Régen látott animék mai szemmel - 1. rész

Régen látott animét nemcsak azért érdemes újra megnézni, mert elkaphat minket a nosztalgia kellemes érzése, visszagondolhatunk a "régi szép" időkre, hanem azért is, mert ha azóta (sok) más animét láttunk, összehasonlíthatjuk az azóta látottakkal. És mivel jó eséllyel tapasztaltabbak lettünk, más fénytörést kaphatnak a régi alkotások. Egy ilyen sorozatot szeretnék indítani, amelynek első részében a Kaleido Star kerül nagyító alá.

A Kaleido Star volt az első tényleges animém (amikor tudtam, hogy animét nézek) 2006 augusztusában, őszén. Azonnal elkapott a hangulata, ennek hatására kezdtem el animéket nézni, zúgtam bele mindenbe, ami japán. Olyannyira, hogy néhány évig nemhogy szinte egyáltalán nem követtem a nyugati trendeket, de sok más, korábban kedvelt nyugati kulturális művel "leszámoltam".

Nem is kerestem az okát, egyszerűen ezt így láttam jónak, és átálltam mindenre, ami keleti. Az egész animés kultúra jelentőségét remekül összefoglalta Kálovics Dalma a 2009. őszi MondoCon összefoglaló videójában.

Lényegében arról van szó, hogy a nyugati filmekből megszokhattuk a dolgok az életben egy meghatározott módon működnek. Erre jönnek az animék, amik merőlegest húznak a nyugati látásmódra. Érdemes megnézni a videót, ő ezt sokkal jobban megfogalmazta. Az nagyon tetszett, hogy úgy zárta le a mondandóját, hogy ez tágítja az emberek látókörét és színesebb lesz a világ.

Valami ilyesmit élhettem meg 2006-ban is, amikor rákaptam az animékre. Azt éreztem, hogy sokkal inkább megtalálom az animék stílusában és kifejezésmódjában az egyéniségemet. Ebbe vezetett be a Kaleido Star, ezért is van az, hogy sokáig a Kaleido Star-t mondtam a kedvenc animémnek, amikor megkérdezték, hogy animés fórumon a profilba kellett a "kedvenc anime" mezőbe írni valamit.

Nézzük is meg, hogy érdemes-e még mindig a "kedvenc anime" címére. 18 év nagy idő, 2006 óta nem láttam a Kaleido Star-t. Valamiért nem vitt rá a lélek, hogy újra megnézzem. Ennek következtében annyira távolinak tűnik Naegino Sora története a Kaleido társulatnál, hogy néha az volt az érzésem, hogy nem is láttam ilyen animét, csak képzeltem egy ilyen történetet. Így idén nyáron nekiveselkedtem a Kaleido Star-nak. Abból a szempontból is igyekszem visszahozni a régi időket, hogy magyar szinkronnal nézem, nem japánnal.

Mi tagadás, annyira elszoktam a magyar szinkrontól, hogy konkrétan szoknom kellett, hogy japán animációt magyar szinkronnal nézek. Pont ezért volt szerencsés a Kaleido Star-ral kezdeni a nosztalgiázást (valamennyi magyarul vetített animét tervezek újra megnézni), mert ennek az animének legendásan rossz a japán szinkrongárdája. Ehhez képest meg a magyar szinkront kiemelkedően jónak tartják.

Ha kicsit pontosítunk az állításon, kétségtelenül igazat adhatunk neki. Naegino Sora japán hangja, Hirohashi Ryou-nak a Kaleido Star volt az első főszerepe. Belehallgattam a japán szinkronba és 18 év távlatából az volt az érzésem, hogy ő az első olyan seiyuu, akinek mesterkélt a hanghordozása. Olyan, mint amikor célzottan kisgyerekeket akar valaki lenyűgözni, de szigorúan 8 év alatt. Borzasztó módon nem tud játszani a hangjával, nem volt flow-ban Sora személyiségével, és ez konkrétan idegesítővé tette Sora személyiségét. Ha japánul láttam volna a Kaleido Star-t sokkal kevésbé tetszett volna, Sorát meg egy idegesítő libának gondoltam volna.

Ehhez képest Sora magyar hangja, Czető Zsanett remek munkát végzett. Nem vagyok annyira elragadva tőle sem, szó nincs arról, hogy japán seiyuu-kkal egyenértékű munkát végzett volna, de az kétségtelen tény, hogy általa Sora egy sokkal kellemesebb, szerethetőbb személyiséget kapott. Neki elhittem, hogy Sorának van sütnivalója és keresnivalója a Kaleido társulatnál. De az Czető Zsanettre is igaz, hogy nem tud játszani a hangjával, és nem tudja hitelesen átadni a hangjával Sora érzelmeit.

De összességében egy szerethető személyiséget adott Sorának, ahogy a többi magyar hang is remek munkát végzett. A Kaleido Star-nál nagyon eltalálták a szinkronhangokat. Talán ez az egyedüli olyan anime, ahol szeretem Szalay Csongor (mint Ken Robbins) hangját, pedig őt ott jegyzem az általam leginkább gyűlölt magyar szinkronszínészek között. Karakteres hangja van Szalay Csongornak, de amit művelt például a Bleachben és a Narutóban, azzal nálam elásta magát. Tudom, hogy rockénekes, van (volt) egy rockbandája, de az üvöltözés és a hörgés megítélésem szerint nagyon rosszul állt neki. De itt a Kaleido Star-ban egy kedves, visszafogott srácot kapott, és itt nekem nagyon tetszik, amit csinál. A többi szinkronhang is jól végezte a munkáját. Bár a magyar szinkronszínészek nem képesek úgy megváltoztatni a hangjukat, mint a japánok, de mindenki a maga hangszínének megfelelő karaktert kapott.

És akkor most már térjünk rá az animére. Naegino Sora Amerikába költözik, hogy csatlakozhasson a Kaleido társulathoz, ami gyerekkori álma volt. Ám késve érkezik meg, ezért bár hazaküldenék, Sora kérésére mégis kap egy esélyt, hogy megmutathassa, hogy teljes értékű tagja lehet a társulatnak. A verdikt ugyan az, hogy Sorának van hova fejlődnie, de mivel látják benne az alapokat, végül maradhat.

A történet tehát a Kaleido társulat mindennapjait mutatja be. A történet menete abból a szempontból nagyon jó, hogy sokáig érzékelteti, hogy Sorának van hova fejlődnie, ezért eléggé esetlenül teszi meg az első lépéseit. De Sora kemény munkával egyre közelebb kerül a többiek szintjéhez. Ezt nagyon jó nézni, egy valódi fejlődéstörténetnek vagyunk Naegino Sorának köszönhetően a tanúja. Ebből a szempontból korrelál is a valósággal. Egy csapatban ha valaki keményen dolgozik, arra minimum odafigyelnek, jobb esetben méltatják is. Sora kemény munkáját idővel szinte az egész társulat elismeréssel jutalmazza.

Sorának viszont erős "Naruto-vibe"-ja van azáltal, hogy mindenkinek jót akar, mindenkinek segíteni akar, ha kéri, ha nem. Ezt a részét viszont nem szeretem, mert egyrészt ritka az, hogy a valóságban valaki így viselkedjen, másrészt bár az anime pozitív végletet mutat be, a valóságban általában balul sül el az, ha valakinek úgy segítenek, hogy ő azt nem kéri. Egyszerűen azért, mert még nincs a feldolgozásnak abban a fázisában, hogy aktívan tegyen magáért. Így ha váratlanul éri, hogy más tettre készteti, felkészületlenül nem biztos, hogy jó döntést fog hozni. De végső soron felfoghajtuk úgy, hogy belefér az animáció adta fikciós lehetőségek közé, hogy Sorának minden egyszemélyes megmentő akciója végül jól sül el.

Ami az animációt illeti, felemás érzéseim vannak. Ha csak a GONZO dolgozott volna az animén, nem lepődtem volna meg különösebben, mert nem állnak a karakterdizájn magaslatán. Márpedig a Kaleido Star gyenge pontja pont ez. A karakterek rajzolása egyszerű, és egyáltalán nem élnek! Annyira egyszerűen vannak a karakterek érzelmei ábrázolva, mintha játékbabák lennének. A mozgásuk sem hat természetesnek, túlságosan feszesek.

Ezért lep meg, hogy azzal a Production I.G-vel végeztek közös munkát, amelyik pont hogy nagyon élővé tudja tenni a karaktereket az igényes, szép rajzaival és a részletesen meganimált mozgásaival. Bár csendben megjegyzem, a Production I.G munkáját is 2012-től a Kuroko no Basket-től tartom igazán szépnek, a Kaleido Star meg ugye jóval korábbi.

Nem ugrik be olyan régi anime, amiben a mozgások igazán szépen meg lettek volna animálva, de a Kaleido Star esetében olyan érzésem van, hogy az előadásokra helyezték a fókuszt. Ott nagyon szép, arra törekedtek, hogy a néző animáció formájában is átélje a cirkusz hangulatát. Ezt megítélésem szerint minden további nélkül átadták. Később voltam Angliában cirkuszban, ahol csak akrobaták voltak, és teljesen visszajött a Kaleido Star feeling a valóságban. Tehát azt gondolom, hogy ebben kiváló az anime. De a mindennapi életben a karakterek mozgása feszes, nem természetes, az érzelmek ábrázolása is egyszerű. A CGI is jelen van ebben az animében, és mivel 2003-ban igencsak gyerekcipőben járt a számítógépes animáció, ezért rettenetesen csúnya és természetellenes. Ráadásul előadások alatt is észrevehető egy-egy számítógéppel animált mozgássor, ami ront az összképen.

Egyedül a zene az, ami most is ugyanúgy tetszik, mint annak idején. A Kaleido Star nemcsak, mint első anime emlékezetes számomra, hanem ez az anime adta meg Yonekura Chihiro személyében az első olyan japán énekesnőt, aki iránt komolyan kezdtem el érdeklődni. A második openinget énekelte, ami sokak számára kellemes emlék. Nem csoda, mert a Yakusoku no Basho he kiemelkedő anime opening a kellemes, pozitív vibe-jával, ahol nagyon jól énekel az énekesnő és a zene is jól meg van írva. Emlékezetes a taps a dalban, valamint a refrén végén a "Yes, growin' up! Oh yeah! Yes, time for jump! oh yeah!" rész. Furcsamód, úgy emlékeztem, hogy ez az animében is hallható, de nem. Azóta annyit hallgattam a teljes verziót, hogy már nem is emlékszem, hogy mely részei voltak hallhatók az animében. Azóta Yonekura Chihiro szinte teljes énekesnői karrierjét megismertem, és azt mondhatom, hogy bár nem tartom olyan nagy énekesnőnek, mint Hayashibara Megumi-t vagy Okui Masami-t, de összességében szeretem, amit csinál. A Kaleido Star meg méltó bevezető az énekesnő munkásságába.

Gyakorlatilag a 14. résztől az egész animét végigkíséri, hiszen a 3. opening és ending is félig az ő munkássága. Az r.o.r/s egyik tagja ugyanis Yonekura Chihiro, melynek keretében énekelte Tattoo Kiss-t, Okui Masami-val duettben. Az r.o.r/s egy nagyon furcsa formáció abból a szempontból, hogy Yonekura Chihiro és Okui Masami úgy barátok, mintha kislány koruk óta elválaszthatatlanok lennének. Ez alapvetően nagyon jó dalokat vetíthetne elő, főleg azért, mert van is átfedés a kettejük stílusa között. Ehhez képest egy olyan trance albumot raktak össze nekik, amit, ha kritikus füllel hallgatok, és elengedem, hogy két általam nagyon kedvelt japán énekesnő alkot egy duettet, akkor azt kell mondjam, hogy a közepes szintet is csak alulról üti meg. Erre sajnos ékes példa a Tattoo Kiss, sajnos jól demonstrálja, hogy mire számíthatunk tőlük. Van dallama, de nincs meg az, hogy újra és újra végig akarom hallgatni a dalt, mert annyira jó volt. És ez a fajta jellegtelenség kíséri végig a két énekesnő tiszavirág-életű közös pályafutását. Azért nagy kár értük, mert mind a ketten sokkal magasabb nívón művelik a japán könnyűzenét. Ha ők ketten írták volna a dalokat (mert tudnak dalt írni), akkor abból egy kiváló közös munka lett volna. Így viszont sajnos csak azért hallgatom ezt az openinget is, meg az r.o.r/s többi dalát is, mert része Yonekura Chihiro és Okui Masami közös munkásságának. Okui Masami önmaga jobb trance dalokat ír, mint amit az r.o.r/s tagjaként kellett elénekeljen.

Az összképen valamennyit javít az anime endingje, az escape, ami szintén az r.o.r/s dala. Az rámutat arra, hogy van egy-két jobb dal az albumon is, ami erősíti az album közepes mivoltát, meg az escape talán jobban visszaadja a Kaleido Star hangulatát, de összességében az r.o.r/s egy elvesztegetett lehetőség volt.

Mindent egybevetve a Kaleido Star-nak mai szemmel van hibája, ha azt mondom, hogy kiváló anime, csak azért ejthettem ki a számon, mert a nosztalgia megszépíti az animét. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A történet menete nagyon szép, nagyon jó látni Sora fejlődését, ami ráadásul valóságos is. Azonban a karakterdizájn és a mozgások az esetek többségében (leszámítva az előadásokat) egyszerűek és csúnyák, a CGI csak ront a helyzeten. Eszembe is jutott, amikor annak idején képeket kerestem a Kaleido Star-ról (mert már 2006-ban is lehetett képeket keresni...), nagyon nehezen találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Erre rájön az is, hogy a japán seiyuu-gárda eléggé rossz. Azon nagyon kevés animék közé sorolandó, amiket érdemes inkább magyarul nézni.

Régen 9 pontra értékeltem az animét, mert első animés élményem volt, így azt éltem meg, hogy valami teljesen mást láttam a Kaleido Star-ban, amit előtte. És mivel nagyon tudtam vele azonosulni, annak idején nappalom és éjszakám a Kaleido Star-ról szólt. Viszont azt kell mondjam, hogy nem állta ki az idő próbáját. Bőven tudok olyan animét mondani, ami nemcsak kiváló fejlődéstörténetet mutat be, de karakterdizájnban és animációban is sokkal jobban muzsikál. Nosztalgiaként nagyon jó visszanézni, sok régi emléket, érzést visszahoz, de ha mindezt lehántom, és mérlegre teszem az erényeit és a hibáit, mai szemmel 6 pontra értékelném a Kaleido Star-t.

Egy szuperérzékeny srác belső világa

A 2019-es év az animék újra felfedezésének éve volt nálam. Sokáig nem tudtam igazi, ténylegesen kedvenc animét mondani, de a Haikyuu!! egy új világot nyitott meg számomra. Általa fedeztem fel olyan olyan fantasztikusságokat, mint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru vagy az Ookiku Furikabutte, amit most nézek meg harmadjára.

Az anime korszakalkotó abból a szempontból, hogy nem igazán volt előtte egyáltalán olyan japán animáció, amelyik egy szuperérzékeny srácot vállalt volna be főszereplőnek. A sportanime műfajával pedig egyenesen összeegyeztethetetlen volt. Viszont Higuchi Asa, a mangaka ezt bevállalta, és bár nem lepték el a sportmangákat a túlérzékeny főszereplők, de az önmagában figyelemre méltó, ha egy mangaka szembemegy a sportmangák addigi trendjeivel. Ezért is van az, hogy nem is "shounen" az Ookiku Furikabutte fő műfaja, hanem "seinen". Higuchi Asa két rövid manga, a Yasashii Watashi és a Kazoku no Sorekara után kezdett el az Ookiku Furikabutte-n dolgozni. Talán mondhatjuk, hogy más meglátásba akarta helyezni a sportmangákat, sokkal inkább a mentális fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Jobban a csapat kohézióján van a hangsúly, ugyanakkor később a mérkőzések is dinamikusabbak lettek. Az előző két manga rövid életű volt, de a képeket elnézve, ott is ugyanúgy az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. De a baseballos sportmanga lett tőle igazán nagy dobás, hogy abból aztán anime is készült.

Lássuk is, hogy miről van szó. Mihashi Ren egyáltalán nem tudott érvényesülni az előző iskolájában a Mihoshi-ban. Ennek fő oka az, hogy annak igazgatója az ő nagypapája, a baseball klubba is lényegében protekciósként került. Ez az, amit a csapattársai nem toleráltak, és olyan mértékű bántásnak, inzultusnak tették ki, hogy csoda, hogy Mihashi nem ment teljesen tönkre mentálisan. Önbizalma romokban, nagyon hamar elérzékenyül, mindent túlgondol, aminek eredményeként annyira eltéved a gondolatainak tengerében, hogy ember legyen a talpán, aki a helyes útra tudja őt terelni.

Nem csoda, ha olykor fő csapattársa Abe Takaya úgy érzi, hogy lehetetlen küldetés Mihashi-val kommunikálni. Abe-kun a Saitama prefektúra 16 legjobb baseball-osának egyike. Hihetetlen jó taktikus, nagyon jól átlátja, hogyan fog támadni az ellenfél játékos. Mindezt a pózból, ahogy áll, ahogy tartja a baseball ütőt, és igyekszik arcról is olvasni. Mivel elsősorban fejnehéz karakter, nem igazán tud az érzelmek nyelvén kommunikálni, így nehezen találja az utat Mihashi-hoz. Ez valójában rettenetesen bántja őt, mert látja Mihashi-n, hogy keményen dolgozik, tehát megvannak benne azok az erények, amik miatt teljes értékű tagja lenne a csapatnak. Tehát valójában kedveli a fiút, szeretne vele kommunikálni. Csak hát rettenetesen forrófejű, és amikor végképp elveszti a reményt, hogy megtalálja az utat Mihashi felé, akkor ráüvölti minden indulatát. Mihashi ilyenkor úgy megrémül, hogy még a világból is kiszalad.

Ezért van az, hogy Abe-kun rettenetesen féltékeny Tajima Yuuichiróra, aki, ahogy mindenkivel, úgy Mihashi-val is könnyen megtalálja a közös hangot. Igazi életvidám, hangos, laza srác, aki bárkivel könnyen elcseveg. Bár Mihashi eleinte szemmel láthatóan zavarban van a hangos Tajima mellett, de hamar rájön, hogy a laza, szószátyár személyisége mellett egy végtelenül jóindulatú és szerethető srác, így Mihashiban is tudatosodik, hogy nincs mitől félnie.
Tajima a túlzottan laza srác tipikus esete, felmerül a kérdés, hogy hol járt, amikor a szégyenérzetet osztották. Csak úgy a semmiből felordít buszon, hogy "Basszus, elfelejtettem maszturbálni!" Képes is és elővenné a többiek szeme láttára kedves furulyáját, hogy játsszon rajta egy szépet. Az már mellékes, hogy a többiek is akarják-e hallani a dalt. Természetesen a kommandós hadsereg azonnal intézkedik, így senkinek semmi félnivalója nincs.

Sokáig azt gondoltam, hogy az anime építhetett volna Abe-kun és Tajima-kun közti ellentétre, de végülis ez érdemben elmaradt. Azt láthatjuk, hogy Abe féltékeny Tajimára, mert milyen könnyedén kommunikál Mihashival. Önmagában nagyon viccessé tudja tenni az egyes jeleneteket, ahogy Mihashi és Abe kommunikálnak, és ez mint extra poén, kifejezetten jól jön, de a kettejük közötti kommunikáció azért kardinális a csapat szempontjából, mert Mihashi dobóként (Pitcher) játszik, Abe pedig elkapóként (Catcher), tehát ők állnak egymással szemben. Nagyon fontos, hogy megértsék egymást, hogy az ellenfél csapat ütő játékosa (Batter), ha el is tudja ütni a labdát, abban sok köszönet ne legyen. Végülis a heves vérmérséklete okán Abe-kun érdemes a "tsundere" jelzőre, de láthatóan komolyan zavarja, hogy nem tud jól kommunikálni Mihashival. Szeretné, ha a fiú a csapattársa lenne, nem akarja, hogy elhagyja a csapatot. Erről később még szó lesz.

Mihashi szeretné megtalálni a közös hangot Abe Takayával, de egyszerűen nem tud elvonatkoztatni attól, hogy mennyire ijesztőnek találja néha a csapattársát. Mihashi kiváló példa arra, hogy mik a túlérzékenység hátulütői. Manapság egyre inkább hangoztatják, hogy mennyire fontosak a férfiak esetében is az érzelmek, hiszen adott esetben akár sokkal nagyobb erénye is származhat belőle, mint problémája. Mihashi viszont remekül illusztrálja, hogy a túlzott érzelmek mennyire tudják hátráltatni az embert. Mondhatnám, hogy ő is hibás azért, mert Abe-kun nem találja felé az utat, de végsősoron nem tehet arról, hogy így van összehuzalozva. Az biztos, hogy ha nem rendelné alá magát annyira annak, hogy hogy fog Abe-kun reagálni arra, amit mondani akar és nem félne ennyire a haragjától, akkor sokkal könnyebben megtalálnák a közös hangot. Abe-kun meg nem érti, mire föl ennyire érzékeny Mihashi, mitől fél ennyire. Ha valamit mondani akar, egyszerűen csak beszélni kell... Nincs ebben semmi félelmetes. A túlgondolás, amire utaltam korábban, meg Mihashi esetében a veszély kategóriájával határos. Mihashi a múltja okán megtépázott önbizalma miatt sokkal negatívabbnak látja a dolgokat, mint amilyenek azok valójában, ebből kifolyólag még ha messzire is jut el gondolatban, a gondolkodásmódja okán olyan következtetéseket von le, amik köszönőviszonyban nincsenek a valósággal. Ezzel persze saját maga ellen követ el merényletet.

Próbálják ekkor a csapattársai visszahozni a valóságba, ami tulajdonképpen sikerül is, mert a játékra jól tud koncentrálni Mihashi. Rendre bizonyítja, hogy méltán fogadták be a csapattársai. Van egy kis vita a Personality Database oldalon, hogy Mihashi INFP vagy ISFP lenne-e. A magam részéről azért egyértelmű Mihashi INFP-mivolta, mert túl sokat foglalkozik azzal, hogy mit fog érezni, amikor másokkal beszélget. Nem fogják-e kinevetni, leszidni. Ahogy játszik, az kétségtelenül kiemeli az ISFP szelfjét, de megítélésem szerint túlságosan érzelem-vezérelt.
Ugyanakkor a 6w5 enneagram stimmel (támogató, hűséges), mert még az anime elején, amikor a Mihoshi ellen játszik a Nishiura, akkor Mihashi ugyan maga is elgondolkodik azon, hogy visszatérne az előző csapatához. Látva Mihashi játékát, Hatake, a Mihoshi csapatkapitánya kéri is Mihashit, hogy térjen vissza hozzájuk. Ez volt Abe-kun egy fő aggodalma, hogy Mihashi nehogy vissza akarjon térni hozzájuk. Végül a Nishiuránál marad Mihashi. Ez a meccs a mangában a 5. fejezetben meséltetett el és érdekes, hogy a My Anime List fórumon valaki kiakadt azon, hogy milyen alapon kéri vissza Mihoshi Mihashit, amikor annyira durván elbántak vele mentálisan. Én azt gondolom, hogy valid Mihashi álláspontja, hogy gondolkodott azon, hogy visszamenjen-e oda. Egyrészt valamilyen emlékek kötik a csapathoz (még ha olyanok, amilyenek...), másrészt meg attól, hogy úgy kicsinálták őt a csapattársai, attól Mihashi még láthatott bennük olyat, ami az ő szemében erény lehet, ami miatt esetleg vissza akarhat térni a Mihoshihoz. Harmadrészt meg ne felejtsük el, hogy Japánban sajnos általános dolog az osztálytársak bántalmatása. Ami a Mihoshit illeti, ahogy visszakönyörgik Mihashit, "Hogy van hozzá pofájuk azok után, amit csináltak a fiúval..." Ez olyan dolog, hogy joga van a Mihoshinak bocsánatot kérni, sőt jól is tették, de Mihashira kell bízni, hogy visszatér-e hozzájuk vagy sem. Mihashi hozott egy döntést. Azt gondolom, hogy az a jelenet inkább annak szólt, hogy Mihashi akkora nagy játékos lett, hogy még a rettegett ellenség is elismeri őt. De halkan megjegyzem, én se díjaztam volna, ha Mihashi visszatért volna, mert a csapattársak nem feltétel nélkül fogadták el őt, mint csapattárs. Először bizonyítania kellett és utána. Tehát elsősorban, mint játékost fogadták volna vissza és nem mint embert. Másrészt, ha Mihashi köztük talán még inkább labilis lett volna, amit nem biztos, hogy a csapattársak egy idő után tudtak volna tolerálni. De ez már szerencsére megmarad elméleti síkon. Mindent egybevetve rossz döntés lett volna Mihashitól ha visszatér hozzájuk.

Egyébként nagyon érdekes, hogy végignéztem egy pár baseballos sportanimét (pl.: One Outs, Diamond no Ace), de az Ookiku Furikabutte volt az, amit annyira megszerettem, hogy ösztönzött arra, hogy ténylegesen figyeljem, hogy mi történik a pályán. Konkrétan csak most, harmadik végignézésre értettem meg, hogy mi a különbség a "strike" és a "ball" között. Olyan gondolatom is volt, hogy a bíró találomra mondja a két szó egyikét, pedig még Wii Sports-on is szerettem baseballt játszani. Ezért is hangoztatom, ahol csak tudom, hogy nem feltétlen csak a legismertebb, trendi animéket kell nézni, mert könnyen meglehet, hogy a kertek alján találjuk meg a műfajban azt a remekművet, amivel ténylegesen azonosulni tudunk, ami által tényleg többek leszünk.

Nálam az Ookiku Furikabutte az, ami ezt megadta. Bár hozzáteszem, ebben az is közrejátszik, hogy Mihashihoz hasonlóan én is erősen érzelemvezérelt vagyok, úgyhogy nagyon jól tudom, hogy mit érzett Mihashi egyes jelenetekben. És ha reálisan akarom nézni az animét, akkor valójában Mihashi jelenléte teszi igazán érdekessé az egész művet. Nélküle Abe Takaya is "csak" egy kiváló játékos lenne, de pont attól volt érdekes, hogy Mihashi a személyiségével kihozta őt a komfortzonájából. Több karakter esetében sem hozta ki a mangaka a bennük rejlő lehetőséget.

De mintha nem is ez lett volna a célja. Most, hogy befejeztem az Ookiku Furikabutte-t, újra nekiveselkedtem a Diamond no Ace-nek. Hátha most hogy már jobban fogom díjazni az egész animét. Eddig 2 részt láttam a Diamond no Ace-ből, és eddig azt gondolom, hogy mind a két anime a maga nemében a helyén van. A Diamond no Ace-nek megvannak a maga extravagáns karakterei, akiknek jól állnak a sportanimékre jellemző ökörködések. Az Ookiku Furikabutte-nek ilyenje nincs, de nem is házal sablonos poénokkal. Tehát nem akar többnek látszani, mint ami valójában, és kétségtelenül erénynek számít. Valójában a maga középiskolás szintjén nem áll messze a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru nívójától, így aki befizetne egy komolyabb sportanimére, az csak jól járhat az Ookiku Furikabutte-vel. Kedvcsinálónak álljon itt egy lejátszási lista az openingekből és az endingekből.

Testvérek a való életben

Bár nem futott akkorát tavaly ősszel a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai, de aki látta, szinte mind elismerően beszél az animéről. Valószínűleg ez vehette rá az NHK-t, hogy még az anime ismertségének melegében elkészítse a live action adaptációt a mangából.

Nem féltettem a doramát, mert a manga és az anime is annyira valóságos volt, hogy tudtam, hogy ezt nem lehet élőszereplős formában elrontani. A mangák és az animék élőszereplős átiratait jellemzően ott szokták elszúrni, hogy áthozzák azokat az elemeket is, amik animációban ugyan jól mutatnak, de élőben erősen problémásan néznek ki. Jellemzően a valóságtól elrugaszkodott jelenetek rontják el a színészi játékot is. Vélhetően azért hozzák át a fikciós jeleneteket az élőszereplős adaptációba, mert az adott manga vagy anime rajongói a dorama elsődleges célközönsége, nekik akarják az eredeti művet amennyire csak lehet, visszaadni dorama formában. De akármennyire is mutatnak jól, aranyosan az adott jelenetek, snittek a fickiós világban, a valóságban inkább kínosak, mert egy ember nem viselkedik úgy. Sok esetben nem a japán színjátszással van a baj.

Erre jó példa a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai, hiszen a manga és az anime is szinte egy az egyben a valóságot képezi le. Egyedül az anime 10. részében voltak olyan fikciós elemek, melyek az élőszereplős adaptációban problémásak lehetnének, de szerintem ha eljutunk oda, azt is meg fogják oldani. Ezért is van az, hogy nagyon jó lett a dorama, hovatovább, mélyítette a rajongásomat a mű iránt.

Többször írtam már az animéről, csak gyorsan összefoglalnám a lényeget: A Yuzuki testvérek 2 éve egy végzetes autóbaleset következtében elvesztették szüleiket. Bár a gyerekek árván maradtak, nem feltétlen egyedül, mert a legidősebb testvér, Hayato már nagykorú volt, így gondozásába vehette a három fiatalabb testvérét. Így is tett. A családi tragédia persze még jobban összekovácsolta a testvéreket. De ott van a szomszéd család is, akik bármikor a srácok rendelkezésére állnak. Nem utolsósorban érdekesebbé, színesebbé teszi az eseményeket.

Eddig 10 részt láttam a doramából, és már a legelejétől tudtam, hogy ez valami nagyon jó dolog lesz. Az egyik érdekessége, hogy a manga és az anime eseményeit úgy megkavarta, hogy csak lestem. Ezt azért tehették meg, mert a történések inkább epizodikusak. Nincs egy szál, amire fel lehetne húzni a történetet. Ezért kártyapakliként lehet kavarni az eseményeket, ugyanúgy egy koherens történetet kapunk. Az anime is megkavarta a manga eseményeit, a doramában még újrakeverték a paklit.

De ami még ennél is érdekesebb, hogy a bizonyos eseményeket csak felismerni lehet. Annyira megváltoztatták őket, hogy még a helyszín, a körülmények is mások voltak. Úgy kellett összeraknom fejben, hogy pontosan mit is látok. Íme néhány példa, tehát spoileres rész következik:

• A visszaemlékezésben csak utalás van a szülők temetésére. Ám a rokonok okoskodása, hogy a testvéreket örökbe kéne adni, nem maradhatott ki.
• Amikor Minato és Gakuto a magánakciójukat szervezik, nem a nyári fesztiválra mennek, hogy megnézzék a tűzijátékot, hanem egy parkba, ahol szülőkkel őriznek közös emlékeket.
• Hayatónak nincs osztálytalálkozója, hanem az egyik lány ismerőse látogatja meg a családot. Ez azért nagyon érdekes jelenet, mert a lány ugyanúgy teszi a szépet, hogy mennyire különlegesnek tartja, hogy Hayato így gondját viseli az öccseinek, ahogy az animében a lány osztálytársai. Ám a doramában Mikoto az, aki rájön arra, hogy a lány valódi gondolatai, szándékai teljesen mások. Külön érdekes ahogy lebuktatják a lányt.

Spoiler vége. Ami nagyon tetszik a doramában, hogy végig megőrizték a történet természetes sodrását. Nem tették feleslegesen drámaivá az egyes jeleneteket, épp csak amennyire kell. Az anime egyik nagy erőssége az volt, hogy bizonyos elemekkel (pl.: közeli kameraképek) annyira átélhetővé tették a történetet, hogy az adott jelenet tényleg drámai volt. Ezzel szemben a dorama nem erőlteti különösebben a drámai jeleneteket. Eddig egyetlen jeleneten sem érzékenyültem el, de annyira átélhetők, mintha közvetlen közelről nézném az eseményeket, mintha magam is részese lennék. Ez a mű egyik nagy titka, ezt már az anime is megadta tavaly ősszel, ezért szerettem meg annyira.

És mivel a jelenetek teljesen természetesek, ezért a színészek szinte kivétel nélkül remek munkát végeztek. Külön kiemelném a gyerekeket, akik szinte lubickolnak a szerepükben. Akik látták az animét, elég csak ránézni a színészekre, a látható korukat leszámítva is könnyű kitalálni, hogy melyik színész melyik karaktert játssza. Bár ha negatívumot kellene írnom, akkor az a Yuzuki Hayatót alakító Fujiwara Taiyu alakítása, ő nem az igazi. A képet elnézve (bal szélen), inkább tűnik modellnek, semmint egy gondoskodó fiatal felnőttnek.

De a három gyerek esetében az az érzésem, hogy a személyiségük is közrejátszott, hogy őket választották ki. Annyira természetesen játsszák el a szerepüket, mintha a karakterük személyisége az övék is lenne. A Yuzuki Minatót alakító Yamaguchi Haruhitól szinte magától értetődő, hogy a társaság középpontja, hogy szeret közösségben lenni. Külön kiemelném Yuzuki Mikotót alakító Ohno Harutót, akinél keresve se találtak volna introvertáltabb, hallgatagabb színészt. Nagyon kifejező a tekintete, INFJ-ként elmélyülten figyeli a másikat, ahogy keresi a mások számára láthatatlan lényeget. Akárcsak az anime karakter, a színész is remekül érzékeltette, hogy igaz az a mondás, hogy "A társaság legcsendesebb tagja van leginkább jelen." Az animében is Mikoto volt a személyes kedvencem, vele tudtam a legjobban azonosulni, a dorama erre csak ráerősít. A Gakutót alakító Nagase Yahiro meg szerencsére semmi olyan jelenetet nem kapott, ami természetellenes lenne egy 6-7 éves gyerektől. Jól áll neki a kedves, intelligens gyerek szerepe. Az meg, ahogy kiöltöztették, amikor Hayato elképzelte, hogy olyan okos, mint egy öregedő bácsi, na ott sírtam... a nevetéstől, mert telitalálat volt, ahogy kinézett.

Mindent egybevetve a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai dorama formájában is kiváló alkotás lett. Azt leszámítva, hogy Fujiwara Taiyu alakítása nem mindig volt a helyzet magaslatán, a dorama saját jogán érdemelné meg a nyilvánosságot. Nagyon jó lett, a megváltoztatott események teljesen új színt adnak az egész történetnek. A színészek játéka természetes, a jelenetek valóságosak. Méltó a manga és az anime színvonalához. Sajnos még nincs angol felirat a doramához, de valamennyire értem japán felirattal is az eseményeket. Most felfedezni, megélni a jeleneteket nagyon jó. Szerencsére van annyira jó, hogy még egyszer megnézzem akkor is, amikor kijön angol felirattal is. Az biztos pluszt fog adni a sorozathoz, ha mindent értek majd. Addig is fejlesztem a japán nyelvtudásomat a sorozattal is.

Érezd magad otthon eme új világban!

A tavaszi szezon BL-szezon sorozata volt a Tadaima, Okaeri. Annak is egy egyedi változata, ugyanis ez az első olyan omegaverse BL-történet, mely animációt kapott. Jucukynak köszönhetően már volt némi alapismeretem a témában, mert ő már akkor szenvedélyesen rajongott ezért a műért, amikor a mangakának legmerészebb álma volt, hogy a története animáció formájában életre fog kelni. Így nem volt teljesen új számomra a történet.

Miről van szó? A Fujiyoshi család történetébe nyerhetünk betekintést, ahol Hiromu és Masaki alkotnak egy párt. Kettejüknek eleinte egy fiuk van, Hikari. Ők hármasban az ideális család képét adják, amiért meg is dolgoztak, ugyanis Masaki omega státusza okán ne okozzon terhet a férjének, és amikor megszületett a fiuk, Hikari, akkor a gyerekneveléshez egy alkalmasabb helyre költöztek. Itt jelezném, hogy az elemzésem spoileres lesz, így ha nem láttad az animét, de tervezed megnézni, akkor tessék átugrani ezt a bejegyzést.

A házaspár olyan közegben él(t), ahol az alfa és az omega férfi közti kapcsolatot nem nézik jó szemmel. Ellenben furcsamód az alfa és az alfa férfi közti kapcsolatot igen. Én legalábbis ezt azért tartom furcsának, mert ha belegondolunk, két alfa férfi közti kapcsolat meleg kapcsolat a meleg kapcsolaton belül. Mondhatni, "szuper homoszexualitás". Igazából egy alfa és egy omega férfi közti kapcsolat a meleg kapcsolat heteroszexuális megtestesülése. Omegaverse BL-történetek egyik jellegzetessége ugyanis, hogy az omega férfi képes biológiailag gyereket világra hozni. Az igazat megvallva, az anime elején ez erősen kikezdte a toleranciaszintemet. Egyszerűen borzasztó volt elképzelnem, hogy egy férfi képes világra hozni gyereket. Erre egy erősen 18+ asszociációm van, úgyhogy ez csak a belső körrel osztom meg, ha kíváncsiak rá, de a lényeg az, hogy kellett némi idő, amíg elfogadtam, hogy ebben a világban ez is lehetséges.

Nem emlékszem arra, hogy megkérdeztem volna Jucukynál, hogy miért nem elfogadott az omega státusz, de valami olyasmit képzelek el, hogy ebben a világban még nem elfogadott az, ha egy férfi túlérzékeny, úgy kell istápolni. Masakit is kiközösítették gyerekkorában, pedig szegény próbálta a maga módján bizonyítani, hogy megáll a lábán, de mintha ezt nem hitték volna el neki. Ez is oka lehet annak, hogy a férjével szüleitől távol akartak élni, hogy egy olyan közegben éljen, ahol önálló lehet.

Igazából az elején azért nem rajongtam az animéért, mert annyira az ideális család képét adták, hogy már azért nem volt hiteles számomra. Egyből a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-ra asszociáltam magamban, hogy ott négy árva testvér próbálnak meg együttes erővel érvényesülni a mindennapokban. Azt az animét valamiért sokkal hitelesebbnek és átélhetőbbnek éreztem. Aztán később felbukkan a Tadaima, Okaeri.-ben Masaki származási családja, hogy számonkérjék a fiukat, a családi életéért. Őszintén szólva ennek, azért örültem, mert felkavarta az ideális család állóvizét. Nagyon jól mutatta be az anime, hogy térben távol lehet lenni a múlttól, de valójában addig nincs előle menekvés, amíg le nem rendeztük. Ezzel egyébként legalább annyira adós a család is, mint maga Masaki, hiszen aki nem tudja elfogadni a saját gyerekét, annak legalább annyira van dolga saját magával, mint a másikkal.

És ezt jól is érzékelte az anime, csak megint nem tetszett az, hogy túl gyorsan varrták el a szálakat, aztán visszatértek az ideális családi élethez. Persze ez se tartott sokáig, mert megjelennek más férfiak is, akik szintén felkavarták a család állóvizét. De Masaki kitart a férje mellett és végig hűséges marad mellette. A leginkább Mochizuki Aoto zavar be a képbe, aki omega lévén vetett szemet az omega Masakira. Ráadásul omega fia van Mochizuki Michiru személyében. Ők négyen (Hikari is benne volt a buliban) egy parkban találkoztak össze. Ahogy a két fiú együtt volt, nagy tételben fogadnék, hogy majd felnőtt korukra egy párt tisztelhetünk bennük, ezt eléggé nyilvánvalóvá tették. Konkrétan baj nem lett volna abból, sőt, talán még jobban elfogadott az, ha két omega férfi együtt van. Baj akkor lesz, amikor Aoto meglátja Masaki nyakán a harapást. Ami azt jelenti, hogy őt egy alfa férfi már megjelölte, tehát ő már valakié. Ezzel nemcsak a romantikus terveinek kellett keresztet vessen, hanem szembe kellett néznie egy komoly félelmével, az alfa férfiakkal.

Aoto megjelenését azért tartom fontosnak, mert nagyon jól reprezentálja a mi világunkban a klasszikus férfikép iránti terjedő ellenszenvet. Genderkurzusok ott is gongatják a "toxikus maszkulinitás" harangját, ahol erről szó nincs. Kicsiben ezt véltem Aotóban is felfedezni. Megrettent Hiromutól, pedig még nem is ismerte őt. Mondjuk igaz, ami igaz, nagyon kellemetlen volt az első találkozásuk, hiszen Hiromu is eléggé bosszúsan nézett Aotóra, mert egyből megérezte a házasságtörés szelét. Masakinak is nagyon kellemetlen volt a szituáció. Mindenesetre ez az eset nagyon jól példázza nem élhet addig a másik nyugodt életet amíg le nem teszi helyre a gyűlöletét és a félelmét. Nem derül ki az animéből, de sejthető, hogy Aotónak alfa férje volt, és keményen elbánhatott vele, innen lehet a félelem. Valahonnan van az a gyerek...

Ez a megjelölés is érdekes dolog, mert erősen hajaz a közel-keleti családrendszerre. Az omegaverse világban ugyanis egy alfa férfinak lehet több omega partnere, de omegának csak egy alfa férje lehet. Ez erősen emlékeztet a közel-keleti országok többnejűségére. Köztudott, hogy azokban az országokban egy férfinak több hitvese is lehet, míg az asszonynak csak egy férje. Én ezt azért érzem az animében ellentmondásosnak, mert biológiai működést is számbavesz. Elég sokat beszélnek a feromonról és az arra adott reakciókról. Ez az a kémiai vegyület, ami a vonzóvá tesz minket a másik számára, irányítja a nemi viselkedésünket. És olyan érzésem volt, mintha az animében úgy beszélnek a feromonról, mintha kizárólagossá tenné a párválasztást és hogy kihez vonzódunk szexuálisan.

És ne feledkezzünk meg a harmadik archetípusról, a bétáról, melynek jeles képviselője Hirai Yuuki. A béta férfi személyiség terén az alfa és az omega között helyezkedik el. Külsőre inkább alfa férfi képét adja, de érzékeny, visszafogott, és rendkívül gondoskodó. Yuuki Hiromuék szomszédja és gyakran vigyáz Hikarira (később a lányra, Hinatára is). Náluk találkozik Matsuo Tomohiróval, akivel... fogalmazzunk úgy, hogy saját ritmusukban, de alakul a kapcsolatuk. Tomohiro szintén alfa, úgyhogy a béta férfi archetípusnak eleddig egy képviselője van. Pont az, akivel a leginkább tudok azonosulni minden szempontból.

Azért örülök ennek az animének, mert különböző archetípusokon keresztül mutatja be azt, hogy attól, hogy valamilyen neműnek születtünk, az nem determinálja szűken, hogy úgy is kell viselkednünk. Az alfa, béta, omega léteznek a valóságban is, csak nem elterjedtek. Sőt, összesen hét archetípus van: Alfa, béta, gamma, delta, lambda, szigma és omega. A valóság annyiból árnyaltabb, hogy a legtöbb férfi valójában "hibrid". Tehát nincs kőbe vésve, hogy ki hova tartozik. Ez pedig azért jó hír, mert van lehetőség a fejlődésre. Az animében, meg egyáltalán az omegaverse művekben (jelen ismereteim szerint) nincs átmenet.

Azt gondolom, hogy egy ilyen mű akkor lehet jó, ha az egyenrangúságra törekszik, és az egyes archetípusok erényeire fókuszál. Mert így hiteles és pozitív képet adhat arról, hogy attól, hogy valamilyen neműnek születtünk, még nem determinálja a viselkedésünket. Én binárisan gondolkodok a nemekről, és azt gondolom, hogy jóval kevesebb nembináris ember van a világon, mint ahányan annak tartják magukat. Megkérdeztem ugyanis néhány nembináris embert, hogy miért tartják magukat annak, és a legtöbbjüknek az volt a válaszuk, hogy "mert így nem kell megfelelniük a születési nemükből fakadó társadalmi elvárásoknak". Ez szöget ütött a fejembe. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy sokkal nagyobb rend lenne a fejekben, ha nem szűken határoznák meg a nemi sztereotípiákat, és elfogadnák azt, hogy mondjuk egy férfi is sírhat. Meg merem kockáztatni, hogy sok ember "visszatérne" a saját neméhez, és nem lenne vagy 56 nem, ha a társadalom sokkal toleránsabban kezelné társadalmi elvárásokat. Ehhez persze az kell, hogy az egyes archetípusok egyenrangúként legyenek kezelve, és ne társadalmi hierarchiaként. Ez azért is lenne üdvözítő, mert ezek a különbözőségek és bélyegek a férfiak életét is ugyanúgy megnehezíti. Sok férfitársamon látom, hogy csak azért viselkednek úgy, ahogy, mert a társadalom ez várja el tőlük, de az egyéniségük mást diktálna. Tehát ez az egyik legfőbb ok arra, hogy sok emberből hiányzik az önazonosság.

Bár a Tadaima, Okaeri.-ben érződik a hierarchia, de úttörőnek és progresszívnek tartom, hogy egy ilyen mangából anime készülhetett. Ha a későbbiekben egy olyan műből is készülne animáció, ahol egyenrangúság van az egyes archetípusok között (biztos van ilyen is), az lenne az igazi, mert utat nyithat a tényleges egyenjogúság felé. Addig is örülök a Tadaima, Okaeri.-nek.

Hálás köszönetem Jucukynak a részletes magyarázataiért, neki köszönhetően sokat megértettem az animéből és a műfajból.

My Anime List | Anilist | Hivatalos weboldal | Twitter

Hivatalos: Jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen Magyarországra!

Most már hivatalos! Jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie Magyarországra! Az InterCom forgalmazza animét, kapott magyar nyelvű posztert, plusz magyar feliratos előzetest is. A felirat első körben jónak tűnik, nagyon jó látni hivatalos magyar feliratot a Haikyuu!!-hoz.

Annyi üröm van az örömben, hogy csak 2D-s vetítés lesz. Ha jól emlékszem, a Kimetsu no Yaiba movie ment a WestEnd Cinema City-ben 4DX-ben. Számítottam arra, hogy a Haikyuu!!-t is megkapjuk így, és akkor meglett volna az első 4DX-es mozis élményem.

De így sem von le semmit az értékéből, hogy jön Magyarországra is az új Haikyuu!! mozifilm! Főleg, hogy a manga kiváló csatát ígér, amit biztosan nem fogunk elfelejteni. Nálam biztos, hogy első napos nézés lesz. És remélem, mindenki minimum ötször megnézi, amíg szépen vagyok, de inkább még annál is sokkal többször! :O

Anime a Cinema City oldalán.

És most már a Haikyuu!! hivatalos twitter oldala is közzétette a magyar vetítést.

“HAIKYU!!: The Dumpster Battle” Movie officially announced for Hungary, Portugal, and Greece!

Hungary - May 30th
Portugal - June 13th
Greece - June 13th#ハイキュー #ゴミ捨て場の決戦 pic.twitter.com/vsznmuSe9f

— HAIKYU!! (@Haikyu_EN) May 17, 2024

Suara új válogatásalbuma

Tegnap jelent meg Suara válogatásalbuma, mely a The Best 2 ~Tie-Up Collection~ címet kapta. Nem jelentették be nagy csinnadrattával, követem Suarát a Twitteren, de ő sem írt sokat a válogatásalbumról.

Az album bemutatóvideójában néhány videoklip jelenet mellett listázták a dalokat. Egész jól megcsinálták, ötletes lett.

Viszont csak a Regular Edition dalait pörgették a videóban. Ez két lemezből áll, és Suara 2012 szeptemberében megjelent első The Best ~Tie-Up Collection~ album óta megjelent új anime és videojáték betétdalait tartalmazza. Összesen 31 dal hallható rajta, a 2013-ban megjelent I'm a beast-től kezdve rákerültek az újabb Utawarerumono dalok, de a 2023 karácsonya körül megjelent Namiig bezárólag valamennyi betétdalt tartalmaz az album.

A Limited Edition egy harmadik lemezt is tartalmaz, mely a Non Tie-Up Suara Selection címet kapta. Tehát Suara által választott saját dalokból hallható egy válogatás. Stúdióalbumokról válogatott ki két-két dalt, kivéve a legújabb, Infinity ~Kibou no Tobira~ albumról, ahonnan csak egy dalt emelt át. Így a harmadik lemez összesen 15 dalt tartalmaz. Többször meghallgatva a dalokat egymás után, nem érzékelem, hogy bármilyen szempont szerint válogatta volna egymás mellé a dalokat Suara. Hayashibara Megumi beszélt arról, hogy a 2021-ben megjelent VINTAGE DENIM albumra meghatározott sorrendben kerültek fel a dalok, és a veterán rajongók biztosan észreveszik a kapcsolatot az egyes dalok között. Kezdve azzal, hogy a három lemez mindegyike egy-egy címet kapott, és az adta meg a témát, ami alapján sorrendbe tették a dalokat.

Suara esetében viszont nincs ilyenről szó. Sokkal inkább lehet az, hogy azokat a dalokat választotta ki az egyes albumokból, melyekhez különleges kötődése van. Vagy különleges érzései voltak, miközben felénekelte a dalokat, vagy valamilyen különleges okból születtek meg azok a dalok. Reflektálnak Suara életének egy fontos eseményére, állomására. Nem ismerem az énekesnő magánéletét, nem arról posztol twitteren. De elképzelhető, hogy erről van szó, mert van köztük néhány komolyabb ballada. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy helyet kapott a Koe wo Kikasete dal is, amit Okui Masami írt az énekesnőnek. Ez arra enged következtetni, hogy szeretett az énekesnővel együtt dolgozni, és egy számára kedves dalt írt.

Összességében kellemes válogatásalbummal jött ki Suara. Mivel csak az első két lemez érhető el digitális stream formájában, így ahhoz, hogy a maga teljességében tudjam hallgatni az albumot, offline hallgatom. Többször meghallgattam, és nagyon jó a 46 dalt egymás után hallgatni. Egyáltalán nem válik unalmassá. Tulajdonképpen személyes vonatkozásom is lehetne a válogatásalbumhoz, hiszen idén 15 éve találkoztam először Suara dalaival és lettem rajongója. Én úgy veszem, hogy ezt a 15 éves rajongást ünneplem meg ezzel az albummal.

Mindenképp érdemes online streaming formájáben meghallgatni az első két lemez dalait.

Mégis jön a Haikyuu!! movie Magyarországra

FRISSÍTÉS (2024.05.11.): Kb. egy órája kommentelte a Cinema City Magyarország az egyik Tiktok poszt alá, hogy mégis fogják vetíteni az animét. Egyelőre nem láttam a Cinema City oldalán, de ha ez igaz, akkor első nap fogom megnézni a WestEnd-ben 4DX-ben.

Eredeti post

Korábban rebesgette a Crunchyroll a Twitter oldalán, hogy egyezkedik a japán jogtulajdonossal a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie világszerte történő vetítéséről. Erről megállapodtak, tegnap pedig nyilvánosságra hozták, hogy a világ mely országaiban mikor vetítik a filmet. Üröm az örömben, hogy Magyarország nincs a listán.

— A game where it's immediately
"game over" if you lose

🎬 ANNOUNCEMENT: @Crunchyroll is bringing “Haikyu!!: The Dumpster Battle” Movie to theaters worldwide!#ハイキュー #ゴミ捨て場の決戦 pic.twitter.com/7MjcnYviSX

— HAIKYU!! (@Haikyu_EN) April 9, 2024

Ennek azt gondolom, hogy két oka fő lehet.

Egyrészt nálunk nagyot bukott a tavaly vetített Slam Dunk movie. Bár azt hozzá kell tennem, hogy tettek is azért, hogy bukjon az egyébként kiváló kosárlabdás sportanime. Hiszen csak egy hétig vetítették Magyarországon, és csak a Cinema City mozikban. Így élből kiestek azok, akiknek a városában nincs Cinema City. Legfeljebb egy utazással egybekötött mozizással tudják csak megnézni a filmet. Nem is tudtam arról, hogy promotálták volna a filmet, volt is olyan érzésem, hogy a Cinema City csak a kötelezőt akarta letudni, egyébként animét soha többet! Szerencsére az utóbbi állításomra rácáfolt az, hogy eljutott hozzánk a Kimetsu no Yaiba movie is, amit már hosszabb ideig vetítettek a hazai mozik és nemcsak a Cinema City-k. És mivel jóval többen látták is, ez némi reménysugárral kecsegtetett a Haikyuu!! movie esetében, is, de úgy tűnik, mégsem...

Másrészt a Haikyuu!! szerzői jogaival valamiért nagyon szigorúan bánnak még Japánban is. Ezzel akkor szembesültem, amikor Fantasy Expókon, amikor az Animepiacnak még tényleg piac-jellege volt, kerestem Haikyuu!!-s cuccokat, és elég keveset találtam. Posztereknél mondta nekem valaki, hogy Haikyuu!! elvileg nem kerülhet magazinokba. Ugyanez áll fenn a Crunchyroll streaming esetében is. Amíg Hollandiában voltam, addig tudtam nézni a Haikyuu!! epizódjait, de amint hazajöttem Magyarországra, eltűnt a listámról. Tehát jó eséllyel a Haikyuu!! tiltólistán van Magyarországon, ezért sem ad(hat)ják a hazai mozik.

És ahogy elnézem az országok listáját, ahol vetítésre kerül, talán számít az ország gazdasági fejlettsége és mérete is. Mert szinte mindenhol leadják Nyugat-Európában, még Lengyelország is bekerült a szórásba, de már Csehországban és Szlovákiában sem vetítik az animét. Hasonlóképp maradt ki Románia is.

De ez végsősoron azzal lehet összefüggésben, hogy hol van streamelési joga a Crunchyrollnak. Nagy kár, pedig micsoda buli lett volna az első évad vetítésének 10. évfordulója alkalmából a moziban megnézni az új movie-t. Ha esetleg valaki mégis szeretné megnézni a movie-t moziban, az anyagi lehetőségeihez mérten elutazhat Bécsig, és akár még városnézéssel is egybekötheti a mozizást. Minden szempontból tartalmas nap lenne.

Új JAM Project és SPYAIR kislemezek

Tegnap, azaz február 14-én két olyan kislemez is megjelent, ami az érdeklődésemre tart számot. Az egyik a JAM Project: Sore wa Kegare Naki Shura no Namida, a másik a SPYAIR: Orange kislemez. Vegyük nagyító alá mind a kettőt.

JAM Project: Sore wa Kegare Naki Shura no Namida

Kisebb szünet után jelentkezett ismét a JAM Project új dallal. Rajongókkal beszéltük korábban, hogy a JAM Project kiadót váltott. Ez azért nagy szó, mert a csapat tősgyörekes Lantisos volt. Minden körülmények között hűek maradtak a kiadóhoz, azt gondoltam, ott fognak elhamvadni. Ehhez képest jött a változás. Az Earkth Inc. kiadó eredetileg a HIGHWAY STAR volt, 2023-ban változtattak nevet, így nem csoda, hogy nem ismert. Konkrétan ez a JAM Project kislemez az első, amit kiadtak. De egyáltalán nem a semmiből bukkant fel, ugyanis a Sony Music Solutions Inc.-hez tartozik! És így már érdekes lehet a történet, mert ha szerves része lesz a Sony Music-nak, akkor akár az is megtörténhet, hogy teljesen új animéknek is énekelhet betétdalokat a JAM Project! Vad gondolataimban Haikyuu!! betétdal is szól a fejemben, mint JAM Project dal. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen amennyire friss és energikus az együttes, nyugodtan énekelhetnének sportaniméknek is openinget. Nagyon remélem, hogy a kiadóváltás jót fog jelenteni az együttesnek.

Ami a dalokat illeti, az biztos, hogy felfrissültek. Most letette a tollat Kageyama Hironobu és a társaira bízta a zeneszerzést. Ez azért örömteli, mert változatosabbá teszi a JAM Project zenei repertoárját. Mások más aspektusból hozzák ki a JAM Project stílust, így sokkal tovább lesz az együttes friss és érdekes.

A kislemez az új GARO sorozat, a Hagane wo Tsugu Mono betétdalait tartalmazza, a karaoke verziókkal együtt összesen 6 dalt hallgathatunk meg. Az meglepett, hogy a zenén Kajiura Yuki dolgozott, konkrétan felkerült a kislemezre a sorozat fő témája. Egy rövid, 1 perces zene, amiben a JAM Project tagok egyedi stílusban énekelnek. Volt erre korábban is példa, 2012-ben a Makaisenki fő témáját énekelték el, fel is került a THE MONSTERS albumukra. Az új dalt Kajiura Yuki írta, igazából nem érintett meg. Mondjuk egyébként is furcsa viszonyulásom van Kajiura Yuki-hoz, hiszen volt idő, amikor olyannyira nagyra tartották a zenei munkásságát, hogy olyan érzésem volt, hogy nemhogy trend volt rajongani a zenéjéért, hanem konkrétan elvárás volt őt tisztelni. Nekem is tetszik a Pandora Hearts anime zenéje, de például, amikor meghallottam, hogy a .Hack//Roots-nak milyen sablonos, unalmas openinget írt, akkor voltam vele úgy, hogy maradjunk annyiban, hogy Kajiura Yuki is csak ember, neki is vannak rossz dalai. A .Hack//Roots zeneileg az ALI PROJECT miatt fantasztikus és emlékezetes.

De hogy visszakanyarodjunk a kislemezhez, JAM Project és Kajiura Yuki régóta kölcsönösen tisztelik egymást, de megítélésem szerint a The Age of Dragon Knights albumra sokkal jobb zenét írt. A kislemez címadó dala a sorozat ending dala, és az már igen! A Sore wa Kegare Naki Shura no Namida egy Fukuyama Yoshiki - Okui Masami koprodukció, és megint tanúbizonyságot adtak arról, hogy ha ők közösen írnak dalt, abból csak jó dolog születhet! Már a NEW BLUE-val is remekül kihozták a csapattagokból az érzelgős oldalukat, ott jegyzem az legszebb dalok között, amit valaha hallottam. Az új dal dinamikus és friss. Talán azért is tett jót a JAM Project-nek a szünet, mert teljesen olyan, mintha kipihenték volna magukat és újult erővel vágtak bele a munkába. Teljesen átjárja ugyanis az új dalt a megújulás! De ami még ennél is fontosabb, az optimizmus, ugyanis jellemzően magas hangon énekelnek az énekesek. Nagyon érdekes, hogy ez a dal is lassan indul. Az ének is szerényen, lassan kezd. És itt lenne egy kis kritikám, ugyanis nincs bridge a verse és a refrén között. Mivel a verse sem úgy zárul, mintha vége lenne, ezért kicsit váratlanul jön a refrén. Ahol ráadásul be is indul a zene, úgyhogy hiányzott ott az átmenet. De amilyen erővel és dinamikával éneklik a refrént, az nagyon motiváló. A koronát a refrénre egyértelműen Okui Masami teszi a végén, amikor gregorián stílusban énekel. Idén lesz 18 éve, hogy ismerem őt és már annyiszor bizonyította, hogy nem hiába szeretem őt annyira, és kell még ez is! Mindig rácsodálkozok az énekesnői kvalitásaira. Most is csodálatosan énekel, megerősíti, mélyíti a dalt. Okui Masami többször is nyilatkozta, hogy szeret GARO dalokon dolgozni, mert közel érzi magához a sorozat mondanivalóját, ezért könnyen tud olyan dalt írni, ami passzol a franchise-hoz. Ez ebben a dalban is átjön. Mindent kihozott magából, ami csak tőle telik. Az eredmény meg egy kiváló dal, aminek méltó helye van a JAM Project repertoárban.

Ráadásul még videoklip is készült a dalból! Érdemes megnézni.

A harmadik dal, a Ran egy Kitadani Hiroshi - Okui Masami koprodukció. Ez inkább sablonos lett. Önmagában jó dal, de a címadó dal árnyékában nem tud érvényesülni. Aki szereti a JAM Project stílust, annak tetszeni fog ez a dal is. Szerintem idővel ráérzek én is a hangulatára, és akkor teljes értékű lesz a dal.

A kislemez egyébként csak digitális formában jelent meg, CD-n majd március 27-én vehetjük kezünkbe. Azt meg őszintén remélem, hogy az új kiadó új távlatokat nyit majd a csapatnak.

SPYAIR: Orange

A SPYAIR kislemez megjelenése időszerű volt, hiszen holnap kerül a japán mozikba az új Haikyuu!! film, a Gomisuteba no Kessen. A betétdalt meg értelemszerűen ezen a héten szerdán akarták piacra dobni. Két borítóval jelent meg, van egy Artist Edition, illetve egy Anime Edition, ahol Hinata mosolyog vissza ránk. Nem bonyolították túl a borítót. Egyszerű, mégis szerethető, aranyos.

A kislemezre a karaoke változatokkal együtt nyolc dal került fel. Felénekeltették ugyanis az új énekessel az összes korábbi Haikyuu!! betétdalt, ezek kaptak a címadó dal mellett helyet.

Összefoglalva a véleményemet, dolgoznia kell még az új énekesnek azon, hogy belopja magát a szívembe. Tud énekelni, jó hangja van, de nem tudja minden esetben visszaadni a hangjával a dal mondanivalóját.

Ugyanakkor az Orange kellemes meglepetés. Nyugodtabb, inkább a movie érzelgősebb oldalára fókuszáltak. Lassabb, a zene is visszafogott, az énekes is inkább kimértebben énekel. Ebben a dalban jól énekelt, a refrén is rendben van. Csakhogy a dal annyira visszafogott, hogy semmi nincs benne, ami emlékezetessé tenné. Egy jó, de átlagos dalt hallunk. Inkább arra fókuszáltak a dal írása közben, hogy a meccs érzelmi mivoltát hozzák ki, hogy ez milyen sokat jelent Hinatáéknak, nem a dinamikus oldalára mentek rá. Azt el tudom képzelni, hogy a movie endingjeként jól fog érvényesülni a dal. Aki Japánban van, mindenképp nézze meg a moziban, biztos nagy élmény lesz.

Az Imagination és az I'm a Believer új változatairól már írtam korábban itt és itt, ezért most csak összefoglalnám a gondolataimat. Továbbra is azt gondolom, hogy az Imagination új változata jól sikerült. Jól énekelte, kifejezetten kíváncsivá tett, viszont az I'm a Believer valamivel rosszabb lett. Itt jött ki nálam az, hogy nem tud az énekes erőből énekelni, ezáltal nem tudja átadni a szöveg mondanivalóját. Nem kedvencem az I'm a Believer, de az eredeti énekes nagyon jól énekelte el, ugyanis a hangjával, az énekstílusával is érzékeltette, hogy miről szól a dal.

És hogy mennyit kell még tanulnia az új énekesnek, az leginkább a One Day - New Version - dalból derül ki. A One Day pont, hogy egy nyugodt dal, aminek finomsággal kell nekimenni. Erre az énekes olyan durván nekirontott, hogy kő kövön nem maradt. Az eredeti One Day-ről sem mondanám, hogy egy nagyon jól sikerült dal, de endingnek remek. Nemcsak az anime epizódot zárta le, hanem olyan, mintha egy korszaknak is búcsút intene. És mint kiderült, ez hatványozottan igaz, hiszen az anime is ott ért véget, mint sorozat, ahogy az énekes és nem is nem sokkal utána lépett ki az együttesből a betegsége miatt. Van is egy olyan gyanúm, hogy azért is lett annyira visszafogott az előzőekhez képest a One Day, mert az énekesből se tellett már sokkal több. És talán azért is akarták az új énekessel is felénekeltetni a dalt, mert talán eredetileg így képzelték el. Ne legyen igazam, mert ez lényegesen rosszabb. Ráadásul a hang is fél hanggal feljebb van, amitől még harsányabbnak hangzik a dal. Tehát nemcsak az énekes hibája, hogy annyira rossz lett az új változat, hanem a hangszerelőé is. Azt gondolom, hogy nem is játszották fel újra a dalt, hanem fogták az eredeti változatot, és számítógéppel fél hanggal feljebb vitték az egészet.

Tud énekelni az énekes, van is hangszíne, de még nem tudja jól használni. Sokat kell még tanulnia, hogy tényleg jó énekes lehessen. Egyelőre távol áll még attól. Ettől függetlenül megveszem majd az új kislemezt. Mégis csak Haikyuu!! ...

Hát elég könnyű dönteni, egyértelműen a JAM Project kislemez sikeredett jobbra. Olyannyira, hogy a Sore wa Kegare Naki Sura no Namida igencsak jó pályázatot nyújtott be az év dala címéért. De hosszú még a 2024-es év, és még biztosan érkeznek jelöltek.

Mindent bele, srácok!

Csak mostanában láttam meg, hogy készült Live-action adaptáció a Cheer Danshi!! animéből. Az animét figyelemmel követtem, amikor aktualitása volt, de különösen nem maradt meg bennem a sztori. Csak annyi, hogy szerettem nézni, ezért úgy döntöttem, hogy a live-action movie-val felidézem magamnak a történetet. Nagyon tetszett, igazán inspiráló volt ezzel a filmmel zárni a 2023-as évet. Ezért úgy döntöttem, hogy újra megnézem az animét. Összességében pozitív benyomást hagyott bennem, minden hibája ellenére szeretem.

Miről is van szó? Bandou Haruki egy sérülés miatt kénytelen abbahagyni a Judót. A családban mindenki űzi a japán küzdősportot, ezért várták, hogy ő is folytatja a hagyományt. Haruki leginkább azért volt bánatos, hogy csalódást okozott a családjának, de inkább megkönnyebbült. Maga sem tudja, hogy mit akar csinálni, ám felfigyelnek arra, hogy mekkora hangerővel és energiával tudja biztatni a húgát a versenyén. Gyerekkori barátja, Hashimoto Kazuma szintén a Judo klub erőssége volt, de a barátjáért kész otthagyni, és vele tartani az élete további állomásában. Ő is meghallotta ugyanis, hogy micsoda lelkesedéssel tud másokat biztatni, ezért egy igencsak vad ötlet jutott az eszébe: Cheerleader klubot alapítanak. Ezzel Kazuma térne vissza a családi hagyományokhoz, ugyanis a szülei cheerleaderek voltak. Ám sajnos egy autóbaleset következtében meghaltak. Nagymamája pedig súlyos demenciában szenved, már nem emlékszik az unokájára. Ennek ellenére Kazuma ugyanolyan lelkes és életrevaló srác, mintha minden rendben lenne vele. Mondhatni a maga kedves, pozitív, mégis életrevaló szemlélete teszi őt alkalmassá arra, hogy különböző csapatokat biztasson.

Let's go BREAKERS!

Ez az alapfelállás. A két jóbarát elkezd edzeni, tagokat toborozni, eleinte hét fősre bővül a csapat. Némi tanakodás után BREAKERS nevet adják maguknak. Ismerkedjünk meg a tagokkal.

Bandou Haruki

Az anime főszereplője, ő az, aki egy vállsérülés miatt kénytelen feladni a judózást. Azt maga is kimondta, hogy ez inkább megkönnyebbülés számára, nem igazán volt lelkes a sportág irányába. Leginkább azért csalódott, mert a családi hagyományokat kénytelen feladni. Egyébként nagyon kedves és jóravaló srác, nagy hangja teszi lehetővé, hogy másfelé vehesse az irányt. Így lesz belőle cheerleader. Az első lépéseket bátortalanul teszi meg, de amint ráérez a lényegre, gyorsan elsajátítja az alapokat.

Hashimoto Kazuma

Szülei cheerleaderek voltak, de sajnos egy autóbaleset következtében elvesztette őket. Ennek ellenére megőrizte vidám életszemléletét, és nagy szeretettel ápolja a demenciában szenvedő nagymamáját, Így személyiség tekintetében alkalmas arra, hogy cheerleader legyen. Ami pedig a hangját illeti... Ha csak annyit mondok, hogy Okamoto Nobuhiko, azt hiszem, minden érthetővé válik.

Mizoguchi Wataru

Ő az egyik, akinek a fizikai adottságai nem feltétlen indokolják, hogy cheerleader legyen. Merev a testtartása, erre rájön a szintén merev személyisége. Ennek ellenére atletizált gimnazista koráig, és úgy tűnik, hogy ha közvetve is, de ismét űzné a sportágat. Kommunikációja inkább bohókás, hiszen gyakran fejezi ki magát irodalmi nyelven, gyakran idézi nagy emberek nagy mondásait. Szülei éttermet vezetnek, ez lesz a fiúk törzshelye.

Tono Koji

Ő a másik, aki esetében ferde szemmel nézhetnénk, hogy mit keres egy cheerleader klubban, hiszen kövér. Azt jobban értjük, hogy mit keres az étteremben, itt találkozik hőseinkkel. Önmaga fejlesztése céljából döntött úgy, hogy bevállalja a cheerleaderkedést, ezért elkezd sportolni. Furcsa módon ő az egyedüli, akinek barátnője van. A sportot meg komolyan gondolja. Következetes edzéseknek köszönhetően elér egy szintet, aminek köszönhetően teljes értékű tagja lesz a csapatban.

Suzuki Soichiro

Soichiro az egyedüli, akinek igazán atletikus testalkata van. Gyerekkora óta sportolt, baseballozott, sikert is elkönyvelhetett magának. Laza, szeret viccelődni, imádja a nőket, de nem igazán kedves az emberekhez. Ugyanakkor a barátaiért mindent megtesz: Még a diákmunkáját is otthagyja, hogy segítse őket az edzésben. A Kansai prefektúrából származik és a kansai nyelvjárást beszéli.

Hasegawa Gen

Soichiro gyerekkori barátja, ő is baseballozott. Barátjával szemben ő viszont nem ért el kiemelkedő sikereket a sportágban. Ő is meglehetősen laza, bohókás természet, előszeretettel viccelődik a homoszexualitással és a transzneműséggel. Eleinte nem is tetszik se neki se Soichirónak a srácok tevékenysége, mondván hogy lányos. Aztán, ahogy megnézték, hogy csinálják, rájönnek, hogy nincs ebben semmi rossz. Csatlakoznak a fiúkhoz, végül ők is lelkesen gyakorolnak.

Tokugawa Sho

Utoljára csatlakozik a csapathoz. Ő az egyedüli, akinek van cheerleader tapasztalata. Ennek ellenére nem indul neki nagy lelkesedéssel, szigorú feltétleket szab a csatlakozáshoz. Kifejezetten menő, jóképű srác, de az öltözködésével szekunder szégyenérzetet vált ki a csapattársaiból. Imádja azokat a mókusokat, akikkel különböző termékeket adnak el, és ennek a pólójával is hangot ad.

Velük indul a BREAKERS cheerleader karrierje, a többiek bemutatásától több okból is eltekintenék.

Az íróról röviden

A történetet Asai Ryo találta ki, aki a tokiói Waseda egyetemen látta meg a SHOCKERS férfi cheerleader csapat tevékenységét, ők inspirálták a történetet. Figyelemmel követte a tevékenységüket, sokat merített a munkásságukból. Írói kvalitásairól árulkodik, hogy 23 évesen elnyerte a Nana című filmjéért a Naoki-díjat, ezzel ő lett az első olyan díjazott, aki a Shouwa korszak után született. A Cheer Danshi!! történetét és a mangaadaptációt is a CooKie magazin publikálta.

A történet light novel formájában is megjelent 2010-ben, amit a Shueisha vett gondozásába. Nem olvastam még, de őszintén remélem, hogy igaz erre is az a mondás, hogy ne a borítóról ítéljük meg a könyvet, mert a rajz eléggé gagyinak néz ki. Inkább illik egy régi gyerekkönyv illusztrációjának, semmint hogy méltó legyen a történethez. Mondjuk mivel a manga ekkor még nem létezett, ezért el lehet fogadni egy első változatnak, egy vázlatnak.

Adaptációk

Manga

A DIVE!!-hoz hasonlóan a Cheer Danshi!!-ból is két kiadás jelent meg manga formájában. Az első változat 2013-ban jelent meg, Matsumoto Ayaka rajzolásában. A DIVE!!-val való hasonlóság ott is tetten érhető, hogy az első változat rajzstílusa nagyon eltér az anime rajzstílusától. Egyszerűen úgy néznek ki a karakterek, mintha gyerekek lennének. Négy kötetben publikálták a történetet.

És még mindig nem áll meg a DIVE!!-val való hasonlóság. A második kiadás (nyugodtan mondjuk, hogy a javított kiadás) az animével együtt jelent meg, és szerencsére ez már sokkal jobban néz ki, mint az eredeti. Az új kiadás Go Breakers alcímmel futott, és a Shounen Jump+ publikálta. A rajzstílus Kondo Kenichi keze munkáját dicséri, és a rajz alapján mondhatjuk, hogy remek munkát végzett. Két kötetben összesen 16 fejezetben olvashatjuk el képregény formájában a történetet. Mindenképp érdemes olvasni.

Live Performance Stage

Ahogy ma már egyre inkább szokás a sportaniméknél, musical változatot is kapott a történet. 2016. december 9-18 között játszották a tokiói AiiA 2.5 színházban. Ehhez még nem volt szerencsém, de amit olvastam kritikákat, az alapján jól sikerült színházi alakításról van szó. Mind a színészi játékot, mind az éneket dicsérik. A fentebb bemutatott hét srácra fókuszál a történet. Az viszont a képek alapján elmondható, hogy nem sok gondjuk volt arra, hogy a színészek hasonlítsanak az általuk játszott karakterekre.

Live action movie

2019-ben egész estés film is készült a történetből. Ahogy a musical, úgy a movie is az első hét szereplőre fókuszál. És azt kell mondjam, hogy kiváló adaptáció lett. Nagyon jól megtalálták azokat a színészeket, akik hitelesen visszaadják az anime pozitív hangulatát. Nem utolsósorban nagyon jól játszották a szerepüket. Arra is ügyeltek, hogy a színészek valamennyire hasonlítsanak is a karakterre, akit alakítanak. Sőt, talán túl jól is alakították a szerepüket, ugyanis a movie-ban jobban kijöttek a karakterek személyiségbeli különbségei. Wataru esetlenebb a filmben, ahogy Soichiro esetében is jobban kijön az, hogy cikinek tartja, hogy a férfiak cheerleaderkednek. De aztán a film végére nagyon jól együtt dolgoznak. Jó szívvel ajánlom, nagyon jó lett.

Zene

A zenéről az anime dalokról híres, a szerzői jogokat drákói szigorral érvényesítő Lantis vette gondozásába. Az, hogy egy anime zenéje is kiadóhoz kötődik, van egy olyan hátránya, hogy értelemszerűen azok közül az előadók közül válogatnak előadót, akik az adott kiadóhoz vannak szerződve. Így az openinget az a LUCKLIFE adja elő, akinek a dalát gyakorlatilag bármelyik Bungo Stray Dogs animéhez énekelt openinggel behelyettesíthetjük, az eredmény ugyanaz lenne. Nem jön ki az anime egyénisége. Tud énekelni az énekes, de nem adja vissza az anime hangulatát, ráadásul a zene is meglehetősen sablonos lett.

Az endinget az hét főszereplő srác seiyuu-ja adja elő, és bár az anime "Cute boys doing cute things" mivoltára erősít, mégis azt lehet mondani, hogy van valami karaktere a dalnak. Egyértelműen az animéhez írták a dalt. A seiyuu-k jól énekelnek, egyértelműen az anime könnyed mivoltát helyezték fókuszba. Az animáció is inkább az anime aranyos mivoltát emeli ki.

Az anime háttérzenéjéről pedig egy TAKAROT művésznevű zeneszerző gondoskodott. Ő írt már korábban zenét például a Free!!-hez, a Kuroko no Basket-hez, de a Cheer Danshi!! az egyedüli olyan anime, aminek a zenét ő egyedül szerezte. És mondhatnánk, hogy kár érte, mert jó zenét írt az animéhez. Teljes értékű a zene, tehát nemcsak az anime mondanivalóját emelte ki, hanem önálló alkotásként is megállja a helyét. Azt nem mondanám, hogy üti Hayashi Yuuki szintjét, mert nem annyira változatos a zene, de van annyira jellegzetes, hogy néhány meghallgatás után, most, hogy újra nézem az animét, vannak zenék, amiket már cím szerint vissza tudok mondani. Egyértelműen az elektronikus hangzás dominál, nincs a daloknak nagyzenekori hangszerelése. És talán nem is volt rá szükség. TAKAROT arcát elnézve egyébként is van egy könnyed, bulizós fizimiskája, ezt tükrözi az általa írt zene is. Úgyhogy jó választás volt. Jók az animéhez írt zenék, a többségük optimista és vidám. Külön érdekesség, hogy a szomorúbb zenék sem feltétlen depressziósak. Inkább mélypontra utalnak, amiből világosan látszik a kiút, csak elakadt az útján. Van néhány kifejezetten nyugtató hatású zene, azok nagyon tetszenek, mert valósággal átszellemülök tőlük. Tehát összességében remek munka volt. A borító meg nagyon tetszik.

Megjelent még egy Character Song Mini Album is, melyre hat seiyuu énekelt fel a karakteréhez egy-egy dalt. Ehhez még nem volt szerencsém, nem is akarom leírni. Általában ezek a karakter dalok a legtöbbször sablonosra sikerednek, hátha szabály erősítő kivétellel van dolgunk.

Egy hátraszaltó elég lett volna?

Amióta kijött a Bakuten!!, szokás lett összehasonlítani a két animét. Az összehasonlítás alapja pedig az, hogy mindkét animében fiúk olyan tevékenységet űznek, ami elsősorban a lányok privilégiuma. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen mind a ritmikus sportgimnasztika, mint a cheerleaderkedés vékony és rugalmas testalkatot igényel, az meg inkább a lányok sajátja. A túl sok izom hátrány, mert az izomnak nagyobb a fajsúlya, ezért elképzelésem szerint nehezebb is kivitelezni a nagy rugalmasságot igénylő gyakorlatokat, másodsorban a Cheerleaderkedésnél, akik alul "támogatják" (felemelik) azt, aki a csúcson van, nehezebb dolga lesz.

De még mielőtt véglegesen szakbarbárnak bélyegeznének, térjünk a lényegre. Ezeket az összehasonlításokat rendre a Bakuten!! nyeri meg. Lássuk is, hogy mely érvek mentén arat győzelmet a Cheer Danshi!! felett.

Mindenki ért ahhoz, amit csinál

Alapvetően nem lenne gond a Cheer Danshi!! esetében, hogy teljesen kezdők is csatlakoztak a klubhoz. A baj sokkal inkább azzal van, hogy ezt a fejlődést 12 részben akarták a készítők beletuszkodni. Így igazából a fejlődést se lehet látni, plusz mivel nem is ismerik egymást a fiúk össze is kell csiszolódniuk. A Bakuten!! esetében egyedül Shotaro az, aki nem gimnasztikázott korábban, de neki is olyan sportolói múltja van, aminek köszönhetően nagyon gyorsan eléri a többiek szintjét. Nem utolsósorban elég jól ismerik egymást a fiúk, így az összebarátkozással, "összekovácsolódással" sincs gondjuk.

Sokkal szebb az animáció

A Bakuten!! esetében nagyon sokat dolgoztak az animáción. Ezt már csak abból is ki lehet következtetni, hogy amikor mutatványokat hajtanak végre, akkor a 16:9-es képarány 21:9-re módosul, hogy a gyakorlatra összepontosítsuk a figyelmünket. Aztán jönnek olyan részletek, hogy a Bakuten!!-es srácok mozgása élettel telibb, valósághűbb. Például a hajuk is a valóságnak megfelelően mozog. Ami feltűnő a Cheer Danshi!! esetében, hogy amikor a fiúk cheerleaderkednek, a kamera nem rájuk helyezi a fókuszt. Ezért nem annyira feltűnő, hogy épp ott gyakorlatoznak. Ezért sem maradt meg az emlékezetekben az anime.

Épp annyi karaktert mutat be, amennyit idő van megismerni

A Cheer Danshi!! számomra legnagyobb negatívuma, hogy túl sok karaktert vonultat fel. Már az a hét srác is untig elég lett volna a 12 epizódra, akikkel indult a sorozat, de hogy a 6. résztől bejön még egyszer ennyi fiú, az egyszerűen nem lehet... Ez bosszant a legjobban a legjobban az animével kapcsolatban. Hihetetlen módon szimpatikusak, de nem ismerem meg őket komolyan. A Bakuten!! csak a 6 fős csapatra fókuszál, így van idő őket megismerni.

Épp annyit mutat be, amennyi 12 részbe belefér

Ahogy már szó volt róla, az is komoly hátulütője a Cheer Danshi!!-nak, hogy mivel a szereplők többségének nincs cheerleader múltja, ezért nincs lehetőség igazán átélni, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül. Erre rájön az, hogy a 6. részben bejön egy szigorú női coach, aki kerek perec kijelenti, hogy az egész, amit eddig csináltak, egy kalap szart se ér, kezdjük elölről az egészet. Úgy kell bizonyítani a fiúknak, hogy igenis dolgoztak azért, hogy fejlődjenek. Ez nem lehet opció egy rövid animében. Persze utána kedves lesz a coach, meg aztán fejlődik mindenki a maga ritmusában, de ez kizökkentette az animét a flow-jából.
A Bakuten!!-es srácok már egy alappal indulnak, a fejlődésük meg szép ívet ír le, és nagyon szép, ahogy a végére eljutnak egy állomásig.

És mégis nézeti magát

Az előző részben tehát bemutattam a Cheer Danshi!! hibáit, de én minden hibája ellenére szeretem. Méghozzá azért, mert az egyik nagy pozitívuma, hogy a srácok karakterdizájnja nagyon jó. Fizimiskára is megmondható róluk, hogy cheerleaderkedésre születtek. Láthatóan kedves, vidám természetűek, teljes mértékig szerethető fazonok. Erre jön rá az, hogy a seiyuu-kat is jól választották ki. Árad a hangjukból a pozitív életszemlélet, amivel alkalmasak lennének arra, hogy akár a való életben is kipróbálják ezt a sportágat. Hihetetlen hallani, hogy Okamoto Nobuhikónak milyen kellemes, kedves és barátságos hangja van, amikor épp nem üvölti túl az egész szinkronstábot. És csak hogy az újak közül is kiemeljek egy pozitív példát, Sakuma Ryuuzo seiyuu-ja Murase Ayumu. Kell ennél többet mondanom? Az nagyon jó jelenet volt, amikor bemutatkozott, csak akkor derült ki a többiek számára, hogy ő is fiú, amikor megmondta a keresztnevét. Még én is elgondolkodtam azon, hogy nem női seiyuu-ja van a srácnak? Amikor láttam, hogy ki is az, én végleg eldöntöttem: Murase Ayumu számomra Yamaguchi Kappei-vel egyenrangú átváltozó művész.

Igazából, ha csak a lényegre vagyunk kíváncsiak, bőven kielégítő, ha csak a movie-t nézzük meg. Jól meglátta a forgatókönyvíró, hogy ott aztán végképp nincs idő arra, hogy egy rakás karaktert behatóan bemutassanak a nézőnek. Nemcsak hogy csak az első hét sráccal találkozunk, de annyi cél állítanak a fiúk elé, ami esetében átélhető, hogy azt elérik a film végére. És hogy a színészi játékot ne dicsérjem még egyszer... Kiváló munkát végeztek a színészek. Ha ennyit láttunk volna animében, 12 részben, akkor sokkal emlékezetesebb lett volna az egész sorozat. Bááár... Ha Asai Ryo esetleg arra vetemedne, hogy Haikyuu!!-hosszúságúra írja meg a történetet, nagyon örülnék neki. Akkor mindenkit megilletne a neki járó ismertség.

My Anime List | Anilist | Anime News Network | Hivatalos weboldal | Twitter | My Drama List | Cheer Boys Stage