Ultra méretű szörnyek

Az 1954-es Godzilla olyan mértékű siker volt, hogy jó néhány évre megágyazott a "szörnyes" (kaiju) tokusatsuknak. Elég csak a Gamera movie-kra gondolni. A szuperhős átváltozós sorozatok ugyan csak később jöttek, de ez nem azt jelenti, hogy addig nem volt mit nézni a japán TV nézőknek. 1966-ban egy olyan francise mutatkozott be, aminek népszerűsége minden addigi sikert felülírt, méghozzá az Ultramant. Előtte viszont kvázi bemelegítés gyanánt kaptunk egy 27+1 részes rövid sorozatot, amit Ultra Q néven illettek. Nézzük is meg, hogy miről van szó.

Japánt ellepték az óriási szörnyek. A hatóságok tehetetlenek velük szemben. Így három fiatal, nevezetesen Jun és Ippei, a két pilóta, valamint Yuriko, a fiatal újságíró úgy döntenek, hogy utánajárnak az egyes eseteknek. És hát mi tagadás, különös kalandoknak lehetünk szemtanúi. De a néző igencsak hálás lehet, hogy ezeket a fantasztikus kalandokat követheti. Ugyanis már ez a sorozat is epizodikus volt és minden egyes történet kiválóan meg van írva! Az epizódok végig érdekesek, izgalmasak. Nem lehet tudni, hogy mit látunk a következőkben, vagy hogy zárják le a történetet. Nem érződik, hogy kifogytak volna az ötletből, vagy hogy kötelező kitölteni s 25 percet.

Külön érdekesség, hogy a szörnyek felbukkanásának vagy tudományos alapot adnak, vagy olyan tanulsággal zárják le az adott történetet, hogy az elgondolkodtató. Vagy azért, mert kapcsolódik a történethez, vagy mert kapcsolható a mi valóságunkhoz. Volt egy-két epizód, ami emiatt ijesztő is volt. Ugyanis mind a színészek, mind a narrátor is kiváló munkát végzett! Annyira átélhetően adják át verbálisan, színészi játékkal az adott jelenetet, hogy egy pillanatra komolyan megijedtem a "lehet, hogy pont az űrlény, aki épp melletted van" szövegtől, és az a mosoly, amit az a színésznő megeresztett... Tehát nem nyíltan horrori ijesztő jelenetekkel álltak akkoriban elő, az előadás volt annyira hihető, hogy bárki elhiheti, hogy ez akár a mi valóságunkban is megtörténhet. Több epizódot is az alábbi szöveggel indítanak: "A következő 30 percben a tekinteted elhagyja a tested és megérkezik ebbe a különös pillanatba..."

Bár nem sokkal később, a '60-as évek végén alakult az ki, hogy a tokusatsu rajongói gyerekek lettek, ezt még szemmel láthatóan nem gyerekek számára készítették. De jó eséllyel az Ultra Q is szerves részt vállalt a paradigmaváltáshoz, ugyanis van néhány epizód, aminek gyerekek voltak a főszereplői. Hovatovább különös kalandot éltek meg! Szörnyekkel, bizonyos esetekben másik dimenzióba kerültek. Ezekkel pedig olyan eseményeket, történéseket jelenítettek meg, amiket előtte csak rajzfilmekben láthattak a gyerekek, esetleg a fantáziájukban jelentek meg. És nagyon vonzóvá tette a kicsik számára, hogy élőszereplős kivitelezésben láthatnak egészen furcsa történeteket, mert megadja nekik azt a hitet, hogy ez akár velük is megtörténhet. Az sem utolsó szempont, hogy a gyerekek hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot, ez szintén motiválhatja a kicsiket. És ha ennyire átélhetően adják át, akkor ne csodálkozzunk, hogy az ilyen sorozatoknak nagy népszerűsége van. 

A népszerűségében ugyanakkor valószínűleg nem voltak biztosak, ugyanis először 13 rész leforgatására kaptak 13 millió jent. Ám mivel a nézettség magas volt (az egész sorozat átlagnézettsége 32,4% volt), és a franchise termékek is jól fogytak, ezért visszajött a gyártási költség, így végül 28 részes lett a sorozat. Méghozzá oly módon, hogy 1966 első felében levetítettek 27 epizódot, majd egy évre rá egy ráadás részt. És bár a történet epizodikus, minden részben más és más szörnyet, történetet látunk, azáltal, hogy vannak fix szereplők, az lehet a megélésünk, hogy egy nagyobb jelenségnek vagyunk a részese.

Ám az embereknek más fontosabb szerepük is van az ilyen régi sorozatokban. Hiszen ekkor még nem volt Kamen Rider, Gorangers, vagy Ultraman, akiknek kitüntetett szerepe a világ megmentése. Ebben a sorozatban az emberek magukra vannak maradva. Csak rajtuk múlik, hogyan győzik le a szörnyet, vagy hogyan küldik vissza oda ahonnan jöttek. Ugyanakkor az egyik kritika a sorozattal kapcsolatban az, hogy rendszerint nem a három főszereplő érdeme, hogy végül minden a helyére kerül. Leggyakrabban ők szemlélői vagy segítői az adott jelenetnek, de a megoldás szinte mindig a vendégszereplők kezében van.

Elismerem, nem néztem még olyan sok tokusatsut, hogy a stúdiókról beható ismereteim legyenek, mélyen tudjam elemezni a munkájukat, de az már ennyiből is nyilvánvaló, hogy az Tsuburaya Eiji által 1963. április 12-én alapított Tsuburaya Productions és a Tokyo Broadcasting Systems (TBS) stúdióiban olyan emberek dolgoznak, akik garantálják a minőségi munkát. Mind történetek, mind forgatás, mind színészi játék, mind utómunka terén.

Ez is olyan sorozat, amit kordokumentumként is érdemes megnézni. Ma már csak múzeumokban látunk olyan gépeket, amikkel annak idején dolgoztak. Nem beszélve a különböző járművekről, egy-kettő közülük a magasságot választotta. És ha már lebegő járművek: A trükkök nagyrésze mai szemmel ma már egész jól láthatók. De ezért nem érdemes kárhoztatni a készítőket, hiszen egyrészt az akkori technológia ennyire volt képes, másrészt olyan televíziók voltak a '60-as években, amikben nem voltak kivehetők, hogyan mozgatják a szörnyeket, vagy hogy az épületek valójában csak egy kicsinyített modellek, és hogy az egész várost csak egy stúdióban építették fel és forgatták le a jeleneteket. Merthogy ez volt a jellemző a '60-as, '70-es években. Másrészt a televíziós technológia is olyan volt, hogy akkor nem voltak bizonyos részletek láthatók. 60 évvel később most már sokkal inkább szembetűnőek a trükkök. Ugyanakkor a választékos és találékony kivitelezés az most, 2026-ban is lenyűgöző. A sorozat ráadásul fekete-fehér, és nem is fáradoztak azon, hogy utómunkával is színesítsék. Az Ultra Q azóta ugyanis DVD-n és Blu-rayen is megjelent, és meghagyták az eredeti színvilágában. És talán így a legjobb. Egyrészt korhűbb, másrészt így is olyan fantasztikus munkával korszerűsítették a mozgóképet, hogy közben megőrizte az eredeti hangulatvilágát.

A zenéről szintén érdemes említést tenni. Az Ultra Q-nak nincs mai értelemben vett openingje. Egy instrumentális zenét hallunk a stáblista vetítése közben, de a gitárszóló és a zene témája annyira erős, hogy szinte azonnal megjegyzi magának a néző. Hangsúlyos mivoltát erősíti a szellemes hangzás. Kiválóan megírták a dalt, illeszkedik a sorozat fő mondanivalójához.

Érdekesség, hogy a sorozatot UNBALANCE munkacímen készítették. De az 1964-es Tokiói Olimpia alatt a japán atlétikai csapat körében elterjedt egy bizonyos "Ultra C" kifejezés. A-C között értékelték a gyakorlatok bonyolult mivoltát, és ahogy sejthető, a C az összetettebb. Így az "Ultra C" annak a metaforája lett, hogy, hogy a csapat 110%-on, tehát a maximális pontszámnál is jobb eredményt fog felmutatni. Ez a hozzáállás biztosította japánok számára, hogy több arany- és ezüstérmet nyertek atlétikai számokban, így beépült a köznyelvbe is. Ebből jött az Ultra Q cím is.

Az jól látszik, hogy fogott a sorozaton az idő, hiszen a trükkök mai technológiával, tudásunkkal már elég jól láthatók, de kivitelezés, a történet és a színészek kiváló játéka okán mindenképp érdemes megnézni. Nem utolsósorban betekintést nyerhetünk a '60-es évek japán mindennapjaiba. Méltó helye van a tokusatsu történelemben.

Történet: 9/10
Színészek: 9/10
Trükkök: 9/10
Kivitelezés: 8/10
Zene: 9/10
Hangulat: 8/10

+ Fantasztikus ötletek és kivitelezés
- Nem a főszereplők a főhősök

88%

Amikor nemcsak a világot mentjük meg

Az csak természetes, hogy a Kamen Rider sorozatot is végig akarom nézni. Hiszen az legalább annyira a japán kultúra kánonjának része, mint az Ultraman vagy a Super Sentai sorozatok. Mégsem az 1971-es legendás sorozattal kezdtem, hanem egy sokkal-sokkal későbbivel, a Revice-szal. Ennek meglehetősen prózai oka van: Ennek főszereplője Maeda Kentaro, akinek valamennyi sorozatát meg akarom nézni. Az összeset, amiben amiben főszerepet játszott, és a nagyját, amiben megjelent. És mivel a sorozat 2021-es, és rengeteg sorozatból áll a Kamen Rider franchise, ezért érthetően nem maholnap került volna terítékre a Revice. De mivel az egyes sorozatok önmagukban is értelmezhetők, élvezhetők, ezért nyugodtan bármelyik sorozattal kezdhetjük. Ugyanez igaz a Revice-ra is. Lássuk is, hogy miről van szó.

A Deadmans egy olyan szervezet, mely tiszteli a démonokat. Mindenki, aki használja a Vistamp nevű szerkezetet, előhívja magából a démont. Hogy megmentse a családját a démonok karjaiból, Igarashi Ikki harcol a démonokkal. Ugyanakkor benne is lakozik egy: Vice, akivel szerződést kötött. Ketten együtt változnak át: Ikki lesz Kamen Rider Revi, Vice pedig Kamen Rider Vice. Kettejük egyesített ereje pedig Kamen Rider Revice.

De minden démon rossz? Ez a sorozat egyik fő mondanivalója. Talán nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy Vice nemhogy nem ördögi, hanem talán az egész sorozat egyik legszerethetőbb karaktere. Ebben nagy szerepe van Kimura Subarunak, aki Vice hangját adta. Neki köszönhetően lett Vice szerethetően bugyuta és vicces karakter, aki Ikkivel kiválóan kiegészítik egymást. Már itt kiemelném a sorozat openingjét (Da-iCE feat. Kimura Subaru: liveDevil), ami nemcsak hogy egy nagyon jó dal, hanem remekül kifejezi a sorozat egyik fő témáját: Ha megszelídítjük a démonunkat, akkor hű társunk lehet a jóban.

Szóval Vice egyáltalán nem rossz, ám ennek a szerződésnek súlyos ára van: Ikki a sorozat során fokozatosan veszíti el az emlékezetét. Így elveszíti a családjával a kapcsolatot, és már csak kedves idegenként fog rájuk nézni. Felbontható-e a szerződés? Fel akarja-e Ikki bontani a szerződést? A családját vagy a démonját választja? Ez a sorozat másik fő kérdésköre.

A család egyébként egy ideális család képét mutatja. A szülőknek három gyerekük van: Két nagyobbik fiú: Ikki és Daiji és a legkisebb lány: Sakura. Ikki közülük az elsőszülött. És amikor a család épp nem a világ megmentésén fáradozik, akkor egy fürdő tulajdonosa. Jó hírük van, remek vendéglátók, munkájuknak köszönhetően a fürdő tiszta. Tehát nemcsak a vendégszeretetüknek köszönhetően kellemes a légkör.

Az édesanyán kívül az Igarashi család többi tagjának is van démona. Érdekes megfigyelni, hogy mindegyik démon mást képvisel, általuk nyerhetünk betekintést főleg a gyerekek rejtett személyiségeibe, amit elfojtanak magukban. De vajon magukban tarthatják-e a végtelenségig? A válasz sejthető, ebből is lesznek érdekes fejlemények. A sorozat üde színfoltja az a csoport, amely ezeket a Vistampeket fejlesztette ki. Őrült tudósok gyülekezete George Karizakival az élen, nem egy érdekes és meglepő jelenetek forrása lesz a csapat. De az egész sorozat lelke egyértelműen az Ikki és Vice közti kapcsolat.

De nem lehet elmenni a Deadmans szervezet mellett, mely külön tiszteli minden démonok démonát, Giff-samát. Fő céljuk a feltámasztása. Velük küzd meg eleinte Ikki Vice-szal, majd az egész család. Ezek a harcok túlmutatnak az átlag tokusatsu harcjelenetein. Főleg a régi sorozatokban érhető tetten, hogy az egyes harcjelenetek mintha meghatározott "koreográfia" szerint történnének. Például ugranak, amikor beléjük rúgnak, kibuktatják őket, meg jól látható, hogy épp csak megérinti őket, amikor súlyos csapást kellene az ellenségre mérni. A Kamen Rider Revice viszont azon tokusatsuk közé tartozik, ahol a harcjelenetek sokkal inkább valósnak tűnik. Ez részint annak köszönhető, hogy Maeda Kentaro második fokozatú feketeöves karatéka (gimnázista korában több országos versenyt is megnyert), ezért minden támadást maga hajtott végre. Az egyes jeleneteket pedig addig vették fel, amíg nem voltak elégedettek az eredménnyel.

A sorozat mondanivalója tehát világos: Küzdeni a belső démonunkkal. Ez azt is magával hozza, hogy a családi idill gyorsan felborul, hiszen mindegyik testvérnek van valami belső harca. Közülük a két kisebbé sokkal komolyabb, azoknak bizony következményei is lesznek, főleg a fiú esetében. A sorozat egyik fő cselekményszála konkrétan a Daiji és a démonja, Kagerou közti konfliktus. Akkor kétségtelenül övé a reflektorfény. És nemcsak a történet fajsúlyos és átélhető mivolta miatt, hanem mert az Igarashi Daijit alakító Hyuga Wataru is nemcsak hogy kiváló színész, de 18 éves létére olyan karizmája van, hogy egymaga képes lenne csak a jelenlétével megtölteni egy színpadot. És aki ilyen jól játssza élete első nagyobb szerepét, azelőtt fényes karrier áll.

Ikki ezzel szemben mintha könnyen viselné a rá kiszabott feladatot. Ez két szempontból is érdekes. Egyrészt láthatjuk a kisebbik gyerekek kisebbségi komplexusát és ennek démoni következményeit, másrészt érzékelem ebben azt a japán mentalitást, hogy az elsőszülött fiúgyerek mindenek felett áll. Erre utal az is, hogy Ikki nevében ott van az "egy" kanjija. Ő tipikusan az a mindenkin segít, aki bajba kerül karakter. Talán önmagában nem is hívná fel magára a figyelmet, ha nem Maeda Kentaro játszaná a szerepét.

Ezzel a sorozat alapvetően remekül illusztrálja, valójában hogy nincs ideális család, hiszen jelen esetben is nagy titkok rejlenek a mélyben. Mind a három gyereknek más a személyes tragédiája, amikkel ráadásul sokan szembesülünk, így elég könnyű azonosulni velük. Ez azért is van, mert a sorozat az első fele összeszedett és egységes, így indokoltak a jelenetek, amiket látunk.

Ezt azért fontos kiemelni, mert a második fele borzasztóan zavarossá válik. Az első felében is voltak olyan történetszálak, amik felkeltették az érdeklődésemet. Láttam bennük annyi tartalmat, hogy azt gondoltam, hogy akár az a sorozat végéig is elmehetne. Kíváncsi is voltam, hogy mit hoznak ki belőle, ehhez képest elég gyorsan elvarrták azt a szálat. Ez azért is volt problémás, mert így nem volt lehetőség elmerülni az adott cselekményben. De igazán a második felében volt szembetűnő, amikor egyik fő pillérét is elvesztette a sorozat. Ezután már nem látszott, hogy mit akar mondani a Kamen Rider Revice, hova akarják kifuttatni a történetet. Ez azért is volt problémás, mert ha úgy tűnik, hogy a semmiből húznak elő egy jelenetet, cselekményszálat, az elvesz a történet dramaturgiai éléből. Nem érzem át a helyzet súlyosságát, mert nem illik a koncepcióba, a fő mondanivalóba.

És nem ez az első olyan tokusatsu, ahol azt láttam, hogy semmiből húznak elő egy lapot, mintha a műfaj egyik gyerekbetegsége lenne. Ez kifejezetten a kisebb sorozatokra jellemző, nagyobb tokusatsuk esetében leginkább akkor lépik ezt meg, amikor megbicsaklik a népszerűsége (jó példa erre a J.A.K.Q. Dengekitai), és valahogy vissza akarják csábítani a nézőket.

Ez azért sajnálatos a Kamen Rider Revice esetében, mert a színészek kivétel nélkül kiválóak voltak. A sorozat egyik nagy erőssége a kiváló színészi alakítások, ami többé-kevésbé be is gyógyítják a sebeket. Maeda Kentaro sem véletlen az egyik kedvenc színészem: Egy csupaszív srác, kiválóan tud érzelmeket közvetíteni. Az ő jelenetei szinte kivétel nélkül átélhetők. Nagyszerűen közvetíti a sorozat mondanivalóját is. Amivel ráadásul nagy álma teljesült, ugyanis óvodás korában azért akart színész lenni, hogy Kamen Riderben szerepelhessen. A többiek is kivétel nélkül fantasztikusak voltak.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy a Deadmans valójában annyira volt veszélyes, mint a Pokémon Rakéta Csapata. De a sorozat felénél rendezték a soraikat. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy az egyik tagja, Natsuki Hana (Kamen Rider Aguilera) aztán jóbarátja lesz Sakurának. És meg kell hagyni, gondoskosnak a csajos pillanatokról, és ezzel valamennyire nőivé is válik a sorozat. Ez azért is említésre méltó, mert bár már a '70-es években is voltak női főhősök (elég csak a legelső Super Sentai sorozatra, a Himitsu Sentai Gorangerre gondolni), de hogy ők is akár külön csapatot alkossanak, az kifejezetten ritka volt. Így ebben a Kamen Rider Revice egyedi volt.

Amit még mindenképp kiemelnék, az a zene. A színészek nemcsak alakításban voltak kiválóak, hanem dalok tekintetében is. Nemcsak nagyszerű karakterdalokat kaptak, hanem az ének és az előadás is kiváló. Külön felhívnám a figyelmet a Kamen Rider Revice SONG BEST albumra, ami nemcsak az openinget tartalmazza, a karakterek dalait is.

Az albumra nemcsak a sorozatban hallható dalok kerültek fel, hanem a movie-kban rövidebb történetet feldolgozó "OVA-kban" (animés nyelven szólva) felcsendülő szerzemények is helyet kaptak. Ezen kiegészítő történetek közül külön ajánlott a Revice Legacy: Kamen Rider Vailt megnézni, mert nagyon érdekes történetet mesél el a szülők fiatalkoráról. Hogyan találkoztak, hogyan alakult a sorsuk addig, amíg végül egybekeltek. Sok mindent meg lehet általa érteni a sorozatban látottakból is. El is gondolkodtam azon, hogy talán több értelme lett volna valamilyen formában ezt betenni a sorozatba. Remekül kiegészítette volna a főtörténetet és konzekvensebb lett volna az egész. A másik, amit szintén ajánlok megtekintésre, az a Revice Forward: Kamen Rider Live & Evil & Demons, ami a sorozat cselekményére kínál egy alternatív lezárást. Fantasztikus történet, kiváló volt a menete is.

Szerencsére a sorozat is nagyon jó lezárást kapott, ezért írtam, hogy annak lehetne egy alternatív lezárása. Azt gondolom, hogy világosan lejön, hogy miért olyan nagy kár a hibákért. Ha minden összeáll, lazán az egyik legjobb Kamen Rider sorozat lehetett volna, erre úgy fogadnék nagy tételben, hogy ez volt az első Kamen Rider, amit láttam.

Az világos, hogy nem akarták, hogy a Kamen Rider Revice arról legyen emlékezetes, hogy 50. évfordulós sorozat, ezért bár itt-ott megjelenik az 50-es szám, de a háttérben maradt. Ebből kikövetkeztethető, hogy azt akarták a készítők, hogy a tokusatsu a saját jogán legyen ismert, kedvelt és emlékezetes. És könnyen az lehetett volna, ha nem szúrják el ennyire.

Azért nehéz értékelni a sorozatot, mert az erényei miatt annyira nézeti magát, hogy aki képes arra fókuszálni, talán még a hibáit is megbocsájtaná. Mindenképp érdemes próbát tenni a sorozattal, de az egyéni meglátásunktól függ, hogy milyennek ítéljük meg a sorozatot.

Történet: 7/10
Színészek: 10/10
Trükkök: 9/10
Kivitelezés: 4/10
Zene: 9/10
Hangulat: 8/10

+ Kiváló színészi játék és fantsztikus zene
- A történet és annak menete következetlen

77%

Muchuu sa, Kimi ni. Blu-ray

Nagy örömömre tegnapelőtt megérkezett a legújabb CDJapanes rendelésem, Muchuu sa, Kimi ni. anime Blu-ray. Ez a második anime Blu-rayem Japánból, egyben a második, amit előrendeltem. Korábban írtam már az animéről, ezért csak összefoglalnám, hogy miért tetszik annyira. Merthogy számomra a Muchuu sa, Kimi ni. 2025 egyik nagy felfedezése, mert számomra teljesen ideális módon mutatja be a férfilétet és a férfiak közti kapcsolatot. Magam is osztom azt a tézist, hogy változóban vannak a nemi szerepek, de sokkal inkább a női szerepek kerülnek előtérbe. Nem egyszer jutottam arra a következtetésre, hogy a férfiak vagy háttérbe szorulnak, vagy nem tudják merre tovább. Kevés igazán inspiráló írást olvasok a témában.

Ebben a zavaros időben próbál a Muchuu sa, Kimi ni. utat mutatni. Meg kell hagyni ez az út meglehetősen sajátságos, hiszen olyan srácok a főszereplők, akik kérlelhetetlenül önazonosak.  A kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a kijelölt úttal. Milyen lenne a világ, ha mindenki ennyire önazonos lenne? Megítélésem szerint nem kell ettől félni, hiszen ezek a fiúk úgy egyéniségek, hogy közben kapcsolódnak valamilyen módon a világhoz. Ez volt az, ami nagyon tetszett ebben az animében. Ehhez jön az, hogy az egész közeg kifejezetten szerethető. Sajátságos egyéniséghez sajátságos humor dukál, a kellemes miliőt pedig fokozzák a visszafogottabb, pasztell színek.

Szóval azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy szeressük az animét. Hogy megszólít-e minket? Az függ attól, hgy mennyire tudjuk befogadni a művet. Engem teljes mértékig magával ragadott, de olyannyira, hogy nem is volt kérdés, hogy előrendelésben rendelem meg a Blu-rayt. Miért érdemes előrendelésben? Mert akkor különböző extrákat kapunk. Ezeket is bemutatom alább. Inkább nézzük, mit rejt a doboz.

Maga a kiadvány inkább csalódás. A doboz, teljes mértékig papírból készült, vagyis kartonból. Viszont vékonyabb, lehet érezni, hogy sérülékeny, óvatosan kell bánni vele. A külső doboz valamivel vastagabb, melynek két oldalán egy-egy animés artwork látható a két-két jóbarátról. Az egyik oldalon van Hayashi és Ema, a másikon pedig Nikaido és Medaka. A külső doboz rejti a belsőt, aminek előlapján az anime logója látható. Inkább a hátoldala tarthat érdeklődésre számot az animés artworkkel.

Ha kinyitjuk, talán még érdekesebb. A bal oldalon még több anime artworköt láthatunk montázsszerűen elrendezve, plusz az epizódcímek. Egy lemezen tekinthető meg az öt rész, plusz az extrák. A képminőség kifogástalan. Fontos tudni, hogy az online streaming szolgáltatásokon alapvetően rosszabb minőségben kerülnek fel az epizódok. Leginkább azért, mert egyrészt hatalmas tárhelyű szervert kell fenntartani a rengeteg animének, másrészt még nem elérhetők az átlagember számára olyan gyors sávszélességű internet, hogy akár Blu-ray minőségű kép- és hangminőségben élvezhessük online a tartalmakat. Bár vannak törekvések jobb minőségre magasabb előfizetési díj keretében, de erre pont a Crunchyroll ad keretet, hiszen animét a mai napig jellemzően 1080p-ben tesznek közzé. Ritka a 4K-s anime, elsősorban movie-kat adnak ki ultra HD minsőgében, amit moziban is vetítenek. Ezért ha kifogástalan minőségben szeretnénk animét nézni, a mai napig a Blu-ray az egyedüli megoldás. Már csak azért is, mert arra is van példa, hogy a Blu-rayes megjelenésre tovább javítanak az animáción. Azt nem mondanám, hogy a Muchuu sa, Kimi ni. is példa erre, én nagyon komoly hibát nem találtam amikor Crunchyrollon néztem. Blu-rayen gyönyörű a kép, az animáció is rendben van. Főleg azért örülök ennek a kiadványnak, mert az öt epizód együtt 119 perc, tehát egész estés filmnek is ideális. És így a legjobb, a Blu-ray egyszerre lejátssza az epizódokat egymás után. Ezt az animét egyszerre jó nézni.

Extrák tekintetében azonban meglehetősen szerény az összkép. Elsőként helyet kapott egy beszélgetéssorozat, ami szellemesen "Afureko Iko!" (After Recording Iko!) címet kapta, utalva az "Karaoke Iko!" animére, de még inkább a "Famires Iko!" (Family Restaurant Iko!) mangára. Maga a beszélgetés érdekes, seiyuuk beszélik meg a személyes élményeiket a felvételt illetően, a kivitelezés az, ami szegényes. Lényegében egy osztályterem-szerű helyiséget látunk, annak a két seiyuunak a hivatalos képe mellett olvashatjuk japánul azt a szöveget, amit épp mondanak. Lényegében ez az egyedüli exkluzív extra, hiszen a különböző promóciós videók, karakterbemutatók legtöbbször YouTube-ra is kikerülnek. Megnézhetjük továbbá a creditless openinget és endinget is.

Végezetül nézzük meg, milyen extrákat kapnak az előrendelők.

A kiadványhoz mellékeltek egy füzetet (jobb oldalt), amiben részletesen bemutatják az epizódokat, valamint eddig nem látott artworköket tettek benne közzé. Fölötte egy kis matricacsomagot láthatunk, ami a részemről érintetlen marad. A középen található papírt elég sok japán kiadvány mellé csatolják. Ez egy jelentkezési lap, jelen esetben egy 2026. február 8-i eseményre. Ennek a lényege az, hogy kisorsolják, hogy ki vehet részt az adott rendezvényen. Ezen a papíron is van egy azonosító, ha ezt sorsolják ki, részt veheték az adott rendezvényen, ha Japánban lennék. Régóta alkalmazzák a sorsolásos módszert Japánban, hogy ne azért maradjon le valaki egy rendezvényről, vagy bármilyen extráról, mert nem elsők között jutott hozzá az adott kiadványhoz. Na most ez azt hozta magával, hogy az igazi hardcore rajongók képesek akár 10-15+ példányt venni egy adott CD-ből, Blu-rayből, hogy növeljék az esélyüket. Ezt azért is teszik meg, hogy támogassák a kedvenc előadójukat a kemény munkájáért. Lehet is találni közösségi oldalakon olyan posztokat, ahol a rajongó büszkén mutatja, hogy mennyit vett a kedvence legújabb albumából. Végül bal oldalon látható kép, amit maga a mangaka írt alá. Karaktereivel mond köszönetet az előrendelésünket. Na az jó minőségű, olyan, mint egy tábla.

Az animéért mindenképp megérte megvenni, én is úgy vagyok vele, hogy támogatom vele a mangakát, a stúdiót, plusz mindenkit, aki dolgozott ezen a nagyszerű alkotáson. De a kiadványt illetően inkább csalódott vagyok. Az OST csak digitális formában jelent meg. Nem ritka, hogy a Blu-ray kiadás mellé csomagolják a CD-t, annak például kifejezetten örültem volna. Plusz örültem volna egy robusztusabb csomagolásnak, ahogy az extrák is lehettek volna tartalmasabbak. Az nem különösebben érint, hogy nincs angol felirat. A CDJapan külön kiemeli, hogy kiadványokat a japán piacra szánják, ezért meglehetősen ritka az angol felirat. Maga a kiadvány csak az előrendelői extrákkal éri meg.

Anime: 10/10
Kép: 10/10
Hang: 10/10
Extrák: 4/10
Borító: 4/10

+ Kiváló anime kifogástalan minőségben!
- Az extrákkal nagyon csínyján bántak

86%

A tűzoltók bevetésre készen!

"Tűzoltó leszel, s katona!" Énekelte Halász Judit József Attila egyik legemlékezetesebb versét. És igen: Sokan álmodtunk gyerekkorunkban arról, hogy tűzoltók vagy valamilyen hősök leszünk, akikre felnéznek majd az emberek. És azt gondolom, ezek a legszebb gyermekkori álmok egyike, hiszen ez azt jelenti, hogy célunk, hogy a világot szebb hellyé tegyük. És hogy pontosan hogyan képzeltük el gyerekkorunkban a tűzoltó létet, arról átfogó képet ad a Tomica Hero: Rescue Fire sorozat.

Koncepció

A tokusatsu eredetileg a Takara Tomy cég által gyártott robotokat és autókat promotálta. Több sorozat is készült. Első a Tomica Hero: Rescue Force, melynek hősei kifejezetten a katasztrófák megelőzésére szakosodtak, addig a második sorozat, a Rescue Fire a tűzesetekben nyújtanak hathatós segítséget. A sorozat egyedisége, hogy a csapat rendelkezik azon képességekkel, amivel el tudnak bánni a gonoszokkal. A ruházat és az autók ezen képességet sokszorosítják. Amiben viszont jelentősen elüt az előző szériától, hogy amíg Rescue Force csapata személyiség terén is hősnek születtek, addig a Rescue Fire főszereplője egy kifejezetten esetlen, gondtalan, gyereklelkű srác. Kétbalkezes mivolta gyakran derűs pillanatok forrása. Tehát egyáltalán nem néznénk ki belőle, hogy hős lenne. De ha baj van, elsők között rohan segíteni, és akkor munkáját teljes odaadással végzi.

Miről van szó? Évezredekkel korábban az emberek sikeresen felvették a harcot Jakkaennel, a tűzdemonnal. Akkor az északi sarkkörben egy jeges bunkerba zárták, ahol évezredes sínylődés után megerősödött, és kész bosszút állni az emberiségen. Csatlósai pedig igyekeznek tudásuknak megfelelően segíteni ördögi tervében. Fő profiljuk a tűz általi károkozás. Velük szemben veszik fel a kesztyűt a Rescue Fire csapata. Ismerjük meg a tagjait:

1. Homura Tatsuya - Fire 1: Az egyes számú Rescue Fire. Mondhatnánk, hogy csapatvezető, de ahogy az előbb is utaltam rá, ehhez semmilyen feltétel nem adott. Hamar kiderül róla, hogy hat éves korában szülei egy tűzesetben életüket vesztették, utána árvaházban nevelkedett. Talán ezért is annyira gyereklelkű, hiszen nem élhette sokáig gondtalan életét. Ugyanakkor szülei miatt is lett tűzoltó, hogy lehetőleg senki más ne haljon meg tűzesetben. Ezzel nyert értelmet a haláluk. Csapattársai sokáig nem értik, miért pont ő a Fire 1, de ahogy látják, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját, úgy fogadják el és kezelik egyenrangú csapattagként, bár néha túlzottan vakmerő. Ruhájának színe narancssárga
2. Megumi Yuuma - Fire 2: A csapat kettes számú tagja. Egy több generációs tűzoltó-dinasztia leszármazottja. Jóbarátja Tatsuyának, de az ízlésük étkezés terén teljesen eltérő. Ez okoz néhány derűs jelenetet. A munkáját viszont szintúgy komolyan veszi, nem fél a veszélytől. Ruhája ezüst színű.
3. Yuki Ritsuka - Fire 3: Az egyetlen női tag. Kiválóan teljesített, ezért lehetett a csapat tagja. Rendkívül szigorú nemcsak másokhoz, de magához is. Gyakran veszekszik Tatsuyával a könnyelműsége miatt, de legbelül nagyon is becsüli őt. Nagyon szereti az állatokat, sokat mosolyog a jelenlétükben. Apja is kiváló tűzoltó volt, de egyszer szolgálatteljesítés közben életét vesztette. Ruhájának színe zöld.
4. Aoi Tsubasa - Fire 4: Nagyjából a 20. rész közül csatlakozik a csapathoz. Amerikába járt egyetemre, ahonnan megerősödve tért vissza. Rendkívül rideg, közömbös, olykor arrogáns. Mások is elismerik a képességeit, de az öndicséretnek sincs híján. Ő érti a legkevésbé, hogy miért Tatsuya a Fire 1. Gyerekekkel ugyanakkor empatikus és együttérző. Eleinte Ritsukával beszélget sokat, úgy tűnik, hogy gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, de ez végül sosem kerül felszínre. Ruhájának színe fekete.
5. Watari Jun - Fire 5: Ő is Amerikából tért vissza. Fiús arca miatt kisebbségi komplexusos. Nem a rossz látása miatt visel szemüveget, hanem hogy érettebbnek tűnjön. Apja egy nagy vállalat vezérigazgatója, ezért különleges neveltetésben részesült, de eszébe nem jutott követni az apját. Ő ezt eleinte nehezményezi, de hamar kiderül a valódi ok. Végül elfogadj a fia választását. A Rescue Fire csapathoz önként csatlakozott. Alapvetően megfontolt, de néha hajlamos meggondolatlanul cselekedni. Ruhájának színe világoskék.

A kapitány pedig Taiga Riku. Ő maga nem vehet részt a mentőakcióban, mert a tesztek során balesetet szenvedett, amikor a tűzoltóruhákat próbálta bizonyos veszélyhelyzetekben. Így a parancsnoki szobából irányítja az akciót. Alapvetően szigorú, néha leszidja a csapat tagjait, ugyanakkor rendkívül bölcs és gondoskodó.

A csapat rendelkezésére különböző autók állnak rendelkezésére, amelyeket aztán veszélyhelyzet mértékének függően lehet állítani. Extrém esetben arra is lehetőség van, hogy egy hatalmas autóban összegyűljön az öt tűzoltóautó, és hatalmas jeges támadással végleg jobb belátásra bírja a gonoszokat.

Akár a legjobb lehetett volna...

A sorozat nagyon ígéretesen indul. Az volt a benyomásom az első részekben, hogy mindent megtesznek azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a történésekből, jelenetekből. Ennek eredményeként a vicces jelenetek tényleg megnevettetnek, a komolyabbak pedig akár érzelmileg is megindíthatnak. Ezt azért volt nagyon jó látni, mert egy gyerekeknek készült sorozatot teljesen komolyan vettek, így az akár felnőttek számára is ajánlható. Sokáig azt gondoltam, hogy példaértékű lesz a kisebb tokusatsuk között. Még a plusz két csapattag bevétele is jó ötlet volt, hiszen az egyéniségükkel és tudásukkal színesítették a sorozatot. Azt éreztem, hogy a csapat így teljes.

A tokusatsu első felében jellemzően valamilyen állatba ültették a démont, amitől egy hatalmas tűzszörnyeteggé vált és az rémisztette az embereket. Nagyon megindítóak voltak azok az epizódok, amelyben egy kisgyerek által szeretett állat lett az áldozat. A gyerekek fájdalmát csodálatosan átadták. A Rescue Fire-nek pedig úgy kellett a démonnal végezni, hogy magát az állatot ne ölje meg (a Final Rescue alkalmazása esetén az állat is áldozattá válik). Kevés az olyan gyerekeknek szóló sorozat, ahol a a szereplők fájdalmai felnőttek számára is érzékelhető, és ezért sokáig kiválónak tartottam a Rescue Fire-t.

Az új csapattagok későbbi bevonása azért is volt jó ötlet, mert a sorozat és a mentőakció is egy meghatározott "téma" köré épül, így új ötletekkel szolgált, ha esetleg félúton kifogytak volna belőle. Ez ráadásul meg is volt alapozva, hiszen amíg az első három tag a földön jeleskedett, addig a két később érkezett tűzoltó a levegőben is tudott diadalmaskodni (FALCON CHAAAAAARGE!!!), ez pedig lehetőséget adott újfajta, "témába vágó" tűzeseteknek, mentőakciónak.

...de sajnos nem lett az

Ám a helyzet sajnos az, hogy csak személyiség és a járgány képessége terén használták ki a lehetőségeket, amúgy teljesen elült a második felétől a sorozat. Nem is feltétlen az volt a baj, hogy nem volt minden katasztrófa a tűzeset témájában vágó, hanem hogy olyan ötleteket találtak ki, ami még a sorozathoz, a karakterekhez sem volt semmilyen formában kapcsolható. Így nem egyszer fordult elő az, hogy a szereplőknek úgymond "ki kellett, hogy beszéljenek" a szerepükből, hogy illeszkedjenek a történethez. Innentől pedig teljesen elvesztette a második fele a dramaturgiai hatását, a katarzis pedig onnantól elmaradt.

A gonoszok is kaptak egy új csatlóst, aki az arroganciájával rontja az összképet. Az addigi Jakkaen tagoknak volt egy szerethetően bugyuta összképe, ehhez egy arrogáns tag jelenléte kifejezetten problémás volt. Főleg, hogy eleinte nem is csinált érdemben semmit, azon túl, hogy ő változtatta át a társait szörnnyé, a piszkos munkát onnantól ők végezték.

Az egyik tipikus hiba, amit egy tokusatsuban elkövetnek, hogy olyasfajta változáson megy keresztül egy-két szereplő, olyan dolgok derülnek ki róluk, aminek semmilyen előzménye nem volt. Ezzel megint elvész a jelenet dramaturgiai értéke, mert nem találták ki elég jól a koncepciót, nem volt elég jó a körítés, így nem tudott megindítani az adott karakter rejtett szándéka.

És a zene

Lássuk a zenét, amire hosszabban térnék ki, mivel elég régóta ismerem a sorozathoz írt dalokat.

Az openingek kivétel nagyon jól sikerültek. Konkrétan az első opening, a Rescue Fire volt az első dalok egyike, amit valaha hallottam a JAM Projecttől. Nagyon erős dal, jól illeszkedik a tokusatsu témájához. Aki szereti a csapat stílusát, az ezt a dalt is imádni fogja. Csak a legtöbbet hozták ki magukból. A B-side track a Three Souls a sorozat egyes jeleneteiben hallható. Annyira nem lett erős. Vannak jó zenei megoldások, egyedi ötletek, de konkrétan nem teszi többé a JAM Project repertoárját.

A második opening viszont igazi szintlépés! Hovatovább a Bakuchin Kanryou! Rescue Fire az egyik abszolút kedvenc JAM Project dalom! Sokkal dinamikusabb, hangsúlyosabb, erőteljesebb! Joggal gondolhatnánk, hogy a sorozat is hasonlóképpen szintet lépett. Imádom, amikor a csapat ennyire bevadul, akkor vannak igazán elemükben! Hasonlóképp nagyon jó lett a B-side track, az Ideyo! Gaia Leon is. A dal az egyik, konkrétan a legerősebb mentőautóhoz, a Gaia Leonhoz köthető, amelynek erejével senki nem vetekedhet. Ugyanakkor igencsak megválogatja, hogy kinek engedelmeskedik. Idő kell, amíg nemcsak a kapitányra, hanem más Rescue Fire tagokra is hallgat. Nem vetik be minden epizódban, de amikor igen, nem maradhat ki ez a dal sem. Mely dal egyébként egy Endoh Masaaki szóló, Okui Masamival a háttérben. Endoh Masaaki azért is kiváló énekes, mert bármilyen felkérést is kapjon, tudásának legjavát teszi bele. Ezért nagyon szeretem a szólókarrierjét, van néhány igen komoly mondanivalóval rendelkező dala is. Ez a dal pedig kiválóan megalapozza, hogy mikre számíthatunk tőle. Aki ezt szereti, annak érdemes behatóbban megismerkedni az énekes szólókarrierjével is.

Az endingeket illetően ugyanakkor már messze nem ennyire rózsás az összkép.

Az első ending a Burning Hero című dal, amit egy Rey nevű formáció ad elő. A csapat már feloszlott, de egyébként is egy furcsa formáció volt, mert úgy aposztrofálták magukat, mint "az első igazi anison banda". Az állítás valóságtartalma erősen vitatható, hiszen a JAM Project egy pár évvel megelőzte őket. Bár ha azt vesszük, hogy a csapattagok hangszeren is tudnak játszani, ezzel tényleg az első olyan banda, akik teljes mértékig maguk játszák fel teljes mértékig a dalokat (A JAM Project hangszeres tudása nem annyira kiterjedt, hogy maguk feljátszák a dalokat). De a nagyobb baj velük, ami ebben a dalban is hallható, hogy hiába tud az énekes énekelni, nincs igazi egyediség a hangjában. Nincs meg bennem az, amikor nagyritkán egy Rey dalt hallgatok, hogy "na, ez a Rey", és senki más nem lehet. A dal is hasonlóképp semmilyen. Szól, tetten érhető a klasszikus anime betétdalok hangulata (ami az eredeti céljuk volt), de semmi nem emeli ki az átlagból.

A második ending nagyon furcsára sikeredett. Egy Kitadani Hiroshi szólódalról van szó, a Rescue Taisounál jellegtelenebb dalt nem sokat ismerek. Olyan érzésem van, hogy nincs teljesen megírva a dal. Mintha eredetileg valami más terv lett volna második endingnek, de az valamiért nem jött össze, ezért SOS megkérték Kitadani Hiroshit, hogy írjon egy dalt a sorozathoz. Nem érezhető, hogy sokat dolgozott a dalon. Zene se szól annyira, dallamvilága sincs igazán, ahogy a szöveg is borzasztóan sablonos, az előadás meg unalmas. Az énekes karrierjének egyik legrosszabb dala.

Zárásként

Sajnálom, hogy komolyabb hibái vannak a sorozatnak. Az első 20 epizódig minden lelkesedésem a Rescue Fire-ben volt, lazán azt gondoltam, hogy nagy kedvenc lesz a kisebb franchise-ok között. De sajnos elszúrták a második felét. Pedig a karakterek is szerethetők, én mindenkit megkedveltem, a gonoszok is néha nagyon viccesek tudnak lenni, főleg az elején. Sőt, a Rescue Fire abban is kitűnt nálam, hogy nagyon stílusosak a ruhák és az autók is! Ez az első olyan tokusatsu sorozat, aminek kapcsán azt gondoltam, hogy vennék ilyen figurákat, kocsikat.

Végsősoron kapott egy tisztes lezárást. Talán érdemes lehet megnézni, de nem merem tiszta szívvel ajánlani. Akit megragad a gyermeki bája, annak jó eséllyel tetszeni fog a sorozat.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 5/10
Kivitelezés: 6/10
Zene: 7/10
Hangulat: 9/10

+ Meglepően jó alapkoncepció, a színészi alakítások is nagyon jók
- Néhány epizód erősen elüt a többitől, plusz a CGI nem valami erős

75%

Kimi ni wa Todokanai. DVD

Nem vallom magam BL-rajongónak, hiszen elég kevés ilyen sorozatot nézek. Leginkább azért, mert a műfaj rajongóihoz képest egyedi igényeim vannak, amit kevés sorozat tud csak kielégíteni. Fontosabb számomra a srácok közti kapcsolat minősége. Hogy az barátság marad, bromance, vagy átalakul szerelemmé, az igazából másodlagos nálam. Erre nagyszerű példa az idén vetített Hikaru ga Shinda Natsu és a Muchuu sa, Kimi ni., ami sokkal inkább a kapcsolat minősége okán nyerte el a tetszésemet. Ténylegesen párkapcsolat nem alakult ki a fiúk között.

Ezért van az, hogy kevés BL-sorozat elégíti ki a személyes igényeimet. A Kimi ni wa Todokanai. ezen kevesek közé tartozik. Már a manga borítójával felhívta magára a figyelmet, a kellemes, barátságos hangulatával és szerény ábrázolásával. Sokkal inkább olyan érzésem volt, mintha két barát sétálna egymás mellett. Pont ezzel érzékelteti azt, hogy más van fókuszban. És valóban: Az eddig olvasott fejezetek alapján sokkal inkább a kapcsolat alakulásán van a hangsúly. Hiszen két különböző személyiség próbál egymásra találni.

Alapvetően nem tartom ördögtől valónak, ha két egymástól teljesen eltérő habitusú ember keresi az utat egymás felé, hiszen könnyen meglehet, hogy szükségük van arra, amire a másik rendelkezik, és ezt kölcsönösen meg tudják adni egymásnak. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy kölcsönösen felnézzenek egymásra és tiszteljék egymást. És onnantól a történet akár példaértékű is lehet, hiszen tiszteletre tanít. A manga ugyanakkor azt is remekül bemutatja, hogy nem elég csupán tisztelni egymást. Könnyen előfordulhat, hogy azért keresi egymást két eltérő habitusú ember, mert rendelkezik a másik valami olyan tulajdonsággal, amit magukban hiányolhatnak. Ez viszont önbizalomhiánnyal, akár kisebbségi komplexussal is járhat, így könnyen előfordulhat, hogy a fiúk félreértik egymást, amitől,ha átmenetileg is, de haragossá is válhak a kapcsolat.

Szóval ebben nagyszerű a manga. Ezért nagy örömmel értesültem a dorama adaptációról is, ahogy kijöttek az újabb epizódok, azonnal meg is néztem. Kíváncsi voltam, hogy ábrázolják a történetet, hogy játszák a színészek a szerepüket. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy igyekeztek tartani a manga színvonalát. A közeg is annyira kellemes, barátságos volt, mint az eredeti történetben, ahogy a színészek is remekül játszották a szerepüket. Azóta Netflixen is többször megnéztem, nemrégiben meg DVD-n is sikerült beszerezni a sorozatot.

Azt hiszem, a szereposztás elég jól felismerhető. Ebben a posztban már ismertettem a történetet, ahogy fentebb is bemutattam a koncepciót. De azért vegyük át gyorsan, hogy konkrétan miről van szó. Yamato és Kakeru gyerekkori barátok. Ha lehet, mindenben ellentétei egymásnak. Yamato, a visszafogott, hallgatag fiú, aki elit tanuló, és minden apró részletre odafigyel. Kakeru ezzel szemben sokkal inkább társasági. Igencsak hadilábon áll a tanulmányaival, ráadásul rettenetesen szétszórt és feledékeny. További érdekes különbség, hogy amíg Yamatót imádják a lányok, addig Kakerut barátok veszik körül.

Ennek ellenére nagyon jól megértik egymást, egészen kiskoruk óta barátok. Kettejük közül Yamato az, aki előbb felismeri mély érzéseit Kakeru iránt. Ez nem is csoda, hiszen aki csendesebb, az általában jobban meghallja a belső hangját, így hamarabb felszínre kerülhetnek mélyben lévő gondolatok, érzések. Kakerunek eleinte viszont sejtése sincs a barátja érzéseiről irányába. Nála az érzelmek felébredése sokkal lassabb és zavarosabb folyamat. Ez konfliktust is okoz a két barát között, Kakeru boldog lenne a baráti kapcsolatában Yamatóval. A manga és a sorozat is remekül illusztrálja, hogy amint az egyik fél többet kezd el érezni a másik iránt, onnantól a barátság nem igazán fog működni, mert egyrészt egyértelmű jeleket fog adni az érzelmeit illetően, másrészt nem is lesz elég számára a barátság. Így van mivel szembenézni a srácoknak. Hogy sikerül-e? Ez a sorozat nagy kérdése.

A hátoldalán található az információk. A DVD-k árazását egyébként soha nem értettem. Alig olcsóbb, mint a Blu-ray, a képminőség pedig ugyanúgy rosszabb, mint a nyugati DVD kiadványokon.

És, hogy mit rejt a doboz? Japán szempontból a szokásosakat: Tokban a lemez(ek)et, valami külön füzetben az extra információk.

A tokban három lemez található. Kettőben a sorozat 8 epizódja négyes elosztásban, a harmadikban meg az extrák. Meg kell hagyni, meglehetősen terjedelmes, 2 és fél órányi tartalom. Még nem szántam rá magam, hogy megnézzem, de feelingesek szoktak lenni a japán extrák. Legtöbbször a forgatás körülményeiről beszélnek, beavatnak minket néhány kulisszatitokba, plusz, hogy a színészek mennyire élvezik a munkát.

És megvolt hozzá az előrendelői ajándék is, ami az első lemez mellett található. Direkt olyan eladó példányt kerestem, amiben az is megtalálható. A telefon hátuljába helyezhető tokszerűség. Inkább dísz, minthogy bármilyen hasznos funkciója lenne. Az eredeti tulajdonosa is érintetlenül hagyta, én sem tervezem használni.

A mellékelt füzetben meg képek találhatók, üzenetek, egyén információk olvashatók.

A sorozatot továbbra is szeretem. Itt találkoztam először Maeda Kentaróval és szerettem meg a színészi munkáját. Remek választás volt Yamato szerepére, hiszen nagyon jól áll neki a csendes, hallgatag karakter szerepe. Főleg azért szerettem meg, mert kifejező a tekintete, ezért sokkal inkább a nonverbális jelekre kell nála figyelni. Ezért a jelenléte figyelmet igényel, amit azért szeretek nagyon, mert mélységet ad a szerepének. Ez valamennyi alakításában tetten érhető. Már valamennyi sorozatot megnéztem, amiben ő játszotta a főszerepet, így el tudom mondani, hogy az elmúlt hónapokban annyit láttam őt, hogy szinte már álmomból felkeltve is megismerem őt.

Tehát érdemes megnézni a sorozatot, mert minden aspektusában kiemelkedő. Azonban ez a sorozat sem mentes a japán romantikus sorozatokra jellemző sablonos, drámai jelenetektől. De igyekezték úgy megoldani, hogy ne akassza meg nagyon a történet menetét. Az egyik legtipikusabb, hogy mindig akkor zavarják meg mások a beszélgetést, amikor a legfontosabb mondat hangozna el. És mintha a készítők is tudták volna, hogy mennyire idegesítő tud ez lenni, ezért igyekeztek úgy megoldani, hogy bár közbelép a harmadik, de ahogy lehet, menjen is tovább a történet. Attól viszont nem lehet eltekinteni, amikor úgy zavar be a villámcsapás a szakadó eső a kapcsolat kialakulásába, hogy jól látható, hogy süt a nap. Nem egy japán sorozatban követtek el ehhez hasonló, súlyosnak mondható bakit.

De mindennel együtt nagyon szeretem ezt a sorozatot. És nagyon szívesen vennék egy második évadot! A mangában relatív gyorsan összejönnek a fiúk, ezzel fejeződik be az első évad is. De a manga azt is remekül mutatja be, hogy nincs vége a történetnek azzal, hogy egymásra találtak. Hiszen új minőségükben lesznek együtt, ami új kihívást állít eléjük. És egy ilyen szereposztással nagyon jó lenne látni a folytatást, biztos vagyok abban, hogy továbbra is a mangához megfelelő minőségű lenne egy esetleges második évad. Az alapok megvannak hozzá.

Film: 9/10
Kép: 7/10
Hang: 7/10
Extrák: 9/10
Borító: 9/10

+ Kiváló sorozat, igényes tálalásban.
- A sablonos drámai jelenetek itt-ott rontják az összképet.

89%

Kártyán kivetett szuperhősök

Nos, mi tagadás, nagyon rákaptam a tokusatsu sorozatokra. Olyannyira, hogy animékből jelenleg csak a szezonosokat nézem, amúgy teljesen átálltam az élőszereplős sorozatokra. Hogy meddig marad így, nem tudom, de szívesen megosztom a véleményemet addig ezekről a sorozatokról.

Leginkább az tetszik ezekben a sorozatokban, hogy képet kapunk a korabeli japán mindennapokról, így egy tokusatsu sorozat a '70-es évekből konkrétan egy kordokumentum! Arról a fajta gyermeki bájról nem is beszélve, amivel ezek a sorozatok élnek. Ezeket a filmeket, sorozatokat ugyanis a gyerekek szerették meg igazán a '60-as években, ezért egy időben rájuk szabták ezeket az alkotásokat. És ha belegondolunk, nem is csoda, hiszen ők azok, akik olvasnak szuperhősös történeteket és hisznek is bennük. És hogy majd ők is megmentik a világot!

Ám a most elemzésre kerülő sorozatról aligha mondható el, hogy gyerekeknek készült. Ez pedig a J.A.K.Q. Dengekitai. Látni fogjuk majd, hogy addig megszokott tokusatsukhoz képest teljesen más irányba indult el. Hogy miért volt erre szükség, és mi volt a hatása? Ennek is utánajárunk. Mindenek előtt lássuk, hogy miről is van szó.

Iron Claw a Global Criminal Empire, röviden Crime vezetője. Szövetségeseivel, katonáival célja, hogy a világ legerősebb, legkegyetlenebb maffiahálózatát hozza létre. Legyőzésükre alakul meg az ISSIS International Science Special Investigation, melynek tagai világszerte keresik a szövetségeseiket. A tokiói ISSIS-ág parancsnoka, Kujirai Daisuke Joker néven négy fiatalt toboroz a cyborg fejlesztési projektnek. Ennek keretében műkarokat kapnak, melyek különböző energiamanipuláció és bionikus képességekkel bírnak. A négy fiatal J.A.K.Q. Dengekitai néven végzik küldetésüket, hogy leszámoljanak a bűnözéssel. Ez máig az egyetlen olyan tokusatsu sorozat, melynek hősei kiborgok.

A sorozat nagyon érdekesen indul. Több különlegessége van. A Joker fedőnév ugyanis nem véletlen. Az egész a játékkártyákból fakad, ahogy a négy rövidítés is: J = Jack, A = Ace, K = King, Q = Queen. Valamint a sisakjuk is a négy franciakártya színét formázza. És az sem utolsó szempont (nálam legalábbis), hogy a Nintendo cég által gyártott kártyákat használják.

A Nintendo ugyanis nemcsak a konzoljairól és játékairól híres, hiszen eleve Hanafuda kártyákat gyártottak megalakulásuktól, 1889-től kezdve, majd 1907-től a '60-as évekig játékkártyákat (amiket mi francia kártyáknak hívunk) gyártottak. Mondhatjuk, hogy ennek emléke ez a sorozat. Ráadásul eleinte be is vetik a harcokban a J.A.K.Q. Dengekitai tagok, ugyanis kártyákkal fegyverzik le az ellenséget.

A másik érdekessége a sorozatnak, hogy olyan emberek kerülnek veszélybe Iron Claw egy-egy csatlósa által, akik mind a J.A.K.Q. Dengekitai egy-egy tagjának családtagja, ismerőse, barátja, így személyes oka is van a tagok részéről a mentőakciónak. Ettől nemcsak ők, hanem a néző is jobban bevonódik a történetbe, érzelmileg átélhetőbb lesz bűncselekmény súlyossága, a mentőakció fontossága.

Erre egyébként utal a Sasaki Isao által énekelt opening dal szövege is:

Moeru toushi to kanashimi wa
Tsumetai katai mecha no naka
Daremo shiranai oretachi no
Kore ga kore ga himitsu no
Himitsu no kirifuda sa

Tehát az opening is utal arra, hogy mennyivel komolyabb ez a tokusatsu sorozat. A zene is sokkal kevésbé játékos hangvételű. Az énekes hangja is kissé szomorkás. Mintha átélné, amiről énekel, egyúttal vigasztal is. Ez annyira átjött nekem, hogy konkrétan az egyik kedvenc dalom az énekestől.

Tehát látható, hogy a sorozat sokkal komolyabban indul az átlag tokusatsuhoz képest. A dal meg komolysága ellenére népszerű volt, az 1977. év 9. legsikeresebb dala volt anime- és gyerekdal kategóriában. De amilyen bűncselekmények vannak az első részekben, bízvást mondhatom, nem gyerekek számára készült a sorozat.

És most ismerjük meg a szereplőket közelebbről.

Sakurai Goro / Spade Ace - Olimpiai aranyérmes öttusázó, Képessége az atomenergia manipulálása, valamint az röntgensugarak segítségével (Chuseishi Scope) átlát a falon és egyéb akadályokon. Mindezek mellett szupergyors (Kosouku Switch) és távoli hangokat (Enkaku Shuon Souchi) is tisztán hall. Fegyvere a Spade Arts, íjából pedig atomtöltetű nyilakat lő. Ő a négyes csapat vezetője, kiválóan meglátja az ellenség gyengepontját.

Karen Mizuki / Heart Queen - A csapat egyedüli női tagja, aki rendőrként elsősorban a Japánba vezető illegális kábítószer-kereskedelmet nyomozta ki. Végsősoron ő volt az, aki rájött, hogy a szálak a Crime-hoz vezetnek, ezért csatlakozott az ISSIS-hez. A Crime rájött, hogy a lány többet tud, mint kéne, ezért autóbalesetben akarják megölni. Ott meghalt az apja. A lány ugyan túlélte, de elvesztette a jobb karját. Annak a helyére kerül a műkar. Karen Mizuki a mágneses erőt képes manipulálni Heart Cute Jiryoku Power segítségével. Fegyvere a Q-Shaped Heart Cute, amivel nem feltétlen megsebzi az ellenséget, de természetellenes mozgásokra kényszeríti őket, amíg ki nem fáradnak. Ez nagyon látványos, egyben vicces is, főleg a lány beszólásai. Jobb mutatóujjában rejlik a "Magnetic Counter", amivel radarként képes tárgyakat pontosan meghatározni és azonosítani.

Higashi Ryu / Diamond Jack - WBC Váltósúlyú ökölvívó bajnok. Las Vegasban hamisan gyilkossággal vádolták meg, amiután megtagadta a bajnoki mérkőzés manipulálását. Majd amikor kiadták Japánnak, Joker felajánlotta, hogy ha csatlakozik hozzá, nem kell letöltenie a börtönbüntetését. Ryu az elektromosságot képes manipulálni, jobb mutatóujjában lévő Eleki Cutterrel képes kemény tárgyakat átvágni. Bal gyűrűsujjában meg egy lézer (Dia Laser) rejlik, ami szintén képes átvágni a tárgyakat. Fegyvere a Dia Sword, az abban rejlő elektromosség akár halálos sebet is ejt az ellenségen. A kard is képes átvágni különböző tárgyakat, de elektromos sugarakat is képes vele kilőni.

Bunta Daichi / Clover King - Óceáni kutató, aki egy tengerealattjáró szerencsétlenségben életét vesztette. Testét kriogén módon megtartották egy egészségügyi intézményben megtartották kutatási célokra, majd Joker kiborgként újjáélesztette. Képessége a gravitációs erők manipulásása. Képes a saját testsúlyát és sűrűségét többszörösére növelni, ezzel szupererőre is szert tehet. Amikor ereje eléri a 700 lóerőt, akkor a Juroku Energy használatával pusztító csapást mér az ellenségeire. A Juroku Nage képességével nagyon messzire képes dolgokat eldobni, a King Power Press-szel pedig több tucat ellenséggel is képes egyszerre elbánni. A bal keze egy Club Megaton, mellyel eltalálhatja és megkötözheti az ellenséget.

Több olyan trükköt is ebben a sorozatban alkalmaztak először, amelyek új irányt mutatttak a későbbi tokusatsuk harci jeleneteinek élethűbb kivitelezéséhez. Ilyen például a trambulin használata ugrójelenetekhez, gyors mozdulatok, a kameramozgás kiemelt szerepet kapott, valamint a csapatmozgások összehangoltak voltak.

Ennyiből is látható, hogy volt potenciál a sorozatban, simán kitölthették volna a rendelkezésre álló 35 epizódot. Mégis nagyjából a harmadától kezdve dobták az eredeti koncepciót, és elindult egy más irányba. Csakhogy annyira más irányt vett az egész, hogy rá se lehet ismerni az eredetire. Erre rájön az, hogy a későbbi ötleteket nem dolgozták ki rendesen, ezért nem látszik, hogy hova akarják kifuttatni a sorozatot. Ennek oka pedig nem más, minthogy a nézettség nagyjából 8-10. résztől kezdve jelentősen bezuhant, így valami irányváltásra kényszerültek, hogy fenntartsák az érdeklődést.

A nézettség csökkenése pedig érthető. A nézők hozzá voltak szokva a gyermekien bájos sorozatokra (pl.: Akumazier 3, Choujin Bibyun, de jellemző volt a Kamen Rider első sorozataira is), ehhez képest jóval komolyabb volt a sorozat, hiszen a bűnszervezet krimivé alakította, amire nem rezonáltak a nézők. Tokusatsu sorozatok további jellemzői, hogy minimum egy állandó gyerek szereplő van. Ez azért fontos, mert egyfajta azonosulási pontként szolgál. Ha van gyerek, aki láthatja a szuperhősöket, velük élheti a mindennapjait, az a gyerek nézők számára plusz motivációt ad, hogy akár ők is találkozhatnak valami szuperhőssel. A J.A.K.Q. Dengekitai nem alkalmaz gyerek szereplőt, és úgy akar felnőttes lenni, hogy alkalmazza a megszokott mozdulatsorokat. Tehát nincs összhangban a sorozat saját magával.

És hogy miért akartak az eredeti ötlettel is új irányt venni? A Himitsu Sentai Goranger elképesztően népszerű volt a maga idejében. Ez volt tulajdonképpen a legelső Super Sentai sorozat 1975-1976-ból. Népszerűsége pedig köszönhető nagyrészt annak is, hogy ez az első olyan sorozat, melyben egy csapat versenyzett (tagjainak száma pedig a címből kikövetkeztethető), tehát erősítette a csapatszellemet, amire a japán, mint kollektivista társadalom, igencsak rezonáltak. Tagjai pedig színek által jól megkülönböztethetők voltak egymástól, amire ráadásul a nevük is utal: Akaranger, Aoranger, Kiranger, Momoranger, Midoranger. És akkor említsük meg a zenét is, ami országosan kedveltté tette Sasaki Isaót. Az ending háttérvokálja meg annyira erős volt, hogy a Koorogi '73 acapellacsapat ismertségét is nagyben fellendítette. Mai napig az endinget tartják az együttes legemlékezetesebb előadásának.

Ennek alapjait akarta a J.A.K.Q. Dengekitai úgy átvenni, hogy már-már kényszeresen ügyeltek arra, hogy amennyire csak lehet, megkülönböztethető legyen a Himitsu Sentai Gorangertől. Így lett az elődjének egyfajta antitézise. A színek ugyan megmaradtak, de a franciakártyák színeiben merültek ki, illetve szinte teljesen elvesztette az elődjének játékos mivoltát, és egy lett egy realisztikus krimi. Gyilkosságokkal, utasszállító repülőgép felrobbantásával pedig meglehetősen sötét hangvételű lett a sorozat. Ezt erősíti a már fentebb elemzett opening is.

A későbbiekre úgy próbálták visszacsábítani a nézőket, hogy oldották a feszült légkört. Kevesebb krimi, több játékosság és gyerekszereplő. De mivel az alapkoncepciót szinte teljes egészében sutba vágták, a sorozat mondhatni, teljesen elvesztette a létjogosultságát. Újabb tagként pedig a 23. részben debütált Soukichi Banba átváltozóművész, aki szintén kiborg. Ő egyébként Joker helyére került. Kinézete és átváltozása (Big One), jelentősen eltér a többiekétől, kezdve azzal, hogy neki már semmi köze nincs a kártyákhoz. És hogy mennyire feladták, hogy különbözzön a Himitsu Sentai Gorangertől, jelzi, hogy Soukichi Banba színésze nem más, hogy Miyauchi Hiroshi, aki Aoranger volt az első Super Sentai sorozatban. Vele együtt a végső támadást is módosították. A sorozat első felében ugyanis J.A.K.Q. Covack támadással számoltak le végleg az ellenséggel, aminek lényege volt, hogy hőseink körbevették az ellenséget, majd a négy bionikus támadásukat egyesítve számoltak le vele végleg. Ez igazából nem is volt látványos, meg nehezen hihető is volt. Ezért váltották le a második felében a Big Bomberrel, ami egy ágyú. Abba Big One teszi a lövedéket, azt kilőve mérnek végzetes csapást az ellenségre. Ezzel meg az a probléma, hogy az ágyút minden egyes epizódban összerakják, amit igyekezeztek látványos mozdulatokkal érdekessé tenni, de mivel nagyon sokáig tart, ezért unalmas minden egyes epizódban végignézni. Nem egyszer gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen az ellenség nyugodtan megihat egy kávét, míg az öttagúra bővített csapat összerakja a bombát. Tehát sehogy nem életszerű a dolog.

Az viszont kétségtelen, hogy maga Soukichi Banba rendkívül stílusos karakter. Igyekeztek vele új színt adni a sorozatnak. Csak ez annyira jól sikerült, akkora egyéniség lett, hogy gyakorlatilag elvette a J.A.K.Q. Dengekitai tagjaitól a reflektorfényt. Az átváltozásai is megfűszerezték a sorozatot, sokkal viccesebb lett.

A másik új szereplő, akit szintén a 23. résztől vetettek be, az Hime Tamasaburo, akinél bolondabb karaktert aligha találhattak volna ki. De pont attól él, hogy saját magából csinál bolondot, maga figurázza ki az adott szituációt. És hihetetlen jól! Őt ugyanis nem színész alakítja, hanem egy rakugoka (Hayashiya Genpei), ezért ül mindig lótuszülésben. Nagyon jól ért az előadáshoz, jelenetei tele vannak derűvel.

Tehát jól látható, hogy vissza akarták vinni az irányt a megszokott és közkedvelt tokusatsu-sablonokhoz, aminek ugyan kicsit fellendült a nézettség, de érdemben nem tudta megmenteni a mundér becsületét. Igazából úgy lehet a leginkább értelmezni a sorozatot, ha több részre bontjuk. Volt az első rész (1-10. epizód) a maga komor mivoltával, majd a kétségbeesett útkeresés (11-22. rész), végül az könnyedebb új irány (23-35. rész), amivel igyekeztek menteni a menthetőt. De ez pont azért nem sikerült, mert következetlen volt az egész sorozat.

Úgy tűnik, a tokusatsu és a krimi két olyan különböző fogalom, aminek egyáltalán nincs közös halmaza. Hiszen ekkor már annyira nyilvánvalóan a gyerekeket célozták meg a tokusatsukkal, hogy még a felnőttek is mint "gyereksorozat" elé ülnek le egy ilyet nézni. Talán ők is újraélik a gyerekkorukat, amikor még hittek a csodákban. Ezzel ment szembe a J.A.K.Q. Dengekitai, ami igazából azért nem vehető teljesen komolyan, mert a tokusatsuktól megszokott mozdulatsorok megvannak, amik elinflálják a sorozat komoly mivoltát. Hiába volt úttörő trükkök terén, mutatott újat, vannak érdemei, ha hiányzik belőle az a fontos elem, ami annyira kedveltté tette a tokusatsukat, azt sajnos leszavazzák a nézők.

Történet: 7/10
Színészek: 8/10
Trükkök: 7/10
Kivitelezés: 4/10
Zene: 9/10
Hangulat: 7/10

+ Hatásos zene
- Az egész nem alkot egy egységet

76%

Sportolókból avanzsált szuperhősök

Hosszú éveken át következetesen elzárkóztam a különböző tokusatsu sorozatoktól, mert úgy voltam vele, hogy annyira komolytalanok, hogy ezeknek nem is alsó, hanem felső korhatára van. Mert egy bizonyos életkor fölött már élvezhetetlenek. Egyet néztem meg komolyabban, a Kyankyou Choujin Ecogaindert, mert Endoh Masaaki olyan istentelenül jó openinget énekelt hozzá, hogy karrierjének legjobb dalának tartom. Ezenkívül tartózkodom a élőszereplős szuperhősös sorozatoktól.

Ha nem láttam volna meg néhány hónapja Twitteren, hogy Sasaki Isao debütálásának 65. (!!!) évfordulója alkalmából új nagy válogatásalbumot adtak ki. Hát, mondom ezt meg kell hallgatnom! Valamennyire ismertem az énekest, ő is a veterán anime előadók táborát erősíti, de komolyabban nem merültem el a munkásságában. De ha valaki ilyen régóta énekel, annak illik tisztelegni a karrierje előtt azzal, hogy meghallgatjuk a válogatásalbumát. Nos, tessék.

Amennyire ismerem a veterán japán előadókat, azt gondolom, hogy Sasaki Isaónak a legszerethetőbb stílusa, ő viszi bele a leginkább a szívét a dalokba, amiket énekel. Ez mindenképp kellemessé teszi az előadását, a dalainak nagyja kifejezetten szerethető, szívesen hallgatom ezt a válogatást. Ő ugyanis kevésbé teszi "harciasabbá" a dalait, mint mondjuk Mizuki Ichiro vagy Shimon Masato. Ezen két, egyébként kiváló énekes már-már imitálja az animét, sorozatot, amiknek dalát éneklik, Sasaki Isao esetében viszont sokkal inkább azt érzem, hogy jobban beviszi a dalaiba a saját egyedi, szerethető stílusát, aminek köszönhetően kapnak egy gyermek bájt a dalai. Mindenképp érdemes ismerkedni a munkásságával.

Mert még nekem is okoz meglepetést. 19 éve hallgatok japán zenét, elsősorban anime betétdalokat. Azt gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy ennyi idő alatt tízezres nagyságrendben ismerek japán dalokat, ezért nagy meglepetés nem érhet. Legfeljebb kellemes. De amikor ilyet hallottam, hogy "zun-zun-zun-zun-zun-zun-zun Bibyun", akkor nagyot néztem. Utána is néztem, hogy mi az isten az, amiben ennyire zümmögnek? Talán valami bogaras anime, vagy nem tudom, de ezt látnom kell! De nem. Itt nincs semmi bogár. Ez nem más, mint a Choujin Bibyun sorozat openingje, na mondom, megnézem ezt a sorozatot.

És igen... Hihetetlen élmény volt (bár egy rész még hátramaradt hétfőre), ezt látni kell! Ez egy nagyon régi sorozat (1976-1977), az Akumaizer 3 folytatása. Azt még nem láttam, de tervben van a megtekintése. A lényeg, hogy van három szuperhős: Choujin Bibyun, Choujin Zusheen és Choujin Bashaan. Ők minden epizódban megküzdenek egy youkaijal, akik gyerekeket, felnőtteket (egyszóval embereket) háborgatnak. Igazából azért sem volt nagy hitem a sorozatban, mert annyira elfuseráltnak néztek ki ezek a szuperhősök (első ránézésre a többi Super Sentai hőshöz képest), hogy azt gondoltam, hogy ez minden tokusatsu sorozat legalja. De hamar rájöttem, hogy ez nagyon nincs így. Egyrészt az első rész eléggé ijesztő volt (kellett nekem késő este megnézni...), másrészt meg ha japános szemmel, lelkülettel nézzük ezeket a sorozatokat, akkor hamar kijön a bájul, aminek köszönhetően nézeti magát.

Mert ez tipikus japán sorozat. Ezt japánok készítették japánoknak, minden szerethetőségével és bájával együtt ki lehet jelenteni, hogy ennél japánabb sorozatot nem nagyon lehet csinálni. Mondjuk ebbe a youkaik is közrejátszanak, akikkel folyton meghívják a maguk harcát a szuperhősök. Hiszen a Choujin Bibyun a maga módján nagyban reflektál a japán foklkórra, hiedelmekre. A történet epizodikus. Minden egyes rész elején megjelenik egy állatnak vagy egy tárgynak a szelleme, mely háborgatja az embereket: Elrabolja őket, megbűvöli őket, szolgálatukba állítja őket, és amit még el tudunk képzelni. Még az elején kitaláltam, hogy aki minden hibájával együtt is szereti ezt a sorozatot, az nem szimplán otaku vagy weeb. Az már lélekben is japán. Annak ki lehet osztani a japán állampolgárságot.

A hibái miatt ugyanakkor sorozat komolytalan. És a helyzet az, hogy a Choujin Bibyunre különösen igaz az, amit fejlebb írtam, hogy nem alsó, hanem felső korhatára van. Ugyanis a filmes trükkök annyira egyszerűek, bárgyúak, hogy még a filmekben egyáltalán nem szakavatottak számára is nyilvánvaló hogy mit csinálnak valójában. Ez már abból is látszik, hogy ha valami eltűnik, mindig egy picit elmozdul a kamera. Innentől látszik, hogy felveszik a jelenetet, kikapcsolják a kamerát, elviszik onnan, amit el kell tüntetni, majd újra be a kamerát. Na most ez a sorozat élő bizonyítéka annak, hogy mekkora találmány volt a kameraállvány, hiszen teret engedett a különböző eltüntető bűbájoknak. Ugyanígy a harci jelenetek sem vehetők komolyan, mert az is teljesen látványos, hogy az ellenség ugrik, amikor a lábánál támadják meg. Ahogy az is világosan látszik, hogy csak épp megérinti, ahogy karddal sem szúrják meg. Ráadásul bizonyos trükkök kivitelezésére nem volt elég idő. Az ugrójeleneteket például trambulinnal oldották meg, mert nem volt elég idő a koreográfia kifejlesztésére és gyakorlására, ahogy a köteleket sem tudták kifeszíteni. Tehát ezért sem látványosak annyira a harcok.

Szereplőgárda

A szuperhősökön kívül bemutatnék néhány szereplőt is. Az talán felfogható hibának, hogy a szuperhősök csak a sorozat elején sportolnak, utána teljesen felhagynak vele. A sportolói háttér az 1976-os Montreali Olimpiától származik, ami nagyjából egyszerre indult a sorozattal. Nehezen hiszem, hogy a sorozat ezzel akarta volna az Olimpia hevében nézőket csalogatni. Egyszerűen arról van szó, hogy a főszereplők különböző sportágat űznek, ezért nehéz őket a sport keretében egy csapatként ábrázolni. Hogy milyen sportágat űznek, és kik még a főbb szereplők? Nos, lássuk.

• Tsukimura Kei / Choujin Bibyun: A főszereplő, aki Zabitan lelkét örökölte. A Taiyou egyetem másodéves hallgatója, a Tornaklub tagja. Célja az Olimpián való részvétel. Ebből kifolyólag akrobatikus mozdulatsorokra képes, ami hatásos a youkaik elleni támadásra. Bátor, csupaszív fiatalember, aki azonnal rohan segíteni a bajbajutottakon.
  Igazából véletlenül lesz belőle Choujin. Megmentette a nagy youkai kutatót, Daima doktort, aminek eredményeként a youkai megátkozta. Ezért lesz belőle Choujin.
• Watabe Go / Choujin Zusheen: Ő az igazi erőember, a súlyemelő, aki Gabura lelkét örökölte. Egyetlen edzést sem hagy ki. Ugyanakkor van úgy, hogy őt kell megmenteni, ugyanis néha eléggé ügyetlen. És ha ez még nem lenne elég, nagy nőcsábász. Van is egy rész, ahol úgy szeret bele az egyik lányba, hogy nem tudja, hogy youkai. Egy másik részben meg egy női youkai testőre lesz.
• Suga Ichiro / Choujin Bashaan: Ibiru lelkét örökölte. Ő az úszóklub tagja. Ő a legvisszafogottabb, a legszerényebb hármójuk közül. A külseje is inkább kedves, szépfiú érzetét adja. Részmunkaidőben úszásoktató Santa-kun általános iskolájában.
• Daima Hakase (Dr. Daima): A Daima Choujin Kutatóintézet igazgatója, a youkai kutatás a szakterülete. Hatalmas tudással rendelkezik a youkaikról, ő a három Choujin vezetője is, a gépüket is ő alkotta meg, a fegyerüket is tőle kapták.
• Santa-Kun: Daima doktor unokája, általános iskolás fiú. Nagyapja mellett a három Choujin lelkes támogatója, de inkább ő szorul támogatásra, tekintve, hogy gyakran ejtik fogságba a youkaik. Álma, hogy ő is Choujin lesz majd. Az egyik epizódban át is változott, nagyon aranyos volt látni a kis Choujin Bibyunt.
• Akechi Lisa: A tokiói rendőség kilencedik osztályának titkos nyomozója. Remek álcázó- és akrobatikus képességének köszönhetően a kilencedik osztály ninjájának is nevezik. Ő az egyedüli, aki nem tagja a csapatnak, de ismeri a Choujinok valódi kilétét. Akrobatikus képességei elegendők ahhoz, hogy az alacsonyabb szintű youkaikkal szemben felvegye a harcot.
• Benishark: Egy biomechanikus repülő erőd, ami tud beszélni. Ő figyelmezteti a három Choujint, ha youkai fenyegeti a környéket. Félénk személyiség, ritkán bonyolódik harcba. Santa-kun jóbarátságot ápol vele.

Youkai járőrök

Van további két segítsége a Choujinoknak, akik szintén youkaik. Eredetileg a nagy sátánkirály alkotta meg őket, de végül Choujinok csatlósai lettek.

• Shindo: Egy hatalmas, 3 méter magas youkai. Bár a neve katakanával van írva, de jó eséllyel a "csodagyerek" jelentésre gondoltak, amikor kitalálták a nevét, ugyanis bárki, aki elbújik a köpenyege alá, azt képes egy "Ah, Shindo!" felkiáltással teleportálni.
• Birin: Egy kistermetű youkai, leggyakrabban Shindo vállán ül. Sokkal beszédesebb, emellett képes egy "Birinpo" felkiáltással eltűnni.

A sorozat a 36 epizódja során számos epizódszereplőt vonultat fel. Minden egyes epizódban más és más youkai kerül központba, így a közeg és a hozzá tartozó szereplők is mások.

Ennyi alapozó után azt gondolom, hogy érdemes bátran tenni egy próbát tenni vele, mert aki el tud vonatkoztatni a hibáitól, gyerekes mivoltától, az kellemeset fog szórakozni. Nekem egyszerűen melengeti a szívemet egy-egy epizód, mert japán. És ez nekem mindenre elég. Nem akar más lenni, mint ami, de amit megígér, azt maradéktalanul teljesíti. És ez hallatlan nagy erény. És azt tegyük hozzá, hogy ezek a különböző japán hiedelmek joggal adnak alapot a modern kultúrában különböző témáknak, mert annyira változatos, szerteágazó a téma, és kimeríthetetlen. Rengeteg, rengeteg japán műben ott van elrejtve a youkai, és a hozzájuk tartozó történetek, hiedelmek. És ha jobban belegondolunk, sokkal nagyobb fantáziája van a japánoknak, amikor mondjuk youkaikkal ijesztgeti a rossz gyerekeket, mint nekünk, magyaroknak, amikor egy-egy szülő, aki magát tökéletesnek hiszi, rászól a gyerekére, aki sokat iszik, hogy "béka nő a hasadban" vagy akivel nem bírnak, hogy "jön a zsákos ember érted és elvisz".

Ugyanakkor érdemes kicsit még elemezni a gyerekes mivoltát, meg a sajátosságait. Mert youkai szempontjából néha az az érzésem támadt, hogy túl komolyan veszi magát a sorozat. Nem nagyon hiszem ugyanis 8-10 éves kor felett bárki is komolyan venné a látottakat, de vannak benne olyan ijesztő jelenetek, amiket felnőttként nyilván tudok kezelni, de nem egyszer elképzeltem, hogy ha én ezt a sorozatot 3-6 évesen néztem volna, szerintem módszeresen rosszat álmodtam volna.

Tehát vannak jelenetek, amik megítélésem szerint túl komolyak. Vagy csak nekünk? Jó néhány olyan példát lehetne felsorolni, amik arról adnak tanúbizonyságot, hogy a japán gyerekek elméje teljesen más szinten működik, mint a nyugatiaké. Elég csak arra gondolni, hogy a jónéhány akár kisebbeknek szánt animében is megjelenik a lőfegyver. Vagy hogy mást ne mondjak, a Nintendo Famicom konzoljához kapható Zappernek valódi fegyver külseje van, míg a nyugati NES konzolokhoz kapható Zapper egy szürke játékpisztoly. Én úgy gondolom, hogy egyrészt a történelmükből kifolyólag is mások a japán gyerekek gondolkodása, látásmódja, meg a folklórjukban sem félnek ijesztőbb szellemeket ábrázolni. Így a gyerekek elég hamar megtanulják, hogy a világnak vannak fenyegető dolgai, és talán ehhez ráidomulnak. Ezt már konkrétan nem tudom. De az biztos, hogy a japánoknak semmiség megnézni a Dragon Ballt, míg minálunk a '90-es évek végén akkora hiszti volt miatta, hogy fizikai fájdalmat okozott. A mai napig komoly dilemmám, hogy mi, nyugati gyerekek vagyunk túlvédve az ártalmakkal szemben, vagy a japán gyerekeket avatják be túlzottan, és ennek vannak látens következményei? Ha pszichológia szakra jártam volna egyetemen, ezt kutatnám.

A másik, ami komolyan elgondolkodtat, nemcsak ezen sorozat kapcsán, hanem általánosságban a Super Sentai sorozatokat illetően, a harci jelenetek. Nemrég olvastam a Video magazin 1992. júliusi számában Jackie Chan életútjáról, és hogy mennyire nehéz volt neki kitörni az ázsiai piacról, mert senkinek nem szavaztak bizalmat Bruce Lee után. Említették az ázsiai filmek, sorozatok sajátosságait, és élek a gyanúperrel, hogy többek között a tokusatsu sorozatokra is gondol(hat)tak. Mert azok a harci jelenetek is, mint ami mondjuk a Choujin Bibyunben is láthatók, mindennek nevezhetők, csak hitelesnek nem. Annyira láthatók, hogy meddig száll a keze (hogy épp meg ne üsse az áldozatot), és ahogy elugrik, ahogy a lábát támadják meg, tehát még a látszatra se volt nagy gondjuk. És ahogy elkezdtem nézni több ilyen régi sorozatot (alkalomadtán írok róluk is), annyira látszik, hogy a harcok, verekedések nem valósak. Pedig pont Bruce Lee óta tudhatnánk, hogy megvan a maga módja az igazi harcművészeti koreográfiának egy ázsiai filmben. És az egy dolog, hogy ezek a japán színészek nem bentlakásos iskolában nevelkedtek, mint Jackie Chan, de úgy gondolom, hogy azok a színészek, akik egy ilyen sorozatban szerepeltek, tanulhattak volna valami komolyabb harcművészetet. Akkor sokkal komolyabb harci jeleneteket láthatnánk, amitől nemcsak a néző számára válik átélhetőbbé a film, hanem a nyugati filmipar is komolyabban vette volna az ázsiai színészeket, ezáltal nem lennének a lehetőségeik csak az ő kontinensükre korlátozva.

Így ezek a sorozatok megmaradnak a japánoknak, és nekünk, japán rajongóknak. Tényleg azt gondolom, hogy érdemes egy próbát tenni a Choujin Bibyunnel, mert ha elengedjük minden elvárásunkat, akkor egy kedves és szerethető sorozatnak lehetünk nézői.

My Drama List | Snitt | Tokupedia | Wikipedia

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Trükkök: 5/10
Kivitelezés: 5/10
Zene: 8/10
Hangulat: 9/10

+ A maga nemében egy végtelenül kedves és szerethető sorozat
- Látszik, hogy alacsony költségvetésből készült

71%