A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yumi Arai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yumi Arai. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 21., hétfő

30 éves Okui Masami: V-sit. albuma

Ma jelent meg 30 éve Okui Masami második stúdióalbuma, a V-sit.. Ez egyben az énekesnő legsikeresebb albuma, az Oricon hivatalos számításai alapján 48.330 példányt adtak el a CD-ből. De persze csak addig számolják, amíg a Top 100-ban szerepel az album, így a tényleges eladások mindig jóval magasabbak, az Oricon által közzétettnél. Bíztam is abban, hogy esetleg elérte az aranylemez státuszt, izgatottam kerestem fel a RIAJ weboldalát, de sajnos nem találtam meg. Aranylemezt 100.000-es összeladásnál adnak Japánban, ezt ezek szerint már nem sikerült elérni. De nem is érdemes ezen búslakodni, inkább lássuk magát a korongot.

Bár Okui Masami maradt a '90-es évekre jellemző tipikus anime zenéknél, mégis egyfajta irányváltás figyelhető meg a debütáló Gyuu album után. Az előző albumon az énekesnő szinte csak ő maga dolgozott, így jobban a saját egyéniségére lettek formálva a dalok. Az egyik, ami miatt nagyon szeretem az énekesnőt, hogy már az első albumán is bár döntő többségében anime betétdalok hallhatók, és amikor megmutattam egy kedves japán ismerősömnek, mondta, hogy tipikus '90-es évekbeli anime zene, mégis azt gondolom, hogy jól megkülönböztethető a többi, tipikus anime zenétől. Az zenék élettel telibbek, Okui Masami egyedi énekhangja pedig önmagában tesz arról, hogy a dalai egyedi színezetet kapjanak. És ne feledkezzünk meg az énekesnő munkabírásáról. Az még csak hagyján, hogy a japánokra egyébként is jellemző a teherbírás, de Okui Masami erről még az szólóénekesnői karrierje előtt is tanúbizonyságot tett. Amikor még különböző énekeseknek dolgozott táncosként, Matsutoya Yumi turnéján Takahashi Yoko tanította meg neki a koreográfiát. Okui Masami annyira keményen gyakorolt, hogy annak ellenére vették fel, hogy a magassága alapján nem felelt volna meg. A kemény gyakorlásba valószínűleg az is közrejátszott, hogy az énekesnő tiszteli Matsutoya Yumi munkásságát. A 2023-ban megjelent Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ albumára felénekelte az egyik olyan dalát, amit még lánykori nevén, Arai Yumiként jegyzett. A Yasashisa ni Tsutsumareta Nara dalával pedig Okui Masami bizonyította, hogy nagyon is érzi az általa tisztelt énekesnő stílusát, érzelemvilágát.

Ez a teherbírás pedig gyümölcsöző lesz a későbbi években is, de 1996-tól kicsit lazábbra vehette az énekesnő a munkát, hiszen ezen az albumon dolgozott együtt Yabuki Toshiróval, aki egészen 2001-ig volt az énekesnő producere. Az ismertség pedig egészen a Get along kislemezig vezethető vissza, ugyanis méltán kedvelt Slayers ending dalt, a KUJIKENAIKARA! ending dal zenéjét Okui Masami és Yabuki Toshiro együtt írták. Vélhetően hamar egymásra találtak, hiszen a KUJIKENAIKARA! valamivel karakteresebb, egyedibb lett, mint a Get along. Ez is alapja annak, hogy az énekesnő kiemelkedik a '90-es évek sablonos anime zenei palettájából. A második albumtól pedig ő igazgatta az énekesnő dalainak hangszerelését, stúdiómunkálatait. És a V-sit. album alatt... Hát, maradjunk annyiban, hogy ismerkedtek egymással. Az igazság ugyanis az, hogy megítélésem szerint a V-sit. gyengébb album, mint a Gyuu. Egyszerűbb zeneileg, hangszerelés tekintetében is, ami azért problémás, mert bár korábban írtam, hogy Okui Masami egyedi énekhangja is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ő anime dalai kiemelkedjenek az átlagból, a V-sit. albumon szereplő dalok hallhatóan egyszerűbbek. Amikor először hallgattam, olyan érzésem volt, hogy az énekesnő kvalitásai már nem voltak elegendők, hogy a zene egyszerűségét a hangjával kompenzálja.

Az albumon 14 dal kapott helyet, és amit szeretek benne, hogy hosszú album, összesen 68 perc. Ezt azért becsülöm, mert nem azon voltak, hogy "rádióbarát" hosszúságúra tegyék a dalokat, hanem hogy a dalok témáját a lehető legteljesebben fejtsék ki. Már gyerekkoromban is nagyon sok zenét hallgattam, és már akkor is jellemző volt rám, hogy mindig gondolkodtam azon, hogyan "írnám" meg másképp a dalokat. És mivel akkoriban jellemzően az aktualitásokat hallgattam, és a '90-es évek volt a kereskedelmi rádiók aranykora, ezért az akkori előadók mindent elkövettek azért, hogy a dalaikat a lehető legtöbbet játsszák (hiszen ez volt az ismertség záloga). Ezért igyekeztek minden szempontból rádióbarát dalokat írni. Ezért is átkozzák anniyra a '90-es évek zenéjét, mert akkorra már végképp eltűntek az igazi egyéniségek. Nagyon ritka volt, aki a dalban a lehető legteljesebben fejezte ki magát, az viszont minden becsületet megérdemelt.

Hasonló mondható el Okui Masami albumáról is, de nem tudok amellett elmenni, hogy 2008-ban, amikor komolyabban ismerkedtem az énekesnő albumaival, mennyire lázba hozott a Gyuu, és ahhoz képest visszaesésnek éltem meg a V-sit.-et. Csak többszöri hallgatásra éreztem rá, hogy azért ezen az albumon is fellelhetők különlegességek. Egyrészt a Shake it (Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko), aminek ritmikája és dinamikája szinte még engem is táncra perdít, pedig én aztán nem vagyok táncoslábú. Aztán jött még néhány dal, ami szintén emelte az album nívóját. Kezdve a Ryouiki ~Heaven & Hell~ (Bakuretsu Hunters) dalával, ami hangzásában erősen hasonlít a Shake itre, holott egyébként két különböző animéről van szó. Aztán a GET MY WAY (Megami Tengoku) ártatlan optimizmusa, a Friends megható szövege egy jóbarátról, amit nemcsak Okui Masami közvetít győnyörű énekével, hanem Ohira Tsutomu is csodálatosan kíséri zongorán az énekesnőt. Az énekesnő korábban is énekelt balladát, de a FACE másfajta előadásmódot kíván, mert vannak erőteljesebb részei. A Friends végig lassú, a maga nyugodtságábana közvetít fájdalmas érzelmeket, így az énekesnő hangja is nyugodtabb, mégis érezni a megbánást, hogy megbántott egy általa szeretett személyt.

Külön érdekességként felhívnám a figyelmet egy érdekes hasonlóságra. A DREAMING HEART című dal néhány taktusa, és a refrén szinte teljesen megegyezik az egyik Sailor Moon character songgal, a Star Light ni Kiss Shite című dallal. Hozzáteszem, a két dal zeneszerzője nem ugyanaz.

Így történt az, ahogy egyre jobban elmerültem a dalokban, egyre inkább az az érzésem támadt, hogy még ha nem is annyira erős, mint a Gyuu, végül elnyerte méltó helyét az Okui Masami repertoárban. És ne felejtsük el, hogy a híres, méltán kedvelt Slayers NEXT ending, a Jama wa Sasenai is új hangszereléssel helyet kapott az albumon. Bár személyes megítélésem szerint az új hangzás is bizonyítja, hogy egy kicsit lazított az énekesnő (A Jama wa Sasenai a dinamikájának és az énekesnő erőteljes előadásának köszönhetően annyira fantasztikusan megírták, hogy azóta sem sikerült jobbat kreálni belőle), ennek megfelelően én is inkább lazább pillanataimban veszem elő az albumot. Oldottabb, vidámabb hangulatomra nagyon jól jön. De talán ez is volt az énekesnő célja, hiszen a V-sit. cím a "Bishitto ikou! 「ビシっと行こう」 kifejezésből származik, és úgy fogalmazta meg Okui Masami az album témáját, hogy "Ha lehajtjuk a fejünket, nem látjuk a csillagokat. Menjünk gyorsan!" 『うつむいていたら星は見えない ビシッと行くよ2nd BEST』 Ha ezt nézzük, akkor egy makulátlan albumot sikerült összehozni, hiszen a témájának tökéletesen megfelel!

Tehát nehezen barátkoztunk össze ezzel az albummal, de ahogy megtaláltuk egymást, megbecsült helye lett a CD gyűjteményemben. Azért is volt jó visszaemlékezni erre az albumra, mert jól tudom vele érzékeltetni, hogy bár Okui Masami munkássága különleges helyet foglal el a szívemben, azért nem volt mindig könnyű. De soha nem szabad elfelejteni, hogy az előadó is ember, saját gondolatvilággal, ami azt is eredményezheti, hogy nem feltétlen úgy gondol egy albumot helyesnek, ahogy mi elgondoljuk. Talán az énekesnő is örült annak, hogy most nem kellett annyira megfeszített tempóban dolgozni. De az egészben az a legszebb, hogy így is sikerült egy jó albumot összehozni.

2025. február 17., hétfő

A legjobb tiz(enegy)es

Kiterjedtnek tartom a japán zenei ismereteimet, úgy tippelem, hogy tízezres nagyságrendben ismerek japán dalokat. Sokat formálódott a zenei ízlésem azóta a 2006 augusztusi nap óta, amikor először japán dalt hallottam, és teljesen a hatása alá kerültem, de arról is írtam már, hogy mekkora hatást gyakorolt rám Okui Masami énekesnői munkássága.

Nemcsak a dalai, előadása, közvetített érzelmei gyakoroltak rám hatást, hanem hogy kiknek írt dalokt, kikkel dolgozott együtt, kiknek munkásságára nézett fel. Így többek között Okui Masami-nak köszönhetően az évek során a kortárs japán (elsősorban) anime dalokból egy átfogó képet kaptam.

De azt elismerem, hogy a '90-es évek előtti japán könnyűzenéjéről szinte semmi ismertségem nincs. Minimális mennyiségű dalt ismerek a Shouwa korból. Inkább az olyan előadók régi dalait ismerem, akiknek az "újkori" munkásságait is ismerem, szeretem. Például: Mizuki Ichiro, Kageyama Hironobu, Kushida Akira. Mindig az volt az érzésem, hogy a japán zene csúcspontja a '90-es években volt. Részben azért, mert ahogy nézem a '70-es, '80-as évek albumainak borítóját, főleg az idokolét, az volt az érzésem, hogy már akkor is egy kaptafára írták a dalokat.

Vagy talán mégsem? Mérhetetlenül hálás vagyok Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ albumáért, amelyre 11 olyan 1990 előtti dalt énekelt fel, amiket gyerekkorában szeretett, inspirálták, hogy énekesnő legyen. Hogy mennyire szerette ezt az korszakot, az albumborító is jelzi, ugyanis azt az 1978-1989 között a TBS-en sugárzott THE BEST TEN műsor inspirálta. Az album címe is utal a TV műsorra, hiszen annak teljes címe: TBS Kayokyoku THE BEST TEN (TBS歌謡曲ベストテン). Ez egy heti műsor volt, csütörtök esténként az aktuális heti 10 legjobb dalt mutatták itt be. Sok énekes itt debütált, aminek nagy jelentőssége volt, mert a műsor a kezdetétől a végéig óriási siker volt. Tehát aki itt debütált, annak biztos, hogy beindult a karrierje.

Okui Masami meg összeállította a saját "THE BEST TEN"-jét. Bár van egy kis képzavar, mert lemezen 11 dal hallgatható meg, ám digitális terjesztésben 10 dal jelent meg. A legkorábbi dalt, az eredetileg 1974-ben megjelentet hagyták le a digitális kiadásról. A dalokat meghallgatva pedig azt éreztem, hogy teljesebb képet kaptam Okui Masami énekesnői karrierjéről. A legelejétől a legvégéig hallható, hogy Okui Masami tényleg szereti ezeket a dalokat. Eggyé válik velük, fürdik bennük, flow-ban van, amikor énekel. Nagyon korán megtalálta az egyéniségét, és ezek a dalok hallhatóan segítették abban, hogy kiteljesedjen önmagában. Annyira szereti és tiszteli ezeket a dalokat, hogy nagyon ügyelt arra, hogy a hangszerelés amennyire csak lehet, hasonlítson az eredetire. Így olyan érzésem volt, mintha Okui Masami feldolgozásai is lemezjátszóról szólnának.

Annak ellenére, hogy nagyon kíváncsi voltam az eredetiekre, egészen idáig vártam azzal, hogy meghallgassam azokat. És őszintén bánom. Korábban kellett volna megtörténnie. Be is mutatnám őket, összehasonlítva az Okui Masami által felénekelt változattal.

Shoujo A (Eredeti előadó: Nakamori Akina, Év: 1982)

Szerintem Okui Masami ebben a dalban találta meg azt a nőiességet, ahogy azt ő maga megéli. Igazán erőteljes a hangszerelés, és amikor az énekesnőt is meghallottam, elismerően bólintottam, hogy "Ez igen! Ez kérem, hang!" A legteljesebben fejezi ki a női mivoltát, és ez kirívó annak fényében, hogy Japánban a női egyenjogúság sokáig (talán még most is) álom volt. Így vélhetően nem láthatott sok jó példát arra, hogy milyen egy igazi nő, egyszerűen csak hagyta kibontakozni önmagát. Mivel nem ismerem a Shouwa éra dalait, nem merem kijelenteni, hogy úttörő a japán zenei történelemben, de hogy kevés ilyen dal láthatott annak idején napvilágot, arra nagy tételben mernék fogadni.

Aoi Sangoshou (Eredeti előadó: Matsuda Seiko, Év: 1980)

Ez az a fajta dal, ami szélesíti a japán zenét, nem mélyíti. Könnyed hangzású dal a jelen megéléséről. De azt a lehető legteljesebben éli meg. Egy olyan lányt látok magam előtt, aki a parkban, ligetben önfeledten fut, elterül a fűben és eggyé válik a természettel. Ezt érzékelteti a refrén magas énekében megbúvó kedves, már-már kislányosan ártatlan énekhang. A dal könnyedségét erősíti a némileg egyszerűbb hangszerelés, és kevesebb élő hangszer hallható a dalban. Végig az ének dominál, ráadásul nagyon jó hallgatni, hihetetlen nagy hangtartománya van az énekesnőnek. Ilyen egy igényesen megkomponált könnyed dal.

Stay with me ~Mayonaka no Door (Eredeti előadó: Matsubara Miki, Év: 1979)

Na, ez az a dal, ami néhány éve új életre kelt. Könnyed City Pop hangzása miatt YouTube és TikTok videók kedvelt aláfestő zenéje lett, így legalább annyira népszerű lett, mint aktualitásakor. Igazából ez egy olyan dal, aminek hallhatóan nincs bonyolult hangszerelése, sokkal inkább a dallamvilága jellegzetes, emlékezetes. Az ének is fülbemászó, tehát igazából érthető, hogy miért lett akkora trend. Okui Masami változatában ennek a dalnak van a leginkább retro hangzása, ennél a dalnál látom magam előtt a legélesebben a lemezjátszót, amint lejátssza ezt a dalt. Az eredetit természetesen a trendektől függetlenül érdemes meghallgatni.

Kamome ga Tonda Hi (Eredeti előadó: Watanabe Machiko, Év: 1978)

Hasonlít a második számhoz, bár ez nem annyira könnyed, mert amíg az Aoi Sangshou jó eséllyel egy beteljesült szerelem mámoráról szól, addig a Kamome ga Tonda Hi inkább szerelmi csalódásról. Mégsem szomorú a dal, bár hallhatóan komolyabb a hangzása. A refrén közben háttérben hallható gyors zongorajáték kiemeli a dal ütemes mivoltát, erősíti zene dimanikáját. Ez az a fajta dal, amit nem érzek át, de kellemes hangzása miatt szeretem hallgatni.

City Hunter ~Ai yo Kienai de~ (Eredeti előadó: Kohiruimaki Kahoru, Év: 1987)

No, azért Okui Masami nem hazudtolja meg önmagát, és egy anime dal is helyet kapott az albumon. Adós vagyok a City Hunter megnézésével, de ahogy olvasom a véleményeket, talán az egyik legjobb az akció-krimi műfajában. A dalt hallgatva úgy érzem, hogy remekül visszaadja az anime és a főszereplő srác, Saeba Ryo rejtélyes mivoltát. Nyugodt a hangzás, nem hívja fel magára a figyelmet, mégis van valami ereje a dalnak, aminek köszönhetően egyből megjegyzi magának az ember. Ez adja a dal jelentősségteljességét. Az énekesnő is hihetetlen énekhanggal énekel.
Itt tenném hozzá, hogy Okui Masami hiába anime betétdalokkal lett híres, hogy erre az albumra csak egy anime dal került, igazolja, amit mondott az egyik interjújában, hogy mennyire volt anime rajongó gyerekkorában. Szerette az animációkat, de soha nem nézte őket csak azért, mert anime. Azt hiszem, ez jelzi az átlag japán társadalmat. Ők teljesen másképp gondolkodnak az animékről, mint mi, nyugatiak.

Return to myself (Eredeti előadó: Hamada Mari, Év: 1989)

A '80-as évek végén, '90-es évek elején Japánban is dívott a csajos rock, ebből kaphatunk ízelítőt ezen dalnak köszönhetően. Nem is annyira kemény hangzású a dal, inkább az elektromos gitár érezteti, hogy egy rockdallal van dolgunk, az énekesnő sem vadul be. Tehát egy szolid rock dal, sokkal inkább érzem azt, hogy az énekesnő újra felfedezi, rácsodálkozik önmagára, és nem azt, hogy megéli. Visszafogott mivoltára az "I never lose my mind" dalszövegrészlet is utal. Ugyanakkor nagyon jó a dal abból a szempontból, hogy hallom az önazonosságot. Tehát nem nyújt se többet, se kevesebbet, mint ami, de azt teljes mértékig.

Yasashisa ni Tsutsumareta nara (Eredeti előadó: Arai Yumi, Év: 1974)

Ez az a dal, ami nem került fel digitális streamingre, és ha megnézzük az évszámot, könnyű belátni, hogy miért. Valószínűleg Okui Masami külön akarta felénekelni ezt a dalt, és azt kell mondjam, hogy nagyon örülök neki, mert annyira, de annyira szeretem azt az Okui Masami-t, akit ebben a dalban hallok! Ez egy végtelenül egyszerű, bájos dal, konkrétan a szöveg is annyira egyszerű, hogy még az én N5-ös szintű japán nyelvtudásommal is szinte teljes mértékig értem. Ez a dal az érzelmi biztonság himnusza. Gyerekkorunk álmairól, hitvilágáról szól, amikor szerető közegben nevelkedünk. Hisszük, hogy az őrangyalunk vigyáz ránk, és felnőttkorunkban is érni fognak minket csodák. Kedves, szeretettel teli közegének köszönhetően, ez azon nagyon kevés felnőtt dalok egyike, mely a gyermeki létállapot igazi szépségét eleveníti meg. Ilyen egy biztonságos érzelmi közegben nevelkedett gyerek, és sokkal jobb lenne ezen a világon élni, ha ilyen emberekkel lennénk körülvéve. Okui Masami hangja is tele van szeretettel, kedvességgel, gyengédséggel. Annyit áradozok, hogy teljesen elérzékenyültem a végére. Borzasztóan sajnálom, hogy lemaradt az online streamingről.

Roppongi Shinjuu (Eredeti előadó: Ann Lewis, Év: 1985)

Roppongi Tokió híres éjszakai szórakozónegyede. Ezt az éjszakai életet jeleníti meg ez a dal. Tipikus '80-as évek beli filmet látok magam előtt: Gyönyörű emberek, tökéletes sminkek, elegáns ruhaköltemények és az előadás! Mindenki jól mulat! De ez a valóság? Az ének nagyon hangsúlyos, és nemcsak azért, mert le akarja rántani leplet a Roppongi éjszakai élet hazugságairól, hanem mert az énekesnő is küzd magában: "BIG CITY IS A LONELY PLACE". Mégis is beleszeret szórakozónegyed csillogó fényébe, egyszerűen képtelen ellenállni csábításnak. A végére megadja magát: "I CAN'T LIVE WITHOUT YOU BABE! DON'T WANNA LET YOU GO!" Ezt a belső vívódást Okui Masami is fantasztikusan átadja.

LONELY STAR (Eredeti előadó: LAZY, Év: 1980)

A LAZY Okui Masami egyik kedvenc együttese, egyik tagja pedig nem más, mint Kageyama Hironobu, akivel aztán a JAM Project-ben később együtt is dolgozik. Nagyon érdekes ez a dal, mert Okui Masami írt egy ehhez hasonló dalt is a 2007-es Masami Life albumára, és abban Kageyama Hironobu gitározik! A Wasuregusa valamivel lassabb, jobban elmereng az élet mibenlétén, a LONELY STAR pörgősebb, intenzívebben éli meg az érzelmeket. De ugyanúgy kétségek gyötrik, a dal végén újra és újra megkérdezi, hogy "CAN YOU HEAR MY SONG? WHERE IS MY BOY, STAR?"

Olivia wo Kikinagara (Eredeti előadó: Anri, Év: 1978)

Ez a dal leginkább az eredeti változat fényében érdekes. Ez egy ballada, az első nagy szerelmi csalódásról. Érdekessége pedig abban rejlik, hogy amíg Anri 1978-ban fiatal lányként mintha a saját szerelmi csalódását énekelte volna rendkívül módon átélhetően, addig Okui Masami az 50-es éveiben már kívülállóként, kvázi narrátorként. Olyan, mintha a saját első szerelmi bánatát énekelte volna meg, vagy egy másik fiatal lányét, de az biztos, hogy nagyon átérzi a dal fájdalmát. Csodálatosan közvetíti az érzelmeket. Talán az a legjobb megoldás, hogy Okui Masami az eredeti énekesnő történetét olvassa fel. És végig magához vonja a figyelmet. Mindkét előadás csodálatos, átélhető!

Kawa no Nagare no You ni (Eredeti előadó: Misora Hibari, Év: 1989)

Hát ez... Elindítottam az eredeti változatot, szólt a kedves, andalító zene, és egyszercsak megszólalt az énekesnő... És én lefagytam... MI EZ A HANG, TE ÚRISTEN??? Tetőtől talpig végig libabőrös voltam, fogtam a fejem, olyan szinten elragadott ez az angyali, földön túli, csodálatos ének, hogy most is remegek, ahogy írom ezeket a sorokat! Ilyen csodát 100 évben egyszer hallani. A hangzás, a hangszerelés is csak erősíti az énekesnő méltóságteljes előadását, művészetét. Folyóként békésen áramlik, és az énekesnő úszik a zenében, mint hal a vízben! Ez a művészet csúcsa!
És nem ám akárki Misora Hibari. Nemcsak kulturális ikon, konkrétan becsületrendet kapott, mert a művészetével sokat tett a japán kultúra jóhíréért, a közvélemény javításáért, és külön megkapta a "People's Honour Award"-ot, mert a II. világháború után a művészetével reményt és bátorítást közvetített a nép felé. Nem is kérdés, hogy megérdemelte. A hangja egyszerűen gyógyító hatású. Nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen. A Kawa no Nagare no You ni az énekesnő utolsó dala, 1989 júniusában elhunyt. Kulturális jelentősségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a halálát úgy aposztrofálják, hogy kulturálisan véget ért a Shouwa-kor.
Okui Masami pedig felnőtt a dalhoz! Eszébe nem jut lemásolni az eredeti éneket, ő a saját művészetével és méltóságával ad szakralitást a dalnak! Ezzel közvetíti azt a művészetet, amivel Misora Hibari az egész japán társadalomra hatást gyakorolt. Fantasztikus előadás volt, Okui Masami megcsinálta! Ilyen az, amikor valaki hisz a saját képességeiben, és annak legjavát nyújtva méltó módon előad egy minden szempontból művészi dalt.

Ez egy csodálatos utazás volt. Még egyszer hálás vagyok Okui Masami-nak, amiért ezzel a 11 dallal bővítette a japán zenei ismereteimet. Útmutatást adott, most még értékesebbnek érzem a japán könnyűzenei ipart. Aki ilyen dalokkal inspirálódik, attól ne is várjunk mást, mind minőségi, színvonalas karriert. Okui Masami mind a 11 dalt kiválóan elénekelte, nagyon jól közvetítette az eredeti dalok által közvetített üzenetet, érzelmeket. Az ő karrierje és életműve szintén kimeríti a művészet fogalmát. Felnőtt ezekhez a kiváló előadókhoz. És biztos lehet abban, hogy a művészetével legalább annyira inspirálja a rajongóit, mint amennyire ő inspirálódott ezen dalok által.