Régóta lelkes követője vagyok Yonekura Chihiro munkásságának. Soha nem tartottam annyira nagy énekesnőnek, mint Hayashibara Megumit vagy Okui Masamit, de annyira mindig is szerettem őt, hogy meghallgassam az összes albumát és az összes digitális formában elérhető kislemezét. Szeretem hallgatni a dalait, szeretem a kedves hangját, meg tud is énekelni, de mindig volt valami hiányérzetem, ami miatt rövidebb-hosszabb időre mindig szüneteltettem a dalainak hallgatását.
A választ a Yondemasuyo, Azazel-san. kislemez párosa adta meg. Ott Yonekura Chihiro a Team. Nekocan [Neko] által írt keményebb rock zenére énekel és akkor azt éreztem, hogy jobban kijönnek az énekesnői kvalitásai. Ott már nemcsak szimplán szerettem hallgatni a hangját, hanem azt éreztem, hogy érdemes komolyabban figyelni őt. Arról van ugyanis szó, hogy Yonekura Chihirónak erős énekhangja van és 2003-2004-től igyekeztek is a stúdióalbumaiban megcsinálni azt, hogy keményebb zenére énekeljen. Jó is volt, igyekeztek valami újat mutatni a '90-es évek (egyébként szintén jónak mondható) albumai után de valahogy nem akart összeállni a dolog. Sok esetben nem volt dallama a zenének, ezáltal nem voltak emlékezetesek a dalai. Ez sajnos azt hozta magával, hogy az albumok összességében sem különböztethetők meg egymástól. Egy idő után nagyon egyformák lettek a dalai.
Ezért sajnos Yonekura Chihiro esetében van némi korreláció a lemezeladás és az album minősége között. Mert hiába relatíve jók az albumok, ha nem voltak kiemelkedők. Ezzel együtt az idő előrehaladtával annyira bezuhantak Yonekura Chihiro album eladásai, hogy a kiadónak már sehogy nem érte meg kiadni az énekesnő dalait.
Hagyományos módon biztosan nem. Mert hála istennek Yonekura Chihiro azért nem adta fel az éneklést, csak átment teljesen online-ba. Az utóbbi időkben "Smile Go Peace" néven futtat egy online projektet, melynek keretében ismert anime dalokat énekel fel. Különlegessége, hogy kép formájában is rögzítik a stúdiófelvételt és azt utómunkákkal "díszítik". A legújabb, szám szerint 95. feldolgozás a Toaru Kagaku no Railgun anime első openingje a fripSide: only my railgun című dala. Ismerem az eredetit, szeretem is, sőt a Shimokawa Mikuni és Momoi Haruko feldolgozást is, az is nagyon jóra sikeredett. Yonekura Chihiro ezt a dalt énekelte fel és nem akartam hinni a fülemnek.
Van az elején a bemutatkozó szöveg, alapvetően aranyos, de azért szívtam a fogam, hogy nem kellenének ezek az idétlen kézmozdulatok, meg az a hülye intonáció. Nem ezért szeretjük Yonekura Chihirót. Ő egy egyszerű énekesnő, aki a maga egyszerű módján nagyon jól el tudja mondani azt, amit a közönségnek szán. Ezt elengedtem, mert amikor jött a dal és elkezdett énekelni, nem hittem el, amit hallok. SOHA de SOHA nem éreztem, hogy ennyire izgalmas lenne az, amit csinál! Minden egyes pillanatára kíváncsi voltam, úgy néztem, hogy nehogy egy pillanat is kimaradjon az életemből, közben úgy dobbant a szívem, mintha életem produkcióját látnám! Hiába ismerem már az énekesnőt 2006 óta, életemben először most éreztem azt, hogy IMÁDOM, AMIT CSINÁL!!!
Ez annyira, de annyira hiányzott tőle! Ezen dal hallgatása után állt össze bennem az, hogy Yonekura Chihiro a japán zenei ipar egyik legpechesebb énekesnője. Mert van énekhangja, hallhatóan tud énekelni, tehát énekesnőként a helyén van. De sehogy nem tudták összehozni nála azt, hogy van egy erős énekhangja de ez egy rendkívül kedves és bájos személyiséggel párosul. Pont az ilyen dalok hiányoztak az énekesnő karrierjéből. Az ilyen ténylegesen magabiztosságot sugárzó dalok, amik egyszerre erősek, de tetten érhető bennük valami kedvesség. Yonekura Chihiro ezzel a feldolgozással bebizonyította azt, hogy ezt a dalt eredetileg is neki kellett volna énekelnie. Ez a változat ugyanis jobb, mint az eredeti! Borzasztóan sajnálom, hogy csak nagyon elvétve vannak ilyen dalok az énekesnő repertoárjában. Nagyon-nagyon ritkán volt olyan érzésem, hogy olyan dalt hallok tőle, ami nemcsak az ő személyiségére van szabva, de az énekesnői kvalitásai is 100%-ig kijönnek.
Pedig nagyon jól indult az énekesnői karrierje. 1996-ban debütált az "Arashi no Naka de Kagayaite" című dallal, az volt az első, ami ezen dal hatására eszembe jutott. Azzal a dallal tényleg robbantott, a mai napig Yonekura Chihiro koncertek elmaradhatatlan tombolós dala a debütáló dala. De utána valamiért nagyon megtorpant és sorra jöttek a "nem rossz, de nem az igazi" jellegű dalai. És mivel ez van túlsúlyban, nagyon ritkán éreztem nála, hogy minden összeáll. Ezért van az, hogy csak a 95. Smile Go Peace feldolgozás volt az első, amire rákattintottam. Pedig követem az énekesnőt Twitteren, mindig láttam, hogy kiteszi az aktuális feldolgozását, de most volt az első olyan alkalom, hogy azt mondtam magamban, hogy jó, nézzük meg, mit csinál. És ezt kapom...
De pont a címe miatt is. A "Smile Go Peace" azt éreztette velem, hogy ugyanazokat kapom, amiket az albumaiban is már hallottam (ráadásul van egy "Smile Go Happy" című dala is), ott is szinte ugyanazokat hallottam, mi újat tud nyújtani? Hát itt a válasz. Egy olyan dalt, amit eredetileg neki kellett volna énekelnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése