Erről nemcsak azért könnyebb írni, mert sokkal közelebb áll a JAM Project életérzéshez, hanem azért hallható, hogy ebben mozognak otthonosan. Nem ez az első olyan dala az együttesnek, melyet egy pankrációs esemény betétdalának írtak meg, hiszen ott van 2007-ből a DRAGON STORM is, vagy a közelmúltból a Max the Max, de közülük kétségtelenül az Over the Max sikerült a legjobban. Visszafogottabb, mint a Max the Max (melynek folytatása ez a dal), de dallamosabb, ebből kifolyólag emlékezetesebb, nem utolsósorban azért is, mert ebben a dalban jobban dominálnak a magasabb hangok, ezért vidám, kifejezetten motiváló, ösztönző hatása van.
Persze, lehet vitatkozni azon, hogy mennyire lehet komolyan venni egy pankrációs bunyót, amikor látszólag súlyos tárgyakkal esnek egymásnak, amibe súlyosan meg kellene, hogy sebesüljenek, mégis úgy állnak fel, mintha csak egy nagy pofont kaptak volna. Gyerekkoromban is láttam egy pár ilyen bunyót és már akkor is érzékeltem, hogy ezeket nem kell komolyan venni. Szó nincs itt isteni erőről, itt senki nem árt senkinek, az egész csak cirkusz. De mivel látszott is, hogy az egész csak színjáték, ezért az egészet baromira untam. Úgyhogy nem lettem a műfaj rajongója. De itt is, mint megannyi anime dal esetében, érdemes különválasztani az “műtől”, amihez írták az dalt, és csak a dalt nézni. Mert az megint nagyon jó lett.
Fel lehet fedezni azt a tipikus JAM Project hangzásvilágot, amit a rajongók szeretnek, és amit egy kívülálló unalmasnak tarthat, hiszen már megint ugyanazt hallja. Én meg úgy vagyok vele, hogy megint nagyon jót énekeltek. Nagyon emlékeztet egyébként a Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~ dalra hangzásvilág terén (amit szintén szeretek), ezért fejben mindig összekeverem a kettőt. Az is hasonlóképpen vidám, optimista, csak abban sokkal több a gépi hangzás, íg az Over the Max-ben az élő hangszerek dominálnak.
De nemcsak az optimizmust szeretem a dalban, hanem, hogy visszafogott zenével kezd, majd hirtelen kitör. Az ének is végig vidám, ha én végig mosolyogva énekelném a dalt. Mintha az együttes is így tenne. Én pedig nagyon szeretem az ilyen dalokat. Meg igazából szeretem a szövegben hallható túlzásokat. Nekem azért nem problémás “Over the Max”-jellegű címet olvasni, mert én is így érzem magam, amikor nagyon összejönnek a dolgaim: Hogy bármire képes vagyok és még többre. Pont ezt az érzetet adják vissza ezzel a dallal, megítélésem szerint kiválóan. Legalábbis én nagyon át tudom élni azt, amiről szól a dal. A szöveg is egyébként erre utal: “mune no kodou wa tomaranaise” (A szív dobogása megállíthatatlan), tehát amikor tényleg erőnk teljében vagyunk. És megint csak azt mondom, hogy nem úgy nézem a dalt, amihez írták, hanem amilyennek magát a dalt érzem. És az ilyen dalok miatt szeretem a JAM Project-et.
Természetesen meghallgatható Spotify-on is.
Érdemes esélyt adni neki, ez a dal nekem pont arról szól, hogy alkalmanként, amikor összejönnek a dolgaink, lehet egy kicsit többet gondolni a képességeinkről, mint amilyenek valójában. Úgyis jönnek nehezebb idők, amikor a valóság a maga árnyoldalát mutatja meg, miért ne élhetnénk meg az örömteli pillanatokat is a maga teljében? Muníciót adnak a nehéz időkre. Ezért szeretem az ilyen dalokat.
Ének: 10/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 10/10
+ Mindig jó ilyen optimista dalt hallani, főleg jól elő is adják
– Nem mindenkinek ajánlható, kell hozzá a megfelelő lelki világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése