Régen látott animét nemcsak azért érdemes újra megnézni, mert elkaphat minket a nosztalgia kellemes érzése, visszagondolhatunk a "régi szép" időkre, hanem azért is, mert ha azóta (sok) más animét láttunk, összehasonlíthatjuk az azóta látottakkal. És mivel jó eséllyel tapasztaltabbak lettünk, más fénytörést kaphatnak a régi alkotások. Egy ilyen sorozatot szeretnék indítani, amelynek első részében a Kaleido Star kerül nagyító alá.
A Kaleido Star volt az első tényleges animém (amikor tudtam, hogy animét nézek) 2006 augusztusában, őszén. Azonnal elkapott a hangulata, ennek hatására kezdtem el animéket nézni, zúgtam bele mindenbe, ami japán. Olyannyira, hogy néhány évig nemhogy szinte egyáltalán nem követtem a nyugati trendeket, de sok más, korábban kedvelt nyugati kulturális művel "leszámoltam".
Nem is kerestem az okát, egyszerűen ezt így láttam jónak, és átálltam mindenre, ami keleti. Az egész animés kultúra jelentőségét remekül összefoglalta Kálovics Dalma a 2009. őszi MondoCon összefoglaló videójában.
Lényegében arról van szó, hogy a nyugati filmekből megszokhattuk a dolgok az életben egy meghatározott módon működnek. Erre jönnek az animék, amik merőlegest húznak a nyugati látásmódra. Érdemes megnézni a videót, ő ezt sokkal jobban megfogalmazta. Az nagyon tetszett, hogy úgy zárta le a mondandóját, hogy ez tágítja az emberek látókörét és színesebb lesz a világ.
Valami ilyesmit élhettem meg 2006-ban is, amikor rákaptam az animékre. Azt éreztem, hogy sokkal inkább megtalálom az animék stílusában és kifejezésmódjában az egyéniségemet. Ebbe vezetett be a Kaleido Star, ezért is van az, hogy sokáig a Kaleido Star-t mondtam a kedvenc animémnek, amikor megkérdezték, hogy animés fórumon a profilba kellett a "kedvenc anime" mezőbe írni valamit.
Nézzük is meg, hogy érdemes-e még mindig a "kedvenc anime" címére. 18 év nagy idő, 2006 óta nem láttam a Kaleido Star-t. Valamiért nem vitt rá a lélek, hogy újra megnézzem. Ennek következtében annyira távolinak tűnik Naegino Sora története a Kaleido társulatnál, hogy néha az volt az érzésem, hogy nem is láttam ilyen animét, csak képzeltem egy ilyen történetet. Így idén nyáron nekiveselkedtem a Kaleido Star-nak. Abból a szempontból is igyekszem visszahozni a régi időket, hogy magyar szinkronnal nézem, nem japánnal.
Mi tagadás, annyira elszoktam a magyar szinkrontól, hogy konkrétan szoknom kellett, hogy japán animációt magyar szinkronnal nézek. Pont ezért volt szerencsés a Kaleido Star-ral kezdeni a nosztalgiázást (valamennyi magyarul vetített animét tervezek újra megnézni), mert ennek az animének legendásan rossz a japán szinkrongárdája. Ehhez képest meg a magyar szinkront kiemelkedően jónak tartják.
Ha kicsit pontosítunk az állításon, kétségtelenül igazat adhatunk neki. Naegino Sora japán hangja, Hirohashi Ryou-nak a Kaleido Star volt az első főszerepe. Belehallgattam a japán szinkronba és 18 év távlatából az volt az érzésem, hogy ő az első olyan seiyuu, akinek mesterkélt a hanghordozása. Olyan, mint amikor célzottan kisgyerekeket akar valaki lenyűgözni, de szigorúan 8 év alatt. Borzasztó módon nem tud játszani a hangjával, nem volt flow-ban Sora személyiségével, és ez konkrétan idegesítővé tette Sora személyiségét. Ha japánul láttam volna a Kaleido Star-t sokkal kevésbé tetszett volna, Sorát meg egy idegesítő libának gondoltam volna.
Ehhez képest Sora magyar hangja, Czető Zsanett remek munkát végzett. Nem vagyok annyira elragadva tőle sem, szó nincs arról, hogy japán seiyuu-kkal egyenértékű munkát végzett volna, de az kétségtelen tény, hogy általa Sora egy sokkal kellemesebb, szerethetőbb személyiséget kapott. Neki elhittem, hogy Sorának van sütnivalója és keresnivalója a Kaleido társulatnál. De az Czető Zsanettre is igaz, hogy nem tud játszani a hangjával, és nem tudja hitelesen átadni a hangjával Sora érzelmeit.
De összességében egy szerethető személyiséget adott Sorának, ahogy a többi magyar hang is remek munkát végzett. A Kaleido Star-nál nagyon eltalálták a szinkronhangokat. Talán ez az egyedüli olyan anime, ahol szeretem Szalay Csongor (mint Ken Robbins) hangját, pedig őt ott jegyzem az általam leginkább gyűlölt magyar szinkronszínészek között. Karakteres hangja van Szalay Csongornak, de amit művelt például a Bleachben és a Narutóban, azzal nálam elásta magát. Tudom, hogy rockénekes, van (volt) egy rockbandája, de az üvöltözés és a hörgés megítélésem szerint nagyon rosszul állt neki. De itt a Kaleido Star-ban egy kedves, visszafogott srácot kapott, és itt nekem nagyon tetszik, amit csinál. A többi szinkronhang is jól végezte a munkáját. Bár a magyar szinkronszínészek nem képesek úgy megváltoztatni a hangjukat, mint a japánok, de mindenki a maga hangszínének megfelelő karaktert kapott.
És akkor most már térjünk rá az animére. Naegino Sora Amerikába költözik, hogy csatlakozhasson a Kaleido társulathoz, ami gyerekkori álma volt. Ám késve érkezik meg, ezért bár hazaküldenék, Sora kérésére mégis kap egy esélyt, hogy megmutathassa, hogy teljes értékű tagja lehet a társulatnak. A verdikt ugyan az, hogy Sorának van hova fejlődnie, de mivel látják benne az alapokat, végül maradhat.
A történet tehát a Kaleido társulat mindennapjait mutatja be. A történet menete abból a szempontból nagyon jó, hogy sokáig érzékelteti, hogy Sorának van hova fejlődnie, ezért eléggé esetlenül teszi meg az első lépéseit. De Sora kemény munkával egyre közelebb kerül a többiek szintjéhez. Ezt nagyon jó nézni, egy valódi fejlődéstörténetnek vagyunk Naegino Sorának köszönhetően a tanúja. Ebből a szempontból korrelál is a valósággal. Egy csapatban ha valaki keményen dolgozik, arra minimum odafigyelnek, jobb esetben méltatják is. Sora kemény munkáját idővel szinte az egész társulat elismeréssel jutalmazza.
Sorának viszont erős "Naruto-vibe"-ja van azáltal, hogy mindenkinek jót akar, mindenkinek segíteni akar, ha kéri, ha nem. Ezt a részét viszont nem szeretem, mert egyrészt ritka az, hogy a valóságban valaki így viselkedjen, másrészt bár az anime pozitív végletet mutat be, a valóságban általában balul sül el az, ha valakinek úgy segítenek, hogy ő azt nem kéri. Egyszerűen azért, mert még nincs a feldolgozásnak abban a fázisában, hogy aktívan tegyen magáért. Így ha váratlanul éri, hogy más tettre készteti, felkészületlenül nem biztos, hogy jó döntést fog hozni. De végső soron felfoghajtuk úgy, hogy belefér az animáció adta fikciós lehetőségek közé, hogy Sorának minden egyszemélyes megmentő akciója végül jól sül el.
Ami az animációt illeti, felemás érzéseim vannak. Ha csak a GONZO dolgozott volna az animén, nem lepődtem volna meg különösebben, mert nem állnak a karakterdizájn magaslatán. Márpedig a Kaleido Star gyenge pontja pont ez. A karakterek rajzolása egyszerű, és egyáltalán nem élnek! Annyira egyszerűen vannak a karakterek érzelmei ábrázolva, mintha játékbabák lennének. A mozgásuk sem hat természetesnek, túlságosan feszesek.
Ezért lep meg, hogy azzal a Production I.G-vel végeztek közös munkát, amelyik pont hogy nagyon élővé tudja tenni a karaktereket az igényes, szép rajzaival és a részletesen meganimált mozgásaival. Bár csendben megjegyzem, a Production I.G munkáját is 2012-től a Kuroko no Basket-től tartom igazán szépnek, a Kaleido Star meg ugye jóval korábbi.
Nem ugrik be olyan régi anime, amiben a mozgások igazán szépen meg lettek volna animálva, de a Kaleido Star esetében olyan érzésem van, hogy az előadásokra helyezték a fókuszt. Ott nagyon szép, arra törekedtek, hogy a néző animáció formájában is átélje a cirkusz hangulatát. Ezt megítélésem szerint minden további nélkül átadták. Később voltam Angliában cirkuszban, ahol csak akrobaták voltak, és teljesen visszajött a Kaleido Star feeling a valóságban. Tehát azt gondolom, hogy ebben kiváló az anime. De a mindennapi életben a karakterek mozgása feszes, nem természetes, az érzelmek ábrázolása is egyszerű. A CGI is jelen van ebben az animében, és mivel 2003-ban igencsak gyerekcipőben járt a számítógépes animáció, ezért rettenetesen csúnya és természetellenes. Ráadásul előadások alatt is észrevehető egy-egy számítógéppel animált mozgássor, ami ront az összképen.
Egyedül a zene az, ami most is ugyanúgy tetszik, mint annak idején. A Kaleido Star nemcsak, mint első anime emlékezetes számomra, hanem ez az anime adta meg Yonekura Chihiro személyében az első olyan japán énekesnőt, aki iránt komolyan kezdtem el érdeklődni. A második openinget énekelte, ami sokak számára kellemes emlék. Nem csoda, mert a Yakusoku no Basho he kiemelkedő anime opening a kellemes, pozitív vibe-jával, ahol nagyon jól énekel az énekesnő és a zene is jól meg van írva. Emlékezetes a taps a dalban, valamint a refrén végén a "Yes, growin' up! Oh yeah! Yes, time for jump! oh yeah!" rész. Furcsamód, úgy emlékeztem, hogy ez az animében is hallható, de nem. Azóta annyit hallgattam a teljes verziót, hogy már nem is emlékszem, hogy mely részei voltak hallhatók az animében. Azóta Yonekura Chihiro szinte teljes énekesnői karrierjét megismertem, és azt mondhatom, hogy bár nem tartom olyan nagy énekesnőnek, mint Hayashibara Megumi-t vagy Okui Masami-t, de összességében szeretem, amit csinál. A Kaleido Star meg méltó bevezető az énekesnő munkásságába.
Gyakorlatilag a 14. résztől az egész animét végigkíséri, hiszen a 3. opening és ending is félig az ő munkássága. Az r.o.r/s egyik tagja ugyanis Yonekura Chihiro, melynek keretében énekelte Tattoo Kiss-t, Okui Masami-val duettben. Az r.o.r/s egy nagyon furcsa formáció abból a szempontból, hogy Yonekura Chihiro és Okui Masami úgy barátok, mintha kislány koruk óta elválaszthatatlanok lennének. Ez alapvetően nagyon jó dalokat vetíthetne elő, főleg azért, mert van is átfedés a kettejük stílusa között. Ehhez képest egy olyan trance albumot raktak össze nekik, amit, ha kritikus füllel hallgatok, és elengedem, hogy két általam nagyon kedvelt japán énekesnő alkot egy duettet, akkor azt kell mondjam, hogy a közepes szintet is csak alulról üti meg. Erre sajnos ékes példa a Tattoo Kiss, sajnos jól demonstrálja, hogy mire számíthatunk tőlük. Van dallama, de nincs meg az, hogy újra és újra végig akarom hallgatni a dalt, mert annyira jó volt. És ez a fajta jellegtelenség kíséri végig a két énekesnő tiszavirág-életű közös pályafutását. Azért nagy kár értük, mert mind a ketten sokkal magasabb nívón művelik a japán könnyűzenét. Ha ők ketten írták volna a dalokat (mert tudnak dalt írni), akkor abból egy kiváló közös munka lett volna. Így viszont sajnos csak azért hallgatom ezt az openinget is, meg az r.o.r/s többi dalát is, mert része Yonekura Chihiro és Okui Masami közös munkásságának. Okui Masami önmaga jobb trance dalokat ír, mint amit az r.o.r/s tagjaként kellett elénekeljen.
Az összképen valamennyit javít az anime endingje, az escape, ami szintén az r.o.r/s dala. Az rámutat arra, hogy van egy-két jobb dal az albumon is, ami erősíti az album közepes mivoltát, meg az escape talán jobban visszaadja a Kaleido Star hangulatát, de összességében az r.o.r/s egy elvesztegetett lehetőség volt.
Mindent egybevetve a Kaleido Star-nak mai szemmel van hibája, ha azt mondom, hogy kiváló anime, csak azért ejthettem ki a számon, mert a nosztalgia megszépíti az animét. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A történet menete nagyon szép, nagyon jó látni Sora fejlődését, ami ráadásul valóságos is. Azonban a karakterdizájn és a mozgások az esetek többségében (leszámítva az előadásokat) egyszerűek és csúnyák, a CGI csak ront a helyzeten. Eszembe is jutott, amikor annak idején képeket kerestem a Kaleido Star-ról (mert már 2006-ban is lehetett képeket keresni...), nagyon nehezen találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Erre rájön az is, hogy a japán seiyuu-gárda eléggé rossz. Azon nagyon kevés animék közé sorolandó, amiket érdemes inkább magyarul nézni.
Régen 9 pontra értékeltem az animét, mert első animés élményem volt, így azt éltem meg, hogy valami teljesen mást láttam a Kaleido Star-ban, amit előtte. És mivel nagyon tudtam vele azonosulni, annak idején nappalom és éjszakám a Kaleido Star-ról szólt. Viszont azt kell mondjam, hogy nem állta ki az idő próbáját. Bőven tudok olyan animét mondani, ami nemcsak kiváló fejlődéstörténetet mutat be, de karakterdizájnban és animációban is sokkal jobban muzsikál. Nosztalgiaként nagyon jó visszanézni, sok régi emléket, érzést visszahoz, de ha mindezt lehántom, és mérlegre teszem az erényeit és a hibáit, mai szemmel 6 pontra értékelném a Kaleido Star-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése