát élte, addig is minden tőle telhetőt megtett, hogy a legtöbbet hozza ki magából. 14 kiváló dal került fel erre az albumra. Erre még elsősorban OVA dalok kerültek fel: Fantasia, COMPILER, Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II és egy movie, méghozzá a Ghost Sweeper Mikami: Gokuraku Daisakusen betétdala. Az albumot nemcsak az ének minősége miatt érdemes hallgatni, hanem élő hangszerekben sem szerénykednek a dalok. Bár most hallgatva, úgy érzem, hogy ezen az albumon is kevés hangszer szólal meg (ahogy a felvételeken szokás), inkább a hangzás az, ami erőteljes. Tehát a hangszerelést dicséri az album különleges minősége, ez emeli ki a dalszövegek nemcsak a tartalmi, de az érzelmi mondanivalóját is. Okui Masami első albuma egy kiváló karriert vetít előre.

Érdekes olvasni az obi-n, hogy bocsánatot kér azért, hogy ilyen sokáig várt az album megjelenésével (おまたせしました。やっとあなたに会えました). Nos igen, az első kislemez 1993-ban jelent meg, az album meg napra pontosan 20 hónapra rá. Nem szokás egy albummal ilyen sokat várni. Ráadásul különböző módosításokon mentek keresztül a dalok. A debütáló Dare Yori mo Zutto... is mondjuk úgy, hogy egy "ballade version"-t kapott, hiszen Okui Masami egy zongoraszólóra énekel. Ahogy a My Jolly Days és a BEATS the BAND is hosszabb, mert ezek egy kislemezre kerültek fel. Már az ott hallható változatok is elég hosszúak, de a karaoke verzióval együtt annyira hosszú lett volna, hogy nem fért volna rá a kislemezre. Az I WAS BORN TO FALL IN LOVE esetében meg más hangforrásból dolgoztak, tehát az album utómunkálatai is oka lehet annak, hogy sokára jelent meg. Ennek viszont gyümölcse, hogy hangzás kiváló, a mai napig büszkén állnak a dalok az újak mellett.

Egyedül a borító az, ami egyszerű. Egyszínű háttéren olvasható a szöveg, minimális díszítéssel. A lemez mögött vannak még képek, de ennyi az összes. A belső oldalakon csakis a szöveg és az egyéb infók olvashatók. Az lehetett volna változatosabb, minden másban kiváló munka ez az album.

Ha minden előadói karrier így kezdődne, csak jó dalok születnének. Okui Masami bebizonyította, hogy sablonos dalokból is lehet valami különlegeset kihozni. Az első albumok a fiatal optimizmusról szólnak, amikor várakozva nézünk a jövő felé. Ezt az érzést toldja meg az énekhangjával, a hangsúlyos hangszereléssel. Erre kiváló példa az első album. Hallgassuk meg és ünnepeljük egy kiváló album megjelenésének 30. évfordulóját!

Ének: 8/10
Szöveg: 7/10
Zene: 8/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 6/10
Hangulat: 9/10

+ Egy különleges énekesnői karrier ígéretes kezdete
- A borító túl egyszerű.

86%

A kis óriás ellen

Vasárnap közzétették a Haikyuu!! FINAL második movie-jának első trailerét.

Ezzel együtt megtudtuk azt is, hogy a címe VS Chiisana Kyojin lesz. A Karasuno a Nekoma elleni győztes meccs után továbblép, és a Kamomedai-jal csap össze. A Kamomedai ásza Hoshiumi Kourai, szerepelt is a Gomisuteba no Kessen movie végén, mintegy előrejelezve, hogy melyik csapat lesz a Karasuno következő ellenfele.

Ő is megkapta Chiisana Kyojin becenevet, de ezen meccs alatt tűnik fel az a Chiisana Kyojin is, aki röplabdára inspirálta Hinatát. Ő is figyelemmel követi a nézőtérről a meccset.

Az előzetes sokkal inkább egyfajta kedvcsináló, jobbára az előző meccsekből vágtak ki jeleneteket. Ebből a meccsből alig láthattunk, legfeljebb néhány képkockát. Az is furcsa, hogy a plakáton több csapat játékosa látható, de a Kamomedai-ból Hoshiumi a háttérbe került. Egyébként nagyon jó meccs lesz, lesznek most is emlékezetes pillanatok. Abban nem kételkedek, hogy a minőséggel nem lesz probléma. Premier dátumot nem írtak, de remélem, még idén a mozikba kerül, és a Gomisuteba no Kessen-hez hasonlóan ez is eljut a magyar mozikba.

Ezzel együtt egy special-t bejelentettek "Bakemono-tachi to Iku Tokoro" lesz

Ez váratlan bejelentés volt, hiszen eredetileg csak két movie-ról volt szó. De természetesen örömteli, hogy jön egy extra. Valószínűleg egy rövid kitekintő lesz, a Fukurodani és a Mujinazaka közti meccset nézhetjük meg. Emlékeim szerint ennek a meccsnek győztese néz szembe a Karasuno és Kamomedai párharc győztesével.

Azt sejtettem, hogy az utolsó fejezetek nem lesznek a két movie-ban. Remélem, hogy kapunk lezárásként egy extra special-t, vagy akár egy (több részes) OVA-t, amelyben megnézhetjük a brazil edzőtábort, és a V.LEAGUE meccseit, egyáltalán a srácokat felnőttként. Azzal lenne a végéig animálva a Haikyuu!!

A legjobb tiz(enegy)es

Kiterjedtnek tartom a japán zenei ismereteimet, úgy tippelem, hogy tízezres nagyságrendben ismerek japán dalokat. Sokat formálódott a zenei ízlésem azóta a 2006 augusztusi nap óta, amikor először japán dalt hallottam, és teljesen a hatása alá kerültem, de arról is írtam már, hogy mekkora hatást gyakorolt rám Okui Masami énekesnői munkássága.

Nemcsak a dalai, előadása, közvetített érzelmei gyakoroltak rám hatást, hanem hogy kiknek írt dalokt, kikkel dolgozott együtt, kiknek munkásságára nézett fel. Így többek között Okui Masami-nak köszönhetően az évek során a kortárs japán (elsősorban) anime dalokból egy átfogó képet kaptam.

De azt elismerem, hogy a '90-es évek előtti japán könnyűzenéjéről szinte semmi ismertségem nincs. Minimális mennyiségű dalt ismerek a Shouwa korból. Inkább az olyan előadók régi dalait ismerem, akiknek az "újkori" munkásságait is ismerem, szeretem. Például: Mizuki Ichiro, Kageyama Hironobu, Kushida Akira. Mindig az volt az érzésem, hogy a japán zene csúcspontja a '90-es években volt. Részben azért, mert ahogy nézem a '70-es, '80-as évek albumainak borítóját, főleg az idokolét, az volt az érzésem, hogy már akkor is egy kaptafára írták a dalokat.

Vagy talán mégsem? Mérhetetlenül hálás vagyok Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ albumáért, amelyre 11 olyan 1990 előtti dalt énekelt fel, amiket gyerekkorában szeretett, inspirálták, hogy énekesnő legyen. Hogy mennyire szerette ezt az korszakot, az albumborító is jelzi, ugyanis azt az 1978-1989 között a TBS-en sugárzott THE BEST TEN műsor inspirálta. Az album címe is utal a TV műsorra, hiszen annak teljes címe: TBS Kayokyoku THE BEST TEN (TBS歌謡曲ベストテン). Ez egy heti műsor volt, csütörtök esténként az aktuális heti 10 legjobb dalt mutatták itt be. Sok énekes itt debütált, aminek nagy jelentőssége volt, mert a műsor a kezdetétől a végéig óriási siker volt. Tehát aki itt debütált, annak biztos, hogy beindult a karrierje.

Okui Masami meg összeállította a saját "THE BEST TEN"-jét. Bár van egy kis képzavar, mert lemezen 11 dal hallgatható meg, ám digitális terjesztésben 10 dal jelent meg. A legkorábbi dalt, az eredetileg 1974-ben megjelentet hagyták le a digitális kiadásról. A dalokat meghallgatva pedig azt éreztem, hogy teljesebb képet kaptam Okui Masami énekesnői karrierjéről. A legelejétől a legvégéig hallható, hogy Okui Masami tényleg szereti ezeket a dalokat. Eggyé válik velük, fürdik bennük, flow-ban van, amikor énekel. Nagyon korán megtalálta az egyéniségét, és ezek a dalok hallhatóan segítették abban, hogy kiteljesedjen önmagában. Annyira szereti és tiszteli ezeket a dalokat, hogy nagyon ügyelt arra, hogy a hangszerelés amennyire csak lehet, hasonlítson az eredetire. Így olyan érzésem volt, mintha Okui Masami feldolgozásai is lemezjátszóról szólnának.

Annak ellenére, hogy nagyon kíváncsi voltam az eredetiekre, egészen idáig vártam azzal, hogy meghallgassam azokat. És őszintén bánom. Korábban kellett volna megtörténnie. Be is mutatnám őket, összehasonlítva az Okui Masami által felénekelt változattal.

Shoujo A (Eredeti előadó: Nakamori Akina, Év: 1982)

Szerintem Okui Masami ebben a dalban találta meg azt a nőiességet, ahogy azt ő maga megéli. Igazán erőteljes a hangszerelés, és amikor az énekesnőt is meghallottam, elismerően bólintottam, hogy "Ez igen! Ez kérem, hang!" A legteljesebben fejezi ki a női mivoltát, és ez kirívó annak fényében, hogy Japánban a női egyenjogúság sokáig (talán még most is) álom volt. Így vélhetően nem láthatott sok jó példát arra, hogy milyen egy igazi nő, egyszerűen csak hagyta kibontakozni önmagát. Mivel nem ismerem a Shouwa éra dalait, nem merem kijelenteni, hogy úttörő a japán zenei történelemben, de hogy kevés ilyen dal láthatott annak idején napvilágot, arra nagy tételben mernék fogadni.

Aoi Sangoshou (Eredeti előadó: Matsuda Seiko, Év: 1980)

Ez az a fajta dal, ami szélesíti a japán zenét, nem mélyíti. Könnyed hangzású dal a jelen megéléséről. De azt a lehető legteljesebben éli meg. Egy olyan lányt látok magam előtt, aki a parkban, ligetben önfeledten fut, elterül a fűben és eggyé válik a természettel. Ezt érzékelteti a refrén magas énekében megbúvó kedves, már-már kislányosan ártatlan énekhang. A dal könnyedségét erősíti a némileg egyszerűbb hangszerelés, és kevesebb élő hangszer hallható a dalban. Végig az ének dominál, ráadásul nagyon jó hallgatni, hihetetlen nagy hangtartománya van az énekesnőnek. Ilyen egy igényesen megkomponált könnyed dal.

Stay with me ~Mayonaka no Door (Eredeti előadó: Matsubara Miki, Év: 1979)

Na, ez az a dal, ami néhány éve új életre kelt. Könnyed City Pop hangzása miatt YouTube és TikTok videók kedvelt aláfestő zenéje lett, így legalább annyira népszerű lett, mint aktualitásakor. Igazából ez egy olyan dal, aminek hallhatóan nincs bonyolult hangszerelése, sokkal inkább a dallamvilága jellegzetes, emlékezetes. Az ének is fülbemászó, tehát igazából érthető, hogy miért lett akkora trend. Okui Masami változatában ennek a dalnak van a leginkább retro hangzása, ennél a dalnál látom magam előtt a legélesebben a lemezjátszót, amint lejátssza ezt a dalt. Az eredetit természetesen a trendektől függetlenül érdemes meghallgatni.

Kamome ga Tonda Hi (Eredeti előadó: Watanabe Machiko, Év: 1978)

Hasonlít a második számhoz, bár ez nem annyira könnyed, mert amíg az Aoi Sangshou jó eséllyel egy beteljesült szerelem mámoráról szól, addig a Kamome ga Tonda Hi inkább szerelmi csalódásról. Mégsem szomorú a dal, bár hallhatóan komolyabb a hangzása. A refrén közben háttérben hallható gyors zongorajáték kiemeli a dal ütemes mivoltát, erősíti zene dimanikáját. Ez az a fajta dal, amit nem érzek át, de kellemes hangzása miatt szeretem hallgatni.

City Hunter ~Ai yo Kienai de~ (Eredeti előadó: Kohiruimaki Kahoru, Év: 1987)

No, azért Okui Masami nem hazudtolja meg önmagát, és egy anime dal is helyet kapott az albumon. Adós vagyok a City Hunter megnézésével, de ahogy olvasom a véleményeket, talán az egyik legjobb az akció-krimi műfajában. A dalt hallgatva úgy érzem, hogy remekül visszaadja az anime és a főszereplő srác, Saeba Ryo rejtélyes mivoltát. Nyugodt a hangzás, nem hívja fel magára a figyelmet, mégis van valami ereje a dalnak, aminek köszönhetően egyből megjegyzi magának az ember. Ez adja a dal jelentősségteljességét. Az énekesnő is hihetetlen énekhanggal énekel.
Itt tenném hozzá, hogy Okui Masami hiába anime betétdalokkal lett híres, hogy erre az albumra csak egy anime dal került, igazolja, amit mondott az egyik interjújában, hogy mennyire volt anime rajongó gyerekkorában. Szerette az animációkat, de soha nem nézte őket csak azért, mert anime. Azt hiszem, ez jelzi az átlag japán társadalmat. Ők teljesen másképp gondolkodnak az animékről, mint mi, nyugatiak.

Return to myself (Eredeti előadó: Hamada Mari, Év: 1989)

A '80-as évek végén, '90-es évek elején Japánban is dívott a csajos rock, ebből kaphatunk ízelítőt ezen dalnak köszönhetően. Nem is annyira kemény hangzású a dal, inkább az elektromos gitár érezteti, hogy egy rockdallal van dolgunk, az énekesnő sem vadul be. Tehát egy szolid rock dal, sokkal inkább érzem azt, hogy az énekesnő újra felfedezi, rácsodálkozik önmagára, és nem azt, hogy megéli. Visszafogott mivoltára az "I never lose my mind" dalszövegrészlet is utal. Ugyanakkor nagyon jó a dal abból a szempontból, hogy hallom az önazonosságot. Tehát nem nyújt se többet, se kevesebbet, mint ami, de azt teljes mértékig.

Yasashisa ni Tsutsumareta nara (Eredeti előadó: Arai Yumi, Év: 1974)

Ez az a dal, ami nem került fel digitális streamingre, és ha megnézzük az évszámot, könnyű belátni, hogy miért. Valószínűleg Okui Masami külön akarta felénekelni ezt a dalt, és azt kell mondjam, hogy nagyon örülök neki, mert annyira, de annyira szeretem azt az Okui Masami-t, akit ebben a dalban hallok! Ez egy végtelenül egyszerű, bájos dal, konkrétan a szöveg is annyira egyszerű, hogy még az én N5-ös szintű japán nyelvtudásommal is szinte teljes mértékig értem. Ez a dal az érzelmi biztonság himnusza. Gyerekkorunk álmairól, hitvilágáról szól, amikor szerető közegben nevelkedünk. Hisszük, hogy az őrangyalunk vigyáz ránk, és felnőttkorunkban is érni fognak minket csodák. Kedves, szeretettel teli közegének köszönhetően, ez azon nagyon kevés felnőtt dalok egyike, mely a gyermeki létállapot igazi szépségét eleveníti meg. Ilyen egy biztonságos érzelmi közegben nevelkedett gyerek, és sokkal jobb lenne ezen a világon élni, ha ilyen emberekkel lennénk körülvéve. Okui Masami hangja is tele van szeretettel, kedvességgel, gyengédséggel. Annyit áradozok, hogy teljesen elérzékenyültem a végére. Borzasztóan sajnálom, hogy lemaradt az online streamingről.

Roppongi Shinjuu (Eredeti előadó: Ann Lewis, Év: 1985)

Roppongi Tokió híres éjszakai szórakozónegyede. Ezt az éjszakai életet jeleníti meg ez a dal. Tipikus '80-as évek beli filmet látok magam előtt: Gyönyörű emberek, tökéletes sminkek, elegáns ruhaköltemények és az előadás! Mindenki jól mulat! De ez a valóság? Az ének nagyon hangsúlyos, és nemcsak azért, mert le akarja rántani leplet a Roppongi éjszakai élet hazugságairól, hanem mert az énekesnő is küzd magában: "BIG CITY IS A LONELY PLACE". Mégis is beleszeret szórakozónegyed csillogó fényébe, egyszerűen képtelen ellenállni csábításnak. A végére megadja magát: "I CAN'T LIVE WITHOUT YOU BABE! DON'T WANNA LET YOU GO!" Ezt a belső vívódást Okui Masami is fantasztikusan átadja.

