Az ALI PROJECT hírneve az anime daloknak köszönhetően terjedt igazán. Erre rátett egy lapáttal az egyedi mivoltuk, hiszen az ALI PROJECT úgy írt anime betétdalokat, hogy ugyan, amennyire lehet, legyenek kommerszek a dalok, nyerje el egy szélesebb hallgatói közeg tetszését is, de az egyedi stílusjegyeik mindenképp felismerhetők legyenek. Ennek eredményeképp születtek igazán egyedi dalok olyan animékhez, mint a Rozen Maiden, Code Geass: Hangyaku no Lelouch, Another vagy a Phantom ~Requiem for the Phantom~. Ez pedig azt hozta magával, hogy egyszerre lehet átfogó képet kapni az együttes stílusáról, de ha meghallgatjuk az ALI PROJECT ténylegesen saját dalait, akkor bőven érhetnek meglepetések. Ezért érdemes fokozatosan elindulni. Első állomásként kiváló választás a Psychedelic Insanity album.
Bár ennek az albumnak is saját stílusa és koncepciója van, mégis érzékelhető, hogy hatással voltaz együttesre, hogy ekkoriban futottak fel az anime dalokkal. Az album 2007-es megjelenésekor már ismertek voltak a Rozen Maiden dalaikkal és az év elején megjelent Soubikakei album is az 5. helyen nyitott az Oricon heti lemezeladási listán. Bár a dalok alapvetően a Cyber Gothic stílus jegyében íródtak, de az ALI PROJECT anime dalok nélküli stúdióalbumai közül ez a legfogyaszthatóbb. Hallhatóan hatással volt az albumra, hogy hirtelen sikeres lett a csapat. Kiváló híd az ALI PROJECT további albumai felé, akinek tetszenek az itt hallható dalok, az nyugodtan továbbléphet.
Ezzel az albummal is bizonyítják, hogy amit ők csinálnak, az nagybetűs MŰVÉSZET! Van egy jól kitalált koncepciója, melynek következtében a dalok is egységes egészet alkotnak. Az első 8 dal dinamikus, hihetetlenül erőteljes, energikus, nagyon jól egymás mellé illeszthető. De zeneiségében, mondanivalójában is meglehetősen egységes az album. Az énekesnő hihetetlen jól tud váltani az erőteljes és érzelmes énekstílus között. Az album egyik legnagyobb érdekessége, hogy a szövegek hiába negatívak, mégis a zene inkább arra irányítja a figyelmet, hogy mennyire gyönyörűek a dalok, milyen szépen énekel az énekesnő. Nem feltétlen a szöveg tragikus mivoltát emeli ki, mégis hihetetlen módon összhangban van a dal.
Jó példa erre a 4. dal, a "Kochou Yume Shinjuu", mely a szerelmesek öngyilkosságáról szól: miért találkozik két ember, ha csak úgy lehetnek boldogok, ha egymás karjaiban megölik magukat. Csodálatosan kijön az énekesnő hangjából a szöveg tragikus mivolta és a zene is borzasztóan szomorú. Maga a dal olyan, mintha a két szerelmes egy közeli hozzátartozója énekelné a dalt. Csodálatos hallgatni az elején a zene kissé káoszos mivoltát, mintha nem akarná felfogni, hogy két számára nagyon közeli ember meghalt, majd ahogy megszólal a fúvós hangszer, amikor letisztul a zene, a ritmus egyenletessé válik, akkor történik meg az, amikor az énekesnő utat enged a könnyeinek és elkezd énekelni. Gyakorlatilag végigsírja az egész dalt. Nagyon át lehet érezni, a tragikumot, ahogy énekesnő énekel, mégis van egy olyan ritmikája, aminek köszönhetően arra fókuszálok, hogy mennyire gyönyörűen énekel az énekesnő, és nem annak a lehetőségét keresem, hogy honnan vethetném le magam a magasból, mert annyira borzalmasan depresszív a dal. Erre nagyon kevesen képesek.
Az ALI PROJECT azon kevés együttesek közé tartozik, akiknek a dalainak döntő többségét hibátlannak tartom. Van egy olyan szokásom film- és anime nézéskor, hogy mindig beleképzelem magam az adott történetbe és elgondolkodok azon, hogy én egy adott jelenetben mit csinálnék. Hasonlóképp dalok hallgatása közben szoktam azon gondolkodni, hogy én mit változtatnék a zenén, vagy a szövegen. Az ALI PROJECT dalokon azonban nem kell ilyeneken gondolkodnom, mert mesterien vannak megkomponálva a dalok. Ezen album nagy erőssége, hogy rendkívül tartalmasak a dalok. Nincsenek albumot kitöltő dalok, mindegyiknek megvan a maga jelentése, zeneisége.
Ugyanakkor, ha valamit változtatnék az albumon, és amit hibának tartok, hogy az utolsó két dal dinamikájában túlzottan eltér az első 8 daltól. A 9. és a 10. dalnak is megvan a maga jelentőssége és zeneisége, de megtörik az album egységét, ezért az album nálam lényegében a 8. dalnál véget ér. Főleg annak fényében érhető tetten a disszonancia, hogy a 8. dal, a "Roudou Rinne Survival" az album leggyorsabb, legerőteljesebb dala, konkrétan az énekesnő is szinte dühösen énekel. Ezután jön a "Wakai Shisha kara no Requiem", ami ténylegesen egy temetésre ideális dal. Annyira belassul és olyan szinten töri meg a lendületet, mintha egy másik albumról tévedt volna ide az a dal. Amíg a 4. dalt meg lehet hallgatni, annak minden tragikumával együtt, a 9. dal tényleg elrontja a hangulatot. Az utolsó dal a "gai désespoir" is lassú, gyönyörűen megírt instrumentális dal. Szépen lezárja az albumot, főleg a zárótaktus... Azt nem fogjuk elfelejteni. Összességében viszont azt lehet mondani, hogy ez az album akkor lenne teljesen hibátlan, ha az utolsó két dal is megőrizte volna az első 8 dal lendületét.
Ezt leszámítva valódi zenei élménnyel leszünk gazdagabbak. A borító is mestermű, jól illeszkedik az album koncepciójához, remekül visszaadják a mondanivalóját, illetve az énekesnő itt is bizonyítja, hogy egyszerűen ezerarcú művész. Nincs két ALI PROJECT kiadvány, melyen az énekesnő ugyanúgy nézne ki, mégis mindegyik jól áll neki! Hasonlóképp ez a futurisztikus, cyber öltözet is nagyon jól áll neki, olyan érzetet ad, mint az énekesnő egy távoli jövőből jött volna hozzánk, hogy helyzetjelentést adjon a saját koráról és a távoli jövő szemszögéből láttassa velünk a múltat.
És ha kellő japán ismeretem lenne, mennyivel többet tudnék írni az albumról. De azt gondolom, hogy ez is önmagában elegendő ízelítő volt annak, aki szeretne mélyebben megismerkedni az ALI PROJECT munkásságával. Nagyon jó szívvel ajánlom, ilyen egy ténylegesen művészi igénnyel készült album, mely a szélesebb hallgatói közönség számára készült.
Ének: 10/10
Zene: 10/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10
+ Ha van kommerszen művészi album, akkor ez az!
- Az utolsó két dal megtöri az album dinamikáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése