Az árván töltött gyerekkor veszélyei

Talán túlzás, hogy a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. a 2023-as év legjobb animéje, de hogy az egyik legszebb és érzelmileg az egyik leghitelesebb, abban biztos vagyok! Azért tudok azonosulni az anime érzelmi mondanivalójával, mert pont új élik a srácok a mindennapokat, ahogy azt én is ideálisnak gondolom. Megtesznek mindent azért, hogy a lehetőségeikhez mérten a teljes életet éljenek, de ha nehézségekkel találják magukat szembe, akkor látszik, hogy nekik nem ugyanolyan azokkal szembenézni, mint annak, aki szülőkkel éli az életét. Bár lehet azon vitázni, hogy mennyivel könnyebb annak, akinek a szülei nem töltenek minőségi időt a gyerekükkel, lesz erről is szó később.

És pont a "nem ugyanolyan" része miatt érdemes egy kicsit komolyabban elemezni az animét, illetve, ahogy a srácok megélik a mindennapokat, mert abból is érdekes következtetéseket lehet levonni. Ezek akár tanulságul is szolgálhatnak akár a mi életünkkel kapcsolatban is. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ahogy egyre mélyebben ásom bele magam az irodalom- és a meseterápiába, úgy szembesülök egyre inkább azzal, hogy sok történet tényleg rólunk szól, a mi életünkről. A mi belső világunkról, traumáinkról, belső vágyainkról. Azokat az alkotásokat tartom igazán jónak, amik ezt a lehető leghitelesebben mutatják be. Ha valamiben, ebben ez az anime biztos, hogy jelesre vizsgázott. A fiúk élete külön-külön jól rávilágít arra, hogy milyen veszélyei annak, ha szülők nélkül nőnek fel, nézzünk is kicsit a dolgok mögé. Spoileres post következik.

Yuzuki Hayato

Joggal mondhatnánk, hogy a legidősebb fiútestvérnek lehet a legkönnyebb, hiszen 21 éves volt, amikor elvesztette a szüleit, tehát az ő gyerekkora ebből a szempontból rendben volt. Inkább a fiatal felnőttkora van veszélyben. Mert ahogy az embernek fontos a saját gyerekkorát megélni, úgy igaz ez a fiatal felnőtt évekre. Hiszen az is csak egyszer van, többé nem tér vissza.

Erre leginkább az osztálytalálkozó világított rá, ami jó eséllyel Hayato 5 éves érettségi találkozója lehetett. Ott jól láthattuk a különbséget, hogy amíg Hayato osztálytársai nagy kanállal falják az életet: Kapcsolatok, utazás a világ körül, vezetői pozíció a munkahelyen, addig Hayato mit tud felmutatni? Egy tanári állást, valamint a három öccsét, akik egyik napról a másikra a gyerekei lettek. És itt láthatunk egy érdekes kettősséget: Eleinte rácsodálkoznak, hogy 23 éves létére milyen egy felelősségtudó felnőtt férfi lett, majd három lány, akinek nem mutatják az arcát, hősünk háta mözött mondják egymás között, hogy milyen öreges lett Hayato.

A pozitív végkimenetelről talán Almási Kitti egyik könyvében olvastam. Ha jól emlékszem, nagyjából úgy fogalmazott, hogy az osztálytalálkozókon soha nem annak az osztálytársnak a története érdekes, akinek bejött az élet, hanem annak, aki göröngyös utat járt be. Ehhez képest az anime a negatív kimenetelt is jól érzékelteti, hogy miért nem szeretnek osztálytalálkozókra járni, azok, akiknek nem (úgy) jött be az élet, ahogy a többieknek. Nagyon rossz megbélyegzettnek, lesajnáltnak lenni.

És érdemes inkább a negatív oldalról beszélni Hayato esetében. Bár hangoztatja, hogy nem bánja, hogy így alakult az élete. Szereti a testvéreit és bármikor kész áldozatot hozni értük. De vajon érdemes-e annyi áldozatot hozni értük, hogy feláldozza a saját fiatalságát? Nem lesz-e emiatt később komoly hiányérzete? Nem lesz-e frusztrált időskorára? Aztán lehet, hogy csak a nyugati individualista gondolkodásom teteti fel ezeket a kérdéseket, a keleti kollektivista gondolkodás értelmében pont amiatt lenne rosszabb élete Hayatónak, ha a saját fiatalságára összpontosítana. Akkor bűntudata lenne az öccsei miatt. Jó eséllyel Hayato számára rosszabb a bűntudat, mint a hiányérzet. Ha erről van szó, példás életet él.

Yuzuki Mikoto

Mikoto esetében nagyon jó volt viszontlátni a kisgyerekkorát, ahogy harcolt a kisebbik öccsével, Minatóval. Az az általános nézet, hogy az a rossz, ha a testvérek között túl nagy a korkülönbség, mert máshol tartanak a fejlődésben, ezért nehezebben tudnak egymáshoz hangolódni. Az anime viszont jól rávilágít arra, hogy a túl kicsi korkülönbség is legalább ennyire lehet probléma.

Ismert, hogy Mikoto csak 11 hónappal idősebb az eggyel fiatalabb öccsénél. Az anime vele mutatja meg azt, hogy milyen az, amikor valaki szinte teljesen kimarad a kizárólagos figyelemből és szeretetből. Emlékezetes az a jelenet, amikor kisgyerekként Mikoto és Minato harcolnak, amiből a kisebbik testvér került ki vesztesen. Nagyon sírt, amikor beverte a fejét. Az anyjuktól meg csak annyi tellett Mikoto felé, hogy "Te vagy az idősebb, igazán vigyázhatnál az öcsédre!" Hát hogy legyen annyival bölcsebb és felelősségtudóbb, hogy tudjon rá vigyázni, amikor csak 11 hónappal idősebb?

Itt jön be a szülők minőségi jelenlétének a kérdése, amit jól láthatóan Mikoto nem kapott meg. Ha jól emlékszem, abban a jelenetben Mikoto lázadt is az anyja reakciója ellen. Minato ellen biztosan. Mindenesetre Mikoto esete jól példázza, hogy mennyire káros az, ha a szülő nincs ténylegesen jelen a gyerek életében. Nem látjuk az animében sokat a szülőket, de amit láttam, abból az az érzésem volt, hogy a szülők felelőtlenül vállaltak be (akkor) három gyereket. Szemmel láthatóan elfoglaltak voltak (amin japán szülők lévén nincs mit csodálkozni), tehát képtelenség három gyerekkel minőségi időt eltölteni.

Ezt az epizódot látva jutott eszembe az, hogy Mikoto nem "önszántából" hallgatag, hanem ilyen lett. Elsajátította a szorongó-elkerülő kötődési típust. Az elkerülő kötődési típusú gyerekekre jellemző az, hogy nagyon jól elvannak magukban, senkit nem zavarnak a jelenlétükkel. Rá is csodálkoznak a szülők, hogy "Nahát, milyen jó gyerek! Szép, csendben játszik." Ám Lukács Liza jól leírta a "Hogyan szeretsz?" című könyvében, hogy az ilyen gyerekek sok esetben azért ennyire hallgatagok, mert megtanulták, hogy az igényeik úgysem találnak meghallgattatásra, ezért magukban tartják, és nem zavarnak senkit. Pontosan ezt érzem Mikoto esetében.

Lehet, hogy ha jobban alakult volna a testvéri sorrend, akkor ő maga is akár annyira társasági lenne, mint az öccse, Minato. Hiszen szereti őt, segíti őt, amiben tudja. Sőt, a 10. rész majdhogynem túlzásba is esett. Talán túlzónak mutatják be azt a testvéri szeretetet, ahogy Mikoto viszonyul Minatóhoz, ki is írták nyíltan, hogy "brother complex"-ről van szó. Az az epizód nagyon jól ábrázolta az animáció adta fikció lehetőségével, hogy miként látja Mikoto Minatót. Ja, és hát a féltékenység... El ne felejtsük a lényeget!

Mikoto esetében tehát a legnagyobb dilemmám, hogy azért hallgatag, mert eleve ilyen a beállítottsága, vagy mert hozzászokott ahhoz, hogy nem hallgatják meg az igényeit, így nem is jelzi a világ felé? Vajon azért szereti az öccsét annyira, mert benne látja azokat a személyiségjegyeket, amiket hiányol magában, vagy egyszerűen csak felnéz rá, mert ennyire belevaló srác? Netán azért, mert látja, hogy ennyire szétszórt, és úgy gondolja, hogy gondoskodásra szorul?

Yuzuki Minato

Következzék a leghangosabb, leginkább társasági testvér, Minato. Ennek köszönhetően látszólag ő az, aki a legjobban kezeli az árvaságot, hiszen ha van társasága, jól szórakozik, sokat nevet, joggal gondolhatnánk, hogy keveset gondol a szüleire.

Akik nagyon extrovertáltak, azokról szokás azt gondolni, hogy ugyan mindenkivel jóban vannak, de nincsenek igaz barátaik. Inkább úgy látom, hogy nekik is megvannak a közeli barátaik, akikkel bármikor szívesen együtt vannak. Az ember eleve csak kevés embertársával tud igazán szoros kapcsolatot tartani, ugyanígy igaz azokra is, akik nagyon kifelé élnek. Ők is igénylik a szoros kötődést, az igaz barátságot.

Minato esetében látszik, hogy szüksége lesz közeli barátokra az életében. A legjobban a 7. rész példázta, amikor majdnem elvesztette a legközelebbi barátját, Kirishima Utát. Ennek hatására azon gondolkodtam, hogy nála talán fennállhat annak a veszélye, hogy a párkapcsolatában is függő lehet, hiszen joggal akarhatná, hogy legalább a felnőtt családja legyen teljes, ha már a gyerekkori családjában ez nem adatott meg.

Yuzuki Gakuto

Ami a legfiatalabb testvért illeti, nyugodtan lehetne akár a legidősebb is, hiszen 6 éves létére olyan gondolatai vannak, amire 10 évenként egy gyerek esetében van példa. Gakutót körbe lehetne hordozni, mint egy csodagyerek, akinek olyan agyi kvalitásai vannak, hogy akár már 10 évesen is leérettségizhet, 12 évesen meg talárban veheti át a diplomáját.

Jellemző az, hogy tényleg csodálják az ilyen csodagyerekeket, hogy alig múlt néhány éves, és milyen okos és milyen ügyes. Azt már elemezte néhány pszichológus, hogy a koraérettségnek komoly veszélyei vannak, de a legátfogóbban "Dr. Máté Gábor: A test lázadása" című könyvében olvastam. Ő írt arról, hogy ha a gyerek úgy érzékeli, hogy a szülei nem adják meg neki a szükséges stabilitást, akkor a gyerek maga vesz át felnőtt szerepeket, kezd el koraéretten viselkedni. Gakuto esetében ez az elmélet többszörösen is megállja a helyét, hiszen nemcsak ő az, aki életében a legkorábban vesztette el a szüleit, hanem látja azt is, hogy mekkora problémát okoz a legidősebb bátyjának. Hiszen alig múlt 20, és máris háromszoros apává avanzsált. Ezért önmaga is önkénytelenül átvesz felnőtt szerepeket, hogy a saját fejlődését valahogy biztosítani tudja.

A gyerekkor megélésének hiánya ezért nála jön ki a legjobban. Vélhetően külön öröm lehet számára, hogy a szomszéd baráti család legkisebb fiúgyereke ott van neki, mint barát, játszótárs. Általa biztos megél valamennyit a gyerekkorából. Keveset látunk abból, hogy viselkedik az iskolában, az egyedüli emlékezetes jelenet, az osztálylátogatás, amin a szülők (általában, de mehet nagyszülő is) részt vesznek. Azt érdekesen oldották meg a srácok.

Gakuto esetében a lényeg az, hogy ha máshol nem is, családján kívül hogy tudja megélni a gyerekkorát. Az nyilvánvaló, hogy ő is szereti a testvéreit és kiveszi a részét a családi teendőkből, amennyire csak lehetősége adódik.

Összegzés

És ne feledkezzünk el a Gakutónál említett szomszéd családra, akik készségesen felajánlották a segítségüket. Ez mindenképp nagyon jó, hogy megvannak nekik is azok az emberek, akikre számíthatnak, akiknek akár éjszaka is szólhatnak, biztos, hogy rendelkezésükre állnak.

És a manga természetesen megy tovább. Eddig 16 kötet jelent meg, mely 53 fejezetben meséli el az eddigi történéseket. Tehát biztos, hogy sokkal előrébb van, mint az anime. Nem tudom, hogy bárhol elérhetők-e online a legújabb fejezetek, én csak az első 9-cel találkoztam, de érdemes lehet követni, hogy alakul a testvérek sorsa. Második évadot még nem jelentettek be, de abban biztosak lehetünk, hogy van már egy egész évadnyi történet. Remélhetőleg idővel érkezik, remélem, hogy ez sem olyan shoujo anime, amely csak reklámot akar csinálni a mangának. Nagyon jó lenne egy folytatás, mert a Shuka kiváló munkát végzett, és lett annyira ismert az anime, hogy érdemes is legyen egy újabb évadot összehozni. 

Amit itt megírtam, természetesen saját eszmefuttatás, jelen ismereteim és tapasztalataim alapján. Könnyen meglehet, hogy a mangakának más célja van ezzel a történettel.

De azt érdemes megfigyelni, hogy Mikotónál volt a legtöbb gondolatom. Úgy tűnik, igaz az a tézis, hogy vigyázni kell a hallgatag emberekkel, mert nekik van a legtöbb gondolatuk. Így róluk lehet a legtöbbet írni.