Sportolókból avanzsált szuperhősök

Hosszú éveken át következetesen elzárkóztam a különböző tokusatsu sorozatoktól, mert úgy voltam vele, hogy annyira komolytalanok, hogy ezeknek nem is alsó, hanem felső korhatára van. Mert egy bizonyos életkor fölött már élvezhetetlenek. Egyet néztem meg komolyabban, a Kyankyou Choujin Ecogaindert, mert Endoh Masaaki olyan istentelenül jó openinget énekelt hozzá, hogy karrierjének legjobb dalának tartom. Ezenkívül tartózkodom a élőszereplős szuperhősös sorozatoktól.

Ha nem láttam volna meg néhány hónapja Twitteren, hogy Sasaki Isao debütálásának 65. (!!!) évfordulója alkalmából új nagy válogatásalbumot adtak ki. Hát, mondom ezt meg kell hallgatnom! Valamennyire ismertem az énekest, ő is a veterán anime előadók táborát erősíti, de komolyabban nem merültem el a munkásságában. De ha valaki ilyen régóta énekel, annak illik tisztelegni a karrierje előtt azzal, hogy meghallgatjuk a válogatásalbumát. Nos, tessék.

Amennyire ismerem a veterán japán előadókat, azt gondolom, hogy Sasaki Isaónak a legszerethetőbb stílusa, ő viszi bele a leginkább a szívét a dalokba, amiket énekel. Ez mindenképp kellemessé teszi az előadását, a dalainak nagyja kifejezetten szerethető, szívesen hallgatom ezt a válogatást. Ő ugyanis kevésbé teszi "harciasabbá" a dalait, mint mondjuk Mizuki Ichiro vagy Shimon Masato. Ezen két, egyébként kiváló énekes már-már imitálja az animét, sorozatot, amiknek dalát éneklik, Sasaki Isao esetében viszont sokkal inkább azt érzem, hogy jobban beviszi a dalaiba a saját egyedi, szerethető stílusát, aminek köszönhetően kapnak egy gyermek bájt a dalai. Mindenképp érdemes ismerkedni a munkásságával.

Mert még nekem is okoz meglepetést. 19 éve hallgatok japán zenét, elsősorban anime betétdalokat. Azt gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy ennyi idő alatt tízezres nagyságrendben ismerek japán dalokat, ezért nagy meglepetés nem érhet. Legfeljebb kellemes. De amikor ilyet hallottam, hogy "zun-zun-zun-zun-zun-zun-zun Bibyun", akkor nagyot néztem. Utána is néztem, hogy mi az isten az, amiben ennyire zümmögnek? Talán valami bogaras anime, vagy nem tudom, de ezt látnom kell! De nem. Itt nincs semmi bogár. Ez nem más, mint a Choujin Bibyun sorozat openingje, na mondom, megnézem ezt a sorozatot.

És igen... Hihetetlen élmény volt (bár egy rész még hátramaradt hétfőre), ezt látni kell! Ez egy nagyon régi sorozat (1976-1977), az Akumaizer 3 folytatása. Azt még nem láttam, de tervben van a megtekintése. A lényeg, hogy van három szuperhős: Choujin Bibyun, Choujin Zusheen és Choujin Bashaan. Ők minden epizódban megküzdenek egy youkaijal, akik gyerekeket, felnőtteket (egyszóval embereket) háborgatnak. Igazából azért sem volt nagy hitem a sorozatban, mert annyira elfuseráltnak néztek ki ezek a szuperhősök (első ránézésre a többi Super Sentai hőshöz képest), hogy azt gondoltam, hogy ez minden tokusatsu sorozat legalja. De hamar rájöttem, hogy ez nagyon nincs így. Egyrészt az első rész eléggé ijesztő volt (kellett nekem késő este megnézni...), másrészt meg ha japános szemmel, lelkülettel nézzük ezeket a sorozatokat, akkor hamar kijön a bájul, aminek köszönhetően nézeti magát.

Mert ez tipikus japán sorozat. Ezt japánok készítették japánoknak, minden szerethetőségével és bájával együtt ki lehet jelenteni, hogy ennél japánabb sorozatot nem nagyon lehet csinálni. Mondjuk ebbe a youkaik is közrejátszanak, akikkel folyton meghívják a maguk harcát a szuperhősök. Hiszen a Choujin Bibyun a maga módján nagyban reflektál a japán foklkórra, hiedelmekre. A történet epizodikus. Minden egyes rész elején megjelenik egy állatnak vagy egy tárgynak a szelleme, mely háborgatja az embereket: Elrabolja őket, megbűvöli őket, szolgálatukba állítja őket, és amit még el tudunk képzelni. Még az elején kitaláltam, hogy aki minden hibájával együtt is szereti ezt a sorozatot, az nem szimplán otaku vagy weeb. Az már lélekben is japán. Annak ki lehet osztani a japán állampolgárságot.

A hibái miatt ugyanakkor sorozat komolytalan. És a helyzet az, hogy a Choujin Bibyunre különösen igaz az, amit fejlebb írtam, hogy nem alsó, hanem felső korhatára van. Ugyanis a filmes trükkök annyira egyszerűek, bárgyúak, hogy még a filmekben egyáltalán nem szakavatottak számára is nyilvánvaló hogy mit csinálnak valójában. Ez már abból is látszik, hogy ha valami eltűnik, mindig egy picit elmozdul a kamera. Innentől látszik, hogy felveszik a jelenetet, kikapcsolják a kamerát, elviszik onnan, amit el kell tüntetni, majd újra be a kamerát. Na most ez a sorozat élő bizonyítéka annak, hogy mekkora találmány volt a kameraállvány, hiszen teret engedett a különböző eltüntető bűbájoknak. Ugyanígy a harci jelenetek sem vehetők komolyan, mert az is teljesen látványos, hogy az ellenség ugrik, amikor a lábánál támadják meg. Ahogy az is világosan látszik, hogy csak épp megérinti, ahogy karddal sem szúrják meg. Ráadásul bizonyos trükkök kivitelezésére nem volt elég idő. Az ugrójeleneteket például trambulinnal oldották meg, mert nem volt elég idő a koreográfia kifejlesztésére és gyakorlására, ahogy a köteleket sem tudták kifeszíteni. Tehát ezért sem látványosak annyira a harcok.

Szereplőgárda

A szuperhősökön kívül bemutatnék néhány szereplőt is. Az talán felfogható hibának, hogy a szuperhősök csak a sorozat elején sportolnak, utána teljesen felhagynak vele. A sportolói háttér az 1976-os Montreali Olimpiától származik, ami nagyjából egyszerre indult a sorozattal. Nehezen hiszem, hogy a sorozat ezzel akarta volna az Olimpia hevében nézőket csalogatni. Egyszerűen arról van szó, hogy a főszereplők különböző sportágat űznek, ezért nehéz őket a sport keretében egy csapatként ábrázolni. Hogy milyen sportágat űznek, és kik még a főbb szereplők? Nos, lássuk.

• Tsukimura Kei / Choujin Bibyun: A főszereplő, aki Zabitan lelkét örökölte. A Taiyou egyetem másodéves hallgatója, a Tornaklub tagja. Célja az Olimpián való részvétel. Ebből kifolyólag akrobatikus mozdulatsorokra képes, ami hatásos a youkaik elleni támadásra. Bátor, csupaszív fiatalember, aki azonnal rohan segíteni a bajbajutottakon.
  Igazából véletlenül lesz belőle Choujin. Megmentette a nagy youkai kutatót, Daima doktort, aminek eredményeként a youkai megátkozta. Ezért lesz belőle Choujin.
• Watabe Go / Choujin Zusheen: Ő az igazi erőember, a súlyemelő, aki Gabura lelkét örökölte. Egyetlen edzést sem hagy ki. Ugyanakkor van úgy, hogy őt kell megmenteni, ugyanis néha eléggé ügyetlen. És ha ez még nem lenne elég, nagy nőcsábász. Van is egy rész, ahol úgy szeret bele az egyik lányba, hogy nem tudja, hogy youkai. Egy másik részben meg egy női youkai testőre lesz.
• Suga Ichiro / Choujin Bashaan: Ibiru lelkét örökölte. Ő az úszóklub tagja. Ő a legvisszafogottabb, a legszerényebb hármójuk közül. A külseje is inkább kedves, szépfiú érzetét adja. Részmunkaidőben úszásoktató Santa-kun általános iskolájában.
• Daima Hakase (Dr. Daima): A Daima Choujin Kutatóintézet igazgatója, a youkai kutatás a szakterülete. Hatalmas tudással rendelkezik a youkaikról, ő a három Choujin vezetője is, a gépüket is ő alkotta meg, a fegyerüket is tőle kapták.
• Santa-Kun: Daima doktor unokája, általános iskolás fiú. Nagyapja mellett a három Choujin lelkes támogatója, de inkább ő szorul támogatásra, tekintve, hogy gyakran ejtik fogságba a youkaik. Álma, hogy ő is Choujin lesz majd. Az egyik epizódban át is változott, nagyon aranyos volt látni a kis Choujin Bibyunt.
• Akechi Lisa: A tokiói rendőség kilencedik osztályának titkos nyomozója. Remek álcázó- és akrobatikus képességének köszönhetően a kilencedik osztály ninjájának is nevezik. Ő az egyedüli, aki nem tagja a csapatnak, de ismeri a Choujinok valódi kilétét. Akrobatikus képességei elegendők ahhoz, hogy az alacsonyabb szintű youkaikkal szemben felvegye a harcot.
• Benishark: Egy biomechanikus repülő erőd, ami tud beszélni. Ő figyelmezteti a három Choujint, ha youkai fenyegeti a környéket. Félénk személyiség, ritkán bonyolódik harcba. Santa-kun jóbarátságot ápol vele.

Youkai járőrök

Van további két segítsége a Choujinoknak, akik szintén youkaik. Eredetileg a nagy sátánkirály alkotta meg őket, de végül Choujinok csatlósai lettek.

• Shindo: Egy hatalmas, 3 méter magas youkai. Bár a neve katakanával van írva, de jó eséllyel a "csodagyerek" jelentésre gondoltak, amikor kitalálták a nevét, ugyanis bárki, aki elbújik a köpenyege alá, azt képes egy "Ah, Shindo!" felkiáltással teleportálni.
• Birin: Egy kistermetű youkai, leggyakrabban Shindo vállán ül. Sokkal beszédesebb, emellett képes egy "Birinpo" felkiáltással eltűnni.

A sorozat a 36 epizódja során számos epizódszereplőt vonultat fel. Minden egyes epizódban más és más youkai kerül központba, így a közeg és a hozzá tartozó szereplők is mások.

Ennyi alapozó után azt gondolom, hogy érdemes bátran tenni egy próbát tenni vele, mert aki el tud vonatkoztatni a hibáitól, gyerekes mivoltától, az kellemeset fog szórakozni. Nekem egyszerűen melengeti a szívemet egy-egy epizód, mert japán. És ez nekem mindenre elég. Nem akar más lenni, mint ami, de amit megígér, azt maradéktalanul teljesíti. És ez hallatlan nagy erény. És azt tegyük hozzá, hogy ezek a különböző japán hiedelmek joggal adnak alapot a modern kultúrában különböző témáknak, mert annyira változatos, szerteágazó a téma, és kimeríthetetlen. Rengeteg, rengeteg japán műben ott van elrejtve a youkai, és a hozzájuk tartozó történetek, hiedelmek. És ha jobban belegondolunk, sokkal nagyobb fantáziája van a japánoknak, amikor mondjuk youkaikkal ijesztgeti a rossz gyerekeket, mint nekünk, magyaroknak, amikor egy-egy szülő, aki magát tökéletesnek hiszi, rászól a gyerekére, aki sokat iszik, hogy "béka nő a hasadban" vagy akivel nem bírnak, hogy "jön a zsákos ember érted és elvisz".

Ugyanakkor érdemes kicsit még elemezni a gyerekes mivoltát, meg a sajátosságait. Mert youkai szempontjából néha az az érzésem támadt, hogy túl komolyan veszi magát a sorozat. Nem nagyon hiszem ugyanis 8-10 éves kor felett bárki is komolyan venné a látottakat, de vannak benne olyan ijesztő jelenetek, amiket felnőttként nyilván tudok kezelni, de nem egyszer elképzeltem, hogy ha én ezt a sorozatot 3-6 évesen néztem volna, szerintem módszeresen rosszat álmodtam volna.

Tehát vannak jelenetek, amik megítélésem szerint túl komolyak. Vagy csak nekünk? Jó néhány olyan példát lehetne felsorolni, amik arról adnak tanúbizonyságot, hogy a japán gyerekek elméje teljesen más szinten működik, mint a nyugatiaké. Elég csak arra gondolni, hogy a jónéhány akár kisebbeknek szánt animében is megjelenik a lőfegyver. Vagy hogy mást ne mondjak, a Nintendo Famicom konzoljához kapható Zappernek valódi fegyver külseje van, míg a nyugati NES konzolokhoz kapható Zapper egy szürke játékpisztoly. Én úgy gondolom, hogy egyrészt a történelmükből kifolyólag is mások a japán gyerekek gondolkodása, látásmódja, meg a folklórjukban sem félnek ijesztőbb szellemeket ábrázolni. Így a gyerekek elég hamar megtanulják, hogy a világnak vannak fenyegető dolgai, és talán ehhez ráidomulnak. Ezt már konkrétan nem tudom. De az biztos, hogy a japánoknak semmiség megnézni a Dragon Ballt, míg minálunk a '90-es évek végén akkora hiszti volt miatta, hogy fizikai fájdalmat okozott. A mai napig komoly dilemmám, hogy mi, nyugati gyerekek vagyunk túlvédve az ártalmakkal szemben, vagy a japán gyerekeket avatják be túlzottan, és ennek vannak látens következményei? Ha pszichológia szakra jártam volna egyetemen, ezt kutatnám.

A másik, ami komolyan elgondolkodtat, nemcsak ezen sorozat kapcsán, hanem általánosságban a Super Sentai sorozatokat illetően, a harci jelenetek. Nemrég olvastam a Video magazin 1992. júliusi számában Jackie Chan életútjáról, és hogy mennyire nehéz volt neki kitörni az ázsiai piacról, mert senkinek nem szavaztak bizalmat Bruce Lee után. Említették az ázsiai filmek, sorozatok sajátosságait, és élek a gyanúperrel, hogy többek között a tokusatsu sorozatokra is gondol(hat)tak. Mert azok a harci jelenetek is, mint ami mondjuk a Choujin Bibyunben is láthatók, mindennek nevezhetők, csak hitelesnek nem. Annyira láthatók, hogy meddig száll a keze (hogy épp meg ne üsse az áldozatot), és ahogy elugrik, ahogy a lábát támadják meg, tehát még a látszatra se volt nagy gondjuk. És ahogy elkezdtem nézni több ilyen régi sorozatot (alkalomadtán írok róluk is), annyira látszik, hogy a harcok, verekedések nem valósak. Pedig pont Bruce Lee óta tudhatnánk, hogy megvan a maga módja az igazi harcművészeti koreográfiának egy ázsiai filmben. És az egy dolog, hogy ezek a japán színészek nem bentlakásos iskolában nevelkedtek, mint Jackie Chan, de úgy gondolom, hogy azok a színészek, akik egy ilyen sorozatban szerepeltek, tanulhattak volna valami komolyabb harcművészetet. Akkor sokkal komolyabb harci jeleneteket láthatnánk, amitől nemcsak a néző számára válik átélhetőbbé a film, hanem a nyugati filmipar is komolyabban vette volna az ázsiai színészeket, ezáltal nem lennének a lehetőségeik csak az ő kontinensükre korlátozva.

Így ezek a sorozatok megmaradnak a japánoknak, és nekünk, japán rajongóknak. Tényleg azt gondolom, hogy érdemes egy próbát tenni a Choujin Bibyunnel, mert ha elengedjük minden elvárásunkat, akkor egy kedves és szerethető sorozatnak lehetünk nézői.

My Drama List | Snitt | Tokupedia | Wikipedia