Top 10 Sportanime

Nagyon jól esett Airisu-től, hogy beajánlott egy sportanimékkel kapcsolatos kerekasztal beszélgetéshez. Szívesen részt vennék rajta, ha megkeresnének. Az elmúlt 5-6 év során, mióta sportaniméket nézek, igyekeztem némi jártasságot szerezni a témában. Még korábban összeírtam a magam Top 10-es listáját sportanimékből, de ezt azért nem tettem közzé, mert úgy voltam vele, hogy aki egyébként is követi az online munkásságomat, az legalább azt tudja, hogy az élbolyban mely animék állnak. De ha már beajánlottak, akkor úgy döntöttem, hogy mégis közzéteszem, rövid indokolással, így képet kaphattok arról, hogy alkalmas lehetnék-e egy ilyen beszélgetésre. Egyébként is túlsúlyban vannak a blogomban a fiúk, de most aztán főleg!

10. Cheer Danshi!!

Kezdjük is rögtön egy olyan sportanimével, mely félig kilóg a sorból, hiszen a mazsorett vagy a cheerleaderkedés nem számít a szó szoros értelmében sportnak. Mégis erősen sportanimés vibe-ja van, nem utolsósorban a srácok ugyanúgy edzésekre járnak, mintha bármely klasszikus sportágat űznék.

Ez az az anime, amit minden hibájával együtt szeretek. Mert sajnos nem szűkölködik hibákban. Nem emlékszel a részletekre? Nos, nem csoda. Annyi szereplőt vonultat fel az anime a 12 epizód alatt, hogy nem lehet igazán mélyen egyiküket sem megismerni, így a történetüknek sincs igazán mélysége. A képen látható 7 srác csak a kezdet... A NAGYON kezdet. Leginkább a potenciálja miatt került a listára ez az anime. Az alapötlet nagyon jó, a srácok meg szerethetők lennének, ha igazán megismernénk őket.

Jó szívvel ajánlom viszont a live action movie adaptációt, mert az nemcsak a 7 főszereplő fiúra "korlátozódik", de a színészi gárda is kiváló!

9. DIVE!!

Ez egy meglehetősen alulértékelt anime, személyes megítélésem szerint némileg méltatlanul. A műugrás rejtelmeibe enged betekintést ez az animáció.

Leginkább amiatt ítélik meg negatívan, mert túl sok olyan esemény történik, aminek nem sok köze van a sporthoz. Fontos tudni, hogy a műugrás egy olyan sportág, ahol maga a művelet csak pár másodpercig tart. Nem olyan, mint bármelyik labdajáték, hogy egy-egy meccset hosszú epizódokon át követhetünk izgatottan figyelemmel. Itt hősünk ugrik egyet 10 méter magasról, és azalatt a pár másodperc alatt kell valami alaki gyakorlatot bemutatni, amíg vízbe nem ér.

Ezért sokat láthatjuk a sportolókat edzeni, de ugyanígy szemtanúja lehetünk az iskolán kívüli életüknek. Sok a párbeszéd az animében, amit esetleg nehéz lehet követni.

Ebből is készült live action adaptáció, amit szintén jó szívvel ajánlok, mert 2 órában a történet minden lényegi részét elmeséli, és azáltal, hogy csak a lényegre korlátozódik, követhetőbb, élvezhetőbb, pörgősebb is lett.

8. Aoashi

Ha labdarúgás, akkor Aoashi! A Production I.G egy nem annyira ismert munkája, de az animáció a stúdióhoz méltó módon gyönyörű, a karakterdizájn is jellegzetes

Aoi Ashito egy szegény sorból származó fiú, aki hogy focista legyen, felköltözik a fővárosba. Annyira nem rajonganak érte, mert hajlamos arra, hogy beképzelt és bunkó legyen. Ugyanakkor az anime egyik egyedisége (ezért kapott helyet ezen a listán), hogy nagyjából a felénél Ashito másik olyan poszton kell játszania, ami kényelmetlen számára. Ezzel az anime remekült bemutatja, hogy olykor bizony ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy fejlődjünk.

