2023. november 30., csütörtök

Dalok a régi szép időkre

Micsoda meglepetés, egyáltalán nem számítottam arra, hogy Okui Masami új albumot fog megjelentetni 2024 februárjában. A meglepetések természetesen a részletekben rejlenek, ugyanis 2003 után új Masami Kobushi album jelenik meg. Az a feldolgozásalbum az énekesnő karrierjének 10 évfordulója alkalából hivatott megjelenni. Ha még 2023-ban jelent volna meg a Masami Kobushi ~Kayoukyoku-hen~, azt mondhatnánk, hogy az első Masami Kobushi album 20. évfordulója alkalmából jelent volna meg, de egy kicsit megcsúszott vele. Bár ha azt vesszük, hogy a régebbi album 2003. május 1-jén jelent meg, akkor még belefér a 20 éves évfordulóba.

Tegnap ráadásul új feldolgozással is jelentkezett az énekesnő, méghozzá nem is akármilyen dallal. A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik dalát, a God Knows...-t énekelte fel a CrosSing keretében.

Soha nem hallottam még a CrosSing nevű projektről. Ahogy elnézem nagyjából 1 éves, és a bemutatkozás alapján olyan anime énekeseket, seiyuu-kat kérnek fel egy adott anime dal felénekléséhez, akiknek az ahhoz a dalhoz valamilyen személyes kötődése van. Nem tudok arról, hogy Okui Masami-nak bármilyen közvetlen kötődése lenne az animéhez. Amiről tudok, hogy a Suzumiya Haruhi zenei kiadványok a Lantishoz tartoztak, ahogy a JAM Project is, illetve Okui Masami jó barátságot ápol az anime egyik seiyuu-jával Chihara Minori-val is. Illetve Hirano Ayát is nagyra értékelte.

Az ő dalát énekelte fel... Emlékeim szerint a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu 2. évadában volt hallható a dal, a Suzumiya Haruhi csapata valamelyik iskolai esemény keretében énekelte fel. Megkerestem az eredeti változatot is, onnan rémlett nagyjából, hogy mikor csendülhetett fel a dal.

Az én személyes kötődésem az animéhez annyi, hogy 2006-ban lettem animés, pont akkor, amikor nagyot futott a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu. Akkor népszerűsége okán igencsak beszédtéma volt, animés közegben nem lehetett nem tudni róla. Én ennek ellenére sokkal később, csak 2020-ban néztem meg az animét, és nincs mit tagadni, rettenetesen gyűlöltem.

Ezzel együtt érteni vélem, hogy miért volt annyira népszerű az anime. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy az első részben Suzumiya Haruhi, amikor bemutatkozik, mint cserediák, a maga pökhendi stílusában mondta, hogy gyűlöl mindent és mindenkit, csak az űrlényeket szereti, és azt kívánja, hogy bár léteznének. És ez remekül rezonál az animés gondolkodásra, elég csak a waifu-hasubando jelenségre gondolni. Az animések bizonyos hányada tényleg túlidealizál karaktereket, akár azon az áron is, hogy csökkenti a szociális kapcsolatait. Ez már nagyon messzire vezet, egyszer talán kielemezhetem ezt is, most a lényeg, hogy az anime erre reflektál.

Ami egyrészről jó, mert egy valós jelenséget mutat be, de ami miatt gyűlölöm az animét, hogy teljes legitimitást ad a "bár léteznének űrlények" eszmének. Érvényt ad Suzumiya Haruhi beképzelt személyiségének, és hurrikánként söpör el mindenkit, aki a terveinek útjában áll. És az anime úgy mutatja ezt be, mintha ez egy járható út lenne. Ha jól emlékszem, a 2. évadban volt az, hogy Suzumiya Haruhi egy rövidfilmet akart forgatni. Itt is megvolt az, hogy bárki, aki a kritikának még a csíráját is megengedte magának, akkor természetesen ő volt a hülye, fogalma sincs, hogy kell jó filmet csinálni. De amin igazán fogtam a fejem, amikro Haruhi bement valami műszaki boltba, beszélt az eladónak a filmes ambícióiról, és mi lett az eredménye? Megkapta ajándékba azt a kamerát, amit kinézett magának. Ilyen nincs! Milyen szép lenne, ha egy YouTuber bemenne egy számítástechnikai boltba, elkezdi mondani, hogy olyan videókat fog gyártani, amit senki más széles e világon, erre az eladó ad neki egy baromira erős videokártyát...

Tehát, végigviszi az animések egy részének legbelsőbb gondolatmenetét, ezért lett népszerű az anime. Csak rettenetesen károsnak tartom ezt, mert nemcsak hogy végigvezeti ezt a "világ ellen vagyok" tézist, hanem legitimitást is ad neki. És ezt nem vagyok hajlandó elfogadni! Sokkal jobban szeretem azokat az animéket, amik olyan karaktereket mutatnak be, akiknek szintén komoly gondjuk van azzal, hogy beilleszkedjenek a többségi társadalomba, de utat mutatnak arra, hogy ez oly módon is lehetséges, hogy megtartsd az egyéniséged. Tehát ahol valódi karakterfejlődés történik.

Hú, eredetileg csak Okui Masami-ról akartam írni, de végül kettős blogpost lett. Egyébként is a terveim között volt, hogy részletesebben kifejtem, hogy miért gyűlölök néhány népszerű animét. Itt egy példa.

Szóval, az a lényeg, hogy a God Knows... is egy olyan dal, amit Okui Masami-tól tetszik igazán. Persze, ismerem az eredeti változatot, meg AnimeConon, MondoConon karaokén is rengetegen énekelték, nagyot futott ez a dal is. Igazából azért elfogultság tőlem azt mondani, hogy Okui Masami-tól szeretem ezt a dalt, mert ő mindenek felett nálam a japán populáris kultúrában. Olyan hangszíne van, olyan érzelmek vannak a hangjában, ami azonnal megérint. Ezért linkeltem be az eredetit is, hogy hallgassátok meg mind a kettőt, és döntsétek el, hogy nektek melyik tetszik jobban.

Mindenesetre Okui Masami változata fent van Spotify-on is a karaoke verzióval együtt.

És akkor az album! Mert ez is egy érdekes történet! Az album ugyanis nem a Lantis gondozásában fog megjelenni, hanem egy független kiadó dobja piacra. Pontosabban a saját piacára, ugyanis a CD-t csak a saját webshopjukon keresztül lehet megvásárolni. Beszélgettem erről egy másik nagy Okui Masami rajongó barátommal, Lydiával, aki mondta, hogy Okui Masami most kifejezetten egy nem animés albumot akart készíteni. Többen azt hittük ugyanis, hogy a God Knows... ezt az új albumot prezentálja, mert furcsa egybeesés volt, hogy szinte egymás után jelentette be az énekesnő az instagram oldalán, hogy lesz God Knows feldolgozás is, meg lesz új feldolgozás album is.

De nem erről van szó! Az albumra Okui Masami elvileg nagyon régi, '60-as, '70-es, '80-as évek beli japán dalokat fog újra felénekelni. Amiket gyerekkorában hallgatott, és nagyon szeretett. Ez jó alap arra, hogy az új albumba beletegye a szívét-lelkét, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy újabb kiváló albummal gazdagítja a repertoárját. Most kifejezetten olyan dalokat akar felénekelni, amik inspiráló hatással voltak rá életének első szakaszaiban.

Azon gondolkodok, hogy ha lett volna lehetősége, megjelentetett volna-e korábban is egy ilyen albumot? A másik érdekes fejlemény ugyanis az, hogy elvileg néhány éve a JAM Project (ezáltal Okui Masami is) egy másik kiadóhoz is szerződött. Elvesztette a Lantis a JAM Project kiadványok kizárólagos forgalmazását! Elvileg ezért lehetséges az, hogy az új albumot egy független kiadó vegye gondozásába. A lényeg röviden az, hogy a csapat megmaradt a Lantisnál, de 2021 óta a HIGHWAY STAR nevű ügynökség foglalkoztatja, amelyik Kageyama Hironobu, Endoh Masaaki és Kitadani Hiroshi szólóénekesi karrierjét egyengeti. Ezzel a Lantis elvesztette a kizárólagos jogát a JAM Project kiadványok forgalmazására.

Ez biztosít lehetőséget arra, hogy az új Okui Masami album is egy kisebb kiadónál jelenjen meg, amivel pont az a célja az énekesnőnek, hogy olyan feldolgozásokat énekeljen fel, amiket régóta szeretett volna. Kíváncsian várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése