Egyre nehezebb JAM Project kislemezről írni, hiszen rengeteg van belőlük, és sajnos ki lehet jelenteni, hogy egyre kevésbé változatosak. Bár ez részint annak is függvénye, hogy milyen animéhez, játékhoz, doramához írják a dalt, hiszen az adott mű jellege is meghatározza a dal milyenségét. Így viszont egy idő után a dalaik is erősen olyan érzetet adnak, mintha korábbiakból ollózták volna össze az újat. A Zero: Dragon Blood dorama is olyan, hogy erősen hasonlít a GARO szériához (sőt, talán egy spin-offja), ezért nem feltétlen ez a legemlékezetesebb JAM Project kislemez. De mégis érdemes figyelni rá.
De nem a címadó dal miatt. Mégis mivel lehet emlékezetessé tenni egy olyan dalt, amiről az az első gondolatunk, hogy ezt már biztosan hallottuk korábban? Egyik módszerem erre az, hogy fülhallgatóval hallgatom elmélyülten a dalt és keresek benne emlékezetes dallamot vagy taktust. Ezzel lett valamennyire megmentve nálam a DRAGONFLAME is. Igazából hangzatos a cím, hiszen milyen félelmetes dolog már a sárkány lángja. Magam is használtam személyes üzenetként pár helyen. A dal egyébként Kitadani Hiroshi - Okui Masami koprodukció. Kettejük munkájából születtek már jó dolgok, elég csak Kitadani Hiroshi első stúdióalbumára, az "R-new"-re gondolni, melynek dalait Okui Masami stúdiójában vették fel, illetve többségében az énekesnő zenészei írták és játszották fel a dalokat. A kislemez dala viszont nem feltétlen tartozik a szerzőpáros legemlékezetesebb munkái közé. Igazi JAM Project rajongók ezeket a dallamokat, taktusokat már hallották korábban. Kettejük közül Kitadani Hiroshi az, aki a zenét szerezte, Okui Masami pedig a szöveget írta. A dal pedig akkor lett volna igazán nagy, ha Kitadani Hiroshi beletette volna az egyéniségét. Jó zenét ír, szeretem az őrült stílusát. Ha elengedte volna magát, mint a ZERO -BLACK BLOOD- dalban (melyet az előző szériának írt), akkor egy emlékezetes és kiváló openinget írt volna. Így a dal megmaradt egy szokványos soft rock dalnak, ami alapvetően jól meg van írva. Jó a gitárszóló, a szintetizátor is jól szól a háttérben, de nincs meg a dalban az, amitől igazán egyedi lenne.
A B-side track a Houkou Hate no Arano wa az, ami igazán különlegessé teszi ezt a kislemezt. Az teljes mértékig Okui Masami munkája. Ő az, aki az érzelemdúsabb dalokért felel, aki kihozza a férfi tagokból az érzelmesebb oldalt. És ez azért nagy erény, mert Okui Masami úgy ír érzelemdús dalokat a JAM Project-ben, hogy egyáltalán nem hat nőinek. Arra már a szólókarrierjében is felfigyeltem, hogy nem érezném problémának, ha a dalainak döntő többségét akár én is énekelném, mert még a balladái sem hatnak nőiesnek. Vannak dalai, ahol a női mivoltáról énekel, ezeket leszámítva, a dalait a mind a két nem énekelheti. Ez csak még jobban igaz az általa írt JAM Project dalokra. Ez a dal konkrétan az együtteshez írt egyik legjobb szerzeménye. Lassabb, érzelemdúsabb, de nem érzelgős. A dalt Okui Masami igyekezett annyira férfiasra írni, amennyire csak lehetett, ugyanis ő maga szólóban alig énekel. Szinte csak a háttérvokálban hallható. Zeneileg meg olyan egyedi megoldások vannak a dalban, amiket eddig JAM Project dalban még nem hallottam. A vonós hangzás a dalban valódi! Ez (sajnos) nagy dolog az együttestől, ugyanis alapvetően a szintetizátor-gitár páros jellemző a JAM Project dalokra, pedig pont ez a dal az ékes bizonyítéka annak, hogy mennyivel, de mennyivel hosszabb lenne az együttes szavatossága, ha élő hangszerekkel vennék fel azokat. A második dal ugyanis nemcsak hogy nagyon szép, emlékezetes, de pont attól szól igazán változatosan, hogy élő hangszerekkel vették fel. Hangszerek játéka, hogy röviden összefoglaljam a lényeget. A vonós hangzás kiválóan alátámasztja a dal érzelmi mondanivalóját. A második refrén utáni furulyaszóló a háttérvokállal pedig remekül vezeti fel a gitárszólót, ahol minden érzelem kitör. A dal alapvetően arról szól, hogy még ha meg is találtuk az utunkat, amin ha járunk, teljesnek érezzük magunkat, még akkor is mennyi kétség és nehézség vár ránk. Ugyanakkor elfogadja ezt és ebből akarja a legtöbbet kihozni. A dalból pedig az hallható ki, hogy ugyan nehéznek éli meg, de megy a kijelölt úton. A dal ugyanis annak ellenére, hogy jól érzékelteti a nehézségeket, nem hat szomorúnak. Olyan, mintha az élet velejárója lenne, olykor nehéz, de kitart a választott út mellett.
Az igazat megvallva, nem vettem volna meg a CD-t, ha elérhetők lettek volna a karaoke verziók. De azt valamiért mindig lehagyták róla. És azt kell mondjam, hogy kár érte, mert hallva a karaoke verziót, még a címadó dal is felértékelődött nálam. Leginkább a háttérben hallható zene teszi egyedivé. Most így hallgatva, azt gondolom, hogy a dal nem választható el teljesen a sorozattól, melyhez íródott, azzal együtt teljes értékű. Erősen otaku-feeling. De inkább a második dal, aminek a karaoke verzióját élmény hallgatni. Hangszerek játéka, megfűszerezve Okui Masami háttérvokáljával, csak még közelebb került hozzám a dal.
De egyáltalán nem bántam meg, hogy meglett végül eredetiben. Sőt, nagyon is örülök neki! A címadó dal is csak értékesebb lett számomra azáltal, hogy megvan CD-n a kislemez. A borító is érzékelteti, hogy a DRAGONFLAME-et erősen a doramához írták. Nem új dolog az, hogy robot megjelenik a főborítón, ahol az együttes tagjai is. Kageyama Hironobu Kiba ~Tusk of Darkness~ kislemezén fel is veszi a robot arcát. Nagyon feelinges ezzel a kék sugárnyalábbal a borító, a robot is hihetetlenül jól meg lett alkotva, kifejezetten inspirál azzal, hogy megnézzem a sorozatot. Nagyon ízléses és hangulatos, az egész otaku-létet szinte művészi szintre emeli. Egy nyomdahiba viszont van a hátsó borítón: Római számmal vannak a dalok sorszámozva, a negyedik dal "VI"-nak lett írva. Sebaj! Mondjuk azt, hogy a második dal annyira jól sikerült, hogy 2 dalt ér. Így akkor 6 dal lenne a kislemezen.
Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 8/10
+ Egy újabb JAM Project munkásságához méltó kislemez, kiváló B-side trackkel.
- Ha a címadó dal is egyedi lett volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése