Többször említettem már, hogy Okui Masami ReBirth, Dragonfly és God Speed albumai mesterhármasok az énekesnő karrierjében. Talán ezeken az albumokon érzékelhető a leginkább az a szakmai és érzelmi fejlődés, amin Okui Masami keresztülment az évek során. Nálam ez a fajta fejlődés leginkább a God Speed-ben csúcsosodik ki.
Ezen az albumon olyan energiák szabadulnak fel, annyira erősek a dalok, hogy valósággal átragad a hallgatóra. Ezen az albumon minden egyes dal jelentőségteljes. De az energia leginkább abból fakad, hogy ez az album a végsőkig hiteles. Attól válik hitelessé, hogy Okui Masami teljességgel önazonos. Önazonos azzal, amiről énekel és hallani azt a fajta lazaságot, nem felel meg senkinek, csak önmagának, de saját magának végsőkig. Az a fajta erős, energikus nőiesség hallható ezen az albumon, ami nagyon-nagyon ritka a könnyűzenei életben. Okui Masami ugyanis tisztában van a maga női mivoltával és a lehető legteljesebb energiával adja át a hallgatóságnak. Ugyanakkor ismeri a saját korlátait és tiszteletben is tartja határait. Ettől hiteles ez az album, és ettől hiteles Okui Masami énekesnői munkássága. Az a sok éves munka, amit saját magába fektetett (akár szakmai, akár mentális szempontól) az erre az albumra csúcsosodott ki. Ezért a God Speed különleges ékköve nemcsak az énekesnő repertoárjának, de az egész japán zenei iparnak.
12 dal van az albumon, az alábbiak.
- wild cat
- SUBLIMINAL
- God Speed
- Mitsu
- Red
- Last Sun
- Timeliness
- Paradise Lost
- PRIDE
- Gift
- Moeyo! Generation
- TRUST ~Session Mix~
Gyakorlatilag már az elején szinte felrobban a CD-lejátszóban a korong, mert már a wild cat is hihetetlenül erős dal. Mondjuk az inkább elektropop, mert inkább a szintetizátor dominál, de utána a többi dalt többségében élő hangszerekkel vették fel, így összességében elmondható, hogy egy rock albummal van dolgunk. Mondanivaló terén pedig változatos az album. Túlnyomórészt komolyabb szövegek hallgatók, melyek például reflektálnak a mindennapi életre, az emberi kapcsolatokra. Illetve külön érdekesség a Mitsu című dal, ami az emberi kapcsolatok fontosságáról, mélységéről szól. Aztán vannak pozitív hangvételű szövegek is. A címadó dal sem arról szól, hogy ő maga mekkora energiával és sebességgel éli az életét, hanem hogy mindenkinek azt kívánja, hogy hozza ki magából a maximumot és élje az életét a lehető legteljesebb hőfokkal. A másik kifejezetten pozitív hangvételű dal a Gift, ahol az énekesnő lényegében hálát ad azokért az emberekért, akik a barátai, akik által szintén kiteljesedhet. Külön érdekesség a Red, Okui Masami másodjára próbálja ki magát a latin pop zenében. Véleményem szerint ez a dal sokkal jobbra sikeredett, mint a 2002-es crossroad albumon a mission. A Red élettel telibb, pozitívabb, optimistább, jobban kijön a latin pop zene valódi lényege. Tehát ez az album meglehetősen változatos. Többféle zenei stílus hallható az albumon, de mivel mindegyikben tetten érhető Okui Masami egyénisége, ezért végsősoron egységes az album. Maga Okui Masami az, aki ennyire sokszínű, és mindegyik személyiségével önazonos.
És amit még nagyon szeretek benne, az az ének. Amilyen természetességgel énekel. Hallható, hogy egyre jobban énekel és egyre érettebb a hangja. De ami még ennél is fontosabb, hogy egyre természetesebb. Okui Masami az az énekesnő, aki nem modorosan énekel, nincs semmi művi az énekében, konkétan nem hallható, hogy képezte a hangját. Ez egyébként pozitívum, mert nem azon volt, hogy a csillagokat is leénekelje az égről, hanem hogy a maga természetességével énekelje ki az érzelmeit. Ez sikerült, ezért is hangoztatom annyiszor, hogy Okui Masami lelki állapota tetten érhető a dalokon keresztül is. Ráadásul a szövegeket mind ő írta, ami szintén plusz pont a természetességhez.
A borító is nagyon jó. Igaz, a túl sok feketeség a külső borítón kicsit kellemetlen, de a belső oldalak színesek. A képek jó eséllyel Thaiföldön készültek (amennyire ismerem az ország jellegzetességeit) és Okui Masami mindegyiken nagyon jól néz ki. Nagyon jól néz ki, szinte mindegyik róla készült kép kifejez valamit. Az egyedüli, ami nem tetszik, hogy a külső oldalak lakkozottak, ezért látszik rajta az ujjlenyomat (annak ellenére, hogy fekete a háttér), na meg a hátsó borítón a 8. dal címe el van gépelve. Ezeket leszámítva a borító kiválóan reprezentálja, hogy miről szól az album.
Egyrészt azért is akartam írni erről az albumról, mert ma van a megjelenésének 15. évfordulója, másrészt példát akartam mutatni arra, hogy milyen az, amikor valaki harmóniában van önmagával. Okui Masami tisztában van az erényeivel, él is velük, ugyanakkor tiszteletben tartja a korlátait. Ezáltal hozza ki a saját keretein belül a legtöbbet. Attól isteni ez az album, hogy teljességgel emberi. A szó legnemesebb értelmében. Zeneileg is egyszerűen kiváló albumról van szó, az ének pedig attól kiváló, hogy természetes, érzelmileg pedig teljes mértékig átélhető. Ez az album egy hosszú folyamat eredménye. Nagyon ritka az, amikor ennyire összeáll minden egy albumra, ez tényleg csak a legnagyobbaknak sikerül.
Ének: 10/10
Zene: 10/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 9/10
Hangulat: 10/10
+ Kiválóan megírt dalok, az ének is elsőosztályú.
– Sok a feketeség a külső borítón, de minek belekötni mindenbe?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése