Azalatt a 17 év alatt, amióta animéket nézek, már annyi openinget és endinget hallottam, hogy fel se kapom a fejem egy-egy dalon. Egyébként is van egy kialakult ízlésem, és ma már egy-egy anime dalnak nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy ténylegesen felfigyeljek rá. Nos, a Zom 100: Zombie ni Naru made ni Shitai 100 no Koto endingje igencsak ütős pályázatot nyújtott be az év anime betétdala versenyére.
Maga az anime egyébként nagyon ígéretesen indult. Konkrétan azon kevés horroralkotások egyikének gondoltam az 1. rész után, ahol van értelme a borzongatásnak. Egyfajta társadalomkritikának tűnt az anime: Ez lett a japán népből, a kegyetlen túlmunka eredménye, hogy szinte az egész társadalom zombivá vált. Ráadásul európai vonatkozást se nehéz adni az animének. Ha csak a saját példámból indulok ki, én is dolgoztam olyan helyen, ahol az volt a megélésem, hogy élő zombikkal dolgozok együtt. És még az animében a harapás is stimmel, mely által te is zombivá válsz, hiszen ezek az emberek mifelénk is megkörnyékeznek téged, olyan szövegekkel, mint például "Jobb, ha nem szólsz a főnöknek, örülj, hogy van munkád." vagy "Mit képzelsz magadról, hogy te nem dolgozol semmit, te senkiházi naplopó!" melyekkel igyekeznek téged is zombivá nevelni. Ha nekünk rossz, nehogy már neked jó legyen! Tehát teljesen érvényes tartalommal indult az anime, ami még a nyugati társadalomra is vonatkoztatható, de aztán átment kretén ökörködésbe, és így az egész teljesen céltalan lett. Pedig nem lenne rossz, és nekem személy szerint a szereplőkkel sincs bajom. De a 7. résztől megint érdekesnek mutatkozik, amikor egy zombimentes a kis szigetre kerülnek, és a főnök a többiek félelmét kihasználva az uralma alatt tartja őket. Ide kerülnek hőseink is, majd próbálnak menekülni. Ez a rész vonatkoztatható "Az emberiség nem tanul a hibáiból." frázishoz. Érdeklődéssel fogom nézni a további részeket is, de kezdem azt érezni, hogy feleslegesen gondolom túl az animét. Nem vicces, ráadásul a történet eredeti mondanivalóját és értelmét elvesztette.
Inkább hallgassuk meg az ending dalt, a Happiness of the Dead-et, ami nagyon jóra sikeredett. Nem lehet nem felfigyelni rá, mert ugyan kellemes, lágy gitárszólóval indul, de utána valósággal felrobban a hangszóró. Az énekesnő hangja is nagyon jellegzetes, tipikusan az a fajta hang, amire elsőre felfigyelek.
Nagyon emlékeztet az Utsukushii Kare dorama 1. évadának endingjére, ami hasonlóképpen egy erőteljes dal, hasonlóképpen jellegzetes énekhanggal. Az elején azt gondoltam, hogy valójában ugyanaz az énekesnő énekli mindkét dalt, de ahogy ma meghallgattam őket egymás után, hallható a különbség. További hasonlóság ugyanakkor, hogy nem ismerjük meg az előadók kilétét, a borítón egy anime jellegű artwork látható.
Nagyon szeretem az ilyen energikus dalokat, ahol a magas hangok dominálnak. A magas hang egy dalban legtöbbször optimizmust szimbolizál. Ha már a halál vidámságáról szól a dal... Szóval, közel áll hozzám ez a stílus, csak ezzel a dallal is az a bajom, mint amit általában a japán daloknál hallok, hogy a refrén hangzása teljesen más, így disszonánsnak hat a dal. Ennél a dalnál ez még épp a határon van, jelen esetben még össze lehet illeszteni gondolatban a verse és a refrén zenei világát. Nem érzem azt, hogy két különböző dalt hallgatok.
Bár a két dal hasonlóságából kitűnik, hogy ez is egyfajta stílus és hangulat, de ezt is elő kell tudni adni. A Happiness of the Dead dalhoz nagyon jól kiválasztották az énekesnőt. Illik rá ez a zenei stílus. Azt is nagyon jó hallani, hogy az élő hangszerek dominálnak. A dallam emlékezetes, a hangszeres megoldások pedig ötletesek. 2:51 hosszú a dal, de hihetetlen tartalommal van megtöltve. Két igazán emlékezetes rész van, az egyik, a második versében, amikor tényleg az arcunkba nevet a halál, a másik, a második refrén utáni rap rész. Kiválóan tud szavalni az énekesnő ritmusra.
Úgyhogy azt gondolom, hogy jól meg van írva a dal és jól elő is van adva, ráadásul a CDJapan-en Anime Edition kiadás is van a kislemezből, ha lesz rá anyagi lehetőségem, megveszem magamnak. Erre a kislemezre a címadó dal TV size-a is hallható, ráadásul plusz DVD-t is mellékeltek hozzá, az anime creditless ending videójával. Megnéztem a YouTube-on, van videoklip a dalból, az még helyet kaphatott volna a DVD-n.
Itt sem derül fény az énekesnő kilétére. Végülis az egész videoklip egy animáció, nem dobtam el magam az ötlettől, eléggé egyszerűnek tűnik.
A második dal, a Trend Tune messze nem annyira erős. A cím is elárulja, hogy semmi különöset nem terveztek vele, arra jó, hogy egy kislemeznek második dala legyen. A 8-bites videojáték-hangzások viszont emlékezetessé teszik a dalt.
A kislemezt összességében a címadódal emeli naggyá. Nem rossz a második dal sem, ha valakit elkap a hangulata, akkor úgy érezheti, hogy egy kiváló kislemezt hallgat, de nagyon hallatszik, hogy csak az első dal volt tervben. Arra fókuszáltak, azt nagyon jól megírták, minden szempontból kiváló munka.
Egy újabb Sony Music által kiadott kislemez, mely az érdeklődésemre tart számot. Egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy a japán anime zenéket nálam kiadók terén három nagy csoportra lehet osztani. Először a '90-es években jött a King Records a jobbnál jobb dalaival, majd az ezredforduló után főleg a Lantis-tól jöttek a jó anime dalok, napjainkra pedig a Sony Music vette át a stafétabotot. Úgy néz ki, harmadik erővé lép elő anime dalok kiadásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése