Okui Masami: Self Satisfaction

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlöletes a “Régen minden jobb volt” frázis. Nemcsak azért, mert ezzel azt bizonyítja, hogy volt hogy egy gondtalan időszaka, amikor még úgy élt, ahogy szeretett volna, és voltak világmegváltó gondolatai, hanem azt is bizonyítja ezzel, hogy gyűlöli a saját jelenét, a sok csalódást meg nem tudta feldolgozni. Valahányszor hallgatom Okui Masami: Self Satisfaction albumát, az jut eszembe, hogy én is mondhatnám, hogy régen minden jobb volt, ugyanis 2009 volt életem legjobb éve. És tényleg arról van szó, hogy akkor kevés probléma volt az életemben, teljesen a magam ritmusában éltem, szinte semmi és senki nem korlátozott. Erre rájön még az is, hogy pont egy napra rá, ahogy megjelent ez az album, talált meg a második nagy szerelem (2009. nyári AnimeCon) ez csak még jobban emelte az album eszmei értékét nálam. De szerencsére nemcsak erről van szó. Az album ugyanis tényleg kiváló dalokat tartalmaz.

1. Divine love
2. STRATEGY
3. ADORATION
4. Yuunagi
5. Kagaribi
6. KAKERA
7. Time Limit
8. HONESTY
9. Fuyu no Himawari
10. Float ~Sora no Kanata de~
11. KURENAI
12. Ienai Kara -Piano Quintetto-

Ami miatt nagyon szeretem ezt az albumot, hogy rendkívül tartalmas. 55 perc hosszú az album, és valahányszor végighallgatom, olyan érzésem van, mintha sokkal hosszabb lenne az album, de ebből egy perc sem unalmas. A dalok ugyanis rendkívül változatosak, és nagyon jól meg vannak írva. Egyszerre vannak az albumon pörgős, vidám dalok, ahogy lassabb, szomorúbb dalok is. De a lassabb dalok is kellemes, optimista hangzásúak, így lett ez Okui Masami egyik legoptimistább albuma, és ez az album is ékes bizonyíték arra, hogy Okui Masami több stílusban is képes maradandót alkotni. Többször is bizonyította, hogy univerzális tehetség azáltal, hogy több zenei stílusban tud jó zenét írni, mindegyikben meg tudja villantani önmagát. Most sincs ez másképp. Ezért tudott sokáig életképes maradni a karrierje, mert minden egyes albuma változatos, egyedi, ezáltal mindegyik emlékezetes. Ezt bizonyítja az is, hogy ez összességében a 21. albuma, és ez is annyira szerethető, mint amennyire az elsők voltak.

Azért is összességében, mert ez tulajdonképpen egy feldolgozásalbum, tehát a másoknak írt dalait énekelte fel erre az albumra. Habár ez a második olyan albuma, mely teljességében feldolgozásokat tartalmaz, nem újkeletű tőle ez a dolog, hiszen már a kezdetektől írt dalokat más énekeseknek, elsősorban seiyuu-knak (pl.: Slayers, Bakuretsu Hunters, Bannou Bunka Nekomusume, Senkaiden Hoshin Engi animékhez), ezeket szinte mind felénekelte a stúdióalbumaira. Ezekről a dalokról szinte kivétel nélkül mindről elmondható volt, hogy Okui Masami énekelte fel úgy azokat, ahogy ő azt jó eséllyel megálmodta. Mert hát már a ’90-es években is sok seiyuu volt (sőt, ekkor terjedtek el igazán), és sokan énekeltek is character songokat azoknak a karaktereknek, akiket szinkronizáltak. Ezen dalok írásában Okui Masami élen járt, csak hát hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekelni is tudjanak, több szempontból is rossz a végeredmény. Vagy énekelni nem tudnak jól, az érzelmek kifejezése terén hibádzott a dal. Okui Masami pedig gyerekkora óta tanult énekelni, tehát képzett énekesnő. És bizony nem egy, mások számára írt dalát énekelte ő úgy fel, hogy az az ő hangjától, énekétől lett jó a dal. Ennyire élesen nem igaz ez az Self Satisfaction albumra, mert ezek már többségében újabb dalok, amiket szintén képzett énekeseknek (is) írt. Hogy is énekelhet rossz dalt Kitadani Hiroshi (Divine love), aki legalább 3 oktávot ki tud énekelni, de akkora energiával, hogy csak győzzem libabőr nélkül. Megjegyzem, mindig én vesztek. Emellett olyanok dalait is felénekelte Okui Masami erre az albumra, mint például Ohmi Tomoe (Yuunagi, Fuyu no Himawari, Float ~Sora no Kanata de~), Miyazaki Ui (STRATEGY, ADORATION, Time Limit, KURENAI), vagy Ishida Yoko (Ienai Kara).

Többségében olyan dalok vannak az albumon, aminek az eredeti hangszerelésére énekelt rá Okui Masami (mintha az instrumental verzióra karaokézta volna fel), de vannak újragondolt dalok is a korongon. Például, hogy Kitadani Hiroshi dala lett újrahangszerelve, ami szinte törvényszerű, hiszen férfi előadónak van a dal eredetileg hangszerelve, így a dalt át kellett hangszerelni Okui Masami hangszínére. Szerencsére azt lehet mondani, hogy teljesen új értelmet nyert a dal. A többi viszont (az utolsót leszámítva), lényegében megmaradt ugyanaz, csak annyi a változás, hogy Okui Masami énekel az eredeti előadók helyett. És habár a fentebb felsorolt előadók ugyan jobb énekesek, mint a ’90-es évek seiyuu-énekeseinek többsége, akiknek írt dalokat annak idején, de azért lehet érzékelni, hogy Okui Masami külön kategóriát képvisel a japán énekesek között. De az album nemcsak emiatt különleges, hanem mert különleges érzékkel lettek összeválogatva a dalok, és felállítva köztük a sorrend. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy az album tartalmas, hanem lehet érzékelni logikát a dalok sorrendje között. Hihetetlenül erősen indul az album, a Divine love és a STRATEGY című dalokkal. Nem is csak hogy megadja az alaphangulatot, hanem, ha olyan lennék, tombolnék azokra a dalokra. Nagyon dinamikus. Aztán lenyugszik a harmadik dalra, majd a hatodikra ismét felveszi a lendületet. És amellett, hogy van logikus sorrend a dalok között, tartalommal vannak megtöltve a dalok, ezáltal külön kell rájuk figyelni. Ezeket nem lehet csak úgy háttérzajként hallgatni. Rá kell hangolódni, és amikor nagyon hangulatom van ehhez az albumhoz, akkor különleges élmény hallgatni a rajta lévő dalokat. Igazából egy nagyobb hatású dalt lehet mondani az albumról, az pedig az utolsó dal, mely zongorára és vonósokra lett áthangszerelve. Gyönyörű hangszeres játék, Okui Masami pedig olyan érzelmekkel énekel, mint a szebb dalaiban. Egyébként albumot végig átjárja a könnyed hangulat, mégis komolyan vehető, mert van munka a dalokban. Van dallamuk, és bár nem mindegyik hangszer élő, de harmonizálnak egymással a különböző hangszerek, hangzások, tehát a hangszerelés is rendben van, Okui Masami pedig mindent belead az énekbe.

Az albumról annak idején sokat írt az énekesnő a blogjában. 2009 májusában, nyarán folyamatosan írta, hogy éppen hol tart a felvételekben, melyik dalt vette fel, miért választotta azt, milyen érzelmei fűződnek hozzá. Erősen megmaradt az a kép, ahol azzal a vonós zenekarral van lefényképezve, amellyel az Ienai Kara című számot vette fel. A borítón képek meg gyönyörűek, a görögországi nyaralásán ő maga csinálta azokat. Egyébként fényképésznek is elmehetne, ugyanis kiváló érzékkel fényképezik. Nagyon jól tud fényképezni például úgy egy házat, vagy várat (egyik képen a Parthenon is rajta van), hogy megjelenít annyit a háttérből, hogy attól még több lesz a kép. Akár egy görög útikönyvben is szerepelhetnének a képek. A montázs-szerű elrendezés jó ötlet, ízlésesen vannak elrendezve a képek, a háttér is nagyon jól néz ki.

Úgyhogy minden ízében kiváló munka ez az album. Nagyon nagy kár, hogy csak a 127. helyet érte el az Oricon chart-on, de itt egy újabb bizonyíték, hogy a slágerlisták alsóbb részein is érdemes keresgélni, mert ott is lehet kincseket találni. Bár nekem, mint Okui Masami rajongónak igazán nem volt nehéz megtalálni ezt az albumot. Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek az albumot, aki “komoly könnyedségre” vágyik. Okui Masami szokásához híven tudása legjavát tette ebbe az albumba is.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Minden szempontból igényes munka
– Lesznek, akik csak legyintenek a dalokra

95%