Két anime egy mangakától

Ritka az, amikor egy mangakának két műve is kap egy szezonban animeadaptációt. Wayama Yamát ezen nem mindennapi megtiszteltetés érte, hiszen egyszerre dolgoztak a Karaoke Iko! és a Muchuu sa, Kimi ni. animációján is. A két mű között látszólag nem sok kapcsolat van, ezért csodálkoztam, hogy az AniList-en egymáshoz közeli kapcsolatot írnak, mintha egyikből következne a másik, ráadásul a két animének is egy Twitter oldala sőt, egy hivatalos weboldala van. Hogy ez mennyire indokolt, van-e egyéb kapcsolat a két mű között azon túl, hogy ugyanaz a mangaka, nézzünk utána.

Karaoke Iko!

Oka Satomi középiskolás srác, a kórusklub tagja, hovatovább az egyik legjobb énekese. Bár kérdéses, hogy tehetségét áldásként vagy átokként élte meg akkor, hogy megkörnyékezte az egyik yakuza, Narita Kyouji, hogy tanítsa énekelni. Bár gyorsan eldönti a kérdést Oka-kun láthatóan nyugtalan mivolta ellenére belemegy abba, hogy órát adjon a maffiózónak.

Kyouji-sannak jó oka volt rá, hogy órákat vegyen a félénk visszahúzódó fiútól. Yakuza körökben ugyanis negyedévente szokás karaoke versenyt rendezni, és ahogy sejthetjük, itt nem a győztest jutalmazzák, hanem a vesztest büntetik. És nem is akármivel! Egy tetoválást kap a kézfejére, méghozzá abból, amit a legjobban gyűlöl. És ha ez még nem lenne elég, maga a yakuza vezér varrja a vesztes kezére, ami - tekintve, hogy kezdő - ez dupla veszéllyel is jár. Egyrészt, könnyen meglehet, hogy a munka eredménye tragikus lesz, másrészt, aki nem szakértő, annak munkája még sokkal fájdalmasabb. Így hát nem csoda, hogy a 39 éves yakuza hősünk inkább elviseli azt a megaláztatást, hogy egy 14 éves gyerek segítségét kérje, mint amit a karaoke verseny vereségének zálogául kell elviselnie.

Ennek jegyében Kyouij-san elviszi Oka-kunt egy karaoke bárba, ahol beavatja a részletekbe. A fiú vonakodva ugyan, de elvállalja a rögtönzött tanári felkérést. De azt még nem is sejtette, hogy teljesen más miatt lesz viszontagságos az oktatás. Hamar kiderül ugyanis, hogy szeretett (?) yakuzánk félelme a vereségtől egyáltalán nem alaptalan. Oka-kun számára nagyobb fenyegetés a végleges halláskárosodás, amikor először hallja újdonsült tanítványát énekelni, minthogy mondjuk halálos fenyegetést kapjon, ha elutasítja a felkérést. A fiú igyekszik diplomatikusan a yakuza elé tárni a hibáit, és hogy mennyi mindenben kell fejlődnie. És ezen rövid sorozat során (amit régen OVA-nak hívtak) nagy viszontagságok és kemény gyakorlások árán a yakuza kihoz magából egy értékelhető eredményt.

Bár a történet alatt ez nem annyira érzékelhető, de az egész meglehetősen abszurd. Egyrészt az ének szolgáltat derűs percekkel, főleg az első részekben, másfelől a yakuza igyekszik a barátságosabb arcát mutatni. Mindent megtett a mangaka azért, hogy a körülményekhez mérten a történet a lehető legbarátságosabb legyen. Régi álma volt egyébként yakuza történetet írni, ám amikor Morning magazin szerkesztősége elutasította az ötletet, ezért Wayama Yama doujinshiként jelentette meg a történetet. Először a 2019. augusztus 25-én megrendezett COMITIA nevű Doujinshi rendezvényen értékesítette, ahol nemcsak hogy az összes példányt eladta, hanem többször kellett utánnyomni a történetet. Egy időben nehezen volt beszerezhető a doujinshi. Végül 2020-ban a Kadokawa Future Publishing adta ki a manga formájában a történetet.

Ami meglehetősen szembetűnő a történetben, az Oka-kun ambivalens viszonyulása a yakuza felé. Láthatóan tart tőle, igyekszik tisztes távolságot tartani, mégis igyekszik segíteni, ahol tud. LINE-on is tartják a kapcsolatot, így végül kialakul egyfajta kötődés a két főszerpelő között. A mangaka régóta érdekelt a bromance történetekben, egyik terve teljesült azzal, hogy két jelentős korkülönbséggel élő férfi között írt egy ilyen történetet.

Live Action movie

A mangából előbb készült élőszereplős film, mint animáció. 2023-ban tervezték bemutatni, végül 2024 januárjában láthatta moziban a nagyérdemű közönség. A mangában mintha igyekezett volna tompítani a mangaka a korkülönbség élét, a movie-ban nagyon látszik a két főszereplő közti generációs eltérés. Ezáltal az egész történet még abszurdabbnak hat. A movie láttán eleinte igencsak kellemetlen érzésem a szokatlan tanár-diák kapcsolat láttán. Csak még jobban meg tudtam érteni Oka-kun távolságtartását a yakuzával szemben. De ahogy haladt előre a történet, úgy lett egyre inkább fedezete a kettejük barátságának. Bár mivel erősen kijött a korkülönbség, sokkal inkább olyan érzésem volt, mintha egy apa-fia kapcsolatot láttam kibontakozni.

A film nagyon jó volt, a színészek remekül játszották a szerepüket! Igyekeztek a történet egyediségéhez mérten nem a tipikus japános "mangaadaptációs" színjátszással átadni a jeleneteket. Ez jó hatással volt a színészi játékra. Igyekeztek Ayano Gou személyében egy barátságosabb arcú színészt találni, hogy inkább a történet bromance és slice of life mivoltára fókuszáljanak, semmint a yakuzát a maga sötét valóságában mutassa be. Saito Jun pedig zsenge kora létére láthatóan ígéretes karrier áll előtte. Mindenképp ajánlott film, a minősége garantálja a létjogosultságát. Nem éreztem, hogy egy újabb húznak le az eredeti műről.

Famires Iko!

A történet Famires Iko! címen folytatódik. Oka Satomi felnőtt férfi lett, leérettségizett és egyetemi tanulmányainak okán Osakából Tokióba költözött. Újévi buliból hazatérve megáll egy családi étteremnél, ahol részmunkaidős állást vállal. Itt nem is annyira a srác a főszereplő, sokkal inkább az a képregény szerkesztőség vezetője, és legfőbb segédje, akik állandó jelleggel a étterembe járnak, megvitatni a leveleket, megválaszolni, amik egyébként a szerkesztőségbe érkeznek. Arra is volt példa, hogy bizonyos jelölteket, akik a magazin színvonalát erősítenék, az étteremben hallgatják meg. Ezt Oka-kun meglehetősen furcsán konstatálja, de nem zavartatja magát miattuk.

A fiú ebben a mangában is ugyanúgy csendes, zárkózott, nem nagyon beszélget másokkal. Kifejezetten megkönnyebbülésként éli meg, ha a kollégája csak 2 másodpercre is, de csendben tud maradni.

Narita Kyouji ebben a történetben is megjelenik, és amikor felbukkan, természetesen csak egy helyre mehetnek múlatni az időt.

Igazából nem rossz ez a történet sem, mert olvasatja magát, de nehezen adja magát, hogy mi is a célja a mangakának ezzel a történettel. Az a gyanúm, hogy a mangaka azért ugrott ennyit időben, hogy Oka-kun nagykorú mivoltának köszönhetően ne jöjjön ki a korkülönbség kettejük között.

Muchuu sa, Kimi ni.

A mangaka másik műve, mely animációt kapott, az Muchuu sa, Kimi ni. Szerencsére semmi köze nincs a yakuzához, ellenben a bromance-hoz annál inkább. A manga két olyan srác, nevezetesen Hayashi Miyoshi és Nikaido Akira történetét követi, akik között semmi kapcsolat nincs. Az a helyzet ugyanis, hogy a mangaka, egy antológiagyűjteményt adott ki melynek szereplői fiúiskolába járnak.

És hogy ki ez a két fiú? Hayashi Miyoshi őszinte, naiv srác aki kérlelhetetlenül hű önmagához. Kedvét leli a haszontalan cselekedetekben, úgysmint utcatáblák fényképezésében vagy a lépteinek számolásában. Elmélete szerint ekkor éli meg igazán a szabadságát. Személye üdítőleg hat az elvárásokkal és a konformizmus által formált világban. Ezzel szemben Nikaido Akira keményen dolgozott azon, hogy komor és mogorva álarcát magára öltve távol tartsa magától az osztálytársait. Ám egy osztálytársa bepillant a maszk mögé, onnantól pedig szépen lassan azon dolgozik, hogy lehántsa azt az arcáról.

A mangafejezetek egy-egy történetet dolgoznak fel, ezek kaptak az animében is egy-egy epizódot. A cél az volt, hogy olyan, a fiúk személyiségéhez illő, de különálló történetet dolgozzon fel, amik példát szolgálnak arra, hogy a különcség lehet az egyéniség kifejezése, ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy, és megéled általa az önazonosságod. Ebből kifolyólag az egyes történetek is meglehetősen egyediek, itt-ott szívet melengetők, vagy épp derültségre adnak alapot.

Live action dorama

Ebből a mangából is korábban, sőt jóval korábban készült el az élőszereplős adaptáció. Hasonlóan öt részes, mint az anime, bár a felépítése némileg más. Az első részben egyszerre mutatták be Hayashi és Nikaido történetet, amitől meglehetősen csapongóan indul a sorozat. Tartottam is attól, hogy rányomja az egész dorama színvonalára a bélyeget, hiszen így nincs igazán lehetőség elmélyülni a történetben.

De szerencsére ennek nyoma sem volt a második résztől. Csak egy történetet dolgoztak fel, így volt is lehetőség megélni azt, ráadásul a színészek is nemcsak hogy jól játszottak, de szemmel láthatóan élvezték a szerepüket. Azt éreztem, hogy lubickolnak benne, ez az egyedi darab csak változatosabbá teszi a repertorájukat. Nemcsak hogy a legtöbbet hozták ki magukból, de itt-ott mintha rá is játszottak volna a szerepükre.

Talán amibe be lehetne kötni, hogy Nikaido nemhogy nem ijesztő, hanem kifejezetten egy szépfiú alakítja. Így nem annyira hatásos az a bizonyos mogorva álarc, ami a mangában annyira működik, és így nem érezhető annyira az a jellemfejlődés, amin keresztülmegy, de ahogy játssza a színész a szerepét, az mindenért kárpótol. Mindenképp érdemes megnézni!

Verdikt

Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy a két mű közül a Muchuu sa, Kimi ni. sokkal közelebb áll hozzám. Kicsit beárnyékolja nálam a Karaoke Iko!-t a yakuza, és hogy az egyik srác kiskorú, de ha úgy vesszük, hogy egy apa-fiú kapcsolat éled újjá, akkor bőven van okunk szeretni a Karaoke Iko!-t is. Minden abszurditásával, komikumával együtt is egy végtelenül kedves történet. De a Muchuu sa, Kimi ni. esetében sokat ad nálam Hayashi önazonos személyisége és hogy volt Nikaido esetében egy srác, aki lehántotta az általa gondosan kialakított mogorva álarcot. És mint annyiszor, most is kiderült, hogy Nikaido is ugyanúgy a kedves és szerethető srác, mint bárki más. A Muchuu sa, Kimi ni. kiváló példát mutat arra, hogy a magad egyéniségével is megtalálhatod a helyed a világban, ahogy arra is, hogy ritka nagy kincs, ha van valaki, aki meglátja az értékeidet és megnyitja a szívedet.

Ennek okán sokkal erősebbnek éreztem a bromance-ot a Muchuu sa, Kimi ni.-ben. Sokkal szabadabbnak tűnik, jobban kijött az, hogy a mangaka első, gimnáziumi próbálkozásai Boy's Love mangák voltak. Azóta ezt annyival "szelídítette", hogy olyan közeli kapcsolatot mutat be srácok között a történeteiben, ami épp nem lépi át a romantika határát. Amolyan feltétel nélküli teljes bizalom van a fiúk között. És ezt szívmelengető látni. A Karaoke Iko!-ban talán korlátozta a mangakát hogy az egyik srác még csak 14 éves. Talán pont ezért van folytatása Famires Iko! címmel, hiszen ott Oka-kun már fiatal felnőtt.

A mangaka egyéb művei

Wayama Yama egyelőre a rövid történetek híve. Az első mangája, amit még Wayama Tomoyoshiként jegyez, egy One-Shot, mely Yuutousei no Mondai címmel jelent meg. Ez egy sajátságos iskolai slice of life történet horror elemekkel. Inaba Akira egy igazi elit diák. Kiváló tanuló, osztálytársai pedig tisztelik a tudása miatt. Ám, ahogy a cím is utal rá, vagy egy problémája. És ha ez felszínre tör, az bizony horrorisztikus következményekkel jár. Talán ez a manga a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a mangakát a horrormangák is inspirálták. Meggyőződésem, hogy a Muchuu sa, Kimi ni.-ben is Nikaido karaktere ténylegesen egyfajta tisztelgés Junji Ito munkája előtt, és nemcsak azért, mert az osztálytársa mondta róla, hogy olyan, mintha Junji Ito egy mangájából lépett volna ki. Hiszen, ha jobban szemügyre vesszük a karakterdizájnt és a közeget, Wayama Yama mangáit lényegében csak az különbözteti meg a horrormangákról, hogy a közeg szerethető. Egyébként a karaktereinek nem lenne ilyen barátságos fizimiskája, akár horrormanga szereplői is lehetnének.

Wayama-san egyébként dolgozott korábban a Morning magazinnak. Náluk jelent meg a szintén One-Shot Nagisa he Ikou, de a későbbi együttműködés nem volt sikeres, mert a szerkesztőség elvárásait akarta kielégíteni, így az egy idő után szem elől tévesztette, hogy mit is akar rajzolni. Valószínűleg ez a tapasztalat is hozzásegítette a mangakát ahhoz, hogy önazonos karaktereket alkosson.

A mangaka másik komolyabb műve - amiből OVA is készült - az Onna no Sono no Hoshi. Ez is férfiközpontú történet annak ellenére, hogy most egy lányiskolában járunk. Ennek japán nyelvtanára, Hoshi Mitsuhiko a diákok kedvence. Hihetetlen engedékeny, beszáll a lánytanítványai Chiritori játékába, tanácsot kérnek tőle mangarajzolás terén, de az se zavarja, ha diákjai a füle hallatára kicikizik. Tanárkollégái meg ha hívják iszogatni, zokszó nélkül elmegy. Egyik szünetben figyel fel az egyik tanár, Kobayashi Keiji a kollégájának, egyben barátjának munkájára. Amikor végül elhívja egy bárba iszogatni, itt tudhatunk érdekességeket a tanárról. Ez is egy rövid, de végtelenül szerethető mű, mert Hoshi-sensei is olyan karakter, aki nem zavartatja magát, hogy cikizik a diákok a különcsége miatt, egyszerűen vállalja az egyéniségét. Valami egészen más foglalkoztatja. Hogy mi, annak bárki szem- és fültanúja lehet, ha megnézi ezt a rövid és kedves történetet. A manga viszont a mai napig tart, Wayama Yama a mai napig ezen dolgozik.

Ez a történet is átmegy bromance-ba a két tanár között. Azt kell mondjam, hogy nagyon ügyesen lavírozik a mangaka a műfajban. Azért nehéz dolog a bromance, mert egy nagyon vékony fal választja el a legjobb barátságot és a párkapcsolatot. Így annak, aki férfiak között szeretne egy igen közeli kapcsolatot bemutatni, annak ezen a vékony falon kell egyensúlyoznia. Nem olyan nehéz egyik-másik irányba leesni. Eddig a mangaka ügyesen balanszíroz. Egyedül a Karaoke Iko!-nál volt olyan érzésem, hogy nem kezelte ezt annyira jól, főleg a gyerek részéről.

Ezt leszámítva mindenkinek ajánlom a műveit. Igaz, elsősorban női olvasói vannak, és női műfajba sorolják a műveit, de azt gondolom, hogy olyan férfi animések számára is példával szolgálhatnak a mangái, akik nyitottak az igazán szoros, testvéri szintű kapcsolatra. A mangaka is jobban szereti seinennek aposztrofálni a műveit, mert a josei nem illik a stílusához. Én magam is inkább seinennek látom a műveit, de ettől függetlenül teljesen mindegy, milyen nemű az olvasó, azt gondolom, hogy mindenkinek tetszeni fognak a történetei. Egy különleges ajándéknak tartom Wayama Yama mangáit.