Alapvetően nincs gond azzal, ha egy műfajt gyerekeknek készítenek, hiszen ha az eléggé igényes, akár felnőttek is jó érzéssel ülhetnek le elé. Ugyanakkor a speciális effektekkel készített filmek, sorozatok nemcsak arra lehetnek alkalmasak, hogy olyan világot ábrázoljanak élőszereplős formában, amit rajzfilmekben láthatunk, hanem akár felnőtteket foglalkoztató kérdéseket, problémákat is a maga elvont formájában jelenítsen meg. És akkor máris más lesz a sorozat célközönsége.
Erre tett kísérletet a GARO is. Ha létezik dark tokusatsu, ez az. Minden eszközével a néző értésére akarja adni, hogy ez nem gyerekeknek készült sorozat! Kezdve a fakó, sötét színvilággal, a nagyon komoly, morális kérdéseken át, amit sok esetben még felnőttek sem értenek, nem tudják rá a választ, bezárva az ábrázolásmódon, ami által betekintést nyerhetünk a horror műfajába.
Mindezt kiválóan ábrázolja a sorozat! Nem vagyok a horror rajongó, mert azt tapasztalom, hogy elsősorban a néző ingerlésére, ijesztgetésére használják fel a zsánereit. Pedig a műfaj kiválóan alkalmas az embereket feszegető kérdéseket, problémákat, a világ problémáinak naturalista megjelenítésére is. Ami jobban elgondolkodtatja az embert, ne adj isten, szemléletváltásra készteti. A GARO viszont nemcsak hogy morális kérdéseket vet fel, de azokra adekvát választ is ad. Miről is van szó?
Az emberekben rejlő sötétség táplálja a Makai világot, melynek lakói az úgynevezett Horrorok. Ezen sötétségen keresztül törnek be a halandók világába. A bejáratot képező kaput negatív erők éltetik. Ha egy tárgy vagy tér elég negatív energiával szennyeződik, az repedést okoz a Makai világban, ezáltal a Horrorok átjutnak a halandók világába, ott emberekre vadásznak, átveszik a tudatuk felett az uralmat. Céljuk, hogy az élők világát is a sötétség uralja, tehát átvegyék az emberiség felett a hatalmat. Csak a Makai rend képes megállítani a Horrorokat. Varázslatok, rejtélyek és harcművészek által a Makai rend létrehozta a saját titkos papokból és lovagokból álló erejét, melyek a sötétség minden erejét legyőzik. Az egyik ilyen védelmező az aranylovag (Ougon Kishi), a Garo.
Az alapkoncepcióból jól látható, hogy az alkotók inspirálódtak a különböző vallásokból is. Egyben azt is világossá teszi, hogy miért annyira sötét a képi világ. A sorozat egyik fő cselekményszála egy bizonyos lány, nevezeten Mitsuki Kaoru védelmezése. Kaoru festő, akinek minden álma, hogy az alkotásaiból meg tudjon élni. A sorozat ott kezdődik, hogy egy galériában szeretné a festményeit kiállítani, ám annak tulajdonosát hirtelen megszállta egy horror. Annak levadászására érkezett a Makai lovag, Saejima Kouga, aki ugyan sikeresen felveszi a harcot a horrorral, ám a lány megszennyeződött a horror vérével. Ami egyrészt azt jelenti, hogy Kaoru 100 nap múlva kínok kínjai közt fog meghalni, másrészt, hogy a Makai lovagnak minthogy minden szennyeződött lényt meg kell ölnie, ezért Kaoruval is végeznie kell. Kouga mégis megmenti a lányt és módot keres rá, hogy megtisztítsa a szennyeződéstől, ezáltal tovább éljen.
A sorozat első fele jellemzően epizodikus. Valakit megfertőz egy Horror, akiből ezáltal negatív főhős lesz. Jellemzően olyan embereket fertőznek meg, akikben egyébként is ott lappang a gonosz, ezt hozza ki belőlük a horror, oly módon, hogy valami nagyon kecsegtetőt ígér számukra. Valami olyat, ami jellemzően azonnali boldogságot ígér. Vele kell Kougának felvenni a harcot. Bár az alkotók megtehetnék, hogy Kougát valami kivételes Makai lovagnak mutatja be, aki nem megöli, hanem megmenti a Horrortól az áldozatokat, de ezt nem lépi meg. Senki nem menthető meg, csak a halálukkal lehet kiirtani belőlük a horrort.
Egy darabig kritikám is volt a sorozattal kapcsolatosan, hogy menthetetlennek állítja be azokat, akik megfertőződtek. Mintha moralizálni akarna, azt akarná bemutatni, hogy elítélendő és elpusztítandó az, aki a rossz útra tévedt. Ezt azért éreztem problémásnak, mert olyan morális és társadalmi kérdéseket vet fel a sorozat, ami milliók személyes küzdelme, olyan érzésem volt, mintha már nem lehetne rajtuk segíteni. Ezek szerint ez a világ horrorokkal van tele? És csak egy megváltás van ebből, a halál?
Ezekre a kérdésekre a sorozat második fele adja meg a választ. Nagyjából a felétől hirtelen vesz egy fordulatot, a horrorok háttérbe szorulnak, és megismerjük a Makai lovagok történetét, Kouga gyerekkorát, képet kapunk a sorozat értelméről, a harc céljáról. A sorozat epizodikus formátumból folytatásos történetté vált. Nem nagyon láttam erre korábban példát, de kiváló húzás volt, mert mélységet kapott a történet. Az a beszélgetés 16. részben csontig hatolt...
Ezt a mondanivalót erősíti a JAM Project kiváló openingje. Akarva se találhattak volna jobb előadót náluk, hiszen ők komolyan is gondolják az anime zenei műfajt. És talán itt kapnak először igazán lehetőséget arra, hogy ezt meg is mutassák. Nemcsak kiváló zenét írt Kageyama Hironobu, hanem előadás tekintetében is, mondhatni megreformálták az anime és tokusatsu zenei műfajt, hiszen úgy alkalmazzák a sajátosságait (pl.: a hős megszólítása), hogy teljesen felnőtteknek szól a dal.
És arról se feledkezzünk meg, hogy Kageyama Hironobu aktívan szerepel a sorozatban, hogy Kouga gyűrűjének, Zabuzának kölcsönzi a hangját. És nagyon jól csinálja. Nem azért, mert olyan különleges seiyuui képességeket igényel a karaktere. Hanem mert világosan lejön, hogy Kageyama Hironobu érti és érzi a tokusatsu mondanivalóját. Őt egyébként is egy érzelmileg érett férfinak látom őt, ami megnyilvánul mind a dalaiba nagyrészében, mind abban, ahogy megnyilatkozik az interjúkban. Tehát teljesen neki szól a szerep és a sorozat is.
Amit negatívumként el tudok mondani, hogy nem mindegyik horror által megszállt színészben látom a gonoszságot. Magukat a jeleneteket nagyon jól kitalálták, vannak harcok, ahol Kougának egy játék rejtélyét kell megfejteni. Sokkal inkább véltem a játékosságot meglátni, semmint, hogy ennek komoly tétje lenne. A trükköket ekkor már javarészt CGI-jal oldották meg, és itt-ott látszik, hogy túlvállalták magukat. Néhol nem természetes a makai lovagok mozgása, a harcjelenetek és a horrorok jelenléte.
De mind a lovagok, mint az aranyszínű ló gyönyörűen néz ki. A végsőkig igényes a megvalósítás, a horrorok is itt-ott ijesztően néznek ki. Tehát tényleg nem gyerekeknek való sorozat, ugyanakkor kiválóan illusztrálja, hogy a tokusatsuban sokkal több lehetőség van, mint amit a Super Sentai, Ultraman és a Kamen Rider sorozatokban látunk. Az sajnos csak a nézettségnek (1,7%) tudható be, hogy nem mutatott utat, és nem önálló műfaj a dark tokusatsu. Pedig micsoda sorozatok készülhettek volna!
Történet: 9/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 8/10
Kivitelezés: 9/10
Zene: 10/10
Hangulat: 9/10
+ Méghogy nem lehet felnőtteknek tokusatsut készíteni...
- Nem mindegyik horror volt meggyőző, a trükkök terén is mintha túlvállalták volna magukat a készítők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése