JAM Project: Wings of the legend

Ha kevés szó esett Okui Masami énekesnői karrierjének első nagy állomásáról, akkor a JAM Project-ről még kevesebb. Az ő esetükben csak még nagyobb hiányról lehet beszélni. Bár ez a hiány abból is fakad, hogy tőlük nagyon kevés kiadványom van. A Wings of the legend az egyik kislemez tőlük, ami megvan eredetiben. És hogy miért esett erre a választásom? Mert a címadó dal hihetetlen katarzis élményt okozott. Tudtam annak idején a kislemez megjelenéséről, ugyanúgy vártam, mint bármelyik korábbi JAM Project kislemezt. Majd amikor elérhető lett, meghallgattam, nem akartam hinni a fülemnek… Nem szimplán jó dal, de ennyire különleges, erős dalt, ami ennyire nagy hatással lett rám, konkrétan tökéletes katarzis élményt általában évente egyszer hallok. Nem mindig, de ha megtalál egy ilyen, az biztos, hogy az év dala lesz nálam. A Wings of the legend pedig a 2012-es év dala nálam, és minden idők legjobb JAM Project dala.

Olyan szintű erő, energia és önbizalom árad a dalból, és annyira hiteles, amit kifejezetten ritkán hallani! De nemcsak ez különbözteti meg az átlag JAM Project daltól, hiszen 2012-re már volt jó néhány “harcba indulós” betétdala az együttesnek, de ami még egyedivé teszi, hogy a dal fejezetekre van osztva. Nem ez az első ilyen dal tőlük, volt 2006-ban az Olympia című daluk, ami majdnem 10 perc hosszú, és az is olyan, hogy több fejezetre, témára van osztva. Ugyanez a Wings of the legend. 6 és fél perc hosszú, és több témára van felosztva a dal. És ami még még érdekesebb, vagy van köztük kapcsolat. Olyan, mintha egy teljes albumot sűrítettek volna egy dalba. Vagy mintha egy egész történetet meséltek volna el, fejezetekre bontva. A dalt hallgatva ugyanis olyan érzésem van, hogy egy történet összeállna egy teljes egésszé. Van bevezetése, elindul, megismerjük a cselekményt, kibontakozik, látjuk a végkifejletet, és lezárul. Lássuk is külön a dal részeit.

1. Egy rendkívül hatásos felvezetővel indul a dal. Kageyama Hironobu a maga mély hangján bemutatja a szereplőket, a harcosokat, akik készek megvívni a végső nagy harcukat. Hihetetlen hatásos, nem csoda, hogy néha alkalmazzák Kage-chant seiyuu-ként is, mert kiváló hangja van. Nemcsak hogy nagyon jól tud énekelni, de nagyon jól tud hatásosan beszélni. A zene is érzékelteti, hogy ez a harc lesz a végső, a mindent eldöntő. Tehát gyakorlatilag már az első néhány másodpercben tudtam, hogy ez a dal különleges lesz.
2. Megjelennek a harcosok, maguk az együttes tagjai. Olyan erővel, átéléssel énekelnek, hogy a mai napig beleborzongok, ha csak a belső füleimmel meghallom. Tényleg olyan, mintha csatába indulnának. Végig dominál az ének. És utána eszméletlen jó gitárszóló szól.
3. A dal főtémája, a refrén. Mondhatni a harcosok himnusza. Ez is annyira erős, és duzzad az önbizalomtól, hogy nem lenne meglepő, ha az ellenség megrémülne tőlük. És ami még érdekes, hogy minden egyes sort más énekel, és más vokálozik alá. Hihetetlen jól meg van csinálva, és végig olyan a hangulata, mintha önbizalmuk teljében lennének, el nem veszíthetik a csatájukat. Azáltal, hogy mindig más énekel, és a mögöttük lévő háttérvokál szinte mindig másképp szól, mégis egységet képez az egész, olyan, mintha ezek a harcosok tényleg egy csapatot képeznek, és egységük megbonthatatlan.
4. Aztán hirtelen lelassul, és mintha egy balladára váltana a dal. Okui Masami, mint a balladák (és annyi minden) koronázatlan királynője (elfogultság, tudom…) valami hihetetlen szépet énekel. Megáll, mintha számot vetne az addig megtett útról, összegezné az addigi életét. Persze, ahhoz túl rövid ez a rész. Mindenesetre ez a lassú rész kicsit ellazít, mégsem tér ki az elejének dinamikájából. A hangulata erősíti ezt a részt. Mint amikor a harcosok pihennek a hosszú út után, és beszélgetnek arról, hogy mennyi mindenen mentek már keresztül együtt.
5. Ez is lassú rész, de inkább vészjósló. Ez leginkább abban érhető tetten, hogy itt semmi zene nem szól, ötük éneke tölti ki a teret. A főéneket Fukuyama Yoshiki kapta, aki szintén nagyon szépen tud balladákat énekelni. Kitadani Hiroshi mélyhangú vokálénekese megerősíti az érzéseket.
6. Aztán hirtelen visszatér az erő, és ugyanazt az erős gitárszólót hallhatjuk ismét, mely a refrént vezette be. A refrént hallani ismét, melynek jelentősége csak megnő a lassú rész után. Olyan, mintha a lassú rész az érzelmek megéléséről szólna, mintha betekintést nyerhettünk volna a harcosok belső világába. Ezáltal a refrén, mint a himnuszuk még nagyobb jelentősségel bír. Igazából a második gitárszóló jelentheti a harcot, és abból győztesen kikerülve éneklik ismét a refrént.
7. A dal lezárása, lényegében a második téma hallható itt, csak teljes hangszereléssel. Konkrétan lehet érzékelni, hogy a dalnak lassan vége. Igazság szerint, ha van kevésbé jó része a dalnak, akkor ez. Ez a téma felvezetésnek kiváló. Nagyon átadja a harcosok bevonulásának hangulatát, de dal lezárására nem az igazi. Viszont a legvége, ahogy lezárják a dalt, ahogy szinte teli torokból üvöltik, hogy “Azayake ni ukabu, kingdom!” Az valami hihetetlen!

Nagyon ritka az ilyen dal, hallani, hogy rengeteget dolgoztak rajta, hogy végül ilyen legyen. Csak a címadó dal meg tudna tölteni egy egész albumot. Ha a témák külön-külön dalokra lennének bontva, természetesen részletesebben kidolgozva, hosszabban, egy egész album meglenne. Ilyet nagyon ritkán hallok egy dalban. Sőt, tovább megyek: Csak a JAM Project-től hallottam ilyet!

Ezek után nagy izgalommal vártam az endinget, mert azt gondoltam, hogy ha az egy Okui Masami által írt ballada lesz, ami legalább olyan nagyhatású, mint az opening, akkor ez a kislemez nem kevesebbet ér, mint 100%-ot. Hát pont itt maradt el az Okui Masami-féle ending, és mivel túlzottan vártam, ezért némileg csalódás volt, hogy a Babylon is egy kemény rock dal. Kicsit egyhangúbbá tette az egész kislemezt. Aztán ahogy megszoktam, úgy voltam gondolkodtam róla egyre inkább úgy, hogy remek kiegészítése a címadó dalnak. De pont ez, hogy csak kiegészítés. Önálló dalként is nagyon jó, de egyszerűen annyira hatalmas lett a Wings of the legend, hogy a Babylon túl kicsi mellette. Minimum egy Brother in Faith vagy Negai stílusú ballada lett volna igazán jó az openinghez, de inkább a Brother in Faith, mert az is a barátság, testvériség fontosságáról szól, mint ami átjön a openingből. Nem utolsósorban egy csodálatos ballada 2005-ből. Ismétlem: Nagyon jó dal a Babylon, de eltörpül a Wings of the legend mellett, és igazság szerint nagy kár érte.

Imádom a borítót! Nagyon jól kiemeli az opening dal mondanivalóját képekben. Talán kicsit furcsának hat a főborító képen, hogy az együttes tagjai egy szárnyon vannak, de hogy a hátsó borítón mindnyájan a szívükre teszik a kezüket, szintén kiváló jele az egységnek, a barátságnak… és ha már annyit beszéltem harcosokról, akkor bajtársiasságról. A lényeg, hogy imádom azt az egységet, amit a kép szimbolizál.

Persze az emlékek megszépítik a kislemez dalait, de minden elfogultság nélkül azt gondolom, hogy a címadó dalban teljesedik ki az addig énekelt Super Robot Wars openingek harcba induló dalai. Számomra ez a JAM Project zenei karrierjének egyik csúcsa.

Ének: 10/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Minden idők egyik legnagyobb JAM Project dala ezen a kislemezen. A borító kiváló.
– A B-side track kicsit egyhangúvá teszi a kislemezt

93%