A manga is jól érzékeltette, hogy Gakuto érzékenyen szemléli a legidősebb bátyját, és szeretne ő is enyhíteni a terhein. Ezért vált koraéretté. Kifejezetten furcsa volt látni, hogy 6 éves létére olyan belső monológokat vág le az egyes jelenetekben, hogy még tinédzsernél is a csodájára járnának, nemhogy egy olyan kisgyereknél, aki épp csak elkezdte az iskolát. Joggal merül fel a kérdés, hogy nem mentek egy kicsit túlzásba? Tízévente egyszer bemutatnak olyan csodagyereket, akik 10 évesen leérettségizik, 12 évesen már a talár van a fején diplomaosztó apropóján, mintha Gakuto is majd az ő táborukat fogja erősíteni.
Azt viszont jól érzékelteti az anime, hogy a gyerek sokkal jobban figyeli a környezetét, és sokkal érzékenyebben reagál rá, mint ahogy azt mi, felnőttek gondolnánk. Erre jól rávilágít Dr. Máté Gábor: A test lázadása című könyvének 7. fejezete, ahol kifejtette, hogy a koraérettség rossz jel a gyereknél, mert nem tudja megélni a gyerekkorát. A magas intellektus egy támpontot jelent a gyerek számára, mert látja a szülein, hogy olyan krízist élnek meg, aminek következtében nem tudnak róla megfelelő módon gondoskodni. Ezért a gyerek magának állítja fel azokat a támpontokat, amiknek köszönhetően biztonságosan funkcionálhat az életben. Tehát kilép a korának megfelelő szerepből, és elkezd felnőtt mintára viselkedni. Erre utalnak azok a magvas gondolatokat hordozó belső monológok, melyek animében, Gakuto fejében viharzanak. És gondoljuk el, mennyire lehet egy átlag gyerek esetében valós, hogy így gondolkodjon. Ha csak saját gyerekkorunkra is visszagondolunk, egyszerűen nincs olyan, hogy ténylegesen gyerekkorát élő gyerek, még 8-10 évesen is olyan komplex gondolatmenete legyen, mint Gakutónak 6 éves korában. Egy gyerek ebben a korban épp csak megtanulja, hogy amit lát, az nem feltétlen a valóság. Kezdi érzékelni, hogy a rajzfilmek nem valóságosak. Kádár Annamária: Mesepszichológia könyvtrilógiája szintén jól bemutatja, hogy mennyire fontos, hogy a gyerek gyerek legyen, és fokozatosan fedezze fel a világot maga körül, hogy egészséges pszichéjű felnőtt legyen.
A szülők halála önmagában nagy krízis egy gyerek életében, főleg úgy, hogy a legidősebb testvér, Hayato avanzsál apává. Ő is ugyanúgy elveszejti a fiatalkorát, ahogy Gakuto a gyerekkorát. Még egy "rendes" szülőpárosnak is nagy kihívás három gyereket felnevelni, nemhogy egy fiatal felnőtt férfinak egyedül. Azt gondolom, hogy hosszútávon meg fogják szenvedni ezt az állapotot. Ezért volt érdekes, ahogy a szülők temetésén fekete sziluettben mutatták a többi résztvevőket, amint kérdezgetik Hayatót, hogy nem kellene rokonokhoz adni a gyerekeket? Ők biztos jobban gondját tudnák viselni. A fekete sziluett démonizálja a tanácsadókat, de természetesen Hayatót se kell nagyon győzködni, hogy nemmel válaszoljon a kérdéseikre. Akármennyire is jogos a felvetés, és biztos, hogy könnyítette volna a fiúk életét, mégis azt az érzetet adta, mint amikor kiscicákat elválasztanak az anyjától és különböző gazdikhoz kerülnek.
De pont ettől lehet egyedi ez a történet. Hogyan folytatódik a testvérek sorsa? Az biztos, hogy mindkét esetben sérültek volna a gyerekek, akár szétválnak és (jó esetben) gondoskodó rokonokhoz kerülnek, akár együtt maradnak. Hiszen a másik esetben egymás nélkül kellene felnőniük, és szinte biztosra vehetjük, hogy akár olyan érzésük is lehet, hogy csak teher a rokon számára. Az anime viszont világosan állást foglal a kérdésben, a hozzátartozók által felajánlott javaslatot ördögi, halva született ötletként érzékelteti. Jogos, és azért legitim választás, mert a testvéri szeretet mindenek felett áll. Ez teszi annyira széppé és meghatóvá ezt az animét. Bár most speciel nem sírtam, de jelenetek súlya megvolt. De a 3. rész inkább merengő volt a sok belső monológ miatt, nem annyira érzékeny. De a hatása megvolt. És érdemes lesz a jóindulatú, szomszéd idős bácsi segítségét elfogadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése