Haikyuu!! dalok BURNOUT SYNDROMES tálalásában

Augusztusban új albummal jelentkezett a BURNOUT SYNDROMES, melyre más előadók által énekelt Haikyuu!! betétdalokat énekeltek fel. Gyakorlatilag a 2027-ben vetítendő movie-nak egy beharangozója az album, ráhangolódás a nagy mozis élményre, a mindent eldöntő összecsapásra.

Az biztos, hogy bátor vállalkozás egy feldolgozásalbum, hiszen ideális esetben két olyan előadó találkozik egymással, akik nemcsak megtanultak énekelni, de van stílusuk, egyéniségük, ami a többi előadótól jól megkülönböztethetővé teszi őket. Ezután jön a kérdés, hogy a stílus összeegyeztethető-e valamilyen formában, vagy a csapat, amelyik feldolgozza az eredeti dalt, tud-e úgy új értelmet adni a dalnak, hogy nem veszti el közben az eredeti jelentését. Az utóbbira is lehet üdvözítő példát mondani. Ahogy azt is joggal gondolhatnánk, hogy a BURNOUT SYNDROMES nem lőhet mellé a Haikyuu!! dalokkal, hiszen a különböző betétdalok igencsak hasonló stílusban lettek megírva, ugyanakkor az egyes csapatok a maguk egyéniségére formálták a dalukat. Vajon a saját képére tudta-e formálni a BURNOUT SYNDROMES a szinte már klasszikusnak számító dalokat? Ennek járunk utána.

Az album egyaránt tartalmazza az első nagy durranásokat, és a legújabb dalokat. Külön kiemelendő, hogy a csapat az összes dalt feljátszotta, tehát nem arról van szó, hogy az énekes a zenei alapra énekelt rá. A dalokat jó érzékkel választották ki, igyekeztek a rockzene széleskörű tárházát bemutatni, ami nemcsak azért volt jó ötlet, mert így az album kellően változatos, hanem az együttes is bizonyítja, hogy többféle stílusban mozog otthonosan. Azt gondolom, hogy a legkevesebb kockázatot a SPYAIR dalokkal vállalták, hiszen szinte teljesen megegyezik a stílusuk, nem is nyúltak bele különösebben a dalokba. Talán a 2024-es movie betétdala, az Orange nyújtott némi kihívást, hiszen a SPYAIR azt már az új énekessel énekeltette fel, aki lényegesen fiatalabb a betegsége miatt távozni kényszerült énekesnél. Ő jól hallhatóan frissességet, lendületet adott a fiatalos hangjával. A BURNOUT SYNDROMES szerencsére nem igyekezett ezt visszaadni. Ahelyett, hogy egy fiatal srác érzéseit énekelték volna fel, aki nagy magabiztossággal indul el az életben, a feldolgozás mintha kb. tíz évvel később készült volna. Mintha az a fiatal srác valamivel érettebben visszanézne és összegezné az addig megtett utat. Csodálatos lezárása az albumnak.

Az újdonságot, izgalmat inkább azok a dalok hozzák, amelynek előadóinak egyénisége jobban különbözik a BURNOUT SYNDROMES-étól. A független zenében jártas tacica LEO című dalát például teljesen áthangszerelték, az énekes is erősen modorosan énekel. Kicsit mintha parodizálnák az eredeti változatot, de az biztos, hogy egyedi színezetet ad az albumnak. A CHiCO with HoneyWorks endingjét nagyon jó férfi előadótól hallani, de a legbátrabb vállalkozás egyértelműen a SUPER BEAVER opening, hiszen azzal a dimanikával és erővel több oktáv hangot kiénekelni nem akármilyen teljesítmény. Nem is vállalták be, az énekes hangszínére hangszerelték a dalt, abban viszont kifogástalanul teljesít az énekes.

Amit viszont negatívumnak tartok, hogy felkerültek a csapat által felénekelt dalok is, ráadásul az eredeti változatukban. Ezzel nemcsak az a baj, hogy spórolósra vették a figurát, hanem már több korábbi albumon is hallható, így az album kevésbé hat újnak és frissnek. Ezzel szemben lett volna még Haikyuu!! dal, amit azt gondolom, hogy érdekes lett volna a BURNOUT SYNDROMES saját stílusában meghallgatni. Ott van a GALILEO GALILEI ending, de a tacica másik endingje, a Hatsunetsu is szerintem nagyon jól hangzott volna az énekestől, hogy mást ne mondjak. Azzal mentették volna a helyzetet, ha a saját dalukat még egyszer feljátsszák, és self coverként megmutatják, hogyan látják most az akkori nagy sikereiket.

A borítót illetően sem vagyok lenyűgözve. Az egyetlen kép csak a borítón látható, iskolapadra fejét lehajtó Hinata Shouyou, aki elmerült a zenében. Gyakorlatilag egy hanglemezhez hasonló papírtokba helyezték a füzetet és a CD-t, amit ugyanúgy oldalról lehet kivenni, mint az újra divatba jövő hanghordozó esetében is. Az már a füzet borítóján is látszik, hogy bőven lett volna hely kitölteni, ahogy a belső oldalakon is csak a dalszövegek és a dalokhoz hasonlódó információk olvashatók. Néhány Haikyuu!!-s kép, vagy eredeti kislemezborítók sokat lendítettek volna a füzeten.

Főleg az újdonságok miatt érdemes hallgatni ezt az albumot, hiszen jó érzékkel formálta úgy a saját képére a csapat a jól ismert dalokat, hogy hozzáadtak az eredeti tartalomhoz. Amúgy meg inkább a 2027-es film beharangozójaként jelent meg, ami hatásosabb lett volna, ha teljesen új lett volna az album.

Az album digitálisan is elérhető.

Ének: 8/10
Szöveg: 8/10
Zene: 8/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 4/10
Hangulat: 7/10

+ Jó érzékkel kiválasztott dalok, melyek új értelmet kaptak
- Az eredeti dalokra semmi szükség, a borító is erősen szegényes.

73%

SUPER BEAVER: Toppakou

Régen írtam már zenei jellegű kritikát, de most hogy ismét szert tudtam tenni egy új kislemezre, úgy döntöttem, hogy részletesebben írok róla. A SUPER BEAVER: Toppakou a Haikyuu!! TO THE TOP 2. szériájának volt az opening dala. Erős stílusváltás, hiszen a BURNOUT SYNDROMES dallamosabb rockdalai után kapott az anime egy SPYAIR: Imgaination-re emlékezetető kemény rock dalt, ami egyfelől kifejezetten üdítő volt és legjobbkor jött, hiszen kiválóan felvezeti a Karasuno és az Inarizaki közti meccset. Persze nem a BURNOUT SYNDROMES ellen akarok felszólalni, hiszen az általuk felénekelt dalok is kiválóak Haikyuu!! openingnek, de vessük nagyító alá, hogy mennyire kaptuk vissza az első opening magas minőségét, érdemes-e egyáltalán ahhoz hasonlítani?

Nagyon veszélyes lenne. Eleinte ugyanis azt gondoltam, hogy ez eleddig a legrosszabb Haikyuu!! opening. Az alapvetően jó dolog, ha egy dal illeszkedik az adott anime epizódokhoz, melyek alatt szól, de sokáig nem hallottam ki igazi dallamot, az ének is kifejezetten furcsának hatott. Aztán ahogy egyre többet hallgattam ezt a dalt a többi Haikyuu!! betétdallal, végül megéreztem a dal valódi hangulatát és megszerettem. Mostanra azt gondolom, hogy egy kifejezetten jó dalról van szó. A SUPER BEAVER nem mostanában alakult, a Naruto Shippuuden egyik endingjével, a Shinkokyuu-val debütáltak. Mivel nem emlékeztem a dalra, ezért meg kellett hallgassam, hogy felidézzem az emlékeimet. Azon túl, hogy nosztalgia (az első dallamokról beugrott, hogy melyik dalról is van szó), az igazat megvallva megéreztem, hogy miért is szerettem meg annyira lassan ezt a dalt. A Shinkokyuu kifejezetten egy gyenge dal, ami szól, de nem érződik a dal mögött tartalom. Ehhez képest azért a Toppakou hatalmas fejlődés (mégiscsak eltelt 11 év), valami tartalma van a Haikyuu!! openingnek, ráadásul erős is.

Két dal hallható a kislemezen.

1. Toppakou
2. Jiman ni Naritai

Az alaptémája nagyon jó a Toppakounak, hiszen nemcsak, hogy erős, de energikus, élettel teli, kifejezetten optimista dal. Erről árulkodik a cím is, hiszen Toppakou – Kitörés, lehet szó egy megszokott, unalmas életből való kitörés, de szó lehet arról is, hogy az eddigi életünket töltjük meg még nagyobb tartalommal, vagy kitörünk a magunk magányából, megmutatjuk magunkat a világnak és közben jól érezzük magunkat. Az utóbbi áll a legközelebb a dalhoz. És ezt hihetetlen jól adják át, hiszen tényleg robban a dal az energiától.

Ráadásul a dal két részre osztható. Egyszer megéneklik a maguk kitörését, a dal második felében pedig elő is adják. Hihetetlen érzés hallani a férfikórus (amit SUPER BEAVER CHORUS-nek hívnak) erőteljes énekét, nagyon maszkulinná teszik a dalt. Tehát a dal a férfierőről szól, és azt nagyon jól adják elő. És hogy nemcsak eléneklik, hanem elő is adják, az nagyon jó ötlet volt, mert az első rész témája nem lett volna elég arra, hogy kitöltsék a dalt és ez hallatszik is a második versében. Mintha ők maguk is tudták volna, hogy csak azzal, hogy eléneklik, nem lesz elég és túlzottan ügyeltek arra, hogy nehogy unalomba fulladjon a dal. Már a második refréntől megcsinálták az átvezetést, utána, mint egy férficsapat himnusza, úgy énekelnek együtt. Nagyon jól megoldották és kiválóan illik az animéhez, hiszen a két csapat közül bármelyik indulója lehetne a dal.

Ehhez képest a Jiman ni Naritai egy meglehetősen visszafogott dal. Ahogy a cím is árulkodik róla (Büszke akarok lenni), egy lírai önvallomás a kétségekről, hogy vajon a megfelelő úton járunk-e, van-e visszaút, ha tévedtünk? És annak ellenére, hogy egy kifejezetten érzelgős dalról van szó, nagyon jól sikerült és nagyon jól áll az együttesnek is. Arról nem is beszélve, hogy a hangzás is egységesebb, letisztultabb. Egy témára épül az egész dal és az az egész dalt kitölti. Tehát sokkal több tartalommal látták el a második dalt, ráadásul olyannal, ami kifejezetten jól áll az együttesnek. Ennél a dalnál egy percig nem volt kétségem afelől, hogy egy jó dalt hallgatok. Úgyhogy a kislemezen két, különböző dal van, de abból a szempontból nagyon jó, hogy különböző stílusban szólal meg a csapat, tehát több oldaláról is megismerhetjük az együttest.

A borítót illetően azt kaptam, amire számítottam a képek alapján. Várható volt, hogy digipakkos lesz a borító és hogy a két lemez a képen látható módon lesz egymás mellett. A két matrica kellemes meglepetés, nem hiszem, hogy valahova fel fogom ragasztani, őrzöm a tokban. A szöveg a középen lévő kis kihajtható papíron olvasható, az meglepett, hogy az együttesről egy harmadik képet tettek ki erre a borítóra, nem a kétféle artist edition borító egyikét. Merthogy ez a kislemez három kiadásban jelent meg, részemről meg teljesen egyértelmű volt, hogy az anime edition kiadást veszem meg, hiszen az animében vagyok érdekelt, nem az együttesben. Egyre inkább elterjedt, hogy anime dal, ha kislemezen jelenik meg, külön lesz belőle artist edition és anime edition, ami azért jó, mert el lehet dönteni, hogy melyiket akarjuk megvenni. Az artist editiont veszi meg az, aki az együttes miatt veszi meg a kislemezt, az anime editiont meg az, aki az animében érdekelt. Lehet beszélni üzleti érdekről, hogy azzal akarják szinten tartani a CD eladásokat, hogy majd az elvakult gyűjtők az összes kiadást megveszik, nem tudom, hogy vannak-e annyian, hogy ez a cél vezérelje a kiadót. Az biztos, hogy a másik két kiadásra én nem tartok igényt.

Ráadásul az anime edition az egyedüli kiadás, mely mellé DVD-t mellékeltek. Bár sokra ugyancsak nem megyünk vele, hiszen csak a Haikyuu!! opening videó van rajta, tehát a teljes DVD tartalom másfél perc. És igazából a CD teljes tartalma is alig több, mint 8 és fél perc, hiszen csak a két dal van rajta, a karaoke verziót nem szokása ennek az együttesnek közzétenni. További extra tartalmak a lemezen sokat dobtak volna a kiadványon. Felkerülhetett volna a DVD-re a videoklip, plusz egy making of is, ami szintén jó dolog.

De mint Haikyuu!!-gyűjtemény, bőven helye van ennek a kislemeznek, jól mutat a többi között. Érdekes is a két dal maga személyes történetével együtt, ebből a szempontból is különleges helye van a Haikyuu!!-gyűjteményemben. A dalok jók, a borító is jól néz ki, egyedül a DVD-tartalomért kár. Bőven lehetett volna mivel megtölteni.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 9/10
Hangulat: 9/10

+ Jók a dalok és a kiadvány is jól mutat a Haikyuu!!-gyűjteményben
– Szegényes extrák

80%