LONELY STAR (Eredeti előadó: LAZY, Év: 1980)

A LAZY Okui Masami egyik kedvenc együttese, egyik tagja pedig nem más, mint Kageyama Hironobu, akivel aztán a JAM Project-ben később együtt is dolgozik. Nagyon érdekes ez a dal, mert Okui Masami írt egy ehhez hasonló dalt is a 2007-es Masami Life albumára, és abban Kageyama Hironobu gitározik! A Wasuregusa valamivel lassabb, jobban elmereng az élet mibenlétén, a LONELY STAR pörgősebb, intenzívebben éli meg az érzelmeket. De ugyanúgy kétségek gyötrik, a dal végén újra és újra megkérdezi, hogy "CAN YOU HEAR MY SONG? WHERE IS MY BOY, STAR?"

Olivia wo Kikinagara (Eredeti előadó: Anri, Év: 1978)

Ez a dal leginkább az eredeti változat fényében érdekes. Ez egy ballada, az első nagy szerelmi csalódásról. Érdekessége pedig abban rejlik, hogy amíg Anri 1978-ban fiatal lányként mintha a saját szerelmi csalódását énekelte volna rendkívül módon átélhetően, addig Okui Masami az 50-es éveiben már kívülállóként, kvázi narrátorként. Olyan, mintha a saját első szerelmi bánatát énekelte volna meg, vagy egy másik fiatal lányét, de az biztos, hogy nagyon átérzi a dal fájdalmát. Csodálatosan közvetíti az érzelmeket. Talán az a legjobb megoldás, hogy Okui Masami az eredeti énekesnő történetét olvassa fel. És végig magához vonja a figyelmet. Mindkét előadás csodálatos, átélhető!

Kawa no Nagare no You ni (Eredeti előadó: Misora Hibari, Év: 1989)

Hát ez... Elindítottam az eredeti változatot, szólt a kedves, andalító zene, és egyszercsak megszólalt az énekesnő... És én lefagytam... MI EZ A HANG, TE ÚRISTEN??? Tetőtől talpig végig libabőrös voltam, fogtam a fejem, olyan szinten elragadott ez az angyali, földön túli, csodálatos ének, hogy most is remegek, ahogy írom ezeket a sorokat! Ilyen csodát 100 évben egyszer hallani. A hangzás, a hangszerelés is csak erősíti az énekesnő méltóságteljes előadását, művészetét. Folyóként békésen áramlik, és az énekesnő úszik a zenében, mint hal a vízben! Ez a művészet csúcsa!
És nem ám akárki Misora Hibari. Nemcsak kulturális ikon, konkrétan becsületrendet kapott, mert a művészetével sokat tett a japán kultúra jóhíréért, a közvélemény javításáért, és külön megkapta a "People's Honour Award"-ot, mert a II. világháború után a művészetével reményt és bátorítást közvetített a nép felé. Nem is kérdés, hogy megérdemelte. A hangja egyszerűen gyógyító hatású. Nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen. A Kawa no Nagare no You ni az énekesnő utolsó dala, 1989 júniusában elhunyt. Kulturális jelentősségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a halálát úgy aposztrofálják, hogy kulturálisan véget ért a Shouwa-kor.
Okui Masami pedig felnőtt a dalhoz! Eszébe nem jut lemásolni az eredeti éneket, ő a saját művészetével és méltóságával ad szakralitást a dalnak! Ezzel közvetíti azt a művészetet, amivel Misora Hibari az egész japán társadalomra hatást gyakorolt. Fantasztikus előadás volt, Okui Masami megcsinálta! Ilyen az, amikor valaki hisz a saját képességeiben, és annak legjavát nyújtva méltó módon előad egy minden szempontból művészi dalt.

Ez egy csodálatos utazás volt. Még egyszer hálás vagyok Okui Masami-nak, amiért ezzel a 11 dallal bővítette a japán zenei ismereteimet. Útmutatást adott, most még értékesebbnek érzem a japán könnyűzenei ipart. Aki ilyen dalokkal inspirálódik, attól ne is várjunk mást, mind minőségi, színvonalas karriert. Okui Masami mind a 11 dalt kiválóan elénekelte, nagyon jól közvetítette az eredeti dalok által közvetített üzenetet, érzelmeket. Az ő karrierje és életműve szintén kimeríti a művészet fogalmát. Felnőtt ezekhez a kiváló előadókhoz. És biztos lehet abban, hogy a művészetével legalább annyira inspirálja a rajongóit, mint amennyire ő inspirálódott ezen dalok által.