Régen látott animék mai szemmel - 3. rész

Régen sokkal kevesebb olyan anime készült, melyek célközönsége kifejezetten a felnőtt korosztály volt. (Leszámítva a hentai-okat, persze) Az animék elsődleges cél közönsége alapvetően mindig is a kamaszok voltak, hiszen ők azok, akik már nem gyerekek, tehát nyitottak a komolyabb történetekre, de nincsenek még a munka világában. Így több idejük van TV-t nézni, sőt talán legbelül hiszik is még a csodát, hogy az ő életük másképp alakulhat, mint a szüleiké. Ha egy ilyen anime még színvonalas és szórakoztató is, arra sokkal szélesebb közönség rezeghet rá.

Ha nem is feltétlen az első anime, de az elsők között volt a Cowboy Bebop, mely kifejezetten művészi igényességgel készült. A szép emlékű AnimeStars magazin az első számában is úgy vezették fel a művet, hogy "Az anime, amely műfajt teremtett." És teljességgel helyénvaló állítás is. Bár a japánok korábban is vettek át nyugati műveket, regényeket, abból készítettek animéket, de ezek jellemzően európai koprodukciók voltak, és inkább gyerekeknek készült alkotásokat vettek át. Elsősorban ezek jutottak el hozzánk, mert olcsóbb volt az öreg kontinensről megvenni a régi időkben. Tudomásom szerint a Cowboy Bebop az első olyan tényleges anime, melyet ugyan Japánban készítettek, de sok elemet átemeltek nyugati (elsősorban western) filmekből. Ezért a Cowboy Bebop mindenképp úttörő volt az animék történetében, alaposan meg is lepték vele a japán nézőket. Ez az anime nyitott utat az hasonlóan komoly, akár mélyebb mondanivalójú pszichológiai japán animációknak.

Az animéhez nemcsak magyar szinkron készült, de DVD-n is kapható volt. És hogy a magyarok is látták, hogy ez teljesen más, jelzi, hogy a szinkront nem a 2004-2007 környékén megszokott "Szinkron Systems" készítette (Az RTL Klub megbízásából), hanem a "Hang-kép szinkroncsoport". Hallhatóan másképp álltak ehhez a műhöz, nem a megszokott animés szinkroncsapat adta a hangját a karaktereknek, hanem mintha a karakterek fizimiskájához választották volna a szinkronhangokat. Egyedül a Jet Black hangját kölcsönző Rosta Sándor lehet ismerős. Karakteres hangja emlékezetessé tett néhány karaktert. Aki még esetleg ismerős lehet, az Jelinek Márk, de a többiek először debütáltak animében, és azóta se hallottuk többet a hangjukat. Kivétel nélkül hibátlan munkát végeztek, a Cowboy Bebop az egyik legjobb magyar szinkronos anime. Akármennyire is vagyok elkötelezett Hayashibara Megumi-rajongó, itt most nem bánom, ha magyarul Szitás Barbara szólal meg helyette.

Az alaptörténet röviden összefoglalható: 2071-ben, amikor az emberiség rég elhagyta a katasztrófa sújtotta Földet, benépesítette a naprendszert. Így a társadalom is sokkal kiterjedtebb lett, rendőrség bár intergalaktikus, nem bír a bűnözőkkel. Így a fejvadászok (akik magukat cowboyoknak nevezik) veszik fel a harcot a bűnözőkkel szemben a milliós vérdíjak reményében. Hőseink Spike Siegel és Jet Black is ilyen fejvadászok, akik szintén kapva kapnak az alkalmon, hogy a vérdíjak legyenek a megélhetésük forrása.
Hozzájuk csatlakozik Faye Valentine, aki semmire nem emlékszik a múltjából. Egy súlyos autóbalesetből 50 évre hibernálták, mert akkor nem ismerték a gyógymódot. (Ha úgy vesszük, ez a baleset a mi jelenünkben, 2021-ben történt! Tehát Faye valahol 3 éve alussza, ha nem is az igazak, de a hibernáltak álmát) Ebből az anime jelenében ébresztették fel, és szemmel láthatóan teljesen jól van. Viszont a gyógykezelésekből fakadóan súlyos adósságok nyomják a vállát, ezért hitelezők veszik üldözőbe. Hogy ne éljen számkivetetten, csatlakozik a két férfihoz.
Később csatlakozik hozzájuk az asperger-gyanús Edward... maradjunk csak az "Ed" névnél. Számítógépzseni és hacker. A két új tag közül Ed szerepe fontosabb abból a szempontból, hogy weboldalakat feltörve értékes információkhoz jut, aminek köszönhetően könnyebben megtalálják a bűnözőket. Kutyája Ein, a zseni Welsh Corgi.
A címben szereplő "bebop" a jazz egy műfaja, aminek lényege, hogy a swing nagyzenekari hanszerelésekkel szemben a szólóra helyezi a hangsúlyt. Azt gondolom, hogy jelen esetben a szólón van a hangsúly, hogy egyrészt a csapat csupán néhány tagból áll, másrészt a többi bandától teljesen függetlenül és elkülönülten végzi fejvadászi tevékenységüket.

A történések epizodikusak, szinte minden egyes epizódban vagy valamelyik bűnözővel veszik fel a harcot, vagy velük történik valami, ami akár sorsdöntő is lehetne. Az anime érdekessége ugyanis az, hogy a történések látszólag teljesen banálisak. Úgy tűnik, mintha valami izgalmas, sorsfordító esemény történne a csapattal, de a végén pénz nélkül a hajójukon kötnek ki, és látszólag ugyanott tartanak, mintha semmi nem történt volna velük. Pedig valójában hatással van rájuk. Az anime erősen introvertált. A történések leginkább a fejekben játszódnak le. Erről leginkább az absztrakt formában történő beszélgetésekből jöhetünk rá, ezért a párbeszédek sok esetben kulcsfontosságúak. Leginkább a mögöttes tartalmat érdemes keresni. Bár kívül úgy tűnik, mintha egyik nap telne a másik után, hőseinket csak a pénz izgatja és hogy legyen elég kaja a hűtőben, valójában az anime során komoly jellemfejlődésen mennek keresztül.

Az animéről ki lehet jelenteni, hogy célt ért, hiszen igencsak népszerű lett. A My Anime List közel 2 millió felhasználója látta az animét, és a 8,75-ös átlagértékeléssel sincs oka szégyenkezni. Ezzel szemben azt látom, hogy Magyarországon tudnak róla az emberek, sokan látták, de nálunk mintha megmaradt volna az anime rétegműfajnak. Nem is szokás cosplayezni ebből az animéből (talán régen láttam egy-egy Edward cosplayt), meg nem tudok arról, hogy a mai fiatal animés közösség körében téma lenne a Cowboy Bebop. Talán pont a túl komoly mivolta miatt? Vagy mert túlzottan nyugati? Hiányoznak belőle azok a fanservice jelenetek, amik segítik egy mai anime népszerűségét? Ezer meg egy helyen lehet keresni az okot.

A címben említett zenei műfaj nemcsak a csapatra utal, hanem akkor már ilyen stílusban írták a zenéket az animéhez. Az opening és az ending is reflektál a csapatra Az opening rendhagyó módon (talán ebben is úttörő volt az anime), nem egy előadó által énekelt dal, hanem az OST-ből emeltek ki egy zenét. Az anime soundtrackje jazz stílusban íródott, szerzője pedig az a Kanno Yoko, aki a Marcoss sorozatnak és a Ghost in the Shell-nek írt szintén egyedi zenét. Felismerhetők benne a bebop stílus jegyei, ami utalás lehet nemcsak arra, hogy ez a csapat a többiektől elkülönülten, magányos farkasként végzik a munkájukat, hanem arra is, hogy magas hőfokon élik az életet. Az animáció is elsőosztályú! Az ending meg egy blues-ballada, ami nemcsak a csapat magányát érzékelteti, hanem hogy belül van hatással rájuk az, ami történik velük. Az a sötét, és fakó színvilág, mely jellemzi az animét, az itt hatványozottan jelen van.
Ahogy írtam, a soundtrack elsősorban a jazz műfajában íródott. Külön kiemelném a 7. részben hallható Rock & Roll dalt, ami nem más, mint Endoh Masaaki LIVE in Baghdad című dala! Igazság szerint előbb ismertem meg a dalt, minthogy tudatosodott volna bennem, hogy ebben az animében már jóval korábban hallottam. Az énekes ugyanis 15 évvel később felénekelte az EXTREME V MACHINE című albumára, és azonnal nagy kedvencem lett!

Endoh Masaaki JAM Project-béli és szólókarrierjének munkásságát átfogóan ismerve, bátran kijelenthetem, hogy karrierjének egyik legjobb dala a LIVE in Baghdad! Ráadásul mivel eltelt néhány év, ezért tovább formálták a hangszerelést, és azt kell mondjam, hogy csak még jobbá tették a dalt ahhoz képest, ahogy az animében (és az OST CD-n) hallható.

Annak ellenére, hogy annyira nem rajongok az animéért, szerettem írni ezt a cikket. Értem, hogy mit akar üzenni, érdekesek az absztrakt jelentések. Inkább az, hogy nem abban a stílusban adja át, hogy a mondanivalója ténylegesen eljusson hozzám. Én úgy vagyok vele, hogy azért nézek animét, mert keleti művet akarok látni. De ez nem azt jelenti, hogy nem akarom megérteni, hogy miért szeretik olyan sokan az animét. Igyekeztem úgy nézni, hogy tudjak is kapcsolódni a műhöz, és azt gondolom, hogy közelebb kerültem hozzá. Úgy gondolom, hogy ez az anime tökéletesen a helyén van. Sokan látták, aki látta, szinte kivétel nélkül szereti, de nem feltétlen beszélnek róla. Talán erről az animéről nem is beszélni kell, hanem belül megélni. Az, hogy 7 pontot adok rá, senkit ne tántorítson el attól, hogy megnézze. Ez csak annak szól, hogy nem az én stílusom, de megértem, hogy miért szeretik az emberek.

Diskurzus kizárva?

Bár az utóbbi években egyre több BL-manga kap anime adaptációt, nem emlékszem arra, hogy egy szezonban két BL-anime tiszteletét tette volna a TV-képernyők előtt. Közülük a Tasogare Out Focus egy remekmű lett. Érzékien mutatta be a férfiszerelmet, egy igazi felnövéstörténetnek lehetünk szemtanúja. És itt van a Senpai wa Otokonoko, ami azt sugallja, hogy azért vigyázzunk, mert nem minden arany, ami fénylik! Az utóbbi kerül most terítékre.

Gondolom, ennyiből is kivehető, hogy mit gondolok az animéről, de ahhoz, hogy igazságosan értékeljem, mindenek előtt szemügyre kell vennünk a három főszereplőt. Három különböző személyiség, három különböző múlttal, és bár alapvetően egy csapatot alkotnak, mind a hárman más szemszögből mutatnak rá a történet fő cselekményszálára.

A legfontosabb karakter egyértelműen Hanaoka Makoto (egyben címszereplő is), aki bár egy fiú testében született, ő mégis lánynak érzi magát. A transzneműség komoly lelki traumát okoz, borzasztó lehet, ha valaki a tükörben mást lát, aminek gondolja, érzi magát. Az anime remekül bemutatja, hogy milyen az, amikor valakit nem a fiús játékok érdeklik, hanem az aranyos, szép és esztétikus dolgok. Az anya meg ezt mindvégig érzi és tudja, igyekszik is a fiát "jó útra" terelni. A fiúnak persze óriási szenvedés, hogy nem szeretheti azt, amit tényleg szeret, ezért elrejti az anyja elől a valódi identitását. Az anya ugyan megnyugszik, de jól látható, hogy az anyai megérzések folyton a fülébe duruzsolják, hogy a baj nagyon is jelen van. De végsősoron békében élnek egymás mellett.

A másik srácról Taiga Ryuji-ról tudunk a legkevesebbet. Talán nincs is tragikus múltja, hiszen ő csak békében éli a maga életét. Csendes, alapvetően szerethető srác. Az ő szerepe akkor erősödik fel, amikor azon kapja magát, hogy beleszeretett Makoto női mivoltába. Hogy lehet ez, amikor tudja róla, hogy Makoto egy srác? De ő egyre szebbnek tartja a fiút lányként, egy idő után meg már férfi-férfi párosként randevúznak. Csak egy dolog állhat a háttérben: Látens homoszexualitás. Egyébként egy heteroszexuális srác nem szeret bele egy transz nőbe, csak azért, mert annyira szépen néz ki, hiszen attól még a testének anatómiája fiús.

Tehát Ryuji esete is sántít, de azt még meg lehet magyarázni. És ha csak ők ketten szerepelhetnének, akkor azt lehetne mondani, hogy egy egész jó BL-animét nézünk. Ha nem lenne a színen Aoi Saki... Akinél nem sok idegesítőbb karaktert tudok mondani. Ő is szerelmes Makoto női mivoltába, Ryujira meg riválisaként, egyben valamilyen furcsa okból kifolyólag mestereként is néz. Saki egy kedves, vidám, gondtalan lánynak mutatja magát, aki csak jót akar barátainak. De nagyon érdekes volt, mert mintha a seiyuu is érzékeltette volna a hangjával, hogy ő nem az, akinek látszik. Mert hogy kiderül, hogy neki is megvan a maga tragédiája, és hát felszínes viselkedése természetesen azért van, hogy ne terheljen senkit a problémájával és hogy magának szerezzen örömöt a mindennapjaiba. Ennek következtében egy butuska kislánynak mutatja magát, aki szenvtelenül éli az életét. Erre játszik rá a seiyuu. De ez a hamisság azért bosszantó, mert teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem az ő valódi személye. Olyan maszkot vett fel, ami egyszerűen nem áll jól neki!

És hogy Saki nélkül egy egész jó BL-sorozattal lenne dolgunk, arra talán a legnyilvánvalóbb jel a manga 6. kötetének borítója, aminél szebb BL-kép nem sok van. Ilyenek akkor, amikor együtt randevúznak, nagyon jó kettejüket együtt látni. De sajnos azt kell mondjam, hogy a lány nélkül sem lenne hibátlan. Sőt! A legnagyobb probléma az animével, hogy csak egy igazságot tár elénk, nem lehetünk különböző nézőpontoknak szemtanúja. Erre egyik látványos utalás, hogy a sok mellékszereplőnek (osztálytársak a suliban, járókelők az utcán, stb.) nem rajzoltak szemet! Ez főleg annak fényében fontos, hogy Japánban különösen igaz a "szem a lélek tükre" mondás, ezért mintha az anime azt üzenné, hogy a kívülállók nem számítanak. Ez leginkább akkor volt szembetűnő, amikor Makoto úgy döntött, hogy kidobja minden női holmiját. Akkor kezdtek el a szemtelen osztálytársai beszélgetni vele, és akkor különösen fájó volt a közeg, mert az anime azt akarta érzékeltetni, hogy semmi nem valóságos, ami a fiú körül van. Pedig az egy izgalmas döntés a fiú részéről, és egyébként teljesen valid. Van olyan, hogy valaki eldobja a személyiségének egy részét, mert úgy érzi, hogy az már problémás számára és meg akar szabadulni tőle. Aztán könnyen előfordulhat, hogy visszatér hozzá, de az is a személyiségfejlődés egy része, mert kipróbálja magát egy másik szerepben. Nagy kár, hogy az anime eldobta ezt a lehetőséget, pedig nagy dolgok rejlenek benne.

Mint ahogy abban is, hogy sok karakter szemét nem ábrázolta, de az is nagyon jó lett volna, hogy Makoto anyját is láthattuk volna akkor, amikor küzdött a fiával, és az ő nemi identitásának elfogadásával. Azt érzékeltette az anime, hogy csak a fiú szenvedése érvényes. Úgy emlékszem, hogy az anyát jellemzően sötétben mutatták, legalábbis az arcát nem. Ami azért baj, mert valójában egy anya is sokat küzd, hogy a gyerekét úgy fogadja el, amilyen. És ez sokaknak nem megy varázsütésre. De mintha az anime evidensnek venné, hogy az anya elfogadja Makotót, ahogy mindenkinek az iskolában. Dolgokat egy oldalról bemutatni azért rettenetesen problémás, mert kizárja a diskurzus lehetőségét. Kizárja, hogy más nézőpont is valid lenne. Nincs mit beszélgetni az animéről, mert bemutatta a maga álláspontját a maga módján, és le is zárja a további elemzés lehetőségét.

Ami a zenéket illeti, az opening nem mondható nagy számnak. Az animében jól hangzik, reflektál Makoto könnyedebb énjére, de a teljes változatot meghallgatva eléggé tartalmatlan a dal. Nincs koherencia az egész dalban, mintha csak valamivel meg kellett volna tölteni a dalt. Az endinget meg egyenesen gyűlöltem, mert Saki bugyuta mivoltát hangsúlyozták benne. Egy idő után már át is ugrottam.

Lett volna lehetőség a témában, mert ha mindkét oldalt érvényesnek mutatta volna, akkor egy komplexebb BL-művet kaptunk volna. De pont az egyoldalúsága miatt volt felszínes. Ettől függetlenül vannak jó dolgok az animében, de a rosszak teljesen elfedik az erényeit, így erre a műre 3 pontot tudok adni 10-es skálán.

Régen látott animék mai szemmel - 2. rész

Emlékeim szerint szinte egyszerre néztem a Kaleido Star-ral 2006 őszén a Tokyo Mew Mew-t, legfeljebb kicsit később. Érdekes anime a Tokyo Mew Mew, már annak idején is másodhegedűs volt a Kaleido Star mellett. Nagyon szerettem, hogy az öt lány igazi csapatot alkotott, ráadásuk elég jól megkülönböztethetők egymástól. Mert ahogy az szokás, különböző külsővel és személyiséggel rendelkeztek, így könnyedén lehetett személyes kedvencet választani. Nekem például az utolsónak csapathoz csatlakozó Fujiwara Zakuro volt a kedvencem a magasabb intellektusa okán.

Az animét valamilyen furcsa okból kifolyólag a "szép emlékű" 4Kids Entertainment vásárolta meg, mely cég híres volt arról, hogy úgy átszabta az elsősorban gyerekeknek szánt animéket, hogy az anime rajognó néző szekunder szégyenérzettel nézte az eredményt. A Tokyo Mew Mew-höz is hozzányúltak, de érdekes módon teljesen másképp, mint ahogy azt megszokhattuk tőlük. És ami még ennél is érdekesebb, az eredmény teljességgel vállalható lett. Ez az anime is kapott egy saját, angol nyelvű openinget, az animében hallható zenéket is megváltoztatták, de ahogy összehasonlítom a japán változattal, magába a műbe nem nyúltak bele annyira, mint amennyire szokás tőlük. Ez azt hozta magával, hogy a Tokyo Mew Mew, angol nevén Mew Mew Power (magyarul Vadmacska Kommandó) nyugati változata nyugati módon volt csajos, az eredeti japán verzió, meg keleti módon volt csajos. És mind a kettő jól áll neki!

Miről van szó? A bolygót végzetes veszély fenyegeti, több mint 2500 állatfaj került a kihalás szélére. Az anime az emberi tevékenységet teszi felelőssé, ahogy a másik dimenzióba száműzött űrmanók is. Terveznek is visszatérni a Földre, visszafoglalni a területüket (egykoron az emberek és a manók békésen éltek egymás mellett, mígnem egyszer csak elűzték manókat. Nyilván ezért is szeretnének bosszút állni és kiirtani az emberiséget. Shirogane Ryou (Elliot Grant) és Akasaka Keiichiro (Wesley J. Coolridge III) tudomást szereznek az űrmanókról, kialakítanak egy bázist, ahol megfigyelhetik a tevékenységüket. Közben keresik azt az öt lányt, akiknek génjeiben egy-egy kihalófélben lévő állatfaj lakozik. Ők olyan titokzatos képesség birtokába kerülnek, amellyel felvehetik a harcot az űrmanókkal szemben. A bázist ahol a kutatásokat végzik álcából kávézóvá alakítják, ahol a lányok dolgozni fognak.

Az öt lány fokozatosan tűnik fel, így van idő megismerni őket. A főszereplő Momomiya Ichigo (Zoey Hanson), az ő génjeiben az Iriomote-szigeti macska génjei lakoznak. Az ő génjeiben vannak a leginkább jelen az állat génjei, ugyanis akkor is előbűjnak a macska fülei és farka, amikor emberként van jelen. Ez okoz derűs perceket az iskolában. Átváltozáskor rózsaszín lesz a haja, ahogy a ruházata is. Fegyvere a "StrawerBell" (magyarul csodaharang).
Másodikként Aizawa Mint (Corina Bucksworth) csatlakozott, az ő génjeibe egy Zafírkék pálmalóri (maradjunk az egyszerűség kedvéért a kék madárnál) került. Átváltozásként világoskék ruhát visel, fegyvere a "MintonArrow" (magyarul varázsíj).
Harmadikként a szuperérzékeny Midorikawa Lettuce (Bridget Verdant) kerül a csapatba, az ő génjeiben a "Finless Porpoise" (nem találtam magyar megfelelőt) került. Átváltozáskor zöld ruházatot kap, fegyvere pedig a "LettuceRush" (ő kapta magyarul "A tenger mélye az erőm vége" költői támadószöveget).
Negyedikként a hiperaktív, kínai származású árva Huang Bu-Ling (Purin) lép be a csapatba, akinek génjeiben az arany oroszlánmajmocska génjei lakoznak. Átváltozáskor sárga színű ruházatot kap, fegyvere pedig a PurinRing (magyarul "Trambulin, árkot ásni!" paranccsal támad).
Utoljára lép be a csapatba Fujiwara Zakuro (René Roberts), aki mivel egyedül szeret harcolni, nehezen csatlakozik a csapatba. Zakuro híres énekesnő, Mint pedig csúcsra járatta a fangörlséget, amikor megtudta, hogy ki az ötödik tag a csapatban. Tehát egyértelműen Zakuro belépése a legemlékezetesebb, akinek a génjeiben egy Szürke farkas rejlik. Illik is hozzá a "magányos farkas" jelző. Ő átváltozásakor lila színű ruhát visel és fegyvere a ZaCross Whip (egy fényostor, nincs magyar neve).

Az anime epizodikus, tehát az űrmanók (eleinte csak Quiche, angolul Dren, később csatlakozik hozzá Tart és Pie) minden epizódban "kinyerik" egy állat (ritkább esetben ember) lelkét, azzal támadást indítanak a lányok ellen. Ezek nem meglepő módon balul sülnek el. Nincs sok sütnivalójuk, olyanok, mint a Rakéta Csapat a Pokémonból. Sőt, egy másik animét is ide hozhatok, hiszen ezek az étel, édesség nevek erősen hajaznak a Bakuretsu Hunters "Tira" és "Misu" meg "Carrot" típusú neveire.

Nem vagyok egyébként annyira otthon a mahou shoujóban, de ahogy az elején írtam, a Tokyo Mew Mew nekem már annak idején is másodrangú volt a Kaleido Star mellett. Ma meg azt érzékelem, hogy nincs igazán mélysége az animének. Az önmagában hatalmas trollság, hogy a japán verzió minden egyes epizódjának bevezetőjén véresen komolyan beszél arról, hogy mekkora veszélyben a Föld, állatfajok ezrei állnak a kihalás szélén. Majd belekezd egy tök könnyed, csajos openingbe. Ez önmagában árulkodik arról, hogy mennyire vehető komolyan a dolog. Soha nem is úgy beszéltünk baráti körben az animéről, hogy "jaj, milyen fontos dologra hívja fel a figyelmet, állatfajok a kihalás szélén vannak, egyszerűen nem történhet meg a legrosszabb!", hanem mint aranyos lányok, akik elbánnak az ellenséggel, közben süteményt szolgálnak fel a kávézóban.

Ilyen mahou shoujót azért is jó csinálni, mert a különböző átváltozó videókat elég csak egyszer megcsinálni, azok megvannak, elő kell csak venni, és annyival kevesebbet kell animálni. Ami egyébként tetszik, hogy a karaktereknek markáns megjelenésük van, könnyű megkülönböztetni őket egymástól. A különböző színű ruhák jó eséllyel utalnak a Super Sentai sorozatok harcosainak különböző színű felszereléseire. Ja és ne felejtsük el, hogy a lányoknak is megvan a maguk "tipikus" mozdulatsora, amit szemmel látható gondos koreográfia alapján állítottak össze. Ez az a rész, amikor magyarul a "Macskaizom, macskakarom, macskavarázs, tejhatalom" szépemlékű szöveget halljuk. Nincs magyar Tokyo Mew Mew néző, akinek elméjébe ez ne égett volna bele ez a szöveg.

A karakterdizájnt szépnek tartom. A nagy szemek tipikusak, régen ez volt a trend. Az utóbbi kb. 10-12 év (egyébként üdvözlendő) fejleménye, hogy az anime karakterek abból a szempontból emberibb megjelenést kaptak, hogy kisebb a szemük. Amennyire ki tudom venni, precíz munkát végeztek a Studio Pierrot-nál (Naruto, Bleach... kell ennél többet mondanom?). Ahogy a japán seiyuu-gárda is remek. Teljesen más vibe-ot adnak a karaktereknek a magyartól teljesen eltérő hangok, és ebben is mind a kettő nagyon jó! Ami külön meglepett, hogy Ichigo barátjának, Aoyama Masayának (angolul Mark) seiyuu-ja Ogata Megumi, aki nem kevés fiúnak adta a hangját (pl.: Neon Genesis Evangelion: Hikari Shinji). Nőként kifejezetten pasis hangot tud adni srácoknak. De ő maga egy átváltozó művész, mert Deep Blue (az űrmanók vezetőjének) egy teljesen más hangot ad. De ugyanígy Noda Junko is nagyon érdekes, aki nemcsak Fujiwara Zakurónak kölcsönöz egy karakteresebb, inkább mélyebb hangot, de Mashának (magyarul Minimica) is egy teljesen másfajta lágy hangot ad. Úgyhogy seiyuu-k tekintetében kivételes a Tokyo Mew Mew.

De ne menjünk el a magyar szinkron mellett, mert azt gondolom, hogy kifejezetten jóra sikeredett. Úgy hírlik, hogy Bogdányi Titanilla (Mew Ichigo, Zoey) annyira szerette az animét, hogy a lányát, Korinát is az animéből Corináról (Mint) nevezte el. Valószínűleg ő volt a személyes kedvence. De Molnár Ilona (Mew Mint, Corina) is jól végezte a dolgát. Azt vettem észre, hogy külön figyeltek most, hogy a magyar hangok illeszkedjenek a karakter személyiségéhez. Mew Zakuro (René) is remek választás volt Csampisz Ildikónak. Döbbenten olvasom, hogy a szinkronszínésznő már nincs köztünk. Sajnálom, karakteres hangja volt, isten nyugosztalja. Szóval a Tokyo Mew Mew magyar szinkronja az átlag magyar animés szinkronhoz képest jobb volt. Nem vállaltak be olyan meglepetéseket, mint a japánok (bár gondolom egyébként is az angol szinkron alapján dolgoztak), de amit igen, azt maradéktalanul teljesítették. Ezért is nézhető a Tokyo Mew Mew angol változata is, mert magyarul is nagyon jó hallgatni. Egyedül a szöveg az, ami itt-ott furcsa. Megnézném azt a trambulint, amelyikkel árkot lehet ásni, de a "Macskaizom..." szöveg is olyan, hogy emlékezetes, de inkább ne ízlelgessük.

A zenéhez szintén erős emlékek kötnek. A Tokyo Mew Mew volt az első olyan anime, aminek nemcsak az openingjét (my sweet heart) és az endingjét (Koi wa a la Mode) hallgattam sokat, hanem karakter dalokat is. Még azok is meglepően jóra sikeredtek (ahhoz képest, amit egy ilyen könnyed, mélységet nélkülöző mahou shoujótól várnánk). Most, 2024-ben is meghallgattam egy párszor őket, és most is jónak hangzik. Ezeket inkább könnyed dalként hallgatom inkább, jól visszaadják az anime hangulatát. Régen kifejezetten szerettem Mew Mint karakter dalait (Afternoon Tea, Blue Bird), de ezen dalokat mai füllel erősen beárnyékolja, hogy a seiyuu, Kakazu Yumi küzd a hangokkal. Itt-ott-eléggé hamis, nincs természetes énekhangja. Amit külön kiemelnék, az átváltozó zenék. Ezeket is átvariálták az angol változatban, és komolyan mondom, az angol is és a japán is jól hangzik! Az abszolút kedvencem Lettuce japán átváltozó zenéje. Kiváló, vérpezsdítő, temperamentumos latin számot lehetne az alapján írni. Összességében azt gondolom, hogy könnyed, de jó dalok készültek az animéhez. Érdemes hallgatni a dalokat.

Összegezve a gondolataimat, viszont nem ajánlható mindenkinek a Tokyo Mew Mew. Én inkább kedvelem, mert azt gondolom, hogy akit elkap az anime vibe-ja, szívesen nézi. És erre van is esély, mert a karakterek jellegzetesek, jól megkülönböztethetők egymástól. Van egy olyan megjelenésük, ami magukhoz vonzza a tekintetet, és könnyű megjegyezni őket. Nagy kár, hogy a Föld védelme és a környezetvédelem csak körítés, ahogy magának a történetnek sincs igazán mélysége. Pedig nagy potenciál van a műben, és lehet is szeretni. Szubjektíven 7 pontra értékelném, de ha felveszem a kritikus szemüvegét, akkor 5 pontot érdemel 10-es skálán.

Tervezett animék listája a 2024. őszi szezonra

Nem tudom, hogy alakult ez így, de hagyományosan az őszi szezonok a legjobbak. Mindig nézem, hogy mik az aktuális animék, nézek is egy párat, de csak 1-2 anime kapcsán volt olyan érzésem, hogy meg kell osszam a nagyközönséggel a véleményemet róla.

De nagyon úgy néz ki, hogy a 2024. őszi szezon is erős lesz. Szám szerint 10 animét találtam, amit tervezek végignézni. Ezeket mutatnám be röviden, miről szól, és hogy miért keltette fel az érdeklődésemet.

Uzumaki

Sokak által kedvelt horrormanga, én is olvastam. (kifejezetten hatásos az éjszaka közepén olvasni...) Nagyjából arról van szó, hogy egy várost spirálok fertőzték meg. Goshima Kirie a vasútállomáson várja barátját Saito Shuuichi-t. Útközben meglátja az apját, hogy egy csigaházat bámul elmélyülten egy sikátorban. Ekkor még semmit nem sejt, a barátja majd az, aki elmondja, hogy mi a helyzet.

A spirál nagyon jó szimbóluma annak, hogy egyre csak szippant be az megszállottság, és az őrületbe kerget. Régen olvastam a mangát, itt az idő feleleveníteni az események a 4 részes OVA-val. Szerencsének tartom, hogy még szeptember végén indul az anime, remélem, a karácsonyi szezonra befejezik.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Előzetes megtekintése csak saját felelősségre!

Blue Lock vs. U-20 JAPAN

Folytatódik az utóbbi évek legjobb focis sportaniméje! Az első évad két éve (pont ősszel!) ment, a spin-off movie-t pedig nálunk is vetítették. A cím pedig elárulja, hogy mire számítsunk: Hőseink az U-20-as csapattal mérik össze tudásukat. Valószínűleg erre utalt a movie endingje utáni jelenet, amikor egy nagy focipályát láttunk. Jó eséllyel az lesz a fő helyszínünk.

Alapvetően jónak tartom az alapkoncepciót. Annyira nem is radikális, hiszen aki az élsportra adja a fejét, az lényegében tényleg mindent feláldoz. Azzal van problémám, hogy csak a legjobb csatárt keresik, és ezáltal egyszemélyessé tesznek egy csapatsportot. Talán akkor lett volna igazán nagy dobás a Blue Lock, ha a legjobb középpályást, legjobb hátvédet, legjobb kapust is keresnék. Bár lehet, hogy akkor már túl sok szálon futna a manga. Mindenesetre nagyon várom a második évadot, ez lesz erre a szezonra a fő sportanimém!

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Bleach: Sennen Kennen-hen - Soukoku-tan

Ezt nem most fogom nézni, mert az előző évadkaot se láttam még. Csak a 366 részes eredeti sorozatot. Úgy tippelem, hogy az egész Sennen Kennen-hen ott folytatódik, ahol az eredeti sorozat abbamaradt.

Az igazat megvallva ez az anime kakukktojás a listán, mert isten igazából nincs kötődésem a Bleachhez. Van egy vibe-ja, vannak zenék, amiket szeretek, de a karakterek nem az én "világom". Kurosaki Ichigo az egyik visszataszítóbb főszereplő számomra. A 366 részes animében is tartottam egyszer egy hosszú szünetet, és arra emlékszem, pont a végénél éreztem, hogy na végre valami olyan dolog is történik, ami engem is érdekel! Nemcsak azért nézem, mert trendi, és ha van már magyarul (167. részig... éljenek a befejezetlen animék), akkor mégis... Igazából lehet, hogy pont azért lenne érdemes folytatni, mert számomra is egyre jobb és jobb lenne a történet. Ennek jegyében vettem fel a listára.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter | Instagram | TikTok

Ao no Hako

Mióta várom már, hogy valaki ötvözze a sportot és a romantikát egy animébe! Ez végre megtörtént, az Ao no Hako egyszerre lesz sportanime komoly romantikus szállal. Inomata Taiki a tollaslabda klub erőssége, aki mindig másodikként érkezik az aktuális edzésre. Aki megelőzi nem más, mint Kano Chinatsu, akibe Taiki szerelmes.

A lány a kosárlabda klub tagja, a különbség köztük ugyanakkor nagy. A fiú csak átlagos tollaslabda játékos, a lány viszont kiemelkedik a sportágában. Ennek megfelelően sokkal népszerűbb is, mint a fiú. Kapcsolatulat csak felkavarja, hogy a lány a fiúhoz költözik! Ezek után a srác csak még keményebben edz, hogy méltó legyen a lányhoz.

Arra azért volt már példa, hogy egy sportanime romantikus szálat kapjon (bár nem volt ennyire fókuszban), de hogy két különböző sportágat mutasson be egy anime... Na olyat még nem láttam! Ráadásul pont a lány kosárlabdázik. Én arra mindig is férfias sportágra gondoltam. A srác seiyuu-ja meg az a Chiba Shouya lesz, aki igazán mély hangot adott Ayanokouji Kiyotakának, akinek ránézésre inkább magasabb, élettel telibb hangot adnék. Sok érdekességet rejt az anime.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter | Netflix

Ao no Exorcist: Yuki no Hate-hen

Folytatódik az Illuminati-hen sorozat! A történet a végére eléggé furcsa irányt vett, annyira nem is jött be, de végül tisztességesen lezárták az évadot. Most itt a folytatás, remélhetőleg ez már rendben lesz. Egy biztos: Kedvenc ordibálós seiyuu-nkból, Okamoto Nobuhikóból soha nem elég!

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter | Instagram | TikTok

Ranma 1/2 (2024)

Divattá vált a régi nagyon klasszikusok újrafényezése. A Ranma 1/2 is megkapja a maga ráncfelvarrását. Az önmagában nagy bizalomra ad alapot, hogy az eredeti seiyuu-gárda egy az egyben tiszteletét teszi az új sorozatban!

Az eredeti történetet meséli el újra, és remélem, hogy végleg lezárják a történetet. Még ment a manga, amikor a régi sorozat véget ért, és csak a '90-es évek egyik nagy rákfenéje volt a manga formájában folytatódó története borzasztó lezárása. Itt a lehetőség, hogy a Ranma 1/2 megkapja a neki kizáró végetörténetet. A seiyuu-gárdán biztos nem múlik az anime minősége!

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter | TikTok | Netflix

Natsume Yuujinchou Shichi

Meglepődtem, amikor értesültem a folytatásról. Úgy gondoltam, hogy a 6. évaddal lezárták a történetet, ráadásul igencsak szép vége volt. De úgy néz ki, hogy kedvenc INFP-hősünk, Natsume Takashi és rakoncátlan macskájának története folytatódik.

Nagy bizalmam van abban, hogy tartják a színvonalat. Néha a legegyszerűbb elemek működnek a leghatásosabban. Meggőződésem a mai napig, hogy Kamiya Hiroshi itt alakította a legnagyobbat.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Maou 2099

Ismét egy futurisztikus cyber-punk anime. Egyedisége abban áll, hogy az anime jóslata szerint 2099-re (a Fused Era számítása szerint) az 500 éve várt Veltol démon nagyúr veszi át a hatalmas. Ám az 500 év alatt olyan szintű technológiai fejlődés történt a mágia és a tudomány egyesítése következtében, aminek köszönhetően a civilizáció soha nem látott magasságokba került. Így azt gondolhatnánk, hogy Veltol jelentőssége teljesen elinflálódott. De természetesen mindent megtesz azért, hogy hatalmába kerítse az új világot.

A futurisztikus hangulat jött be nagyon. Alapvetően szeretem a modernitást, de a történet koncepciója is tetszik. Remélem a megvalósítás hasonlóan jó lesz.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Touhai: Ura Rate Mahjong Touhai Roku

Annak ellenére, hogy a Mahjong keleti logikai játék, ritkán kap szerepet animékben. De most itt van egy, mely játék egyik kiválósága Kei. A fiú hallgatag, de kiváló megfigyelőképessége és tapasztalatának köszönhetően nincs méltó kihívója. Ám a háttérben egy Amina nevű lányt rejteget, aki illegálisan került az országba.

A Mahjong is felkeltette az érdeklődésemet, de a háttértörténet is izgalmasnak ígérkezik. A srác személyisége lesz majd számomra perdöntő.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Fureru.

És a végére egy kis dráma movie formájában. Három srác gyerekkori barátságát mutatja be, akik egy szigeten nőttek fel. 20 éves korukra Tokióba költöztek. Teljesen más a légkör, mind a hárman részmunkaidőben dolgoznak, tanulnak, ők a körülményektől függetlenül is igaz barátok.

Az anime lazán lehetne egy kellemes slice of life mű három fiatalember barátságáról, ám a lényeg, mint mindig, most is a színfalak mögött van. A szigeten ugyanis titokzatos lények élnek, akik kapcsolatot tartanak különböző személyiséggel és hobbival rendelkező embereket kapcsolnak össze. Barátságuk a fővárosban is folytatódik, ám a lényeknek újra rejtett ereje kerül a felszínre.

Hogy ebből mi lesz? Egy biztos: Örömteli, hogy Maeda Kentaro seiyuu-ként is próbára teszi magát. Szerettem a Kimi ni wa Todokanai.-ban az alakítását.

Hivatalos weboldal | My Anime List | AniList | Twitter

Top 10 Sportanime

Nagyon jól esett Airisu-től, hogy beajánlott egy sportanimékkel kapcsolatos kerekasztal beszélgetéshez. Szívesen részt vennék rajta, ha megkeresnének. Az elmúlt 5-6 év során, mióta sportaniméket nézek, igyekeztem némi jártasságot szerezni a témában. Még korábban összeírtam a magam Top 10-es listáját sportanimékből, de ezt azért nem tettem közzé, mert úgy voltam vele, hogy aki egyébként is követi az online munkásságomat, az legalább azt tudja, hogy az élbolyban mely animék állnak. De ha már beajánlottak, akkor úgy döntöttem, hogy mégis közzéteszem, rövid indokolással, így képet kaphattok arról, hogy alkalmas lehetnék-e egy ilyen beszélgetésre. Egyébként is túlsúlyban vannak a blogomban a fiúk, de most aztán főleg!

10. Cheer Danshi!!

Kezdjük is rögtön egy olyan sportanimével, mely félig kilóg a sorból, hiszen a mazsorett vagy a cheerleaderkedés nem számít a szó szoros értelmében sportnak. Mégis erősen sportanimés vibe-ja van, nem utolsósorban a srácok ugyanúgy edzésekre járnak, mintha bármely klasszikus sportágat űznék.

Ez az az anime, amit minden hibájával együtt szeretek. Mert sajnos nem szűkölködik hibákban. Nem emlékszel a részletekre? Nos, nem csoda. Annyi szereplőt vonultat fel az anime a 12 epizód alatt, hogy nem lehet igazán mélyen egyiküket sem megismerni, így a történetüknek sincs igazán mélysége. A képen látható 7 srác csak a kezdet... A NAGYON kezdet. Leginkább a potenciálja miatt került a listára ez az anime. Az alapötlet nagyon jó, a srácok meg szerethetők lennének, ha igazán megismernénk őket.

Jó szívvel ajánlom viszont a live action movie adaptációt, mert az nemcsak a 7 főszereplő fiúra "korlátozódik", de a színészi gárda is kiváló!

9. DIVE!!

Ez egy meglehetősen alulértékelt anime, személyes megítélésem szerint némileg méltatlanul. A műugrás rejtelmeibe enged betekintést ez az animáció.

Leginkább amiatt ítélik meg negatívan, mert túl sok olyan esemény történik, aminek nem sok köze van a sporthoz. Fontos tudni, hogy a műugrás egy olyan sportág, ahol maga a művelet csak pár másodpercig tart. Nem olyan, mint bármelyik labdajáték, hogy egy-egy meccset hosszú epizódokon át követhetünk izgatottan figyelemmel. Itt hősünk ugrik egyet 10 méter magasról, és azalatt a pár másodperc alatt kell valami alaki gyakorlatot bemutatni, amíg vízbe nem ér.

Ezért sokat láthatjuk a sportolókat edzeni, de ugyanígy szemtanúja lehetünk az iskolán kívüli életüknek. Sok a párbeszéd az animében, amit esetleg nehéz lehet követni.

Ebből is készült live action adaptáció, amit szintén jó szívvel ajánlok, mert 2 órában a történet minden lényegi részét elmeséli, és azáltal, hogy csak a lényegre korlátozódik, követhetőbb, élvezhetőbb, pörgősebb is lett.

8. Aoashi

Ha labdarúgás, akkor Aoashi! A Production I.G egy nem annyira ismert munkája, de az animáció a stúdióhoz méltó módon gyönyörű, a karakterdizájn is jellegzetes

Aoi Ashito egy szegény sorból származó fiú, aki hogy focista legyen, felköltözik a fővárosba. Annyira nem rajonganak érte, mert hajlamos arra, hogy beképzelt és bunkó legyen. Ugyanakkor az anime egyik egyedisége (ezért kapott helyet ezen a listán), hogy nagyjából a felénél Ashito másik olyan poszton kell játszania, ami kényelmetlen számára. Ezzel az anime remekült bemutatja, hogy olykor bizony ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy fejlődjünk.

Ez még érdekesebbé teszi az edzéseket és a meccseket. Azt gondolom, hogy remekül mutatja be az anime, hogy nemcsak a látástól vakulásig való gyakorlás tehet minket egy adott sportág mesterévé.

7. Ryman's Club

Annak ellenére, hogy a tollaslabda azok sportágak egyike, melyet inkább Ásziái országokban űznek mesteri szinten, nem sok tollaslabdás anime készült. A 2022. őszi szezonban futott a Love All Play nem futott olyan nagyot, a Ryman's Club sokkal egyedibb lett. Sajátossága abban rejlik, hogy irodai dolgozók (az anime teljes címe Salaryman's Club) alapítanak a munkahelyükön egy tollaslabda klubot.

Az anime nemcsak remekül egyensúlyoz a munkahelyi események és a délutáni klubtevényekségek között, hanem jól érzékelteti, hogy a felnőttek már másképp sportolnak. Szívesen megmérettetik magukat versenyen, de nem feltétlen a győzelem van a fókuszban. Így az edzések légköre is más. Természetesen a srácok jelen esetben is minden tőlük telhetőt megtesznek, miközben a munkahelyükön is igyekeznek teljesíteni.

Egyedi darabja a sportaniméknek, mindenképp érdemes megnézni. Ha belegondoltok, sokkal hasznosabb csapatépítés címszó alatt sportolni, mint valami pubba összegyűlni, seggrészegre inni magukat, onnan valahogy hazakeveredni, aztán másnap másnaposan újra dolgozni.

6. Slam Dunk

A '90-es évek elején a Slam Dunk talán nemcsak a sportaniméket reformálta meg, hanem a kosárlabdát is országosan ismertté tette. Ekkoriban ugyanis egyáltalán nem ismerték a japánok a sportágat, ennek fényében egy kosárlabdás manga, majd anime ritka bátor vállalkozás volt a mangakától.

De ez persze önmagában nem elég a sikerhez. Kell egy viccesen beképzelt srác Sakiragi Hanamichi személyében, akit nem elég, hogy vagy ötvenszer kosaraztak ki lányok, de még a kosárlabdában is ügyetlenül teszi meg az első lépéseit. Hogy aztán minden egyes sikeres próbálkozása után érdemesnek tartsa magát a "géniusz" jelzőre. Kell hozzá Rukawa Kaede, aki tudomásom szerint a sportanimék történetének első szépfiúja volt. Ahogy az lenni szokott, imádták a lányok. Az anime a lányok rajongása elé is görbe tükröt állít, hiszen csúnya lányok tagja a Rukawa rajongói klubnak, akik csak Rukawa jóképűsége miatt szurkolnak neki, nem a tudása miatt. És ne feledkezzünk meg a nagydarab, de csupaszív edzőről, akinél nyugodtabb, bölcsebb edzőt sportanime nem hordott a hátán.

A Slam Dunk tette le a mai sportanimék alapjait. Hiába 30 éves mű, annyira élvezetes, mint a mai remekművek.

5. Hajime no Ippo

A mangához képest későn lett anime a Hajime no Ippóból. Pedig a Slam Dunk-kal együtt két kiválósága lehetett volna a '90-es évek sportanime felhozatalának. De sebaj, mert így a Hajime no Ippo a maga idejének lett kiemelkedő alkotása.

Leginkább azzal érdemelte ki a figyelmet, hogy egy olyan srác lett az ökölvívás hőse Makunouchi Ippo személyében, aki azért választott küzdősportot, mert az osztálytársai bántották. Az anime nemcsak remek karakterfejlődést mutat be, hanem Ippo személyében meg tudták azt csinálni, hogy személyiségében megmaradt ugyanaz a szerény, visszahúzódó srác, ennek ellenére jól áll neki az ökölvívó bajnok "szerepe" is. Bár természetesen Ippo célja is a győzelem, de ez az anime kiválóan érzékelteti a "bedobta a törölközőt" mondás jelentését. Így lesznek aztán igazán átélhetők a győzelmek is. A poénkodás a csajokkal meg elsőosztályú!

4. Ookiku Furikabutte

Bár messze nem lett annyira ismert az Ookiku Furikabutte, mint a Diamond no Ace, de ez is megérdemli a figyelmet, hiszen Mihashi Ren az első szuperérzékeny srác a sportanimék történetében.

Ez az anime talán abban is úttörő volt, hogy egy csapatban két olyan fiú volt a főszereplő, akik teljesen ellentétes személyiséggel bírtak. Abe Takaya az a srác, aki remekül tudja elemezni az ellenfél csapat játékosait, ezzek szemben érzelmei kifejezésével igencsak hadilábon áll. Ez a súrolódási pont alapja a két srác között (nem mellesleg a derűs pillanatoké is), végsősoron mégis jól össze tudnak dolgozni, mert Abe-kun tanácsait remekül tudja Mihashi kivitelezni, így számára is hamar kiderül, hogy jobb sorsra volt érdemes, mint amit a Mihoshinál élt meg.

A másik nagy erénye az animének, hogy a történet flowban van a karakterek személyiségével. Nem vállal be semmi olyan agyatlan poént, csak hogy népszerű legyen. Ennek köszönhetően mélysége van az animének. Mihashi Ren jellemfejlődése is kiváló és átélhető.

3. Bakuten!!

A Bakuten!! az az anime, mely a kincseit nem a felszínen, hanem a mélyben hordozza. Adott egy főszereplő, Futaba Shotaro, akiben első lárásra semmi különös nincs. Átlagos, szeretettel teli gyerekkora volt, maga választotta a ritmikus sportgimnasztikát.

Mégis tele van szeretettel, melegséggel ez az anime! Azon kevés remekművek egyike, amikben nemcsak kemény munka, hanem szív is van. A karakterek szinte életre kelnek, és bár sokat marháskodnak, van mélysége a csapattagok barátságának. A gimnasztika gyakorlatok animációja pedig mestermű! Nemcsak attól egyedi, hogy a képarány 21:9-re vált, hogy jobban megragadja a figyelmet, mindent meg tudjon mutatni, hanem a mozgások is végsőkig kidolgozottak. A karakterek mozgása, a hajuk lobogása is akárcsak a való életben! Ha ezt a szintet hozta volna a Cheer Danshi!!, nagy bajban lennék, hogy melyiknek adjam meg a dobogó alsó fokát.

A Bakuten!! nagyszerűségéhez nagyban hozzájárul Hayashi Yuuki kiváló zenéje. A dalaival további mélységet adott az animének. Hayashi Yuuki egyébként egy férfi ritmikus sportgimnasztika csapatnak írta az első dalait, így minden bizonnyal nosztalgia volt számára ezen animén dolgozni.

2. Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru

Nincs még egy olyan sportanime, mely olyan mélységében foglalkozik a nagybetűs élet nehézségeivel, mint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru! A Ryman's Club-hoz hasonlóan a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru főszereplői is felnőttek (egyetemisták), ezért nemcsak az érdekli a fiúkat, hogy a végső összecsapást (Hakone Ekiden) megnyerjék, hanem hogy az élet egyéb területén is helyt álljanak. Ők már érzékelik, látják a nagybetűs élet nehézségeit, ezért úgy tekintenek az egyetemi évekre, mint az utolsó "gondtalan" évekre. Ki akarják használni az ebből fakadó lehetőségeket, de érezhető a nyomása annak, hogy felelősségteljes felnőttként kell már viselkedniük.

Ez az a kettősség, amit kiemel Hayashi Yuuki a zenéjével, ad (ennek az animének is) további mélységet. Nem utolsósorban a futás animációja is világszínvonalú. A karakterek mozgása, hajuk lobogása természetes, és amennyire ki tudtam venni, nem használtak semmi CGI-t a mozgás animálására. Szemmel láthatóan sokat dolgoztak ezen az animén, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Production I.G legyen a kedvenc stúdióm.

Aki szeretne egy kiváló karakterközpontú sportanimét nézni, annak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru a legjobb választás!

1. Haikyuu!!

Jaj már, most meglepődtél? Mutass fel még egy olyan sportanimét, ahol ennyire összeáll minden! Nemcsak arról van szó, hogy a röplabdát a maga valóságában mutatja be, a szabályokat átfogóan ismerteti (a mangaka, Furudate Haruichi maga is nagy röplabda rajongó), de a karakterek az erős személyiségüknek köszönhetően emlékezetesek, jól megkülönbözethetők egymástól. Talán az erős személyiségüknek köszönhetően válnak annyira átélhetővé a röplabda meccsek, ütnek akkorát a poénok, hogy még pár év után is viccesnek hatnak.

Ez az anime a középiskolás sportanimék csúcsa! Itt ugyanis nemcsak a főszereplő fejlődik, hanem valamennyi karakter fejlődését nyomon követhetjük. Így teljesen mindegy, kit választasz kedvenc karakterednek, nyomon követheted, hogy hozza ki az idők során magából a legjobbat és a legtöbbet.

És még a végtelenségig lehetne sorolni az anime érveit, de zárjuk most le annyival, hogy a Haikyuu!!-ban csúcsosodott ki az, amit a Kuroko no Basket-ben megalapozott animáció terén a Production I.G, és Hayashi Yuuki a zenéjével csak még sokoldalúbbá tette a sportanimék királyát! A lényeg röviden és tömören, hogy ha létezik színvonalasan kommersz mű, akkor a Haikyuu!! az.

Nos, ez 5-6 évnyi sportanimés "pályafutásom" 10-es listája. A sportanimék egyik nagy erénye, hogy ha a karaktereket is megszeretjük, általa komolyabban elkezdünk érdeklődni egy sportág iránt, akár élőben is próbára tehetjük magunkat benne. Azt gondolom, hogy kevés jobb dologra inspirálhat minket egy anime, mint a sportra, mozgásra. Tegyünk egy próbát, hátha nekünk is rejtett képességeink kerülnek felszínre!

Régen látott animék mai szemmel - 1. rész

Régen látott animét nemcsak azért érdemes újra megnézni, mert elkaphat minket a nosztalgia kellemes érzése, visszagondolhatunk a "régi szép" időkre, hanem azért is, mert ha azóta (sok) más animét láttunk, összehasonlíthatjuk az azóta látottakkal. És mivel jó eséllyel tapasztaltabbak lettünk, más fénytörést kaphatnak a régi alkotások. Egy ilyen sorozatot szeretnék indítani, amelynek első részében a Kaleido Star kerül nagyító alá.

A Kaleido Star volt az első tényleges animém (amikor tudtam, hogy animét nézek) 2006 augusztusában, őszén. Azonnal elkapott a hangulata, ennek hatására kezdtem el animéket nézni, zúgtam bele mindenbe, ami japán. Olyannyira, hogy néhány évig nemhogy szinte egyáltalán nem követtem a nyugati trendeket, de sok más, korábban kedvelt nyugati kulturális művel "leszámoltam".

Nem is kerestem az okát, egyszerűen ezt így láttam jónak, és átálltam mindenre, ami keleti. Az egész animés kultúra jelentőségét remekül összefoglalta Kálovics Dalma a 2009. őszi MondoCon összefoglaló videójában.

Lényegében arról van szó, hogy a nyugati filmekből megszokhattuk a dolgok az életben egy meghatározott módon működnek. Erre jönnek az animék, amik merőlegest húznak a nyugati látásmódra. Érdemes megnézni a videót, ő ezt sokkal jobban megfogalmazta. Az nagyon tetszett, hogy úgy zárta le a mondandóját, hogy ez tágítja az emberek látókörét és színesebb lesz a világ.

Valami ilyesmit élhettem meg 2006-ban is, amikor rákaptam az animékre. Azt éreztem, hogy sokkal inkább megtalálom az animék stílusában és kifejezésmódjában az egyéniségemet. Ebbe vezetett be a Kaleido Star, ezért is van az, hogy sokáig a Kaleido Star-t mondtam a kedvenc animémnek, amikor megkérdezték, hogy animés fórumon a profilba kellett a "kedvenc anime" mezőbe írni valamit.

Nézzük is meg, hogy érdemes-e még mindig a "kedvenc anime" címére. 18 év nagy idő, 2006 óta nem láttam a Kaleido Star-t. Valamiért nem vitt rá a lélek, hogy újra megnézzem. Ennek következtében annyira távolinak tűnik Naegino Sora története a Kaleido társulatnál, hogy néha az volt az érzésem, hogy nem is láttam ilyen animét, csak képzeltem egy ilyen történetet. Így idén nyáron nekiveselkedtem a Kaleido Star-nak. Abból a szempontból is igyekszem visszahozni a régi időket, hogy magyar szinkronnal nézem, nem japánnal.

Mi tagadás, annyira elszoktam a magyar szinkrontól, hogy konkrétan szoknom kellett, hogy japán animációt magyar szinkronnal nézek. Pont ezért volt szerencsés a Kaleido Star-ral kezdeni a nosztalgiázást (valamennyi magyarul vetített animét tervezek újra megnézni), mert ennek az animének legendásan rossz a japán szinkrongárdája. Ehhez képest meg a magyar szinkront kiemelkedően jónak tartják.

Ha kicsit pontosítunk az állításon, kétségtelenül igazat adhatunk neki. Naegino Sora japán hangja, Hirohashi Ryou-nak a Kaleido Star volt az első főszerepe. Belehallgattam a japán szinkronba és 18 év távlatából az volt az érzésem, hogy ő az első olyan seiyuu, akinek mesterkélt a hanghordozása. Olyan, mint amikor célzottan kisgyerekeket akar valaki lenyűgözni, de szigorúan 8 év alatt. Borzasztó módon nem tud játszani a hangjával, nem volt flow-ban Sora személyiségével, és ez konkrétan idegesítővé tette Sora személyiségét. Ha japánul láttam volna a Kaleido Star-t sokkal kevésbé tetszett volna, Sorát meg egy idegesítő libának gondoltam volna.

Ehhez képest Sora magyar hangja, Czető Zsanett remek munkát végzett. Nem vagyok annyira elragadva tőle sem, szó nincs arról, hogy japán seiyuu-kkal egyenértékű munkát végzett volna, de az kétségtelen tény, hogy általa Sora egy sokkal kellemesebb, szerethetőbb személyiséget kapott. Neki elhittem, hogy Sorának van sütnivalója és keresnivalója a Kaleido társulatnál. De az Czető Zsanettre is igaz, hogy nem tud játszani a hangjával, és nem tudja hitelesen átadni a hangjával Sora érzelmeit.

De összességében egy szerethető személyiséget adott Sorának, ahogy a többi magyar hang is remek munkát végzett. A Kaleido Star-nál nagyon eltalálták a szinkronhangokat. Talán ez az egyedüli olyan anime, ahol szeretem Szalay Csongor (mint Ken Robbins) hangját, pedig őt ott jegyzem az általam leginkább gyűlölt magyar szinkronszínészek között. Karakteres hangja van Szalay Csongornak, de amit művelt például a Bleachben és a Narutóban, azzal nálam elásta magát. Tudom, hogy rockénekes, van (volt) egy rockbandája, de az üvöltözés és a hörgés megítélésem szerint nagyon rosszul állt neki. De itt a Kaleido Star-ban egy kedves, visszafogott srácot kapott, és itt nekem nagyon tetszik, amit csinál. A többi szinkronhang is jól végezte a munkáját. Bár a magyar szinkronszínészek nem képesek úgy megváltoztatni a hangjukat, mint a japánok, de mindenki a maga hangszínének megfelelő karaktert kapott.

És akkor most már térjünk rá az animére. Naegino Sora Amerikába költözik, hogy csatlakozhasson a Kaleido társulathoz, ami gyerekkori álma volt. Ám késve érkezik meg, ezért bár hazaküldenék, Sora kérésére mégis kap egy esélyt, hogy megmutathassa, hogy teljes értékű tagja lehet a társulatnak. A verdikt ugyan az, hogy Sorának van hova fejlődnie, de mivel látják benne az alapokat, végül maradhat.

A történet tehát a Kaleido társulat mindennapjait mutatja be. A történet menete abból a szempontból nagyon jó, hogy sokáig érzékelteti, hogy Sorának van hova fejlődnie, ezért eléggé esetlenül teszi meg az első lépéseit. De Sora kemény munkával egyre közelebb kerül a többiek szintjéhez. Ezt nagyon jó nézni, egy valódi fejlődéstörténetnek vagyunk Naegino Sorának köszönhetően a tanúja. Ebből a szempontból korrelál is a valósággal. Egy csapatban ha valaki keményen dolgozik, arra minimum odafigyelnek, jobb esetben méltatják is. Sora kemény munkáját idővel szinte az egész társulat elismeréssel jutalmazza.

Sorának viszont erős "Naruto-vibe"-ja van azáltal, hogy mindenkinek jót akar, mindenkinek segíteni akar, ha kéri, ha nem. Ezt a részét viszont nem szeretem, mert egyrészt ritka az, hogy a valóságban valaki így viselkedjen, másrészt bár az anime pozitív végletet mutat be, a valóságban általában balul sül el az, ha valakinek úgy segítenek, hogy ő azt nem kéri. Egyszerűen azért, mert még nincs a feldolgozásnak abban a fázisában, hogy aktívan tegyen magáért. Így ha váratlanul éri, hogy más tettre készteti, felkészületlenül nem biztos, hogy jó döntést fog hozni. De végső soron felfoghajtuk úgy, hogy belefér az animáció adta fikciós lehetőségek közé, hogy Sorának minden egyszemélyes megmentő akciója végül jól sül el.

Ami az animációt illeti, felemás érzéseim vannak. Ha csak a GONZO dolgozott volna az animén, nem lepődtem volna meg különösebben, mert nem állnak a karakterdizájn magaslatán. Márpedig a Kaleido Star gyenge pontja pont ez. A karakterek rajzolása egyszerű, és egyáltalán nem élnek! Annyira egyszerűen vannak a karakterek érzelmei ábrázolva, mintha játékbabák lennének. A mozgásuk sem hat természetesnek, túlságosan feszesek.

Ezért lep meg, hogy azzal a Production I.G-vel végeztek közös munkát, amelyik pont hogy nagyon élővé tudja tenni a karaktereket az igényes, szép rajzaival és a részletesen meganimált mozgásaival. Bár csendben megjegyzem, a Production I.G munkáját is 2012-től a Kuroko no Basket-től tartom igazán szépnek, a Kaleido Star meg ugye jóval korábbi.

Nem ugrik be olyan régi anime, amiben a mozgások igazán szépen meg lettek volna animálva, de a Kaleido Star esetében olyan érzésem van, hogy az előadásokra helyezték a fókuszt. Ott nagyon szép, arra törekedtek, hogy a néző animáció formájában is átélje a cirkusz hangulatát. Ezt megítélésem szerint minden további nélkül átadták. Később voltam Angliában cirkuszban, ahol csak akrobaták voltak, és teljesen visszajött a Kaleido Star feeling a valóságban. Tehát azt gondolom, hogy ebben kiváló az anime. De a mindennapi életben a karakterek mozgása feszes, nem természetes, az érzelmek ábrázolása is egyszerű. A CGI is jelen van ebben az animében, és mivel 2003-ban igencsak gyerekcipőben járt a számítógépes animáció, ezért rettenetesen csúnya és természetellenes. Ráadásul előadások alatt is észrevehető egy-egy számítógéppel animált mozgássor, ami ront az összképen.

Egyedül a zene az, ami most is ugyanúgy tetszik, mint annak idején. A Kaleido Star nemcsak, mint első anime emlékezetes számomra, hanem ez az anime adta meg Yonekura Chihiro személyében az első olyan japán énekesnőt, aki iránt komolyan kezdtem el érdeklődni. A második openinget énekelte, ami sokak számára kellemes emlék. Nem csoda, mert a Yakusoku no Basho he kiemelkedő anime opening a kellemes, pozitív vibe-jával, ahol nagyon jól énekel az énekesnő és a zene is jól meg van írva. Emlékezetes a taps a dalban, valamint a refrén végén a "Yes, growin' up! Oh yeah! Yes, time for jump! oh yeah!" rész. Furcsamód, úgy emlékeztem, hogy ez az animében is hallható, de nem. Azóta annyit hallgattam a teljes verziót, hogy már nem is emlékszem, hogy mely részei voltak hallhatók az animében. Azóta Yonekura Chihiro szinte teljes énekesnői karrierjét megismertem, és azt mondhatom, hogy bár nem tartom olyan nagy énekesnőnek, mint Hayashibara Megumi-t vagy Okui Masami-t, de összességében szeretem, amit csinál. A Kaleido Star meg méltó bevezető az énekesnő munkásságába.

Gyakorlatilag a 14. résztől az egész animét végigkíséri, hiszen a 3. opening és ending is félig az ő munkássága. Az r.o.r/s egyik tagja ugyanis Yonekura Chihiro, melynek keretében énekelte Tattoo Kiss-t, Okui Masami-val duettben. Az r.o.r/s egy nagyon furcsa formáció abból a szempontból, hogy Yonekura Chihiro és Okui Masami úgy barátok, mintha kislány koruk óta elválaszthatatlanok lennének. Ez alapvetően nagyon jó dalokat vetíthetne elő, főleg azért, mert van is átfedés a kettejük stílusa között. Ehhez képest egy olyan trance albumot raktak össze nekik, amit, ha kritikus füllel hallgatok, és elengedem, hogy két általam nagyon kedvelt japán énekesnő alkot egy duettet, akkor azt kell mondjam, hogy a közepes szintet is csak alulról üti meg. Erre sajnos ékes példa a Tattoo Kiss, sajnos jól demonstrálja, hogy mire számíthatunk tőlük. Van dallama, de nincs meg az, hogy újra és újra végig akarom hallgatni a dalt, mert annyira jó volt. És ez a fajta jellegtelenség kíséri végig a két énekesnő tiszavirág-életű közös pályafutását. Azért nagy kár értük, mert mind a ketten sokkal magasabb nívón művelik a japán könnyűzenét. Ha ők ketten írták volna a dalokat (mert tudnak dalt írni), akkor abból egy kiváló közös munka lett volna. Így viszont sajnos csak azért hallgatom ezt az openinget is, meg az r.o.r/s többi dalát is, mert része Yonekura Chihiro és Okui Masami közös munkásságának. Okui Masami önmaga jobb trance dalokat ír, mint amit az r.o.r/s tagjaként kellett elénekeljen.

Az összképen valamennyit javít az anime endingje, az escape, ami szintén az r.o.r/s dala. Az rámutat arra, hogy van egy-két jobb dal az albumon is, ami erősíti az album közepes mivoltát, meg az escape talán jobban visszaadja a Kaleido Star hangulatát, de összességében az r.o.r/s egy elvesztegetett lehetőség volt.

Mindent egybevetve a Kaleido Star-nak mai szemmel van hibája, ha azt mondom, hogy kiváló anime, csak azért ejthettem ki a számon, mert a nosztalgia megszépíti az animét. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A történet menete nagyon szép, nagyon jó látni Sora fejlődését, ami ráadásul valóságos is. Azonban a karakterdizájn és a mozgások az esetek többségében (leszámítva az előadásokat) egyszerűek és csúnyák, a CGI csak ront a helyzeten. Eszembe is jutott, amikor annak idején képeket kerestem a Kaleido Star-ról (mert már 2006-ban is lehetett képeket keresni...), nagyon nehezen találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Erre rájön az is, hogy a japán seiyuu-gárda eléggé rossz. Azon nagyon kevés animék közé sorolandó, amiket érdemes inkább magyarul nézni.

Régen 9 pontra értékeltem az animét, mert első animés élményem volt, így azt éltem meg, hogy valami teljesen mást láttam a Kaleido Star-ban, amit előtte. És mivel nagyon tudtam vele azonosulni, annak idején nappalom és éjszakám a Kaleido Star-ról szólt. Viszont azt kell mondjam, hogy nem állta ki az idő próbáját. Bőven tudok olyan animét mondani, ami nemcsak kiváló fejlődéstörténetet mutat be, de karakterdizájnban és animációban is sokkal jobban muzsikál. Nosztalgiaként nagyon jó visszanézni, sok régi emléket, érzést visszahoz, de ha mindezt lehántom, és mérlegre teszem az erényeit és a hibáit, mai szemmel 6 pontra értékelném a Kaleido Star-t.