Mit eszünk ma vacsorára?

Tavaly év végén gyors egymásutánban olvastam a különböző rövid BL-mangákat. Ezeket mind szívesen olvastam, mert teljesen realisztikusan ábrázolták a homoszexualitást, nem az volt a fő céljuk, hogy fujoshik igényeit kielégítsék. A kedvenceim közülük a Kimi wa Natsu no Naka és a Bokura no Negai voltak. De szerettem a Bokura no Shokutaku-t is, ezért is vettem örömmel, hogy kapott egy live action adaptációt.

Ahhot képest, hogy csak 8 fejezet az egész manga, a dorama igencsak részletesen, 10 epizódban meséli el a történetet. Meg is lepődtem, hogy sok olyan jelenetet láttam a sorozatban, amire egyáltalán nem emlékeztem a mangából. De az alapfelállás természetesen ugyanaz. Hozumi Yutaka irodai alkalmazott, aki mindig egyedül eszik. Egyszer ebédszünetben, amikor kint eszik, odamegy hozzá egy 10 év körüli gyerek, Ueda Tane, és elkezdi enni az ő kajáját. A gyereknek rettenetesen ízlik. Megérkezik a gyerek bátyja Ueda Minoru is, Yutaka felajánlja, hogy megtanítja, hogyan kell ezeket a kajákat megcsinálni. Az öcsinek ugyanis nem ízlik az otthoni étel.

Innen indul a romantikus kaland, Yutaka ugyanis átjár a testvérpároshoz megtanítani őket különböző kajákat elkészíteni. Már képernyőn keresztül is kifejezetten ínycsiklandónak tűntek, néhánynál meg is jegyeztem magamban, hogy ezeket mind megtanulom elkészíteni. Persze, ez nem főzős műsor, ezért Yutaka csak azt magyarázza, hogy mitől teszi azt az ételt annyira egyedivé és lesz annyira finom. Ez összekovácsolja a fiúkat, plusz a kistestvér is folyton azt kérdezi, hogy mikor jön át végre Yutaka. Kedves, gyengéd személyiségét is megszerették.

Végtelenül szimpatikus volt, hogy a gyerek viselkedése végig természetes volt. Tényleg ilyen egy élettel teli gyerek, aki folyton próbálgatja a határait. Folyton menni akar valahova, folyton csinálni akar valamit. Ennek következtében viszont hamar kifárad és elalszik. Viszont tud alázatos és engedelmes is lenni, ez különbözteti meg a nála fiatalabb gyerekektől. Már azért kezdi érzékelni, hogy a világ nemcsak körülötte forog, van olyan, hogy felnőtteket hagyni kell beszélgetni. Tehát nagyon jól kitalálták a gyerek személyiségét, de Maeyama Kuuga, jó gyerekszínész. Szerintem később még sokat fogunk hallani róla.

Egyedül az tűnt az elején természetellenesnek, ahogy folyamatosan nyaggatta a bátyját, Minorut, hogy mikor jön már Yutaka. Olyannak hatott, mintha a dorama végig a gyereket akarta "kerítőnek" ábrázolni. Aztán végül akkor dőlt meg bennem az elmélet, amikor a saját gyerekkoromra gondoltam vissza: Volt néhány olyan családi barátunk, akiket nagyon szerettem, és gyerekként a nyakába ugrottam, amikor eljött hozzánk, vagy folyton kérdeztem, hogy mikor jön megint. Ez alapvetően aranyos dolog a sorozatban, ugyanakkor jelenthet rosszat is, mert a gyerek által idealizált viselkedést, bánásmódot családon kívül, mástól kapja meg. Kerítő, vagy idealizált viselkedés: Rajtunk áll, melyiket érezzük jelen esetben érvényesnek.

Nem úgy emlékszem, hogy a mangában lett volna családapa, ám a dorában a testvérpáros kapott egy apukát. Az, hogy 10 epizódban dolgozták fel a manga 8 fejezetének történéseit, természetesen azzal is járt, hogy plusz történetszálakat adtak a sorozathoz. Jelen esetben szerencére arról lehet beszélni, hogy teljesebbé tették velük a manga történetét. Nagyon jó történeteket találtak ki, mert bár a mangában is volt utalás arra, hogy a fiúknak milyen személyes tragédiájuk van, de ezt a doramában jól kidolgozták. Örökbe fogadott gyerek, utolsónak lenni a sportklubban, édesanya halála... Az apa egy éttermet vezet, amiben az idősebb testvér, Minoru is dolgozik. Ez elgondolkodtatott, hiszen a kistestvérnek nem ízlik a bátyus főztje. Ezek szerint rossz alkalmazott lenne? Rossz szakács? Netán az étterem is rosszul megy? Magát az éttermet ritkán látjuk, leginkább nyitás előtt vagy zárás után, amikor apa és fia beszélgetnek.

Az apa rendkívül szimpatikus, pozitív személyiség. Nemcsak abban játszik szerepet, hogy magával viszi a kölyköt, amikor a két srác beszélgetni akar, hanem az utolsó részben is nagyon szépen emlékezik meg a feleségéről:

Szeretni valakit annyit tesz, hogy elfogadod annak a fájdalmát, hogy elveszíted őt.

Ilyen egy férfi, aki tényleg szereti a feleségét.

A sorozatnak nincs sok szereplője, alapvetően az Ueda család van központban, illetve alkalmanként benézünk Yutaka munkahelyére. Nem nagyon érdekes, tipikus japán irodai munkahely. Sokat nem tudunk meg róla, nem úgy tűnik, hogy Yutaka kikészülne a sok túlmunkától. Leginkább akkor van jelentőssége, amikor Yutaka egyik munkatársa, Ohata Rei megtanítja hősünket bentót készíteni. Az speciel nem megy neki.

Az is tetszett a doramában, hogy jól adagolta az egyes szereplők múltját. Mert az már az kezdetektől érezhető, hogy mindkét srác komoly terheket cipel a vállán, ezt igyekezték úgy adagolni, hogy mindig az adott jelenetre vonatkozóan azt érezzük, hogy eleget tudunk.

A sorozat kapott még egy extra epizódot is "Bokura no Kyuujitsu" címmel, ahol a család egy nyaralás keretében ünnepli meg Tane születésnapját. A lényegi eseményt az ifjú pár közti félreértés adja, aminek következtében azt hiszik, hogy szakítani akar az egyik a másikkal, pedig a valóság... Aranyos extra, érdekes volt látni a bizonytalanságot. Romantikus történetek sajátja, de itt is meg lehet figyelni, hogy mekkora probléma, ha annak fényében definiáljuk magunkat, ahogy a másik viszonyul hozzánk. Az leblokkol minket, tévútra vezeti az elménket. Természetesen kiderül a végére, hogy csak félreértésről van szó, és ennek a kis extrának az ajándékosztáson kívül más célja nincs is. Kedves történet, de érdemi pluszt nem ad a fősztorihoz.

Az nagyon aranyos, hogy a dorama plakátjának képét egyenesen a mangából hozták át. Hogy kerül a póréhagyma a gyerek kezébe, számomra is rejtély, le azt is "lemásolták". Szóval nagyon aranyos és kedves sorozat volt, nagyon jól áthozták élőszereplős változatba. Talán a végén a kapcsolat kialakulásával voltak problémák, de ezzel sok japán sorozat küzd. Hogy kitöltsék az előzetesen kiírt epizód mennyiséget, de már meg van alapozva a kapcsolat, akkor egyéb drámai jelenetekkel kell húzni a kapcsolat kialakulását, mert még nincs vége. Ez itt is megvan ez a legnagyobb gyengéje a sorozatnak, de minden más jó volt. A főzőshow is jó ötlet, hiszen, mint tudjuk: Egy férfi szívén a gyomrán keresztül vezet az út, nincs ez másképp a gyerekek esetében sem. Tetszett a gyerek természetes viselkedése is, az apa is nagyon szimpatikus volt. Ez pedig a színjátszást dicséri, ebben a sorozatban jó munkát végeztek a színészek.

A Given élőszereplős átitatát csúnyán elrontották, de ha ezt a sorozatot nézem, akkor örömteli, hogy egyre több mangából készül live action változat is. Így legalább egyre több japán színészt ismerünk meg. A későbbiekben várható több doramás poszt ebben a blogban.