Ez még érdekesebbé teszi az edzéseket és a meccseket. Azt gondolom, hogy remekül mutatja be az anime, hogy nemcsak a látástól vakulásig való gyakorlás tehet minket egy adott sportág mesterévé.

7. Ryman's Club

Annak ellenére, hogy a tollaslabda azok sportágak egyike, melyet inkább Ásziái országokban űznek mesteri szinten, nem sok tollaslabdás anime készült. A 2022. őszi szezonban futott a Love All Play nem futott olyan nagyot, a Ryman's Club sokkal egyedibb lett. Sajátossága abban rejlik, hogy irodai dolgozók (az anime teljes címe Salaryman's Club) alapítanak a munkahelyükön egy tollaslabda klubot.

Az anime nemcsak remekül egyensúlyoz a munkahelyi események és a délutáni klubtevényekségek között, hanem jól érzékelteti, hogy a felnőttek már másképp sportolnak. Szívesen megmérettetik magukat versenyen, de nem feltétlen a győzelem van a fókuszban. Így az edzések légköre is más. Természetesen a srácok jelen esetben is minden tőlük telhetőt megtesznek, miközben a munkahelyükön is igyekeznek teljesíteni.

Egyedi darabja a sportaniméknek, mindenképp érdemes megnézni. Ha belegondoltok, sokkal hasznosabb csapatépítés címszó alatt sportolni, mint valami pubba összegyűlni, seggrészegre inni magukat, onnan valahogy hazakeveredni, aztán másnap másnaposan újra dolgozni.

6. Slam Dunk

A '90-es évek elején a Slam Dunk talán nemcsak a sportaniméket reformálta meg, hanem a kosárlabdát is országosan ismertté tette. Ekkoriban ugyanis egyáltalán nem ismerték a japánok a sportágat, ennek fényében egy kosárlabdás manga, majd anime ritka bátor vállalkozás volt a mangakától.

De ez persze önmagában nem elég a sikerhez. Kell egy viccesen beképzelt srác Sakiragi Hanamichi személyében, akit nem elég, hogy vagy ötvenszer kosaraztak ki lányok, de még a kosárlabdában is ügyetlenül teszi meg az első lépéseit. Hogy aztán minden egyes sikeres próbálkozása után érdemesnek tartsa magát a "géniusz" jelzőre. Kell hozzá Rukawa Kaede, aki tudomásom szerint a sportanimék történetének első szépfiúja volt. Ahogy az lenni szokott, imádták a lányok. Az anime a lányok rajongása elé is görbe tükröt állít, hiszen csúnya lányok tagja a Rukawa rajongói klubnak, akik csak Rukawa jóképűsége miatt szurkolnak neki, nem a tudása miatt. És ne feledkezzünk meg a nagydarab, de csupaszív edzőről, akinél nyugodtabb, bölcsebb edzőt sportanime nem hordott a hátán.

A Slam Dunk tette le a mai sportanimék alapjait. Hiába 30 éves mű, annyira élvezetes, mint a mai remekművek.

5. Hajime no Ippo

A mangához képest későn lett anime a Hajime no Ippóból. Pedig a Slam Dunk-kal együtt két kiválósága lehetett volna a '90-es évek sportanime felhozatalának. De sebaj, mert így a Hajime no Ippo a maga idejének lett kiemelkedő alkotása.

Leginkább azzal érdemelte ki a figyelmet, hogy egy olyan srác lett az ökölvívás hőse Makunouchi Ippo személyében, aki azért választott küzdősportot, mert az osztálytársai bántották. Az anime nemcsak remek karakterfejlődést mutat be, hanem Ippo személyében meg tudták azt csinálni, hogy személyiségében megmaradt ugyanaz a szerény, visszahúzódó srác, ennek ellenére jól áll neki az ökölvívó bajnok "szerepe" is. Bár természetesen Ippo célja is a győzelem, de ez az anime kiválóan érzékelteti a "bedobta a törölközőt" mondás jelentését. Így lesznek aztán igazán átélhetők a győzelmek is. A poénkodás a csajokkal meg elsőosztályú!

4. Ookiku Furikabutte

Bár messze nem lett annyira ismert az Ookiku Furikabutte, mint a Diamond no Ace, de ez is megérdemli a figyelmet, hiszen Mihashi Ren az első szuperérzékeny srác a sportanimék történetében.

Ez az anime talán abban is úttörő volt, hogy egy csapatban két olyan fiú volt a főszereplő, akik teljesen ellentétes személyiséggel bírtak. Abe Takaya az a srác, aki remekül tudja elemezni az ellenfél csapat játékosait, ezzek szemben érzelmei kifejezésével igencsak hadilábon áll. Ez a súrolódási pont alapja a két srác között (nem mellesleg a derűs pillanatoké is), végsősoron mégis jól össze tudnak dolgozni, mert Abe-kun tanácsait remekül tudja Mihashi kivitelezni, így számára is hamar kiderül, hogy jobb sorsra volt érdemes, mint amit a Mihoshinál élt meg.

A másik nagy erénye az animének, hogy a történet flowban van a karakterek személyiségével. Nem vállal be semmi olyan agyatlan poént, csak hogy népszerű legyen. Ennek köszönhetően mélysége van az animének. Mihashi Ren jellemfejlődése is kiváló és átélhető.

3. Bakuten!!

A Bakuten!! az az anime, mely a kincseit nem a felszínen, hanem a mélyben hordozza. Adott egy főszereplő, Futaba Shotaro, akiben első lárásra semmi különös nincs. Átlagos, szeretettel teli gyerekkora volt, maga választotta a ritmikus sportgimnasztikát.

Mégis tele van szeretettel, melegséggel ez az anime! Azon kevés remekművek egyike, amikben nemcsak kemény munka, hanem szív is van. A karakterek szinte életre kelnek, és bár sokat marháskodnak, van mélysége a csapattagok barátságának. A gimnasztika gyakorlatok animációja pedig mestermű! Nemcsak attól egyedi, hogy a képarány 21:9-re vált, hogy jobban megragadja a figyelmet, mindent meg tudjon mutatni, hanem a mozgások is végsőkig kidolgozottak. A karakterek mozgása, a hajuk lobogása is akárcsak a való életben! Ha ezt a szintet hozta volna a Cheer Danshi!!, nagy bajban lennék, hogy melyiknek adjam meg a dobogó alsó fokát.

A Bakuten!! nagyszerűségéhez nagyban hozzájárul Hayashi Yuuki kiváló zenéje. A dalaival további mélységet adott az animének. Hayashi Yuuki egyébként egy férfi ritmikus sportgimnasztika csapatnak írta az első dalait, így minden bizonnyal nosztalgia volt számára ezen animén dolgozni.

2. Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru

Nincs még egy olyan sportanime, mely olyan mélységében foglalkozik a nagybetűs élet nehézségeivel, mint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru! A Ryman's Club-hoz hasonlóan a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru főszereplői is felnőttek (egyetemisták), ezért nemcsak az érdekli a fiúkat, hogy a végső összecsapást (Hakone Ekiden) megnyerjék, hanem hogy az élet egyéb területén is helyt álljanak. Ők már érzékelik, látják a nagybetűs élet nehézségeit, ezért úgy tekintenek az egyetemi évekre, mint az utolsó "gondtalan" évekre. Ki akarják használni az ebből fakadó lehetőségeket, de érezhető a nyomása annak, hogy felelősségteljes felnőttként kell már viselkedniük.

Ez az a kettősség, amit kiemel Hayashi Yuuki a zenéjével, ad (ennek az animének is) további mélységet. Nem utolsósorban a futás animációja is világszínvonalú. A karakterek mozgása, hajuk lobogása természetes, és amennyire ki tudtam venni, nem használtak semmi CGI-t a mozgás animálására. Szemmel láthatóan sokat dolgoztak ezen az animén, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Production I.G legyen a kedvenc stúdióm.

Aki szeretne egy kiváló karakterközpontú sportanimét nézni, annak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru a legjobb választás!

1. Haikyuu!!

Jaj már, most meglepődtél? Mutass fel még egy olyan sportanimét, ahol ennyire összeáll minden! Nemcsak arról van szó, hogy a röplabdát a maga valóságában mutatja be, a szabályokat átfogóan ismerteti (a mangaka, Furudate Haruichi maga is nagy röplabda rajongó), de a karakterek az erős személyiségüknek köszönhetően emlékezetesek, jól megkülönbözethetők egymástól. Talán az erős személyiségüknek köszönhetően válnak annyira átélhetővé a röplabda meccsek, ütnek akkorát a poénok, hogy még pár év után is viccesnek hatnak.

Ez az anime a középiskolás sportanimék csúcsa! Itt ugyanis nemcsak a főszereplő fejlődik, hanem valamennyi karakter fejlődését nyomon követhetjük. Így teljesen mindegy, kit választasz kedvenc karakterednek, nyomon követheted, hogy hozza ki az idők során magából a legjobbat és a legtöbbet.

És még a végtelenségig lehetne sorolni az anime érveit, de zárjuk most le annyival, hogy a Haikyuu!!-ban csúcsosodott ki az, amit a Kuroko no Basket-ben megalapozott animáció terén a Production I.G, és Hayashi Yuuki a zenéjével csak még sokoldalúbbá tette a sportanimék királyát! A lényeg röviden és tömören, hogy ha létezik színvonalasan kommersz mű, akkor a Haikyuu!! az.

Nos, ez 5-6 évnyi sportanimés "pályafutásom" 10-es listája. A sportanimék egyik nagy erénye, hogy ha a karaktereket is megszeretjük, általa komolyabban elkezdünk érdeklődni egy sportág iránt, akár élőben is próbára tehetjük magunkat benne. Azt gondolom, hogy kevés jobb dologra inspirálhat minket egy anime, mint a sportra, mozgásra. Tegyünk egy próbát, hátha nekünk is rejtett képességeink kerülnek felszínre!

Egy szuperérzékeny srác belső világa

A 2019-es év az animék újra felfedezésének éve volt nálam. Sokáig nem tudtam igazi, ténylegesen kedvenc animét mondani, de a Haikyuu!! egy új világot nyitott meg számomra. Általa fedeztem fel olyan olyan fantasztikusságokat, mint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru vagy az Ookiku Furikabutte, amit most nézek meg harmadjára.

Az anime korszakalkotó abból a szempontból, hogy nem igazán volt előtte egyáltalán olyan japán animáció, amelyik egy szuperérzékeny srácot vállalt volna be főszereplőnek. A sportanime műfajával pedig egyenesen összeegyeztethetetlen volt. Viszont Higuchi Asa, a mangaka ezt bevállalta, és bár nem lepték el a sportmangákat a túlérzékeny főszereplők, de az önmagában figyelemre méltó, ha egy mangaka szembemegy a sportmangák addigi trendjeivel. Ezért is van az, hogy nem is "shounen" az Ookiku Furikabutte fő műfaja, hanem "seinen". Higuchi Asa két rövid manga, a Yasashii Watashi és a Kazoku no Sorekara után kezdett el az Ookiku Furikabutte-n dolgozni. Talán mondhatjuk, hogy más meglátásba akarta helyezni a sportmangákat, sokkal inkább a mentális fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Jobban a csapat kohézióján van a hangsúly, ugyanakkor később a mérkőzések is dinamikusabbak lettek. Az előző két manga rövid életű volt, de a képeket elnézve, ott is ugyanúgy az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. De a baseballos sportmanga lett tőle igazán nagy dobás, hogy abból aztán anime is készült.

Lássuk is, hogy miről van szó. Mihashi Ren egyáltalán nem tudott érvényesülni az előző iskolájában a Mihoshi-ban. Ennek fő oka az, hogy annak igazgatója az ő nagypapája, a baseball klubba is lényegében protekciósként került. Ez az, amit a csapattársai nem toleráltak, és olyan mértékű bántásnak, inzultusnak tették ki, hogy csoda, hogy Mihashi nem ment teljesen tönkre mentálisan. Önbizalma romokban, nagyon hamar elérzékenyül, mindent túlgondol, aminek eredményeként annyira eltéved a gondolatainak tengerében, hogy ember legyen a talpán, aki a helyes útra tudja őt terelni.

Nem csoda, ha olykor fő csapattársa Abe Takaya úgy érzi, hogy lehetetlen küldetés Mihashi-val kommunikálni. Abe-kun a Saitama prefektúra 16 legjobb baseball-osának egyike. Hihetetlen jó taktikus, nagyon jól átlátja, hogyan fog támadni az ellenfél játékos. Mindezt a pózból, ahogy áll, ahogy tartja a baseball ütőt, és igyekszik arcról is olvasni. Mivel elsősorban fejnehéz karakter, nem igazán tud az érzelmek nyelvén kommunikálni, így nehezen találja az utat Mihashi-hoz. Ez valójában rettenetesen bántja őt, mert látja Mihashi-n, hogy keményen dolgozik, tehát megvannak benne azok az erények, amik miatt teljes értékű tagja lenne a csapatnak. Tehát valójában kedveli a fiút, szeretne vele kommunikálni. Csak hát rettenetesen forrófejű, és amikor végképp elveszti a reményt, hogy megtalálja az utat Mihashi felé, akkor ráüvölti minden indulatát. Mihashi ilyenkor úgy megrémül, hogy még a világból is kiszalad.

Ezért van az, hogy Abe-kun rettenetesen féltékeny Tajima Yuuichiróra, aki, ahogy mindenkivel, úgy Mihashi-val is könnyen megtalálja a közös hangot. Igazi életvidám, hangos, laza srác, aki bárkivel könnyen elcseveg. Bár Mihashi eleinte szemmel láthatóan zavarban van a hangos Tajima mellett, de hamar rájön, hogy a laza, szószátyár személyisége mellett egy végtelenül jóindulatú és szerethető srác, így Mihashiban is tudatosodik, hogy nincs mitől félnie.
Tajima a túlzottan laza srác tipikus esete, felmerül a kérdés, hogy hol járt, amikor a szégyenérzetet osztották. Csak úgy a semmiből felordít buszon, hogy "Basszus, elfelejtettem maszturbálni!" Képes is és elővenné a többiek szeme láttára kedves furulyáját, hogy játsszon rajta egy szépet. Az már mellékes, hogy a többiek is akarják-e hallani a dalt. Természetesen a kommandós hadsereg azonnal intézkedik, így senkinek semmi félnivalója nincs.

Sokáig azt gondoltam, hogy az anime építhetett volna Abe-kun és Tajima-kun közti ellentétre, de végülis ez érdemben elmaradt. Azt láthatjuk, hogy Abe féltékeny Tajimára, mert milyen könnyedén kommunikál Mihashival. Önmagában nagyon viccessé tudja tenni az egyes jeleneteket, ahogy Mihashi és Abe kommunikálnak, és ez mint extra poén, kifejezetten jól jön, de a kettejük közötti kommunikáció azért kardinális a csapat szempontjából, mert Mihashi dobóként (Pitcher) játszik, Abe pedig elkapóként (Catcher), tehát ők állnak egymással szemben. Nagyon fontos, hogy megértsék egymást, hogy az ellenfél csapat ütő játékosa (Batter), ha el is tudja ütni a labdát, abban sok köszönet ne legyen. Végülis a heves vérmérséklete okán Abe-kun érdemes a "tsundere" jelzőre, de láthatóan komolyan zavarja, hogy nem tud jól kommunikálni Mihashival. Szeretné, ha a fiú a csapattársa lenne, nem akarja, hogy elhagyja a csapatot. Erről később még szó lesz.

Mihashi szeretné megtalálni a közös hangot Abe Takayával, de egyszerűen nem tud elvonatkoztatni attól, hogy mennyire ijesztőnek találja néha a csapattársát. Mihashi kiváló példa arra, hogy mik a túlérzékenység hátulütői. Manapság egyre inkább hangoztatják, hogy mennyire fontosak a férfiak esetében is az érzelmek, hiszen adott esetben akár sokkal nagyobb erénye is származhat belőle, mint problémája. Mihashi viszont remekül illusztrálja, hogy a túlzott érzelmek mennyire tudják hátráltatni az embert. Mondhatnám, hogy ő is hibás azért, mert Abe-kun nem találja felé az utat, de végsősoron nem tehet arról, hogy így van összehuzalozva. Az biztos, hogy ha nem rendelné alá magát annyira annak, hogy hogy fog Abe-kun reagálni arra, amit mondani akar és nem félne ennyire a haragjától, akkor sokkal könnyebben megtalálnák a közös hangot. Abe-kun meg nem érti, mire föl ennyire érzékeny Mihashi, mitől fél ennyire. Ha valamit mondani akar, egyszerűen csak beszélni kell... Nincs ebben semmi félelmetes. A túlgondolás, amire utaltam korábban, meg Mihashi esetében a veszély kategóriájával határos. Mihashi a múltja okán megtépázott önbizalma miatt sokkal negatívabbnak látja a dolgokat, mint amilyenek azok valójában, ebből kifolyólag még ha messzire is jut el gondolatban, a gondolkodásmódja okán olyan következtetéseket von le, amik köszönőviszonyban nincsenek a valósággal. Ezzel persze saját maga ellen követ el merényletet.

Próbálják ekkor a csapattársai visszahozni a valóságba, ami tulajdonképpen sikerül is, mert a játékra jól tud koncentrálni Mihashi. Rendre bizonyítja, hogy méltán fogadták be a csapattársai. Van egy kis vita a Personality Database oldalon, hogy Mihashi INFP vagy ISFP lenne-e. A magam részéről azért egyértelmű Mihashi INFP-mivolta, mert túl sokat foglalkozik azzal, hogy mit fog érezni, amikor másokkal beszélget. Nem fogják-e kinevetni, leszidni. Ahogy játszik, az kétségtelenül kiemeli az ISFP szelfjét, de megítélésem szerint túlságosan érzelem-vezérelt.
Ugyanakkor a 6w5 enneagram stimmel (támogató, hűséges), mert még az anime elején, amikor a Mihoshi ellen játszik a Nishiura, akkor Mihashi ugyan maga is elgondolkodik azon, hogy visszatérne az előző csapatához. Látva Mihashi játékát, Hatake, a Mihoshi csapatkapitánya kéri is Mihashit, hogy térjen vissza hozzájuk. Ez volt Abe-kun egy fő aggodalma, hogy Mihashi nehogy vissza akarjon térni hozzájuk. Végül a Nishiuránál marad Mihashi. Ez a meccs a mangában a 5. fejezetben meséltetett el és érdekes, hogy a My Anime List fórumon valaki kiakadt azon, hogy milyen alapon kéri vissza Mihoshi Mihashit, amikor annyira durván elbántak vele mentálisan. Én azt gondolom, hogy valid Mihashi álláspontja, hogy gondolkodott azon, hogy visszamenjen-e oda. Egyrészt valamilyen emlékek kötik a csapathoz (még ha olyanok, amilyenek...), másrészt meg attól, hogy úgy kicsinálták őt a csapattársai, attól Mihashi még láthatott bennük olyat, ami az ő szemében erény lehet, ami miatt esetleg vissza akarhat térni a Mihoshihoz. Harmadrészt meg ne felejtsük el, hogy Japánban sajnos általános dolog az osztálytársak bántalmatása. Ami a Mihoshit illeti, ahogy visszakönyörgik Mihashit, "Hogy van hozzá pofájuk azok után, amit csináltak a fiúval..." Ez olyan dolog, hogy joga van a Mihoshinak bocsánatot kérni, sőt jól is tették, de Mihashira kell bízni, hogy visszatér-e hozzájuk vagy sem. Mihashi hozott egy döntést. Azt gondolom, hogy az a jelenet inkább annak szólt, hogy Mihashi akkora nagy játékos lett, hogy még a rettegett ellenség is elismeri őt. De halkan megjegyzem, én se díjaztam volna, ha Mihashi visszatért volna, mert a csapattársak nem feltétel nélkül fogadták el őt, mint csapattárs. Először bizonyítania kellett és utána. Tehát elsősorban, mint játékost fogadták volna vissza és nem mint embert. Másrészt, ha Mihashi köztük talán még inkább labilis lett volna, amit nem biztos, hogy a csapattársak egy idő után tudtak volna tolerálni. De ez már szerencsére megmarad elméleti síkon. Mindent egybevetve rossz döntés lett volna Mihashitól ha visszatér hozzájuk.

Egyébként nagyon érdekes, hogy végignéztem egy pár baseballos sportanimét (pl.: One Outs, Diamond no Ace), de az Ookiku Furikabutte volt az, amit annyira megszerettem, hogy ösztönzött arra, hogy ténylegesen figyeljem, hogy mi történik a pályán. Konkrétan csak most, harmadik végignézésre értettem meg, hogy mi a különbség a "strike" és a "ball" között. Olyan gondolatom is volt, hogy a bíró találomra mondja a két szó egyikét, pedig még Wii Sports-on is szerettem baseballt játszani. Ezért is hangoztatom, ahol csak tudom, hogy nem feltétlen csak a legismertebb, trendi animéket kell nézni, mert könnyen meglehet, hogy a kertek alján találjuk meg a műfajban azt a remekművet, amivel ténylegesen azonosulni tudunk, ami által tényleg többek leszünk.

Nálam az Ookiku Furikabutte az, ami ezt megadta. Bár hozzáteszem, ebben az is közrejátszik, hogy Mihashihoz hasonlóan én is erősen érzelemvezérelt vagyok, úgyhogy nagyon jól tudom, hogy mit érzett Mihashi egyes jelenetekben. És ha reálisan akarom nézni az animét, akkor valójában Mihashi jelenléte teszi igazán érdekessé az egész művet. Nélküle Abe Takaya is "csak" egy kiváló játékos lenne, de pont attól volt érdekes, hogy Mihashi a személyiségével kihozta őt a komfortzonájából. Több karakter esetében sem hozta ki a mangaka a bennük rejlő lehetőséget.

De mintha nem is ez lett volna a célja. Most, hogy befejeztem az Ookiku Furikabutte-t, újra nekiveselkedtem a Diamond no Ace-nek. Hátha most hogy már jobban fogom díjazni az egész animét. Eddig 2 részt láttam a Diamond no Ace-ből, és eddig azt gondolom, hogy mind a két anime a maga nemében a helyén van. A Diamond no Ace-nek megvannak a maga extravagáns karakterei, akiknek jól állnak a sportanimékre jellemző ökörködések. Az Ookiku Furikabutte-nek ilyenje nincs, de nem is házal sablonos poénokkal. Tehát nem akar többnek látszani, mint ami valójában, és kétségtelenül erénynek számít. Valójában a maga középiskolás szintjén nem áll messze a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru nívójától, így aki befizetne egy komolyabb sportanimére, az csak jól járhat az Ookiku Furikabutte-vel. Kedvcsinálónak álljon itt egy lejátszási lista az openingekből és az endingekből.