SPYAIR: I'm a Believer kislemez kritika

Ha egy előadó egy animéhez két vagy több openinget, endinget énekel, óhatatlanul is össze akarjuk hasonlítani őket. Ami nem is alaptalan, hiszen maga az anime is megadja a dal témáját, ennek fényében érdekes lehet hallani, hogy milyen volt az adott előadótól egy korábbi dal és milyen egy későbbi. A SPYAIR esetében is ez a helyzet, hiszen a Haikyuu!! eddig levetített évadai során két openinget és egy endinget is énekelt. A két opening ugyancsak jó összehasonlítási alap, hiszen a különbség a második évad openingje az I'm a Believer és az első évad openingje, az Imagination között... Nos, hatalmas.

Pedig csak másfél év telt el a két dal megjelenése között, mégis annyival gyengébb az I'm a Believer, mintha legalább 10 év telt volna el a két kislemez megjelenése között. Az Imagination annyival erősebb, élettel telibb, hogy ugyan nem ismerem a SPYAIR teljes zenei repertoárját, de így is bátran ki merem jelenteni, hogy a Haikyuu!! első openingje az együttes egész karrierjének a csúcspontja. Hiszen még egy átlag anime betétdalhoz képest is kiváló lett, nemhogy a Haikyuu!! betétdalok közül számít nívósnak. Ehhez képest az I'm a Believer olyan mértékű visszaesés, mintha nem is csak, hogy túl lenne az együttes a karrierjének csúcsán, hanem már inkább leáldozóban lenne. Mintha az utolsó dalainak egyike lenne. Vérszegény, ötlettelen, teljes mértékig hiányzik belőle a tűz és a hiteles előadásmód.

Olyan a dal, mintha az előadója megvalósította volna élete álmát és már nincs miért harcolnia, élnie. Ennek ellenére, mivel elvárás az, hogy az írjon egy olyan dalt, hogy nem érdekli, hogy más lenézi őt miatta, ő juszt is küzd az álmaiért (amiről szól ez a dal), megírja, és előadja, ahogy tudja. De rettenetesen hiányzik az énekből, az előadásból a hitelesség. Pedig az alapötlet abból a szempontból nem rossz, hogy ugye az első évad úgy ért véget, hogy a Karasuno elvesztette az Aoba Johsai elleni meccset, nagy nehezen talpra álltak belőle mentálisan és a második évadra folytatják a felkészülést a további meccsekre. Ez az az erő, ami nagyon hiányzik a dalból. Pedig a második évad pont ettől jobb, mint az első. Ettől volt formabontó a Haikyuu!! (amitől formabontó volt a Slam Dunk és a Hajime no Ippo is), hogy hőseink elvesztettek egy tétmeccset és megmutatja az anime, hogy fel lehet ebből állni, tovább lehet lépni. Sőt, a Haikyuu!! tovább is ment, pont az volt a második évad nagy erőssége, hogy ugyan elhatározzák hőseink, hogy továbblépnek, tovább edzenek azért, hogy a legjobbak legyenek, de nagyon jól megmutatja azt is, hogy egy vereség után nem olyan könnyű továbblépni. Elég csak Hinata és Kageyama közti verekedésbe torkollott vitára gondolni (5. rész), vagy amikor Tsukishima szembesül a démonaival. A 8. részben láthatjuk, hogy mi okozta a törést az életében. És hogy hogyan áll fel ebből. A zene abból a szempontból rendben van, hogy élő hangszerekkel játszották fel és azért hallatszik, hogy dolgoztak a dalon, de a dallamtalan és kevésbé marad meg az emlékezetekben.

Tehát amiatt is nagyon problémás, hogy a második évad egy sokkal gyengébb openinget kapott, mert a Haikyuu!! második évada az, amelyik egy átlag shounen animéhez képest komplexebb. De térjünk is vissza a kislemezre. Ha az eddigiek nem érzékeltetik eléggé, hogy mekkora a visszaesés az előző openinghez képest, akkor tegyünk említést a második dalról. A kislemezen konkrétan ugyan nincs második dal, hanem az Imagination egy koncerten előadott változata került fel. De jobb lett volna, ha soha nem halljuk meg, az ugyanis még az első openinget is rosszabb fényben tünteti fel. Néhány hónappal a dal megjelenése után egy koncerten adták elő, de borzalmasan fáradt volt az egész előadás. Fél- vagy talán egy hanggal is lejjebb énekelte az énekes a dalt (nincs ehhez hallásom) és mivel mélyebb hangon szólaltak meg a hangszerek is, ezért nem jött át a dal ereje. Van egy olyan általános igazság a dalok esetében, hogy azok a dalok, melyekben a magasabb hangok dominálnak, azok optimizmust, erőt, életigenlést sugároznak. Ezért is annyira jó az Imagination, ezt nem adta vissza az énekes. Valahányszor meghallom a koncertváltozatot, azon gondolkodok, hogy a dal a koncert végén hangozhatott el (akár, mint encore, ahol ugye az igazán nagy dalokat éneklik) és az énekes már nem bírta hanggal, vagy valójában az a hangterjedelem, amit az Imagination dal megkíván, már az énekes saját hangtartományán is túlmegy. Akkor arról van szó, hogy valójában ő sem tudja már az eredeti hangján felénekelni a dalt és már a felvételkor is utómunkálatokkal volt az ének módosítva, hogy ténylegesen abban a hangmagasságban szólaljon meg a dal, hogy érezhető legyen az az erő, ami a szövegben és a zene dinamikájában hallható. Óriási baj, ha egy dal koncertváltozatának hallgatása közben ilyen gondolatok járnak a fejemben.

Az egész kislemez egyetlen erőssége a borító. Az anime editiont vettem meg magamnak, hiszen az animében vagyok érdekelt, nem az együttesben. Az viszont kiváló lett. Egyrészt tetszik az egyedi mivolta, hogy a tok hosszúkás. Emlékeztet a '90-es évekbeli japán hosszúkás 8 cm-es kislemez papírtokjaira. Másrészt az artworkök is nagyon jók lettek. A borítókép jól érzékelteti, hogy a Karasuno kész harcolni azért, hogy a következő meccsen nyerjenek. Az is nagyon jó, hogy a hátsó borítón is a Nekoma és a Fukurodani játékosai láthatók, hiszen az első 13 részben ez a két csapat lesz a Karasunóval Tokióban az edzőtáborban. Az anime artwork egy külső borítón kapott helyet, a kislemez artist edition borítója látható, ha kivesszük a külső borítót. Szinte még az is jobban néz ki itt, hiszen az artist edition rendes, négyzet alakú tokján nem látszik minden, itt viszont igen. Az artist edition borító egyébként hasonlít az Imagination kislemez borítójához, ott itt mintha valami folyadék képezne egy ábrát, ahogy itt is, csak az I'm a Believer borítón egy ember is látható, aki energikusan a magasba ugrik, láthatóan nagyon lelkes, hogy megvalósítsa az álmát. Ha úgy vesszük, ez a borító is reprezentálja az animét, hiszen a Karasuno szlogenjét jeleníti meg.

Összességében nagy kár ezért a kislemezért, legfőképp a dalokért. Milyen szép lett volna az Imagination után valami még nagyobb dalt írni az animéhez. De igazából nagyon keveseknek sikerül a top kategóriát felülmúlni. Természetesen nem egy bődületesen rossz dalról van szó, mindig meghallgatom, de még ha nem is hasonlítom az Imagination-höz, akkor is egy közepes, "meghallgatom" kategóriájú dalt kapunk. Az szép, hogy élő hangszerekkel játsszák fel a dalokat, de az még nem teszi a dallamot emlékezetessé. Leginkább maga a kiadvány az, ami miatt méltó része lesz a Haikyuu!!-gyűjteménynek, de ez a dal a Haikyuu!! második szezonjának egyik leggyengébb pontja.

Ének: 6/10
Zene: 5/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 10/10
Hangulat: 3/10

+ Nagyon szép a borító, méltó helye lesz a gyűjteményben
- A dal még összehasonlítás nélkül is közepesnek mondható

57%