Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne többet írni Hayashibara Megumi-ról is, hiszen ő maga a japán anime ipar egyik nagy ikonja. Hiszen nemcsak seiyuu-ként alakít emlékezeteset, hanem énekesnőként. Ő az első olyan seiyuu, aki sikerre tudta vinni az énekesnői karrierjét. Nemcsak albumai jelentek meg sorozatban, hanem ezek mind-mind sikeresek voltak. Hayashibara Megumi az első olyan seiyuu, akinek az albumai és kislemezei sorozatban voltak Top 10-esek a lemezeladási listákon, sőt, az első dobogós album is az ő karrierjét ékesíti. Megjegyzem, teljes joggal. Mert bár nem annyira hatásosak a dalai, mint Okui Masami-é (akivel köztudottan barátságot ápol), de magasan kiemelkedik a seiyuu-k által elénekelt dalok tömegéből. Lássuk is az énekesnői karrierjének gyökerét, hiszen a Half and, Half az énekesnő 1. albuma, mely 1991-ben jelent meg.
Annak ellenére, hogy a japán szinkronszínészetet az egekig szokás emelni, hiszen hihetetlen életet adnak a karaktereknek a seiyuu-k a hangjukkal, fontos tudni, hogy a szakma megítélése nem volt mindig egységes. Konkrétan Hayashibara Megumi abban a ’80-as években kapta az első szerepeit, amikor az egész seiyuu szakmának eléggé negatív volt a megítélése Japánban: “Az megy el szinkronszínésznek, aki színészként megbukott”. Ez azért elég erős hátszél egy olyan fiatal lánynak, akinek ráadásul álma volt, hogy seiyuu legyen, és ezért mindent meg is tett. Kijárta az iskolát, és csak hogy még jobb lehessen, még énekelni is megtanult. Hayashibara Megumi ugyanis semmilyen hangképzést nem kapott gyerekkorában, minden, amit ezen az albumon hallhatunk, az utóbbi néhány év hangképzésének az eredménye. Mindenesetre az, hogy egy ilyen közegből ki tudott emelkedni és lett a ’90-es évek egyik legismertebb animés személyisége, az nemcsak a tehetségének, hanem az egyéniségének is köszönhető.
Bár az első albumon azért hallható, hogy tényleg csak nemrégiben kezdett el énekelni tanulni, és hogy ez a folyamat még tart. Inkább “biztonsági”-nak nevezném ezt az albumot, ugyanis bár énekel olyan dalt, ami nagyobb hangterjedelmet kíván, de alapvetően érzékelhető, hogy nem vitték túlzásba. Sőt, néhány dal annyira egyszerű lett, mintha gyerekeknek írták volna. Hayashibara Megumi is kedves, ártatlan hangon énekel, mintha kifejezetten gyerekdalokra akart volna szakosodni. Persze van egy-két komolyabb dal is, úgyhogy az album 12 dala némileg változatos összképet ad.
- Kimi no Answer
- A LATE COMER
- Niji Iro no Sneaker
- Mannatsu no Valentine
- Don’t Say “Wake up Baby”
- Ame no Hi no Shakespeare -TO FLY AWAY-
- Friends
- College Ring wo Kai ni Yukou
- Regret ga Naiteiru
- Koi no Scramble Race
- EL WAKT
- BECAUSE
Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag erre az albumra csak új, az utóbbi hónapokban írt dalok kerültek fel. Pedig nyugodtan kiadhattak volna egy albumot az addig felénekelt anime dalokból, hiszen addigra már bőven volt egy albumra való, ehhez képest új dalokat írtak csak erre az albumra. Egyik sem anime betétdal, egyedül a Niji Iro no Sneaker az, ami az akkoriban indult Heartful Station című rádióműsorának volt a betétdala. Egyébként csak új dalok vannak az albumon. Annak ellenére, hogy ez az album meglehetősen kezdetleges, mind zeneileg, mind szöveileg, mind ének terén, nem mondható rossznak. Mert már ezekben a dalokban megmutatkozik Hayashibara Megumi szerethető személyisége, ami miatt aztán később tényleg megérdemelten lesz ismert és népszerű. Ezt az albumot egyértelműen az énekesnő személye adja el. Ha egy átlagos seiyuu énekelte volna fel a dalokat, aki ráadásul énekelni sem tud (ami akkoriban nem volt ritka… elég csak meghallgatni a ’90-es évek karakter dalait), akkor épphogy közepes lenne ez az album. De Hayashibara Megumi olyan bájossággal énekelte fel a dalokat, hogy önmagában csak ez sokat javít az album összképén.
És azért van munka a dalokban, mert azért amit tud, azt Hayashibara Megumi beletette, hogy jó legyen az album. Énekel a legjobb tudása szerint, és szerencsére zeneileg sem faék egyszerűségűek a dalok. Több szólam, több hangszer hallható a dalokban. Tehát a lehetőségekhez mérten dolgoztak az albumon, de azért érzékelhető, hogy figyelembe vették azt is, hogy Hayashibara Megumi még tanul énekelni. Még ne várjunk tőle világszínvonalú teljesítményt. Azt túlzásnak tartom, hogy ez az album egy ígéretes karriert vetít előre, de ahogy énekli a dalokat, azt mindenképp nagyon kellemes hallgatni. De ezt így nem csinálhatta volna sokáig. Pont attól volt nagyon jó az énekesnői karrierje, hogy valami olyan szintű fejlődést mutatott fel Hayashibara Megumi az évek során, amit csak a Half and, Half-ból nem lehetett előre vetíteni.
A borító inkább szerencsétlenre sikeredett. Már itt megcsinálták azt, hogy sok képet csináltak az albumhoz, amit aztán közzé tettek. De az nem mondható, hogy a képek mind jók lennének. Alapvetően nagyon tetszik az, hogy Hayashibara Megumi konkrétan smink nélkül látszik és annyira természetes a megjelenése az összes képen, mintha tényleg csak valaki spontán előkapott volna egy fényképezőképet és kattintgatott. Van olyan kép, ahol annyira kócos az énekesnő haja, mintha éppen akkor kelt volna fel az ágyból, és ahogy éppen kinéz, úgy lefényképezték. Van olyan kép is, ahol gyaníthatóan még a fésű sem került elő, nemhogy valami sminkkészlet. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a természetességet, és ha egy előadó tényleg önmagát mutatja, nem sikerült jól mindegyik kép a borítóra. Fogalmazzunk úgy, hogy némely kép túlzottan spontánra sikeredett. De amit még problémásabbnak tartok, az az elrendezés. Ugyanis a tokban lévő füzetben csak képek vannak. A dallista, a szöveg és az egyéb információk külön papírra lettek nyomtatva. Szerencsére ez nem lett hagyomány, mert eléggé olyan érzetet ad, hogy minden más információ csak mellékes. A teljes belső tartalom így néz ki.
A bal oldali kihajtható papíron vannak a szövegek, a jobb oldalin pedig az egyéb információk. Ennek ellenére nagy becsben tartom ezt a kiadást, hiszen ez az első kiadású limitált példány, a “KICS 100”-as katalógusszámú, ami nem sok rajongónak van meg. Főleg nem ennyire jó állapotban. Ja és csak most látom a borítón, hogy mégiscsak előkerült a sminkkészlet… Milyen rajongó az, aki a borító képét felejti el? De mindegy is, a lényeg, hogy ez az album inkább egyfajta rajongói kuriózum. Nem ezt az albumot mutatnám meg annak, aki szeretne ismerkedni Hayashibara Megumi munkásságával. Ezt annak érdemes hallgatni, aki már szereti az énekesnőt és úgymond érzi is a dalait. Az jó eséllyel meg fogja szeretni, akár el is mélyítheti a rajongáságát, de aki ismerkedni akar Hayashibara Megumi mukásságával, az semmiképp ne ezzel az albummal kezdje. Ezt az albumot csak az fogja szeretni, aki már ismeri és szereti Hayashibara Megumi személyét. Az kap egy új, kétségtelenül különleges szeletet az énekesnő személyiségéből. Ez teszi emlékezetessé és szerethetővé ezt az albumot.
Ének: 6/10
Zene: 6/10
Szöveg: 6/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 6/10
Hangulat: 7/10
+ Már itt jelen van az a személyiség, amitől annyira szeretjük Hayashibara Megumit.
– Túlságosan is “első” ez az album.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése