A tűzoltók bevetésre készen!

"Tűzoltó leszel, s katona!" Énekelte Halász Judit József Attila egyik legemlékezetesebb versét. És igen: Sokan álmodtunk gyerekkorunkban arról, hogy tűzoltók vagy valamilyen hősök leszünk, akikre felnéznek majd az emberek. És azt gondolom, ezek a legszebb gyermekkori álmok egyike, hiszen ez azt jelenti, hogy célunk, hogy a világot szebb hellyé tegyük. És hogy pontosan hogyan képzeltük el gyerekkorunkban a tűzoltó létet, arról átfogó képet ad a Tomica Hero: Rescue Fire sorozat.

Koncepció

A tokusatsu eredetileg a Takara Tomy cég által gyártott robotokat és autókat promotálta. Több sorozat is készült. Első a Tomica Hero: Rescue Force, melynek hősei kifejezetten a katasztrófák megelőzésére szakosodtak, addig a második sorozat, a Rescue Fire a tűzesetekben nyújtanak hathatós segítséget. A sorozat egyedisége, hogy a csapat rendelkezik azon képességekkel, amivel el tudnak bánni a gonoszokkal. A ruházat és az autók ezen képességet sokszorosítják. Amiben viszont jelentősen elüt az előző szériától, hogy amíg Rescue Force csapata személyiség terén is hősnek születtek, addig a Rescue Fire főszereplője egy kifejezetten esetlen, gondtalan, gyereklelkű srác. Kétbalkezes mivolta gyakran derűs pillanatok forrása. Tehát egyáltalán nem néznénk ki belőle, hogy hős lenne. De ha baj van, elsők között rohan segíteni, és akkor munkáját teljes odaadással végzi.

Miről van szó? Évezredekkel korábban az emberek sikeresen felvették a harcot Jakkaennel, a tűzdemonnal. Akkor az északi sarkkörben egy jeges bunkerba zárták, ahol évezredes sínylődés után megerősödött, és kész bosszút állni az emberiségen. Csatlósai pedig igyekeznek tudásuknak megfelelően segíteni ördögi tervében. Fő profiljuk a tűz általi károkozás. Velük szemben veszik fel a kesztyűt a Rescue Fire csapata. Ismerjük meg a tagjait:

1. Homura Tatsuya - Fire 1: Az egyes számú Rescue Fire. Mondhatnánk, hogy csapatvezető, de ahogy az előbb is utaltam rá, ehhez semmilyen feltétel nem adott. Hamar kiderül róla, hogy hat éves korában szülei egy tűzesetben életüket vesztették, utána árvaházban nevelkedett. Talán ezért is annyira gyereklelkű, hiszen nem élhette sokáig gondtalan életét. Ugyanakkor szülei miatt is lett tűzoltó, hogy lehetőleg senki más ne haljon meg tűzesetben. Ezzel nyert értelmet a haláluk. Csapattársai sokáig nem értik, miért pont ő a Fire 1, de ahogy látják, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját, úgy fogadják el és kezelik egyenrangú csapattagként, bár néha túlzottan vakmerő. Ruhájának színe narancssárga
2. Megumi Yuuma - Fire 2: A csapat kettes számú tagja. Egy több generációs tűzoltó-dinasztia leszármazottja. Jóbarátja Tatsuyának, de az ízlésük étkezés terén teljesen eltérő. Ez okoz néhány derűs jelenetet. A munkáját viszont szintúgy komolyan veszi, nem fél a veszélytől. Ruhája ezüst színű.
3. Yuki Ritsuka - Fire 3: Az egyetlen női tag. Kiválóan teljesített, ezért lehetett a csapat tagja. Rendkívül szigorú nemcsak másokhoz, de magához is. Gyakran veszekszik Tatsuyával a könnyelműsége miatt, de legbelül nagyon is becsüli őt. Nagyon szereti az állatokat, sokat mosolyog a jelenlétükben. Apja is kiváló tűzoltó volt, de egyszer szolgálatteljesítés közben életét vesztette. Ruhájának színe zöld.
4. Aoi Tsubasa - Fire 4: Nagyjából a 20. rész közül csatlakozik a csapathoz. Amerikába járt egyetemre, ahonnan megerősödve tért vissza. Rendkívül rideg, közömbös, olykor arrogáns. Mások is elismerik a képességeit, de az öndicséretnek sincs híján. Ő érti a legkevésbé, hogy miért Tatsuya a Fire 1. Gyerekekkel ugyanakkor empatikus és együttérző. Eleinte Ritsukával beszélget sokat, úgy tűnik, hogy gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, de ez végül sosem kerül felszínre. Ruhájának színe fekete.
5. Watari Jun - Fire 5: Ő is Amerikából tért vissza. Fiús arca miatt kisebbségi komplexusos. Nem a rossz látása miatt visel szemüveget, hanem hogy érettebbnek tűnjön. Apja egy nagy vállalat vezérigazgatója, ezért különleges neveltetésben részesült, de eszébe nem jutott követni az apját. Ő ezt eleinte nehezményezi, de hamar kiderül a valódi ok. Végül elfogadj a fia választását. A Rescue Fire csapathoz önként csatlakozott. Alapvetően megfontolt, de néha hajlamos meggondolatlanul cselekedni. Ruhájának színe világoskék.

A kapitány pedig Taiga Riku. Ő maga nem vehet részt a mentőakcióban, mert a tesztek során balesetet szenvedett, amikor a tűzoltóruhákat próbálta bizonyos veszélyhelyzetekben. Így a parancsnoki szobából irányítja az akciót. Alapvetően szigorú, néha leszidja a csapat tagjait, ugyanakkor rendkívül bölcs és gondoskodó.

A csapat rendelkezésére különböző autók állnak rendelkezésére, amelyeket aztán veszélyhelyzet mértékének függően lehet állítani. Extrém esetben arra is lehetőség van, hogy egy hatalmas autóban összegyűljön az öt tűzoltóautó, és hatalmas jeges támadással végleg jobb belátásra bírja a gonoszokat.

Akár a legjobb lehetett volna...

A sorozat nagyon ígéretesen indul. Az volt a benyomásom az első részekben, hogy mindent megtesznek azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a történésekből, jelenetekből. Ennek eredményeként a vicces jelenetek tényleg megnevettetnek, a komolyabbak pedig akár érzelmileg is megindíthatnak. Ezt azért volt nagyon jó látni, mert egy gyerekeknek készült sorozatot teljesen komolyan vettek, így az akár felnőttek számára is ajánlható. Sokáig azt gondoltam, hogy példaértékű lesz a kisebb tokusatsuk között. Még a plusz két csapattag bevétele is jó ötlet volt, hiszen az egyéniségükkel és tudásukkal színesítették a sorozatot. Azt éreztem, hogy a csapat így teljes.

A tokusatsu első felében jellemzően valamilyen állatba ültették a démont, amitől egy hatalmas tűzszörnyeteggé vált és az rémisztette az embereket. Nagyon megindítóak voltak azok az epizódok, amelyben egy kisgyerek által szeretett állat lett az áldozat. A gyerekek fájdalmát csodálatosan átadták. A Rescue Fire-nek pedig úgy kellett a démonnal végezni, hogy magát az állatot ne ölje meg (a Final Rescue alkalmazása esetén az állat is áldozattá válik). Kevés az olyan gyerekeknek szóló sorozat, ahol a a szereplők fájdalmai felnőttek számára is érzékelhető, és ezért sokáig kiválónak tartottam a Rescue Fire-t.

Az új csapattagok későbbi bevonása azért is volt jó ötlet, mert a sorozat és a mentőakció is egy meghatározott "téma" köré épül, így új ötletekkel szolgált, ha esetleg félúton kifogytak volna belőle. Ez ráadásul meg is volt alapozva, hiszen amíg az első három tag a földön jeleskedett, addig a két később érkezett tűzoltó a levegőben is tudott diadalmaskodni (FALCON CHAAAAAARGE!!!), ez pedig lehetőséget adott újfajta, "témába vágó" tűzeseteknek, mentőakciónak.

...de sajnos nem lett az

Ám a helyzet sajnos az, hogy csak személyiség és a járgány képessége terén használták ki a lehetőségeket, amúgy teljesen elült a második felétől a sorozat. Nem is feltétlen az volt a baj, hogy nem volt minden katasztrófa a tűzeset témájában vágó, hanem hogy olyan ötleteket találtak ki, ami még a sorozathoz, a karakterekhez sem volt semmilyen formában kapcsolható. Így nem egyszer fordult elő az, hogy a szereplőknek úgymond "ki kellett, hogy beszéljenek" a szerepükből, hogy illeszkedjenek a történethez. Innentől pedig teljesen elvesztette a második fele a dramaturgiai hatását, a katarzis pedig onnantól elmaradt.

A gonoszok is kaptak egy új csatlóst, aki az arroganciájával rontja az összképet. Az addigi Jakkaen tagoknak volt egy szerethetően bugyuta összképe, ehhez egy arrogáns tag jelenléte kifejezetten problémás volt. Főleg, hogy eleinte nem is csinált érdemben semmit, azon túl, hogy ő változtatta át a társait szörnnyé, a piszkos munkát onnantól ők végezték.

Az egyik tipikus hiba, amit egy tokusatsuban elkövetnek, hogy olyasfajta változáson megy keresztül egy-két szereplő, olyan dolgok derülnek ki róluk, aminek semmilyen előzménye nem volt. Ezzel megint elvész a jelenet dramaturgiai értéke, mert nem találták ki elég jól a koncepciót, nem volt elég jó a körítés, így nem tudott megindítani az adott karakter rejtett szándéka.

És a zene

Lássuk a zenét, amire hosszabban térnék ki, mivel elég régóta ismerem a sorozathoz írt dalokat.

Az openingek kivétel nagyon jól sikerültek. Konkrétan az első opening, a Rescue Fire volt az első dalok egyike, amit valaha hallottam a JAM Projecttől. Nagyon erős dal, jól illeszkedik a tokusatsu témájához. Aki szereti a csapat stílusát, az ezt a dalt is imádni fogja. Csak a legtöbbet hozták ki magukból. A B-side track a Three Souls a sorozat egyes jeleneteiben hallható. Annyira nem lett erős. Vannak jó zenei megoldások, egyedi ötletek, de konkrétan nem teszi többé a JAM Project repertoárját.

A második opening viszont igazi szintlépés! Hovatovább a Bakuchin Kanryou! Rescue Fire az egyik abszolút kedvenc JAM Project dalom! Sokkal dinamikusabb, hangsúlyosabb, erőteljesebb! Joggal gondolhatnánk, hogy a sorozat is hasonlóképpen szintet lépett. Imádom, amikor a csapat ennyire bevadul, akkor vannak igazán elemükben! Hasonlóképp nagyon jó lett a B-side track, az Ideyo! Gaia Leon is. A dal az egyik, konkrétan a legerősebb mentőautóhoz, a Gaia Leonhoz köthető, amelynek erejével senki nem vetekedhet. Ugyanakkor igencsak megválogatja, hogy kinek engedelmeskedik. Idő kell, amíg nemcsak a kapitányra, hanem más Rescue Fire tagokra is hallgat. Nem vetik be minden epizódban, de amikor igen, nem maradhat ki ez a dal sem. Mely dal egyébként egy Endoh Masaaki szóló, Okui Masamival a háttérben. Endoh Masaaki azért is kiváló énekes, mert bármilyen felkérést is kapjon, tudásának legjavát teszi bele. Ezért nagyon szeretem a szólókarrierjét, van néhány igen komoly mondanivalóval rendelkező dala is. Ez a dal pedig kiválóan megalapozza, hogy mikre számíthatunk tőle. Aki ezt szereti, annak érdemes behatóbban megismerkedni az énekes szólókarrierjével is.

Az endingeket illetően ugyanakkor már messze nem ennyire rózsás az összkép.

Az első ending a Burning Hero című dal, amit egy Rey nevű formáció ad elő. A csapat már feloszlott, de egyébként is egy furcsa formáció volt, mert úgy aposztrofálták magukat, mint "az első igazi anison banda". Az állítás valóságtartalma erősen vitatható, hiszen a JAM Project egy pár évvel megelőzte őket. Bár ha azt vesszük, hogy a csapattagok hangszeren is tudnak játszani, ezzel tényleg az első olyan banda, akik teljes mértékig maguk játszák fel teljes mértékig a dalokat (A JAM Project hangszeres tudása nem annyira kiterjedt, hogy maguk feljátszák a dalokat). De a nagyobb baj velük, ami ebben a dalban is hallható, hogy hiába tud az énekes énekelni, nincs igazi egyediség a hangjában. Nincs meg bennem az, amikor nagyritkán egy Rey dalt hallgatok, hogy "na, ez a Rey", és senki más nem lehet. A dal is hasonlóképp semmilyen. Szól, tetten érhető a klasszikus anime betétdalok hangulata (ami az eredeti céljuk volt), de semmi nem emeli ki az átlagból.

A második ending nagyon furcsára sikeredett. Egy Kitadani Hiroshi szólódalról van szó, a Rescue Taisounál jellegtelenebb dalt nem sokat ismerek. Olyan érzésem van, hogy nincs teljesen megírva a dal. Mintha eredetileg valami más terv lett volna második endingnek, de az valamiért nem jött össze, ezért SOS megkérték Kitadani Hiroshit, hogy írjon egy dalt a sorozathoz. Nem érezhető, hogy sokat dolgozott a dalon. Zene se szól annyira, dallamvilága sincs igazán, ahogy a szöveg is borzasztóan sablonos, az előadás meg unalmas. Az énekes karrierjének egyik legrosszabb dala.

Zárásként

Sajnálom, hogy komolyabb hibái vannak a sorozatnak. Az első 20 epizódig minden lelkesedésem a Rescue Fire-ben volt, lazán azt gondoltam, hogy nagy kedvenc lesz a kisebb franchise-ok között. De sajnos elszúrták a második felét. Pedig a karakterek is szerethetők, én mindenkit megkedveltem, a gonoszok is néha nagyon viccesek tudnak lenni, főleg az elején. Sőt, a Rescue Fire abban is kitűnt nálam, hogy nagyon stílusosak a ruhák és az autók is! Ez az első olyan tokusatsu sorozat, aminek kapcsán azt gondoltam, hogy vennék ilyen figurákat, kocsikat.

Végsősoron kapott egy tisztes lezárást. Talán érdemes lehet megnézni, de nem merem tiszta szívvel ajánlani. Akit megragad a gyermeki bája, annak jó eséllyel tetszeni fog a sorozat.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 5/10
Kivitelezés: 6/10
Zene: 7/10
Hangulat: 9/10

+ Meglepően jó alapkoncepció, a színészi alakítások is nagyon jók
- Néhány epizód erősen elüt a többitől, plusz a CGI nem valami erős

75%

A múlt héten megjelent kislemezek

A múlt héten két olyan japán kislemez is megjelent, mely személyes érdeklődésemre tart számot. Az egyik a JAM Project: ONE CHANCE!, mely csak digitális formában jelent meg, a másik CD-n is kapható, Kitadani Hiroshi jelentetett meg végre egy kislemezt, Bokura no Spectra címmel.

A JAM Project kislemez csak a címadó dalt tartalmazza, sajnos a karaoke verziót lespórolták róla. A Super Robot Wars DD mobilos játékhoz adtak ki egy új dalt. Az előző dal is JAM Project dal volt, a D.D ~Dimension Driver~, az a Tread on the Tiger's Tail kislemez harmadik dala. Az egy átlagos dal, tipikusan "egynek jó, de nem nehéz annál jobb JAM Project dalt felmutatni" példája. A ONE CHANCE! egy kicsivel jobb. Lényegében ugyanarra az alapra épül, mint a korábbi JAM Project dalok, tehát van benne szintetizátoros hangzás, de élő hangszerekkel sem bántak szerényen. De ahogy az együttesnél szokás, az éneken van a fő hangsúly. Az együttes rajongójaként azt szoktam mondani, hogy még ha a dal felépítésében és struktúrájában nincs innováció, akkor emlékezetes énekkel dallamokkal lehet szerethetővé tenni a dalt. Ebben a JAM Project mindig jól teljesít, ez a dalban is hallható. Ezt a dalt is ahogy újra és újra meghallgatom, oda jutok magamban, hogy ismét van egy jó JAM Project dalunk. Szeretem hallgatni, hogy otthonosan mozognak abban, amit énekelnek, jól is áll nekik és szeretem hallgatni, hogy szeretnek ilyen dalokat énekelni. Ezt a dalt is elsősorban az ének dallama teszi emlékezetessé, illetve a refrén előtti felkiáltás. A borító pedig most is rendkívül stílusos. A betűtípus hard rock feelinget ad, maga a dal messze nem ennyire kemény, csak olyan "JAM Project-es". A tagok erős hangja adja elsősorban a dal rockos hangzását.

Tehát összefoglalva, sok újdonságot nem tartalmaz ez a dal, de aki szereti az együttes stílusát, az nem fog csalódni.

Nagyobb érdeklődésre tarthat számot Kitadani Hiroshi új kislemeze, mely egy átlag anime dalhoz képest nagyon jóra sikeredett. Ő is az az énekes akit azért nem foglalkoztatnak, mert a One Piece-en kívül nincs más olyan dala, ami kereskedelmi sikert hozott. Pedig ez a kislemez is hűen bizonyítja, milyen nagy kár érte. Nem véletlen a JAM Project tagja, neki is nagyon jól áll ez az erőteljes anime zenei stílus. Ezekben a dalokban elsősorban az éneken van a fókusz, az az elsődleges, hogy azzal adják át azt az erőt, amit az anime vagy dorama közvetíteni akar.

Akár a maga módján is. Ez a dal is az Ultraman legújabb szériájának, a Blazar-nak a betétdala. Ez Japán egyik emblematikus sorozata, mely a japán TV-zés kezdete óta ('60-as évek) készül belőle újabb és újabb széria. Én személy szerint egyetlen egy részt se láttam a sorozatból, de szerintem nem túlzok, hogy mindenki, aki benne van a modern japán kultúrában legalább hallott az Ultramanról. Ennek a legújabb szériájához kérték fel Kitadani Hiroshi-t, hogy énekelje fel a betétdalt. És jól tették! Hihetetlen jól énekel, nagyon jó hallani az erőt a hangjában, az egész sorozatot erősíti vele. Szerencsére elérhetővé tették digitálisan is a dalok karaoke változatát, tehát aki hozzám hasonlóan megszerette ezt a két dalt, de velem ellentétben van olyan erős hangja, hogy el is énekelje, akár elő is adhatja karaokén. De jól hallatszik, hogy az ének az, aki igazán viszi a prímet. Ezt a dalt inkább csak az énekessel igazán jól hallgatni, de vele nagyon. Kitadani Hiroshi megint nagyot énekelt, ezen a kislemezen is bizonyítja, hogy miért is szeretjük őt annyira. Erőteljes hangjával elhiteti velünk, hogy van hitele az ilyen sorozatoknak, hiszen a dalok önmagukban is hallgathatók.

Az, hogy ez a stílus ennyire hiteles lett, leginkább a JAM Project-nek köszönhető. Nagyon érdekes ugyanis megfigyelni ezen dalok fejlődését az évtizedek során. Első nagy hírvivője Mizuki Ichiro volt a '70-es években, aki a kedves hangjával, elsősorban a gyermeki báját ragadta meg ezeknek a szuperhősös anime sorozatoknak (Mazinger Z, Devilman, Getter Robo), majd a '80-as években erősödtek meg ezek a dalok. Ekkor lettek igazán népszerűek a különböző Super Sentai sorozatok, melyeknek olyan előadók énekeltek betétdalokat, mint Miyauchi Takayuki, Kageyama Hironobu, akik ugyan próbáltak valamiféle erőt belevinni a hangjukkal a betétdalokba, de inkább olyan hallgatni az általuk énekelt dalokat, mint amikor egy kissrác bizonygatja, hogy ő mennyire erős. Amikor Miyauchi Takayuki a Choudenshi Bioman (1984) openingjében próbált erőt belevinni a "CRUSH!! ATTACK!!" részbe, azon nagyon jót lehet mosolyogni, meg kifejezetten bájos (egyébként jó értelemben), de erősnek semmiképp nem nevezhető. Ő jó példája annak, hogy miért nem lehet ezeket a sorozatokat 14 év felett komolyan venni. Hasonlóan énekelt Kushida Akira is, aki elsősorban a Kinnikuman szériával vált ismertté a '80-as években.

Aztán a '90-es években a háttérbe szorultak ezek a dalok, mert jöttek az igazán sikeres anime kislemezek, melyek másfelé irányították a fókuszt. Ezek a dalok a JAM Project-nek köszönhetően élik a reneszánszukat, hiszen az együttes olyan énekeseket foglal magába, akik az erőteljes hangjukkal ténylegesen erőt visznek az ilyen sorozatok betétdalaiba. Így ezeknek a daloknak van egy hallgatótábora világszerte, akik hűen követik ezeket a dalokat. Közéjük tartozom én is. Ahogy éneklik ezekhez az animékhez, sorozatokhoz készült dalaikat, egy szélesebb korosztály számára teszik szerethetővé a szuperhősös sorozatokat.

Kitadani Hiroshi legújabb kislemeze kiváló példa arra, hogy miért is szerethetők ezek a dalok. A kislemezből egyébként két változat is megjelent. Az artist edition borítója terjedt el, de van egy limited pressing kiadás is, melynek borítóján maga Ultraman szerepel. Itt is könnyű a választás, ha arra vetemednék, hogy megvegyem a kislemezt. Mivel az előadóban vagyok érdekelt, ráadásul a limited edition-t azon túl, hogy csak félévig lehet kapni, semmi extrát nem csomagoltak a kiadványhoz (se DVD, se Blu-ray), így számomra teljesen indokolatlan, hogy ¥2.200 legyen.

Összességében azt lehet mondani, hogy két nagyon jó kislemezzel lettünk gazdagabbak, melyek hallgatása közben azt érzem, hogy jó 2023-ban a jelenben lenni. Jó 2023-ban japán dalt hallgatni, nem tartok igényt a retróra, a nosztalgiára.

JAM Project - DRAGONFLAME kislemez kritika

Egyre nehezebb JAM Project kislemezről írni, hiszen rengeteg van belőlük, és sajnos ki lehet jelenteni, hogy egyre kevésbé változatosak. Bár ez részint annak is függvénye, hogy milyen animéhez, játékhoz, doramához írják a dalt, hiszen az adott mű jellege is meghatározza a dal milyenségét. Így viszont egy idő után a dalaik is erősen olyan érzetet adnak, mintha korábbiakból ollózták volna össze az újat. A Zero: Dragon Blood dorama is olyan, hogy erősen hasonlít a GARO szériához (sőt, talán egy spin-offja), ezért nem feltétlen ez a legemlékezetesebb JAM Project kislemez. De mégis érdemes figyelni rá.

De nem a címadó dal miatt. Mégis mivel lehet emlékezetessé tenni egy olyan dalt, amiről az az első gondolatunk, hogy ezt már biztosan hallottuk korábban? Egyik módszerem erre az, hogy fülhallgatóval hallgatom elmélyülten a dalt és keresek benne emlékezetes dallamot vagy taktust. Ezzel lett valamennyire megmentve nálam a DRAGONFLAME is. Igazából hangzatos a cím, hiszen milyen félelmetes dolog már a sárkány lángja. Magam is használtam személyes üzenetként pár helyen. A dal egyébként Kitadani Hiroshi - Okui Masami koprodukció. Kettejük munkájából születtek már jó dolgok, elég csak Kitadani Hiroshi első stúdióalbumára, az "R-new"-re gondolni, melynek dalait Okui Masami stúdiójában vették fel, illetve többségében az énekesnő zenészei írták és játszották fel a dalokat. A kislemez dala viszont nem feltétlen tartozik a szerzőpáros legemlékezetesebb munkái közé. Igazi JAM Project rajongók ezeket a dallamokat, taktusokat már hallották korábban. Kettejük közül Kitadani Hiroshi az, aki a zenét szerezte, Okui Masami pedig a szöveget írta. A dal pedig akkor lett volna igazán nagy, ha Kitadani Hiroshi beletette volna az egyéniségét. Jó zenét ír, szeretem az őrült stílusát. Ha elengedte volna magát, mint a ZERO -BLACK BLOOD- dalban (melyet az előző szériának írt), akkor egy emlékezetes és kiváló openinget írt volna. Így a dal megmaradt egy szokványos soft rock dalnak, ami alapvetően jól meg van írva. Jó a gitárszóló, a szintetizátor is jól szól a háttérben, de nincs meg a dalban az, amitől igazán egyedi lenne.

A B-side track a Houkou Hate no Arano wa az, ami igazán különlegessé teszi ezt a kislemezt. Az teljes mértékig Okui Masami munkája. Ő az, aki az érzelemdúsabb dalokért felel, aki kihozza a férfi tagokból az érzelmesebb oldalt. És ez azért nagy erény, mert Okui Masami úgy ír érzelemdús dalokat a JAM Project-ben, hogy egyáltalán nem hat nőinek. Arra már a szólókarrierjében is felfigyeltem, hogy nem érezném problémának, ha a dalainak döntő többségét akár én is énekelném, mert még a balladái sem hatnak nőiesnek. Vannak dalai, ahol a női mivoltáról énekel, ezeket leszámítva, a dalait a mind a két nem énekelheti. Ez csak még jobban igaz az általa írt JAM Project dalokra. Ez a dal konkrétan az együtteshez írt egyik legjobb szerzeménye. Lassabb, érzelemdúsabb, de nem érzelgős. A dalt Okui Masami igyekezett annyira férfiasra írni, amennyire csak lehetett, ugyanis ő maga szólóban alig énekel. Szinte csak a háttérvokálban hallható. Zeneileg meg olyan egyedi megoldások vannak a dalban, amiket eddig JAM Project dalban még nem hallottam. A vonós hangzás a dalban valódi! Ez (sajnos) nagy dolog az együttestől, ugyanis alapvetően a szintetizátor-gitár páros jellemző a JAM Project dalokra, pedig pont ez a dal az ékes bizonyítéka annak, hogy mennyivel, de mennyivel hosszabb lenne az együttes szavatossága, ha élő hangszerekkel vennék fel azokat. A második dal ugyanis nemcsak hogy nagyon szép, emlékezetes, de pont attól szól igazán változatosan, hogy élő hangszerekkel vették fel. Hangszerek játéka, hogy röviden összefoglaljam a lényeget. A vonós hangzás kiválóan alátámasztja a dal érzelmi mondanivalóját. A második refrén utáni furulyaszóló a háttérvokállal pedig remekül vezeti fel a gitárszólót, ahol minden érzelem kitör. A dal alapvetően arról szól, hogy még ha meg is találtuk az utunkat, amin ha járunk, teljesnek érezzük magunkat, még akkor is mennyi kétség és nehézség vár ránk. Ugyanakkor elfogadja ezt és ebből akarja a legtöbbet kihozni. A dalból pedig az hallható ki, hogy ugyan nehéznek éli meg, de megy a kijelölt úton. A dal ugyanis annak ellenére, hogy jól érzékelteti a nehézségeket, nem hat szomorúnak. Olyan, mintha az élet velejárója lenne, olykor nehéz, de kitart a választott út mellett.

Az igazat megvallva, nem vettem volna meg a CD-t, ha elérhetők lettek volna a karaoke verziók. De azt valamiért mindig lehagyták róla. És azt kell mondjam, hogy kár érte, mert hallva a karaoke verziót, még a címadó dal is felértékelődött nálam. Leginkább a háttérben hallható zene teszi egyedivé. Most így hallgatva, azt gondolom, hogy a dal nem választható el teljesen a sorozattól, melyhez íródott, azzal együtt teljes értékű. Erősen otaku-feeling. De inkább a második dal, aminek a karaoke verzióját élmény hallgatni. Hangszerek játéka, megfűszerezve Okui Masami háttérvokáljával, csak még közelebb került hozzám a dal.

De egyáltalán nem bántam meg, hogy meglett végül eredetiben. Sőt, nagyon is örülök neki! A címadó dal is csak értékesebb lett számomra azáltal, hogy megvan CD-n a kislemez. A borító is érzékelteti, hogy a DRAGONFLAME-et erősen a doramához írták. Nem új dolog az, hogy robot megjelenik a főborítón, ahol az együttes tagjai is. Kageyama Hironobu Kiba ~Tusk of Darkness~ kislemezén fel is veszi a robot arcát. Nagyon feelinges ezzel a kék sugárnyalábbal a borító, a robot is hihetetlenül jól meg lett alkotva, kifejezetten inspirál azzal, hogy megnézzem a sorozatot. Nagyon ízléses és hangulatos, az egész otaku-létet szinte művészi szintre emeli. Egy nyomdahiba viszont van a hátsó borítón: Római számmal vannak a dalok sorszámozva, a negyedik dal "VI"-nak lett írva. Sebaj! Mondjuk azt, hogy a második dal annyira jól sikerült, hogy 2 dalt ér. Így akkor 6 dal lenne a kislemezen.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 8/10

+ Egy újabb JAM Project munkásságához méltó kislemez, kiváló B-side trackkel.
- Ha a címadó dal is egyedi lett volna...

86%