A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cross Game. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cross Game. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 19., csütörtök

A legintrovertáltabb sportanime

Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem nézni a Cross Game-et. Igazából csak kerestem egy sportanimét, és akkor szembejött ez. Érdekes volt a borítóképe, főleg az egyedi karakterdizájn fogott meg. Erősen emlékeztet a '80-as évek karakterdizájnjára. Olyan érzésem volt, hogy ha a stílus nem változott volna, ez lenne az általános mai karakterdizájn. Ez felkeltette az érdeklődésem, így adtam neki egy esélyt.

Jó ideje megfigyelhető az a trend, hogy a sportanimék elkezdtek a realitás irányába menni. Ami mindenképp jó dolog, hiszen talán motiválóbb az, ha látjuk, hogy a főszereplő a saját erejével, emberi léptekben fejlődik, és nem az van, hogy isteni képességekkel még a világelsőt is simán leveri. Még a realisztikus sportanimék esetében is megtörténik az, hogy a főhős fejlődése a végére irreális irányt vesz, ezért igazából kevés olyan sportanime marad, amit önmagáért a sportért, az eseményért, a karakterekért lehet nézni. Az igazán jók esetében azt lehet mondani, hogy más aspektusból is megismerjük a szereplőket, ami nemcsak azért jó, mert maga a történet is változatosabb lesz, hanem a karakter is közelebb kerülhet hozzánk, ha minél több élethelyzetben találkozunk vele. Ez az animének is esélyt ad arra, hogy a szívünkbe zárjuk. Erre tesz egy ígéretes kísérletet a Cross Game.

Főleg azért érdekes, mert a főszereplő srácnak, Kitamura Kónak nincs kifejezetten affinitása a sporthoz. Annak ellenére sem, hogy a szülei a Kitamura Sports nevű üzlet tulajdonosai. A vele szomszédságban élő Tsukishima család egy ütőcentrumot (Batting Center) üzemeltet, egy olyan helyet, ahol baseball ütőjátékosai gyakorolhatják az ütéseket. A két család régóta jóbarátságot ápol egymással, ám a gyerekek között már nem kifejezetten felhőtlen a kapcsolat. Kitamura Ko és Tsukishima Wakaba ugyanabban a kórházban, ugyanazon a napon születtek. A fiú és a lány nem szimplán jóban vannak, hanem a maguk gyermeki módján szeretik egymást, egészen addig építgetik a kapcsolatukat, amíg majd felnőttként összeházasodnak. Wakaba például jó előre összeírt a fiúnak egy kívánságlistát, hogy mit vegyen meg neki a soron következő születésnapjára, és bizony a 20. születésnap mellett ott szerepel a gyűrű. Eközben a fiatalabbik lány, Tsukishima Aoba borzasztóan féltékeny a fiúra, mert úgy érzi, hogy elveszi tőle a nővérét. A család élete azonban akkor fordul fel fenekestül, amikor Tsukishima Wakabáról érkezik a hír, hogy egy baleset következtében belefulladt a folyóba.

Adachi Mitsurure egyébként is jellemző, hogy úgy, ahogy van, felrúgja a sportmangák szabályait, de nem láttam még arra példát, hogy a mangaka egyszer csak a semmiből "kiírja" az egyik főszereplőjét. Nagyot néztem, hogy lesz ez most érdekes, mert az egyik legfontosabb szereplőnek kellett a nézőnek búcsút intenie. Rajongók fel is háborodtak rajta, nehezen tudtak mit kezdeni a helyzettel. Főleg azért, mert eleinte úgy tűnik, mintha a család élete a rendjén menne tovább: A szülők dolgoznak, a gyerekek iskola mellett baseball edzésekre járnak. A karakterek is inkább tűnnek eleinte jellegtelennek. Kezdetben sokat küzdöttem magamban, hogy érezzem a jelenlétüket. A történetek ugyanis annyira banálisak, hogy nem látszik semmi, ami mélységet adnak a személyiségüknek.

Így látszólag nincs miért elmélyülten figyelni az animét, de ha esélyt adunk neki hamar megláthatjuk, hogy az egész anime légkörét áthatja a gyász. Ez ad mélységet a történetnek, és a karaktereknek. Olyannyira, hogy olyan érzésem támadt, hogy ez az anime talán inkább slice of life és nem sport. Főleg azért, mert a főszereplők inkább csak "hagyomány" okán válnak sportolóvá, nem azért, mert ez a szenvedélyük, és ki akarnak jutni az országos bajnokságra. Ezt erősíti az is, hogy az iskola baseball csapata koedukált, hiszen Tsukishima Aoba is a tagja. Az is szokatlan lépés volt a mangától, hogy egy kövér játékost alkalmaz. Ez azért is dicséretes, mert a kövér karaktere is alulreprezentáltak az animékben, sportanimékben meg aztán végképp... hacsak nem szumó a sportág, alsó hangon vékony a sportoló, de inkább kisportolt testalkattal rendelkezik.

Ezek mind arra utalnak, hogy nem feltétlen maga a sportesemény az elsődleges a Cross Game-ben, hanem a karakterek, és ahogy megélik a velük történt eseményeket. Így emiatt ebből az animéből sem fogjuk megismerni a baseball szabályait, ami általános panasz a baseballos sportanimék nézőitől / rajongóitól. De talán pont az a hiba, hogy meg akarjuk érteni, hogy mi történik a pályán. Egy japán interjúban olvastam, hogy nem a szabályok miatt annyira nehéz sportág a baseball, de még csak nem is fizikailag, hanem mentálisan az egyik legerősebb sportág. Ezért sokkal inkább érezni kell a baseballt, és nem érteni. Ha valaki mégis ragaszkodna ahhoz, hogy megértsék a sportág rejtélyét, annak jó szívvel ajánlom az Ookiku Furikabutte animét. Ott követhetjük úgy szemmel a meccseket, hogy ha jól figyelünk, érthetünk is valamit abból, ami történik.

Annak ellenére, hogy tényleg elmondhatjuk, hogy különleges animéről van szó, és különleges tisztelet övezi Adachi Mitsuru munkásságát, sajnos ez az anime sem hibátlan. Elkövette azt a hibát, hogy a mangaka "kinyírta" a két legviccesebb karakterét. Kifejezetten zavart, hogy Senda Keiichiro poénjára szinte senki nem rezonált. Ő az a karakter, aki szereti magát piedesztálra állítani, de talán ő maga tudja a legjobban, hogy csak hülyéskedik. Mégis inkább figyelmen kívül hagyták, leginkább a nevével viccelődtek, de az is egy idő után unalmas volt. Asami Mizuki erőteljes bemutatkozását követően szinte azonnal a háttérbe küldték. Pedig kifejezetten izgalmas volt a megjelenése, azt gondoltam, hogy ő végre felrázhatja az animét. Aztán végül a közeli kávézó dolgozója lett, és aztán jellemzően ott láttuk. Valószínűleg azért lépte ezt meg a mangaka, mert nem akarta, hogy elvegyék a cselekmény fő szálának élét, ne vonja el a figyelmet a főszereplőktől. Illetve, ha már megemlítettem az Ookiku Furikabuttét, akkor abban az animében sokkal inkább egyensúlyban van a sport és a mindennapi élet, úgy, hogy közben a mentális fejlődés is szerepet kap.

Még ha nem is értettem az elején a lényeget, az az érzés már a kezdetektől megvolt, hogy a Cross Game-re figyelni kell. Nem lehet csak háttérzajnak hallgatni. Ez elé le kell ülni, és minden figyelmünkkel jelen kell lenni. Adachi Mitsuru ugyanis nem szereti nyilvánvalóvá tenni a mondanivalójának lényegét, mélységét. Pont ez a munkásságának egyik titka, hogy a közeg és a karakterek szerethetők, ami bevonzza a nézőt, és ha igazán figyelünk, akkor megnyílik számunkra igazán a művének esszenciája. Ha megajándékozzuk a figyelmünkkel a Cross Game-et, cserébe egy csodálatos történettel leszünk gazdagabbak, hanem megtanít együttélni a gyásszal, és hogy van olyan, hogy valaki a halálával üzen. Azt megértve teljesebb életet élhetünk.

Grafika: 9/10
Történet: 9/10
Karakterek: 8/10
Kivitelezés: 9/10
Zene: 9/10
Hangulat: 10/10

+ A mélyén igazi kincsek rejlenek
- A legviccesebb karakterek háttérben maradnak

91%